Caduto, Michael J. – Bruchac, Joseph:
Keepers of the Animals
Golden, CO : Fulcrum Publishing, 1991
Részletek
Dr. Adorjánné Farkas Magdolna fordítása

Volt olyan idő, amikor Ezüstróka volt az egyetlen élőlény a világon. Akkor még nem létezett a Föld sem, csak víz volt mindenhol. Ezüstróka sétálgatott a ködben és nagyon egyedül érezte magát. Elkezdett énekelni:

Szeretnék találkozni valakivel,
Szeretnék találkozni valakivel,
Szeretnék találkozni valakivel,
Szeretnék találkozni valakivel.

Ahogy így énekelgetett, összetalálkozott Prérifarkassal. "Gondoltam, hogy találkozom valakivel." - mondta Ezüstróka.
"Te hova mégy? És miért vagy úton?" - kérdezte Prérifarkas. "Vándorolok, mert egyedül érzem magam." - válaszolta Ezüstróka.
"Én is csak kóborlok." - mondta Prérifarkas.
"Akkor jobb, ha a két ember együtt megy tovább." - mondta Ezüstróka.
Azután ahogy vándoroltak, Ezüstróka megszólalt. "Tudod, mint gondoltam? Teremtsük meg a világot."
"Hogyan csináljuk?" - kérdezte Prérifarkas.
"Meg fogjuk énekelni a világot." - válaszolta Ezüstróka. Így azután mindketten elkezdtek énekelni és táncolni. Körbe-körbe táncoltak és Ezüstróka egy halom földre gondolt. Teremjen itt, gondolta Ezüstróka, és a kezében máris ott volt a föld. Leszórta a földet a ködbe, majd mindketten tovább énekeltek és táncoltak.
"Nézz le! - mondta Ezüstróka - "Látsz valamit alattunk?"
"Látok valamit, - mondta Prérifarkas - de nagyon keveset."
"Nézzük meg akkor közelebbről és közben énekeljünk és táncoljunk" - mondta Ezüstróka.
Valóban így is tettek, és alattuk formálódott a Föld.
"Nézz le!" - mondta Ezüstróka.
A Prérifarkas lenézett. "Látom. - mondta - Ez most már nagyon nagy. Már elég nagy."
Akkor mindketten leugrottak a Földre. Táncoltak és énekeltek, és még jobban kiterjesztették a Földet. Mindent megteremtettek a Földön, a hegyeket, a völgyeket, a folyókat, a tavakat, a fenyőfákat, a cédrusokat, végül a madarak és az emberek népét. Ezt tették akkor régen.

Egyszer régen egy csapat férfi vadászni indult. Először nyomát sem látták semmilyen állatnak, mégis lassan és gondosan végigkutatták az erdőt. Remélték, hogy egyszer csak valahonnan felbukkan egy vad. Végül egy tisztáshoz érkeztek. A csoport vezetője felemelt kezével csendre intette a többieket, mert észrevett valamit. A többiek gyorsan lehasaltak a földre és a tisztás széléig kúsztak, hogy ők is lássák a vadat. Megdöbbentek a látványtól. A tisztás közepén egy hatalmas nyúl állt, sokkal nagyobb, mint amilyet eddig életükben láttak. Akkora volt, mint egy kisebbfajta medve.

Az egyik vadász lassan felemelte az íját. Ez a nyúl olyan nagy, hogy a húsa elég lesz az egész falu számára. Azonban a vezető kinyújtotta a kezét és jelt adott a társának, amit az rögtön megértett, és leeresztette a fegyverét. Ekkor valami furcsa történt. Legjobb, ha most csöndben maradunk, és figyeljük, hogy mi történik a tisztáson.

A nyúl a zajra felemelte a fejét és az emberek felé nézett. Bár azok jól elrejtőztek a fák között, mégis úgy tűnt, hogy a nyúl látja őket. A nyúl azonban nem menekült el, hanem bólogatott a fejével. Majd felemelte az egyik lábát és dobbantott. Erre a többi nyúl is kiment a tisztásra. Minden irányból jöttek, és akár a vezérük, rá sem hederítettek az emberekre.

Az óriás nyúl újra dobbantott, de most másféleképpen. Ba-pam, ba-pam, ba-pam, ba-pam. Úgy hangzott, mint a dobütés. A nyulak körbeálltak és elkezdtek táncolni. Csak táncoltak és táncoltak. Táncoltak párban, mozogtak a körben befelé és kifelé, előre és hátra. Nagyon jól csinálták. A vadászok egyszer csak azon kapták magukat, hogy ugyanazt a ritmust verik a földön a kezükkel, mint amit a nagy nyúl a lábával.

És akkor a nagy nyúl hirtelen abbahagyta a dobolást, a többi nyúl pedig a táncot. BA-BAM! A vezérnyúl még egy utolsót dobbantott. Majd magasra ugrott a levegőben, az emberek feje fölé és eltűnt. A többi nyúl is berohant a tisztásról az erdőbe, és ők is eltűntek.

Az emberek megdöbbentek attól, amit láttak. Egyikük sem látott még hasonlót. Még egyikük sem hallott és látott ilyen táncot. Amint hazafelé mentek, csak erről beszélgettek. Már nem is gondoltak a vadászatra.

Amint beértek a faluba, azonnal ahhoz a hosszúházhoz mentek, ahol a törzseket irányító asszonyok feje lakott. Nagyon bölcs asszony volt és sokat tudott az állatokról. A vadászok elmesélték, hogy mi történt velük. A bölcs asszony figyelmesen meghallgatta őket. Amikor befejezték a mesélést, az asszony fölkapott egy vízi-dobot és átnyújtotta a vadászok vezetőjének.
"Játszd el azt a ritmust, amit a nyulak vezére dobolt." - mondta.
A vadászok vezetője azt tette, amit az asszony kért. Eljátszotta a nyulak táncának ritmusát.
"Ez jól hangzik" - mondta a bölcs asszony - "Most mutassátok meg azt a táncot, amelyet a nyulak népe mutatott nektek.
A vadászok bemutatták a táncot a dob ritmusára. A bölcs asszony figyelmesen hallgatta és nézte a táncot. Amikor az véget ért, a vadászokra mosolygott.
"Értem, hogy mi történt." - mondta - "A nyulak népe tudja, hogy mi számítunk rájuk. Azért vadásszuk őket, hogy legyen élelmünk és ruhánk. A nyulak vezére azért ajándékozott meg minket ezzel a tánccal, hogy ki tudjuk fejezni a hálánkat a népe iránt mindazért, amit tőlük kapunk. Ha énekeljük az énekeiket és táncoljuk a táncaikat, abból tudják, hogy hálásak vagyunk mindazért, amit nekünk adnak. Ezt az új dalt és táncot "A nyulak táncának" fogjuk hívni, és férfiak és asszonyok együtt járjuk, hálából a nyulak népe iránt.

