Learning to Think Environmentally

Milbrath, Lester W.: Learning to Think Environmentally. While there is still time
(Albany, NY : State Universtiy of New York Press, 1996)
Az előszó, a bevezetés és az első két fejezet
Szabó Judit fordítása

[A teljes fordítás Rich Text formátumú, tömörített változatban letölthető.]

TANULJUNK ZÖLDEN GONDOLKODNI
Amíg nem késő

Unokáimnak

TARTALOM

David T. Suzuki

ELŐSZÓ

A környezetvédők évekig a következő, irányelvként szolgáló frázist ismételgették: "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan". Bár tapasztalatom szerint a globális perspektívának az a következménye, hogy reménytelenebbnek látjuk az ügyet — olyan hatalmasnak tűnik a vizsgált dolog, hogy bármit teszünk is egyénileg, alig fogja befolyásolni a látszólag megállíthatatlan gyilkos erőt. De nem szabad hagynunk, hogy a tehetetlenség érzése meggátoljon minket a cselekvésben.

Abban az ellentmondásban élünk, hogy míg nagy tömegű és komplex agyunk révén figyelemreméltó elvonatkoztató-, feltaláló-, és felfedező-képességgel rendelkezünk, biológiai lényekként tudatunk a közvetlen környezetre van hangolva, és erre érzékeny. Ezért aggódhatunk annyira egy kútba esett gyermek állapota miatt, míg ügyet sem vetünk rá, hogy naponta több, mint 35000 gyermek hal meg közvetve vagy közvetlenül alultápláltság miatt. Mélyen belénk vésődött az eset, amikor három bálna került a jég fogságába, és tudomást sem veszünk róla, hogy évente mintegy 50000 faj tűnik el a Föld színéről! O. J. Simpson bírósági tárgyalása nemzetközi érdeklődést vált ki, míg olyan témák, mint a globális felmelegedés gyorsan kiesnek a köztudatból.

Az információrobbanás következtében a világ egyre inkább széttagolódik — folyamatosan bombáznak minket a szaporodó TV csatornák, az Internet, a talk show-k és a szenzációhajhász lapok. Sajnos ezen "laktató" információ legnagyobb része "hulladék étel", amit nehéz megkülönböztetni az értékesebb információtól. Tehát a tudásunk "információ"-töredékekké aprózódott, a történelmi és szociális összefüggésektől elvonatkoztatva. Amikor egy diáktól az állításával kapcsolatos "tények" forrását kérdezem, gyakran ezt a választ kapom: "láttam a tévében" vagy "olvastam valahol". A "tények" már attól valóssá válnak, hogy a nyomtatott vagy az elektromos média terjeszti őket.

A Harvard egyetem nagy biológusa, E.O. Wilson egyszer azt mondta nekem, hogy ha az emberi lények egyik napról a másikra hirtelen eltűnnének, más életformák, - néhány humán-specifikus parazitafajt kivéve - alig vennék észre a hiányt, bár sokuk állapota jelentősen javulna. Míg ha valamennyi rovar eltűnne, az általunk ismert élet a bolygón gyökeresen megváltozna. Ez teszi annyira elképesztővé, hogy egy ennyire jelentéktelen lény ilyen fontos szerepet tölthet be. Mi — egy faj a mintegy 30 millióból — 40 %-át használjuk fel a bolygó nettó fotoszintetikus aktivitásának, és súlyos változásokat okozunk a Föld biofizikai tulajdonságaiban.

A legnagyobb krízis amivel napjainkban szembekerülünk az, hogy képtelenek vagyunk "látni" a villámgyorsan kialakuló katasztrófa dimenzióit. A legtöbb ma élő ember 1950 után született, egy addig nem látott és fenntarthatatlan változás időszakában. A modern technológia nagyrészt századunkban jött létre, és indult fejlődésnek, így hát a mai embernek a változás a mindennapi élet velejárója. Ha ökológiai szempontból nézzük a dolgokat - ami létezésünket a geológiai idő mértékével tekinti - láthatjuk, hogy ami most történik végzetes. Ebben a században az emberi populáció több, mint háromszorosára növekedett, és negyven éven belül akár ismét megkétszereződhet. 1900 óta falusiakból városi lakosokká váltunk, míg fogyasztói igényeink több, mint négyszeresére növekedtek.