Így kapott egy új körtáncot az iroquois nép. Ezen a napon a "nyulak táncát" nemcsak azurite táncolták el az emberek, hogy az élelemért és a szőrméért köszönetet mondjanak a nyulak népének, hanem azért is, hogy ezt a szép új táncot megköszönjék, amelytől boldogak lesznek az emberek.

Tevékenység: körtánc

Feladat: Sorold fel azt a sok ajándékot, amelyet az ember az állatoktól kap. Adjatok elő egy körtáncot, amellyel megmutatjátok az állatoknak a megbecsüléseteket, és köszönetet mondtok nekik mindazért a sok jóért, amit tőlük kaptok. Ez a körtánc az élet nagy körforgását is kifejezi.

Cél: A gyerekek legyenek tudatában annak, hogy milyen sok jót kapnak az állatoktól. Értsék meg a körtánc jelentését, és azt, hogy milyen fontos, hogy megmutassák az állatoknak a hálájukat. Értsék meg, hogy többféle természetes ciklusnak (az anyag és az energia körforgásának) vagyunk a részei, és azt is, hogy a Földön az összes élőlény egy nagy családot alkot és minden élőlény kölcsönösen függ egymástól. Az emberi közösségben a kör azt jelenti, hogy ott mindenki egyenlő, mindenki kap a másiktól és ad a másiknak valamit. A természetben sokféle ciklussal találkozhatunk, ilyenek például: a Nap és a Hold változása, az évszakok, a napszakok váltakozása, vagy az ökológiai ciklusok. A gyerekek mondhatnak még további példákat. Tudatosítsuk a gyerekekben, hogy a hálaadás ünneplést és vidámságot jelent. (Amerikában a Hálaadás napja (Thanksgiving Day) országos ünnep, amelyen az emberek hálát adnak a termésért és minden jóért, amely az előző évben érte őket. Ez az ünnep indián hagyományokra épül. A ford. megjegyzése.)

Kor: fiatal és idősebb gyerekek.

Szükséges anyagok: tábla és kréta; dob, amelynek gumi vagy bőr a teteje; dobütő, amit egy pálcából készíthetünk, amelynek a végét textíliával tekerjük be.

A feladat végrehajtása: Szerezzünk be, vagy készítsünk magunk dobot ütővel.

Először a gyerekek gyorsan gyűjtsék össze, hogy milyen ajándékokat kapunk az állatoktól, pl. ennivalót, alapanyagot a ruházkodáshoz, esztétikai élményt, dalt és táncot. Amikor befejezték a listát, mondjuk meg a gyerekeknek, hogy most a természetnek körtánccal köszönjük meg mindazt a szépet és jót, amelyet tőle kapunk. Először a gyerekek ismételjék el azokat a ciklusokat, amelyekről eddig szó volt. Ha tudják, egészítsék még ki másokkal is.

Ezután álljanak körbe, és hallgassák meg a tánc leírását. Először mondjuk el a gyerekeknek, hogy a körtáncot azért tanuljuk meg, hogy azzal megköszönjük a természet ajándékait. A körtánc a természet körforgásaira is emlékeztet minket. Játsszuk el a dobon a tánc ritmusát, amely rendkívül egyszerű: egy hangosabb és egy halkabb ütés ismétléséből áll - hangos-halk, hangos-halk, hangos-halk ... Mutassuk be a "lábujj-sarok" lépést a dob ütéseire. Ez nagyon egyszerű lépés: az első (hangos) dobütésre csak a lábujjainkat tegyük a földre, a második (halk) ütésre pedig tegyük le ugyanannak a lábunknak a sarkát is, így most az egész talpunk a földön van. A másik lábunkkal ismételjük ugyanezt. A kör közepén a dob ütéseire mutassuk meg a lépéseket, a gyerekek pedig először csak helyben járva gyakorolják azokat. Mondjuk el nekik, hogy amikor a földön járunk, a lépéseink hasonlóak a dobütésekhez. Könnyű léptekkel járjunk a földön, ezzel is a megbecsülésünket mutatjuk ki iránta.

Most a körben a gyerekek forduljanak az óramutató járásának irányába, mindenki tegye rá a kezét az előtte álló vállára. Ha valamelyik gyerek sokkal kisebb, mint az előtte álló, akkor annak a csípőjét vagy a könyökét fogja meg. Ez egy csendes tánc, ezért fontos, hogy a gyerekek ne zajongjanak a tánc közben. Hívja fel a gyerekek figyelmét arra, hogy ügyeljenek a lépésekre és hogy óvatosan lépkedjenek - jusson az eszükbe, hogy a körtánc az élet végtelen körforgását idézi. Fontos, hogy a tánc közben ne szakadjon meg a kapcsolat a gyerekek között, és mindenki nyugodt ritmusban tartsa a lépést az előtte haladóval. Fontos, hogy ne szaladjanak a gyerekek, mert az ugrándozássá változtatná ezt a nyugodt táncot.

Egy idő után szakítsa meg a kört, a dobütéseket azonban folytassa tovább folyamatosan, és vezesse a gyerekeket úgy, ahogy az az ábrán is látható: a) először körbe az óramutató járásával megegyező irányban; b) spirál alakban befelé; c) forduljanak visszafelé az óramutató járásával ellenkező irányban és spirál alakban haladjanak kifelé; d) és végül tegyenek meg egy utolsó kört továbbra is az óramutató járásával ellenkező irányban.

4-2. ábra
A csoport mozgásának alakjai a "körtánc"-ban.
a) körbe az óramutató járásával egyező irányban
b) befelé mozgó spirál
c) az óramutató járásával ellenkező irányba forduló, kifelé mozgó spirál
d) egyetlen újraformálódó kör, amely az óramutató járásával ellenkező irányban mozog

A feladat továbbfejlesztése

- A gyerekek figyeljék meg a madarak énekét és a rovarok vagy bármilyen más állatok hangját. Figyeljék meg a hangok ismétlődő ritmusát és dallamát. Vegyék fel magnóra ezeket a hangokat és a gyerekek próbálják meg utánozni a ritmusokat és a dallamokat. Játssza vissza ezeket a felvételeket és bíztassa arra a gyerekeket, hogy próbáljanak ezekhez hasonló dallamokat írni. Adjon a kezükbe hangszereket vagy hangszerként felhasználható tárgyakat, amelyek segíthetik őket az előadásban.

- Figyeljék meg az állatok mozgásának ritmusát és a pálya alakját az erdőben, a mezőn, a vízben vagy a levegőben. Vegyék fel magnetofonszalagra a lépéseik vagy a szárnycsapásaik hangjának ritmusát, és gondoljanak az állatok táncára. Az állatok mozdulataiból kiindulva a gyerekek próbáljanak olyan táncot kitalálni, amely felidézi a megfigyelt állat mozgásának stílusát. Most is használhatnak hangszereket a ritmus érzékeltetésére.

Egy tiszta éjszaka, amikor telihold van, figyeljék meg "A nyúl a Holdon" nevű alakzatot: a Hold sötétnek látszó felszíni formáiból olyan minta áll össze, amely egy lógó fülű nyúlra emlékeztet. A "nyúl" feje és fülei a Hold jobb oldalán láthatók és lefelé mutatnak. Írjanak a gyerekek egy képekkel illusztrált történetet, amely arról szól, hogyan került a nyúl a Holdra.

Amikor olvassuk ezeket a történeteket az emberekről és az állatokról, kezdettől fogva világos, hogy az indiánok világképe nagymértékben különbözik a nyugati emberekétől. A legdrámaibb különbséget talán a könyv elején álló, a teremtésről szóló Miwok legenda tükrözi. A Földet nem egy emberhez hasonlatos istenség teremtette, hanem két állat - az ezüstróka és a prérifarkas (coyote) gondolatai és akarata hozta létre. Az állatok által teremtett Föld más, mint az, amelyet egyedül az emberek gondolatai és akarata uralnak.

Ha meg akarjuk érteni, hogy Észak-Amerika őslakossága hogyan látja a világot, amelyben él, és az állatokat, amelyekkel osztozik a világon, észre kell vennünk, hogy a területüknek nemcsak a fizikai jellemzőit ismerik, hanem tudatosan gondoskodnak is róla, ezt "intellektuális földrajz"-nak is nevezhetjük. Milyen a világszemléletük? Más, mint a nyugati világ népeinek és hasonló a világ más természeti népeihez (pl. Ausztrália őslakossága, az afrikai népek, a Csendes-óceáni szigetvilág népei, Ázsia északi részén élő emberek). Ezekhez hasonlóan az amerikai őslakosok sem választják el a megszentelt pillanatokat a mindennapi élet folyamától.

A vallás a természeti népek életében állandóan jelen van. Ma a nyugati világ emberei úgy élnek, hogy a hét nagy részét a társadalmi, a gazdasági és a politikai ügyek kötik le. A héten egy kiválasztott napot - a pénteket, a szombatot vagy a vasárnapot - szentelik az Istennek és a vallási eseményeknek. Ez nagyon eltér az indiánok hitéletétől, mert az ő életükben nem naptári időpontok határozzák meg a hálaadás vagy más különleges ceremóniák idejét, hanem a természetben lezajló jelenségek ideje.

A nyugati világban elterjedt vallásokban az Isten úgy jelenik meg, mint egy bölcs férfi, aki egy mennyei birodalomban él, és a Földet csak időnként látogatja meg vagy az angyalait küldi le megfigyelőként. Az indiánok Isten-képe ettől nagyon eltér. A keresztény és a zsidó vallásokhoz hasonlóan az Istent itt is úgy tekintik, mint egyetlen Teremtőt. Ezt az Istent azonban nem ember-formában képzelik el, ha egyáltalán valamilyen formát adnak neki gondolatban. Az Istenről általában úgy beszélnek, mint Nagy Rejtelemről vagy Nagy Lélekről, akinek a megjelenési formája nem férfi vagy nő, nem ember vagy állat, hanem mindenben jelen van. Körülöttünk minden élő és a Teremtő lelke mindent áthat. Az antropológusok ezt a hitet animizmusnak nevezik.

Az indiánok úgy gondolják, hogy a Föld természetes egyensúlyban van. Mi is része vagyunk egy hatalmas körforgásnak és nem vagyunk fontosabbak, mint az állatok, a növények, vagy a sziklák. Az állatok és a növények egyenlők az emberrel, családjuk és hagyományaik vannak. Lelkük van, az emberekhez hasonlóan. Az emberekkel együtt a világ részei, amely az egyensúly állapotában van.

Az indiánok úgy gondolják, hogy azért lesz egy ember beteg, mert elvesztette ezt az egyensúlyt, és ahhoz, hogy meggyógyuljon, helyre kell állítani az egyensúlyt. Egy olyan világban, ahol minden él és amelyben a Teremtő mindenütt jelen van, az imádságok és a ceremóniák, amelyekbe a beteg egész közösségét bevonják (ez szélesebb kör, mint az illető családja), az egyensúly helyreállításának fontos elemei. Ezek a rítusok egyben a világ iránti tisztelet kifejezői is.

Az Iroquois indiánok például a betegség egyik lehetséges okának tekintik, hogy a vadász nem mutatott kellő tiszteletet az elejtett állat iránt. A könyvben közölt, Észak-Amerika különböző részeiről származó történetekben is gyakran előforduló elem, hogy a a kellő tisztelet hiányának katasztrofális következménye lesz. Erre találunk példát a Tlingit nép mondakincséből származó "Lazac-fiú" c. történetben, amelyben a főszereplő csakis abból okul, hogy meghal és lazacként születik ujjá. Így áll helyre a természet egyensúlya is. Az is előfordulhat, hogy ha ember kellő megbecsülést mutat az állat iránt., az önként feláldozza a testét azért, hogy segítsen az emberen. Erről szól a "Hogyan vadászták az emberek a jávorszarvast?" című Cree történet is. Mind a két legenda rámutat az indiánok vallási hitének az egyik fő elemére: az embereknek és az állatoknak is van lelkük, amely túléli a test halálát. Ennek a hitnek köszönhető, hogy az indiánok gondolataiban a halál nem annyira félelmetes, mint a nyugati népeknél. Az egyensúly megbomlása, amely a hála és a megbecsülés hiánya miatt következhet be, sokkal ijesztőbb lehet, mint a halál. Ahhoz, hogy valaki egészséges legyen, jó gondolatainak kell lennie. A helytelen mentális viszonyulás beteggé tehet egy embert, azonban ha megváltoztatja a gondolatait, újra egészségessé válhat. Az imádságok és a megbecsülés tanítása - gyakran éppen ilyen történeteken keresztül - a természetes egyensúly fenntartását és az emberek egészségének helyreállítását egyaránt szolgálják.