Les Milbrath írásaiban és előadásaiban bámulatosan írta le az ökológiai krízist, és azt, hogy az emberiségnek szüksége van arra, hogy új, fenntartható irányba fejlődjön. Ő ma annak a mozgalomnak egyik nagy öregje, amit Rachel Carson korszakalkotó munkája, a Néma Tavasz indított el. Soha nem volt nagyobb szükség az öregek látásmódjára, mint egy ilyen korban, ahol egyre inkább a társadalom perifériájára szorulnak.

A szókratészi elveket használva — amely olyan jól bevált Daniel Quinn Izmael című írásában — Milbrath átvezet minket a mítoszokon és szűrőkön, melyek megzavarják tisztánlátásunkat. Szembe kell néznünk azzal, amit én úgy hívok "szent és sérthetetlen igazságok". Ezek olyan hitek, melyek olyan mélyen gyökereznek a társadalmunk által elfogadott nézetek között, hogy eszünkbe se jut megkérdőjelezni őket, még akkor sem, ha gyakran esetleg éppen ezek okozzák a krízist, amivel küszködünk. Olyan téveszmékről beszélek, mint az, hogy fajunk túlléphet a természetes világra vonatkozó határokon és korlátokon, a hit a tudomány és a technológia azon képességében, hogy képes a tudást és eszközöket rendelkezésünkre bocsátani, melyekkel megérthetjük és hatalmunk alatt tarthatjuk környezetünket, és arról a hitről, hogy az ember által létrehozott gazdaság előrébbvaló, mint bármi más. Hacsak nem szállunk szembe az ezen állításokban rejlő tévedésekkel, és nem szüntetjük meg őket, soha nem leszünk képesek arra, hogy komolyan olyan irányba fejlődjünk ami fenntartható jövőhöz vezet.

Milbrath könyve megtévesztően visszafogott. Elkerülhetetlen limitáló tényezőkkel szembesít, és azzal a hellyel a globális bioszférában, melyet állatfajként elfoglalunk. Mindazoknak, akik törődnek azzal, hogy mit hagyunk örökül gyermekeinknek és unokáinknak, fontos útmutató ez a könyv.

BEVEZETÉS

A szomszédom vidám, előzékeny ember, aki felelősséget érez a társadalom iránt. Néhány évvel ezelőtt így szólt hozzám: "Alkalomadtán szeretnék leülni önnel, és több dolgot megtudni a környezetről. Néha úgy tűnik, rendben mennek a dolgok, máskor viszont minden rosszabbodni látszik. Az a homályos érzésem van, hogy nem tesszük meg a kellő óvintézkedéseket annak érdekében, hogy a dolgok ne menjenek rossz irányba a jövőben." Sok egyesült államokbeli polgár érzéseit közvetíti ez a gondolat, akik bizonytalanul aggódnak környezetünk jövője miatt, de nem érzik úgy, hogy jólinformáltak lennének a témában.

A legtöbb felnőtt és gyerek a tömegkommunikációs eszközök révén jut a környezetről szóló hírekhez. A média nemcsak hogy töredék információt szolgáltat, hanem gondolkodásmódunkat is meghatározza. A környezeti gondolkodásban jelenleg divatos felfogás annyira mélyen gyökerezik, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy valaki megtanította nekünk ezt a fajta gondolkodásmódot. Sajnálatos módon a jelenlegi köztudat hibás alapelvekből indul ki a környezeti gondolkodásban. Ha arra készülünk, hogy megmentsük a bolygó életformáit és társadalmunkat, újra kell tanulnunk annak megértését, hogy hogyan működik a világ.