A betegségek gyógyítása természetesen nemcsak imádsággal történt az indiánok között. Alkalmaztak izzasztó fürdőt, masszírozást, az izületekkel végzett gyakorlatokat és gondosan elkészített gyógyszereket is. A gyógyszerek egyaránt lehettek állati és növényi eredetűek. Az egyik Seneca indián történet mesél egy jó vadászról, akinek Vörös Kéz volt a neve, és mindig tisztelte az állatokat. Amikor egy csatában meghalt, a holtteste az erdőben feküdt elhagyatva, és az állatok találtak rá. A medve melegen tartotta a testet, a többi állat pedig valamilyen különleges részt adott a vadásznak a saját testéből, amely gyógyszerként szolgált. Vörös Kéz végül visszatért az életbe. Arthur Parker, iroquois etnológus leírásából tudjuk, hogy az iroquois nép körében még az 1800-as években is elterjedtek voltak az ősi gyógymódok.

Az indiánok gyógynövények kivonatát is használják. Ezek közül többet a nyugati világban gyógyszer-alapanyagként használnak. Például az indiánok évszázadokon keresztül fűzfakérget rágtak fájdalomcsillapítóként. A fűzfakéreg salicint tartalmaz, amely az 1890-ben bevezetett aszpirin kémiai hatóanyagának előfutára. Általánosságban azt mondhatjuk az indiánok gyógyító tevékenységéről, hogy az közelebb állt az ókori görög Hippocrates elveihez, mint a modern orvosi gyakorlat. Hippocrates azt az elvet vallotta, hogy az ember gyógyításánál egyszerre többféle módszert kell alkalmazni, és azt is hangsúlyozta, hogy a szervezet egyensúlyának helyreállítása alapvető fontosságú. Jelenleg a "holisztikus gyógyítás" elve és gyakorlata áll közel az indiánokéhoz.

Természetesen sok hasonló elemet tartalmaz az indiánok vallásos hite és a nyugati népeké. Amikor az 1770-es években egy keresztény misszionárius az iroquois főnöknek beszélt a kereszténységről, a főnök azt mondta neki, hogy az ő népe mindig is ilyen törvények szerint élt, azonban azt figyelte meg, hogy a szomszédjukban lakó sok fehér ember - akik mindig becsapták az indiánokat - nem. Jelenleg az indiánok nagy része a keresztény vallást gyakorolja, azonban ez nem jár együtt azzal, hogy elfelejtették volna a régi hitüket vagy ne becsülnék ma is a régi elveket. Gyakran a kereszténység és az ősi vallás egyaránt irányítják az életüket. A világ más természeti népeinél ma sok helyen hasonló a helyzet. Mindenesetre a Nagy Szellem mindenütt jelen van a világban.

Olyan helyekre utazol majd el, ahol eddig sose jártál. Magasan szállsz majd a Föld fölött. De először át kell változnod, mivel most túl nehéz vagy és ezért nem tudsz elszakadni a Földtől.

Képzeld el, hogy sas vagy. A bokád hosszú és vékony. Csupán négy ujj van a lábaidon. Három ujjad előre hajlik, a negyedik pedig hátra. Mindegyik ujjad végén nagyon éles és erősen görbülő karom van. A lábaidat durva pikkelyszerű bőr borítja. Van egy ág előtted, fölugrassz rá és átfogod az ujjaiddal. Csendesen elülsz az ágon.

A lábaid rövidek és a térdeid közel vannak a törzsedhez. A rövid tested előrebillen. Nagyon karcsú vagy és tömör.

A karjaid helyén szárnyak vannak. Lengesd meg őket néhányszor, és érezni fogod, hogyan mozognak.

Az orrod és a szájad helyén egy éles görbült csőr van - kampós és erős. Nincsenek fogaid.

A szemeid a fejed oldalán helyezkednek el, és nem tudnak könnyen elfordulni az üregükben. Ha körül akarsz nézni, akkor az egész fejed el kell fordítanod. A füleid kis lyukak, amelyek a szemeidhez közel, azok mögött és alatt helyezkednek el.

A testeden több helyen légzsákok vannak. Ezek olyanok, mintha a tüdőddel összeköttetésben lévő kis léggömbök lennének. A csontjaid lyukacsosak, ezért lényegesen könnyebbek, mint az emberi csontok.

A testedet mindenütt toll borítja, kivéve a csőröd és a lábfejed. A bőrödhöz közel finom puha tollazat nőtt, ezt hosszabb és szélesebb tollak borítják, ezekből áll a szárnyad és a széles farkad. Amikor beszélni próbálsz, csak egy hangos, rekedt kiáltás jön ki belőled.

Hirtelen ki akarsz szabadulni, leugrassz az ágról, és gyorsan odamész a legközelebbi ajtóhoz. Amint kiérsz a házból, a szél hív téged, te felugrassz, gyorsan és erősen csapkodsz a szárnyaiddal. Máris szállsz a fák és az épületek fölött, az ég felé. Egy hatalmas, meleg légáramlat felkap téged és egyre magasabbra visz, addig, amíg a fák olyan kicsiknek nem látszanak, mint a gombok.

Egy egér szalad alattad a mezőn, élesen látod őt, pedig te nagyon magasan szállsz.

Gyönyörűek a Föld színei - a zöld levélzet, a barna talaj és a kék víz. A színes házak között csillogó autók futnak az utak vékony szalagján.

Amint körözöl a szelek szárnyán, a szellő borzolja a tollad. Egy fehér felhőpamacs van előtted. Néhány szárnycsapás és farok hajlítás és máris benn úszol a fehérségben. Ez hideg és nyirkos és egy pillanatig úgy érzed, hogy elvesztél. Azonban hamarosan kibukkansz a másik oldalon és hatalmas hegyvonulatot látsz a látóhatáron.

A hegyek és az ég az új otthonod. Amint repülsz magasan a Föld felett, a sasok hosszú, hangos kiáltását hallatod.

A gyerekek most térjenek vissza képzeletbeli új otthonukból a székekbe, ahonnan az előbb útnak indultak. Lassan nyissák ki a szemüket, álljanak fel és nyújtózzanak egyet. Meséljék el, hogy az utazásuk melyik része tetszett nekik a legjobban. Beszélgessenek arról, hogy milyen különbségek vannak az emberek és a sasok testfelépítése között. Azután készítsenek egy rajzot, amelyen azt ábrázolják, hogy mit láthat a sas, amikor a magasból a Földre tekint. Milyennek látszanak föntről a fák, az épületek, a tavak, a folyók, a földek? Milyennek látná a sas a gyerekek közvetlen környezetét? Írjanak a tanulók egy történetet, amelyben folytatják az előbbi történetet.

A következő oldalak segítséget adnak a könyvek (Az élet őrzői; A Föld őrzői; Az állatok őrzői és Az éjszaka őrzői) feldolgozásához. A mi számunkra szokatlan, sőt kimondottan "szájbarágósnak" tűnik ez a minden részletre kiterjedő útmutató. Az amerikai tanári kézikönyvekre azonban ez a stílus a jellemző. Azonkívül a részletes útmutatónak csak az egyik szerepe a magyarázat és a szakmai tanácsadás, a másik szerepe a ráhangolás és ehhez kifejezetten szükséges a "bőbeszédű" leírás
A magyar pedagógiai irodalomban nem szokás tegező formában megszólítani az olvasót. Ettől a szövegtől azonban annyira idegen a magázó stílus, hogy - a magyar hagyományoktól eltérve - a sokkal közvetlenebb tegeződést választom. (A fordító megjegyzése.)

A mesék összekapcsolják a képzeletet és a minket körülvevő valós világot. A mese jó eszköz arra, hogy megismerjük a gyerekek belső világát, ahol az álom és a képzelet épít egy állandóan formálódó világot. A gyerekek érzelmileg azonosulnak a történetek szereplőivel. Az azonosulást elősegítheti, ha a gyerekek a valóságban is át tudják élni azokat a hangokat, a látványt, a szagokat és az érzéseket, amelyek a szereplőkkel kapcsolatosak. A történetek hidat építenek a gyerek élete és a történet tanulsága közé.

Az állatok őrzői c. könyv mindegyik fejezete egy ősi észak-amerikai indián történettel kezdődik. (Ez a sorozat többi kötetére is igaz.) A történet a kulcs, amely megnyitja a gyermek képzeletét és felkelti az érdeklődését a tárgy iránt. Ezt az érdeklődést használhatjuk ki a szerzők által javasolt különböző tevékenységek során. A legtöbb történetre a könyvben tevékenységek is épülnek.

A történeteket nem olvashatjuk indián nyelven, az angol nyelvű fordítás készítői azonban törekedtek arra, hogy visszaadják a történetek eredeti hangulatát, erejét, valamint arra is, hogy a mítoszokban rejlő üzenet a fordításon keresztül is eljusson az olvasóhoz. (A mi esetünkben természetesen még kritikusabb a helyzet, hiszen a magyar olvasó vagy a további fordítást olvashatja, vagy az angol - tehát a számára idegen nyelvű - változatot.) Az indiánok nem olvasták ezeket a történeteket, hanem hallgatták a közösség legjobb mesélőjének előadásában. Ezért nekünk is érdemesebb elmesélni, vagy bábokkal előadni a történeteket, vagy a gyerekkel dramatizálva eljátszatni. Ezeknek a történeteknek a nevelő ereje így érvényesül igazán, mert így válik élő személyes élménnyé. ű

Vannak olyanok a történetek között, amelyeket az indiánok általában csak különleges alkalmakkor mondtak el, vagy az évnek bizonyos szakaszában. Az északkeleti indián törzseknél például csak a hosszú hideg téli időszak alatt mesélhettek, a fagy beálltától az utolsó fagyig. Bár mi nem tudjuk teljesen betartani ezt a szabályt, de legalább beszéljünk a gyereknek erről a hagyományról. A történetmondás tradícióinak ismerete is közelebb visz minket ahhoz, hogy megértsük a történeteket, és rajtuk keresztül az indiánok hagyományait és életszemléletét.

Kezdő lépésként többször olvasd el magadnak hangosan a történetet, és csak ezután olvasd fel a gyerekeknek vagy meséld el fejből. Hagyd, hogy a történet átjárjon. Hasonlóan tették ezt a régi indián mesemondók is: ha új történettel találkoztak, többször meghallgatták, majd maguknak is elismételgették hangosan, és csak ezután mesélték el a hallgatóságuknak. Miután a történet a részeddé vált, egyszer csak azt veszed észre, hogy látod a történetet, amikor meséled. Ha eljutsz erre a pontra, akkor tudod életre kelteni a történetet, mert akkor tudsz érzékletes képet festeni a szereplőkről és a helyszínekről, hiszen te már látod őket.

Azonban bánj óvatosan a fantáziáddal, és ne változtasd meg a történeteket és ne kombinálj össze több történetet egymással. A teljes történet az egyes elemekből áll össze élő egésszé. A legtöbb indián számára a mese maga az élet. A mesék segítenek abban, hogy megtartsák a kulturális integritásukat és megőrizzék a világuk egyensúlyát. Amikor elkezdesz látni egy történetet, az hasonló ahhoz, mint amikor megpillantasz egy állatot, azután, hogy hallottál róla. Életre kel a számodra. Azonban az egyik történet éppen annyira különbözik a másiktól, mint amennyire az egyik állat a másik állattól. Valamelyik történet farkas, a másik pedig teknős. Azonban ha a kettőt összegyúrod, az így létrehozott lény életképtelen lesz.

Nézz utána a történetben szereplő indián szavak jelentésének! A könyvek végén megtalálható ezek magyarázata.

Amikor eljutsz arra a pontra, hogy látod a történetet és a részeddé vált, a mesélésnél segítségedre lehet, ha van olyan tárgy, amely előhívja az emlékezetedből. Az Iroquois mesélő magával vitt egy zsákot, amelyben olyan tárgyak voltak, amelyek emlékeztették őt a történekre. Minden történethez tartozott egy tárgy, amely előhívta a történetet a mesemondó emlékezetéből. A mesélő vagy valamelyik gyerek a hallgatóságból előhúzott egy tárgyat, megmutatta azt a hallgatóságnak és akkor kezdődhetett a történet. Ez a mozzanat bevonta a hallgatóságot a mesélés folyamatába azzal, hogy ők választották ki a tárgyat a zsákból.

A mesezsák elkészítése könnyű feladat. Gyűjtsetek össze a gyerekekkel tárgyakat a természetből és tegyétek be azokat egy zsákba. Tollak, termések, magok, kavicsok, fakéreg, vagy akár apró rajzok alkothatják a gyűjteményt. Olvasd el a könyv történeteit, és használd a képzeleted!

A legtöbb ősi indián közösségben mindenkinek joga volt a megszólalásra és az emberek türelmesen meghallgatták egymást. A mesélés ideje alatt körben ültek a közösség tagjai, ezzel jelezték, hogy mindenki egyenrangú. Másrészt ez az elrendezés segített abban, hogy a közösség tagjai a mesélés aktív résztvevőivé váljanak és ne csak passzív szemlélők maradjanak. Ma is érdemes követni ezt az "ülésrendet".