Az a sok év, amit azzal töltöttem hogy környezeti politikát és államtudományokat tanítottam egyetemistáknak, bebizonyította számomra, hogy mielőtt a diákok kitalálhatnának hosszú távon hatékony megoldásokat egyes környezeti problémákra, először az alapigazságokat kell megtanulniuk a világ működéséről. Felkészületlenül jönnek órára, mert iskoláink hihetetlenül gyenge környezeti oktatásban részesítik őket. Az egyik oka annak, hogy ilyen elhanyagolt a környezeti oktatás, az, hogy a legtöbb tanár azt hiszi, hogy a tanterv már így is annyira zsúfolt a kötelező követelményekkel, hogy még egy téma hozzáadása lehetetlennek tűnik. A másik ok az, hogy a legtöbb tanár maga sem eléggé felkészült arra, hogy a környezetről tanítson.

Szomszédom tudásszomja arra ösztönzött, hogy megpróbáljam kielégíteni a világ jobb megértését célul kitűző igényeket egy rövid, könnyen olvasható könyvvel. A környezeti gondolkodás alapelvei nem bonyolultak. Általános iskoláinkban kellene tanítani őket, mert értelmes ötödik, hatodik osztályosok képesek a gondolatok nagy részének elsajátítására. A tanároknak is meg kell tanulniuk ezeket a dolgokat, és megosztani őket tanítványaikkal. A tömegtájékoztatásban dolgozó szakembereknek is jobban meg kell érteniük az alapelveket, hogy az igazságnak megfelelően tudják "tálalni" történeteiket, és a politikusoknak is szükségesek a bölcs törvényhozatalhoz. Végül pedig minden állampolgárnak szüksége van ezekre az ismeretekre azért, hogy bölcs polgári döntéseket hozzanak. Ezen alapelvek ismerete éppúgy része a műveltségnek, mint a történelemben való jártasság.

Remélem olvashatóbbá teszem a könyvet azzal, hogy Önök elé tárok egy beszélgetést a szomszédommal, aki tényleg el akarja sajátítani ezt az újfajta gondolkodásmódot. Meghívjuk Önöket, hogy csatlakozzanak hozzánk, ahogy a világ működésének egy pontosabb megértését fedezzük fel.

1. fejezet

BEMUTATKOZÁS

A szomszédom, Bill így szólt egyszer: "Az a nyomasztó érzésem van, hogy talán nem mennek teljesen rendben a dolgok a környezetünkkel. Maga fiatal embereket tanít a környezetről. Ők hogyan vélekednek erről?"
Őszintén szólva sokan aggódnak. 1990-ben New York államban 3200 huszonéves tanuló megkérdezésével felmérést készítettünk a környezeti ismeretekről és tájékozottságról. A következő állítás is szerepelt a kérdőívünkön, és a diákoknak azt kellett eldönteniük, hogy egyetértenek-e vele: "Úgy tűnik, a jövőben az életszínvonal magasabb lesz, mint most." Csak 14 százalékuk értett egyet és 55 százalék nem értett egyet (28 százalék hevesen tiltakozott). Miért ilyen mélyen pesszimisták fiataljaink? Intézményeink miért képtelenek megbirkózni a felmerülő problémákkal? Miért kevésbé fontos dolgokkal van elfoglalva az országgyűlés? Mi az oka, hogy annyi ember munkanélküli vagy fél hogy azzá válik? Miért van az, hogy természetes környezetünk állapota a rosszból tovább romlik?