Fordíts figyelmet a mesemondás körülményeire is! Egy csendes helyen telepedjetek le, mindenki üljön kényelmesen a széken vagy a földön! Mindenki legyen a kör része. Ha megteremted a megfelelő körülményeket, akkor lesz csak hatással a gyerekekre a történet. Ha körülöttetek más események is zajlanak, ha valaki kiszorul a körből és nem hallja elég jól a mesemondót, a történet sokat veszít az erejéből. Érdemes időt szentelni arra, hogy minden gyereket beültessünk a körbe. A csoportból kiszorított vagy önként különvonuló gyerek, aki addig érdektelen vagy kifejezetten ellenszegülő volt, lecsendesedik és együttműködővé válik, ha sikerül "bevinni" a csoport által alkotott körbe. Ügyelj arra, hogy Te is kényelmesen helyezkedj el a mesemondás idejére. Tapasztald ki, hogy a számodra az álló vagy az ülő testhelyzet-e az inkább megfelelő. Nincs erre általános recept, mindenkinek meg kell találnia az önmaga számára megfelelő helyzetet.

Az Iroquois nép egyik legnagyobb beszélője a Red Jacket (Vörös Kabát) nevű ember volt. Mély, zengő hangját annak a szokásának köszönhette, hogy a Niagara vízesés mellett beszélt, így túl kellett harsognia a hatalmas víztömeg morajlását. Ez azonban csak az egyik titka volt Red Jacketnek. A másik feltételről ritkábban esik szó: Red Jacket birtokában volt a helyes légzéstechnikának. Fiatal korában az egyik legjobb futónak számított az Iroquois nép tagjai között, és a hosszú távú futásra csakis az képes, aki ismeri a mély és egyenletes légzés technikáját. A helyes légzéstechnika ismerete nagyon fontos egy mesemondó számára is. Sokan úgy próbálnak beszélni, hogy közben nem szívják be mélyen a levegőt. Így lapos marad a mellkasuk és vékony lesz a hangjuk. A helyes légzés a rekeszizom közreműködésével történik, amely a bordák és a gyomor között található. Helyezd az ujjaid végét a rekeszizmodra, ha az a légzés közben nem emelkedik ki, akkor nem megfelelően veszed a lélegzetet. Az észak-amerikai indiánok a rekeszizom környékét a testi erő központjának tekintették. Az bizonyos, hogy a megfelelő beszéd ereje itt lakozik. A hangod erősebb és szebb hangzású lesz, és messzebb hallatszik, ha a rekeszizom mélységéből jön.

Amikor Red Jacket a vízesés morajlása közben beszélt, arra is rájött, hogy a jó beszédhang fontos feltétele a rezonancia. A természetes rezonancia fejlesztése érdekében próbálj ki egy feladatot! A hang fejlesztésére egy szokásos módszer, ha a magánhangzókat énekeled úgy, hogy először az M, utána a B hangot szólaltatod meg előttük. A hangok tiszta képzése is igen fontos feltétele a jól érthető beszédnek, így amikor mesélsz, figyeld meg, hogy tisztán ejted-e ki a szavakat, különösen a történet szempontjából meghatározó kifejezéseket! Emlékezz arra, hogy most Te vagy a történet közvetítője. A teremben mindenkihez el kell jutnia a szavadnak. Beszéd közben jól nyisd ki a szád, és nézz a terem legtávolabbi sarkába! Képzeld el a hangod terjedését a legtávolabbi falig. Nem kell kiabálnod ahhoz, hogy jól érthetőek legyenek a szavaid.

A beszéd fontos jellemzője a ritmus is. Sok ember beszél túlságosan lassan vagy gyorsan. Ha a történet valóban a részeddé vált, képes leszel arra, hogy érezd és a beszédeddel kövesd annak ritmusát, akár olvasod a szöveget, akár emlékezetből meséled. Az is jó ellenőrzési módszer lehet, ha felveszed kazettára a mesét. A felvételt visszahallgatva észreveszed, ha valahol nem megfelelő a beszéded ritmusa, nem jól artikulálod valamelyik szót, vagy olyan szóra helyezel hangsúlyt, amelyik a szövegben nem hangsúlyos.

A mese kezdetekor és befejezésekor használhatsz olyan állandó szófordulatokat, amelyeket a indián mesemondók is használtak. Az Abenaki néphez tartozó mesemondók például úgy kezdték a történeteiket: "Itt lakik a történetem." És úgy fejezték be: "Itt a vége" vagy "Elfogyott a mese". Az Iroquois mesélő, sok más nép mesemondójához hasonlóan, gyakran kezdi azzal: "Szeretnétek hallani egy történetet?" Sokszor a "Da neho" szavakkal fejezik be, amelynek a jelentése: "Ennyi volt". Ezek a szófordulatok segíthetnek a mesemondónak, hiszen két biztos pont közé építheti fel a történetét. (Hasonló állandó mesekezdő és befejező fordulatokkal a magyar népmesékben is találkozhatunk: "Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl." vagy "Itt a vége, fuss el véle.")

A történet csakis akkor lesz hatásos, ha a hallgatóságnál életre kel. Te, mint mesemondó sokat tehetsz annak érdekében, hogy eredményesen bevond a hallgatóságot a történetbe. Az elhelyezkedés fontosságáról már korábban esett szó. Léteznek olyan módszerek, amelyeket fel lehet használni a hallgatóság bevonására. Az egyik eszköz, hogy megbízod a hallgatóságot azzal, hogy bizonyos szavakra előre meghatározott fordulattal válaszoljanak. Például, ha azt hallják, hogy Hó?, feleljenek azzal, hogy Hé! A kérdés - felelet pár alkalmas arra, hogy meghatározza a történet ritmusát és arra is, hogy a hallgatóságot bevonja a történet folyamába. Például:

"Azután elkezdtek mászni ..."
"Hó?"
"Hé!"
"Egyre magasabbra másztak ..."
"Hó?"
"Hé!"
"Olyan magasra másztak ..."
"Hó?"
"Hé!"
"Hogy az emberek onnan már csak hangyáknak látszottak ..."
"Hó?"
"Hé!"

Amikor mesélsz, ne mindig ugyanarra az emberre nézz! Ha egy nagy csoport gyereknek mesélsz, próbálj meg mindegyikkel szem-kontaktust teremteni! Tekintsd őket különálló egyéniségeknek, ne csak egy arc nélküli tömegnek! A mesélés közben a hallgatóság egy-egy tagjától kérdezhetsz is.