Ezek a problémák szerintem nincsenek kapcsolatban egymással. Ön úgy gondolja, hogy van köztük összefüggés?
Bizonyos vonatkozásban valóban különálló problémák, de a közös bennük az, hogy így vagy úgy mindegyikük a környezetről való téves elképzeléseinkkel van kapcsolatban. Ezalatt azt értem, hogy a világ működéséről társadalmunkban elterjedt nézetek alapjául szolgáló tények hamisak. A kultúránk tanít meg minket erre a gondolkodásmódra, ahogy felnövünk. Természetesen, ahogy egyre érettebbek leszünk, mindannyiunk kifejleszt egy önálló látásmódot. De a kultúránktól kapjuk a világképünk kialakításához alapul szolgáló eszméket; egyszerűen magától értetődően átvesszük őket másoktól. Az Egyesült Államokban a média, főleg a televízió újra meg újra ránk erőlteti ezeket a ki nem mondott téveszméket.

Mit ért ezalatt? Tudna mondani egy példát?
Rendben! Tegnap az esti híradóban a következőt hallottam: "Jó hírrel szolgálhatunk: a Kereskedelmi Kamara ma jelentette be, hogy a GDP (bruttó belföldi termék) 1,6 %-ra emelkedett az elmúlt évben. Ez főleg a megnövekedett gépjármű-, és benzineladásnak köszönhető. Hát igen, miért tartják ezt jó hírnek? Kétségtelenül feltételezték, hogy a GDP növekedésének mindenki örül; nem is álmodtak róla, hogy van olyan, akinek ez nem tetszik. Tehát bár közvetlenül, de a nézőnek mégis azt tanították ezzel az állítással, hogy a gazdasági növekedés jó.

Mindenki, akit ismerek a gazdasági növekedést pozitív dolognak tartja. Ön szerint ez nem így van?
Válasza az én állításom támasztja alá. A mi kultúránk azt tanítja, hogy jó a gazdasági növekedés, és Ön azt hiszi, hogy mindenki egyetért ezzel. Az igazat megvallva, néhányan a legnagyobb gondolkodóink közül meg vannak győződve ennek az ellenkezőjéről.

Vajon miért gondolhatják így? Kik ezek a gondolkodók?
Mielőtt kíváncsiságát kielégíthetném, meg kell osztanom Önnel néhány olyan alapelvet, amit társadalmunk legtöbb tagja nem ért. Ha kibírja velem egy darabig, bemutatom ezt az újfajta gondolkodásmódot.

Rendben, szkeptikus vagyok, de megpróbálhatjuk. Hol kezdjük?

2. fejezet

A HIT ERŐT AD ÉS BECSAP

Elsősorban fontos megérteni azt, hogy mindannyiunk fejében van egy elképzelés a világ működéséről, amit mindennapi életünk megszervezésében használunk. Nem tudjuk úgy eltölteni a napot, hogy fel ne használnánk számos alapvető meggyőződést a világ működéséről. Mint már korábban említettem, hiedelmeink legtöbbjét a kultúránktól kapjuk (ebbe beletartozik vallás, oktatás, tudomány, népi bölcsesség és nagy mértékben a tömegtájékoztatás által közvetített gondolkodásmód).

Általában kora gyermekkorunkban szívjuk magunkba a kultúránktól ezeket az alaptételeket egy folyamat során, amit a tudósok úgy hívnak "szocializáció". Szülők, tanárok, miniszterek, és a média szocializálják a fiatal embereket az elfogadott gondolkodásmódokra megjegyzéseikkel, cselekedeteikkel, és tanácsaikkal. Annyira kritikátlanul fogadjuk el kultúránk elképzeléseit a világ működéséről, hogy szinte nem is gondolunk rá annak ellenére, hogy minden gondolatunk és cselekedetünk hátterében ezek állnak. Példának okáért a legtöbb ember osztja azt a nézetet, hogy a világ majdnem ugyanúgy fog működni a jövőben, mint azt a múltban tette.

Azt akarja mondani hogy ez nem igaz?
Új keletű bizonyítékok erősen azt sugallják, hogy az emberi lények folyamatosan változásokat okoznak a világ működésében.