Ha a történetben előfordul valamilyen ének, mozgás vagy taps, akkor azokat előre tanítsd meg a gyerekeknek. Így ha a történetben elérkezel ezekhez a részekhez, a gyerekek tudnak csatlakozni hozzád.

Amikor mesélsz, ne csak a hangodra ügyelj, hanem a kézmozdulataidra, az arckifejezésedre és az egész testmozgásodra is. Egyes mesemondók szinte mozdulatlanul ülve mesélnek és mindent a hangjukkal fejeznek ki. Mások pedig egész testükkel adják elő a történetet. Neked kell megtalálnod a számodra megfelelő mesélési stílust.

Azt tapasztaltuk, hogyha nagyon kis gyermekeknek meséltünk egy hosszú történetet, érdemes volt egy rövid szünetet tartani a mese felénél. Ezt a szünetet érdemes arra használni, hogy megbeszéljük a gyerekekkel a történet előadásához szükséges illusztrációkat. Így a gyerekek érdeklődését a szünetben is fenntartjuk a történet iránt.

Ehhez a feladathoz is találsz segítséget a könyvekben. Például a Keepers of the Animals kötet 5. fejezetében "A fantázia szárnyalása", a 9. fejezetben "A lazac élete" és a 11. fejezetben "A csörgőkígyó szemével" című részek tartoznak az "irányított fantázia" nevű feladatcsoporthoz. Ezek a feladatok minden esetben kapcsolódnak a fejezetet indító ősi indián történethez.

Amíg felolvasod vagy elmondod ezeket a fantáziát irányító részeket, figyelj a következőkre:
- a gyerekek helyezkedjenek el kényelmesen, akár a hátukon is feküdhetnek
- csukják be a szemüket
- relaxáljanak
- vegyenek egy néhány mély lélegzetet
- próbáljanak meg minden más gondolatot "kitisztítani" a fejükből

Képzeljék el a gyerekek, hogy egy csendes, biztonságos helyen vannak, vagy olyan helyen, amit különösen szeretnek, ez segít a relaxálásban. Vannak olyan gyerekek, akik szívesen engedik szabadon a fantáziájukat. De vannak olyanok is, akiket ez a feladat nem köt le, ők inkább nevetgélni, zajongani vagy mozogni szeretnének. Próbáld meg rávenni az összes gyereket, hogy maradjanak csendben, és ne zavarják azokat a társaikat, akik szeretnének részt venni a képzeletbeli utazáson. Hanghatásokat is vonj be a játékba, például zenét, dob hangját, vagy más olyan hangokat, amelyek segítenek a fantázia megmozgatásában! Használj különböző és drámai hatást kiváltó hangokat!

A gyerekeket a bábelőadás előkészítése is szórakoztatja. Kezdetként készíthettek ujjra húzható bábokat, ezekkel a gyerekek gyakorolhatják a bábok mozgatását. A báb fejét sógyurmából vagy agyagból készítsétek el! Körülbelül 2,5 cm nagyságúra érdemes készíteni a bábok fejét. A fej tartásához és mozgatásához szükséges lyukat úgy készítsék el a gyerekek, hogy a hüvelyujjukat kb. 1 cm-re nyomják bele a még képlékeny anyagba. Így biztos, hogy majd bármelyik ujjuk belefér a lyukba. Fessétek ki a fejet, amikor megszáradt. A báb teste legyen egy egyszerű csőszerű textildarab (például egy kisméretű zokni jó erre a célra), amelyet a zárt végénél toljatok és ragasszatok bele a báb fején lévő lyukba. Az így elkészült bábot a gyerek máris felhúzhatja az ujjára.

Amikor mindegyik báb a helyén van, valamelyik gyerek fusson végig a csoport előtt, a többiek pedig utánozzák a mozdulatait a bábokkal. A gyakorlást más mozgásokkal - sétálással, ugrással, kúszással, mászással - lehet folytatni. A bábok beszélgessenek egymással, és a gyerekek a bábokkal próbáljanak szomorúságot, csodálkozást, örömöt, szégyenkezés vagy más érzelmeket kifejezni.

A gyakorlás után a gyerekek majd könnyebben elő tudják adni bábokkal a történetet. A bábok készülhetnek úgy is, hogy a gyerekek egy kartont ragasztanak egy pálcára és a kartonnak egyik vagy mindkét oldalát kifestik. Ragaszthatnak a báb testére mozgatható karokat vagy szárnyakat is. Amikor a gyerekek a bábokkal előadják a történetet, beleképzelik magukat a báb által képviselt szereplő helyzetébe - vele éreznek, gondolkodnak, cselekszenek. Bátorítsd a gyerekeket arra, hogy formálják meg a báb karakterét, és találjanak neki megfelelő hangot. Sok energiát és próbálkozást igényel, hogy igazán kifejező bábot sikerüljön összeállítani. Ügyeljetek arra, hogy a báb-állatok megfelelő helyről kerüljenek a színpadra! A denevér repüljön be, a mókus egy fáról másszon le, a róka pedig a színpad másik oldaláról sündörögjön be!

A hangeffektusok még kifejezőbbé tehetik az előadást. Például ha megrázol egy nagy fémlemezt, az a mennydörgést utánozza, ha egy kókuszdió üres héjának a két felét ütögeted össze, az lábak dobogását utánozza. Permetezz vizet a színpad előtt, hogy esőt vagy ködöt utánozz!

A következőkben ötleteket adunk arra, hogyan teheted a foglalkozásokat emlékezetessé, hasznossá és szórakoztatóvá.

Tervezz okosan és ügyelj minden részletre!

Vedd számításba, hogy mennyi idő áll a rendelkezésedre! Írd fel magadnak, hogy milyen tevékenységeket tervezel és azokhoz mennyi idő szükséges! Tervezz be néhány tartalék tevékenységet is, arra az esetre, ha hamarabb elkészültök a feladatokkal. Ha valamelyik gyerek vagy csoport a többieknél előbb befejezi a munkát, a tartalék feladatokon dolgozhatnak addig, amíg a többiek is elkészülnek. Döntsd el előre, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket mindenképpen el akarsz végeztetni a gyerekekkel, ezeket vedd előre, így ezekre mindenképpen elegendő idő jut. Csak akkor térj át a kevésbé fontos tevékenységekre, ha még marad idő. Így soha nem kell végigrohannod a tevékenységeken.

Úgy válaszd meg vagy úgy alakítsd a feladatokat, hogy azok a gyerekek szintjéhez igazodjanak!

A kisgyermekeknek közvetlen tapasztalatokra van szükségük, és még nem képesek az absztrakt gondolkodásra. Azt például könnyen megértik, hogy az eső a felhőkből esik, mert látják, hogy az esőcseppek lefelé mozognak. Azt azonban már nehezen tudják elképzelni, hogyan képződik a felhő a láthatatlan párából, amely a tócsákból, a tavakból, a folyókból vagy az óceánból száll fölfelé. A nagyobb gyerekek már könnyebben megértik a folyamatot, így felfogják a víz körforgását a természetben. Ők hosszabb feladatokat is meg tudnak oldani és így mélyebben meg tudják érteni a jelenségeket.

A kisgyermekek számára rövid feladatokat állíts össze, amelyekben lehetőségük van arra, hogy ők maguk is tevékenykedjenek. Biztosíts időt arra, hogy meg tudják beszélni egymással és veled is a tapasztalataikat, és legyen idő arra is, hogy a kérdéseikre választ kapjanak. Aki foglalkozott már gyerekekkel, az tudja, hogy gyakran elhangzik a részükről a "De miért?" kérdés.

Készítsd elő a gyerekeket!

Hangold rá a gyereket a kiválasztott témára egy-két megelőző tevékenységgel! Erre felhasználhatsz egy rövid bábjelenetet, filmrészletet, vagy valamilyen játékot.

A tevékenységeket megfelelő módon kapcsold össze!

Kapcsold össze a tevékenységeket! Például egy beszélgetés vagy rávezető kérdés segít a gyerekeknek abban, hogy ők maguk is felismerjék a tevékenységek közötti kapcsolatot. Minden tevékenység legyen kapcsolatban a kiválasztott témával! A feladat végén érdemes összegezni a következtetéseket. Mondják el a gyerekek, hogy mi történt vagy próbálják meg elmagyarázni, hogy mi következik abból, amit megfigyeltek.

Helyezd a gyerekeket a tevékenységek középpontjába!

Olyan tevékenységeket tervezz, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyerekeknek legyen alkalmuk a kérdések feltevésére és a felfedezésekre. Sokkal hatékonyabb és érdekesebb lesz a munkád, ha együtt tesztek felfedezéseket, mintha Te mondasz el és mutatsz meg minden jelenséget. Ismertesd meg a tanulókkal a céljaidat, és hagyd, hogy a tanulók részt vegyenek a tervezésben. Ha már az elején bevonod a gyerekeket a tervezésbe, az később nagyobb motivációt eredményez. Hagyd, hogy a gyerekek segítsenek a csoportmunka irányításában.

Nevelj a példáddal is!

A gyerekek szeretik utánozni a felnőtteket, így alakítják ki fokozatosan a saját egyéniségüket. Igen fontos, hogy összhang legyen a tetteid és a szavaid között. A legjobb nevelési eszköz, ha követendő modellé válsz a gyerekek számára.

Minél többször legyen lehetősége a gyerekeknek a közvetlen tapasztalatszerzésre.

Biztosítsd a gyerekeknek a lehetőséget a közvetlen tapasztalatszerzésre. Ha a fákról tanultok, menjetek oda az iskolaudvaron, a közeli parkban, vagy az erdőben élő fákhoz! Ha a vízről tanultok, menjetek el valamilyen természetes vízhez. A legjobban a közvetlenül megszerzett tapasztalatokból tanulnak a gyerekek, ha láthatják, hallhatják, szagolhatják, ízlelhetik, vagy érinthetik azt a tárgyat vagy élőlényt, amelyről tanulnak. Ez minden korosztályra igaz, de különösen a kisgyermekekre.

Használj kreatív kérdéseket és válaszokat!

Tegyenek a gyerekek önálló felfedezéseket! A kérdések irányítsák a figyelmüket a fontos jellemzőkre vagy jelenségekre! Ne válaszold meg a kérdéseiket, hanem inkább vezesd rá őket a válaszokra! Íme egy példa:
Gyerek: "Miért van bajusza némelyik állatnak?"
Vezető: "Nos, hozzáértél-e már valamilyen állat bajuszához?"
Gyerek: "Igen, a macskáméhoz."
Vezető: "Hogyan reagált az érintésre a macskád?"
Gyerek: "Megmozdította a száját vagy elfordította a fejét, még akkor is, amikor nem tudta, hogy én ott vagyok. Ja, már tudom, a bajusz segít az állatnak abban, hogy érzékelje a környezetét."
Vezető: "Így van, az állatok többek között a bajuszukkal érzékelik a körülöttük lévő világot. Jól gondolkodtál."

Ha nem tudod a választ, akkor jársz el helyesen, ha megmondod. Hiába próbálod meg elleplezni, a felnőttek is és a gyerekek is észre fogják venni a tudás hiányát. A megválaszolatlan kérdésre próbáljatok meg együtt választ találni!

A tudás mellett pozitív érzést is alakíts ki!

Ha a gyermekben megvan az empátia valami vagy valaki iránt, akkor akar igazán tanulni róla. Elmondhatod, hogy a pók a tojásokat egy kis zsákban viszi magával, hogy nyolc lába és szeme van, és hogy a rovarokat a hálója segítségével fogja meg. Azonban akkor akarja igazán megismerni, ha olvas róla egy mesét, játszik egy vele kapcsolatos játékot, vagy fonálból elkészít egy hatalmas pókhálót. Akkor nem fogja a plafon sarkában élő pókot megölni, hanem helyette elfogadja "háziállatnak" és a gondját viseli. Figyeljétek, meg, hogyan fogja meg a pók a legyet vagy más rovart a hálójával és hogyan eszi meg azt. Ehhez a megfigyeléshez kapcsolódva megbeszélhetitek, hogy sok esetben az egyik állat a másik elpusztulása árán jut táplálékhoz. A közvetlen tapasztalathoz kapcsolódó tevékenység felkelti a gyerekek érdeklődését, néha nevetnek, máskor pedig sírnak, ha éppen a pókjuk válik áldozattá. Érdekli őket, hogy mi történik. A tevékenységekhez biztosíts támogató légkört - az egymás iránti bizalom és az élőlények iránti tisztelet légkörét - bánjatok könyörületesen az élőlényekkel! Ez vezet a helyes önbecsüléshez, a megfelelő viselkedéshez és a környezet megbecsüléséhez. Az a gyerek, aki helyesen értékeli a saját jó tulajdonságait, inkább képes arra is, hogy megbecsülje a környezetet és bízzon a többi emberben.