Ó igen, én is látok bizonyos változásokat, mint például új technológiákat. De a természetes világ szerintem ugyanúgy működik, ahogy mindig is tette. Vagy nem? Ön szerint ezt nem lehet nagy vonalakban megjósolni?
Tulajdonképpen miattunk egyre kevésbé válik megjósolhatóvá, és komoly veszélynek tesszük ki a Föld életformáinak életképességét. Természetesen ezt nem akarattal tesszük. Az a dologban az irónikus, hogy mi csak azt tettük egyre jobban és jobban, amiről mindig is azt hallottuk, hogy jó és helyes. Például a népi bölcsesség úgy tartja, hogy addig kell élnünk, amíg csak lehetséges, és hogy legyen sok gyerekünk, akik majd továbbviszik a család nevét. Az emberek annyira sikeresek voltak mindkét dologban, hogy a népességstatisztikusok demográfiai robbanásról beszélnek. A 85 éven felüliek csoportja növekszik legdinamikusabban.

Milyen gyors a népesség növekedése?
Amikor az emberiség kialakult, lassan nőtt a számuk. Több, mint 250000 év elteltével, a 19. század elején érte el az egymilliárdot. De a sebesség felgyorsult, és 130 év elteltével még egy milliárd hozzáadódott. A harmadik milliárdhoz 30 év kellett, a negyedikhez csupán 15. Ha a jelenlegi sebességgel számolunk, a következő milliárdhoz alig kell több, mint 10 esztendő.

Minden 2 nap elteltével egy San Francisco méretű várost megtölthetnénk az emberiség nettó növekedésével. Vessen egy pillantást erre a grafikonra (2.1 ábra). A világ népességének növekedése a történelem folyamán és a közeli jövőre vonatkoztatva

Vegye észre hogy a vonal sok száz évig lassan emelkedik és azután meredek növekedésnek indul az ipari forradalom beköszöntével. Az emberi népességnek 10000 generációjába került, hogy 2 milliárdra nőjön; napjainkban pedig egy emberöltő alatt még 5 milliárdot fog növekedni. Jelenleg minden évben több, mint 90 millió emberrel gyarapszik bolygónk. Ez körülbelül Mexikó vagy Németország lakosságának felel meg. Ma több ember él, mint amennyi valaha is meghalt. Ha a többi teremtmény beszélni tudna, járványnak hívnának bennünket. A világ jelenlegi népessége megközelíti a 6 milliárdot. Ha a jelenlegi trend folytatódik, a népesség 2040-ig 12 milliárdra fog duplázódni. Elméletben a következő század vége előtt ismét megduplázódhat, 24 milliárdra.

Ez valóban meg fog történni?
Valószínűleg nem. Az ENSZ 1994-ben Kairóban tartotta a Népesség és Fejlődés Harmadik Világkonferenciáját. Azt tűzte ki célul, hogy annyira csökkentse a népességnövekedés mértékét, hogy a világ össznépessége valahol hét és nyolc milliárd közé álljon be. Az én véleményem szerint magasabban fog tetőzni mielőtt megállíthatnánk, de a természet végső fokon kényszeríthet minket hogy kevesebb, mint hét milliárdra csökkentsük ezt a számot. Ez a Népesség Konferencia minden nemzetet erősen arra ösztönzött, hogy csökkentse le a népességnövekedést, amilyen gyorsan csak lehetséges. A kairói konferencián a nők sokkal nagyobb szerepet kaptak, mint a megelőző népesség-konferenciákon. A hangsúly a nők emancipációjára és bátorítására helyeződött ahelyett, hogy pusztán a számokra koncentráltak volna. Ennek főleg oktatásban és jobb egészségügyi szolgáltatásokban kell megnyilvánulnia. Úgy gondolják, éz a leghatékonyabb stratégia a népességrobbanás lefékezésére. Ha nem sikerül önkéntes alapon megállítanunk a népességnövekedést, a természet alighanem éhséget vagy betegségeket fog használni, hogy megakadályozzon minket abban, hogy sokkal túlnőjük a hét vagy nyolcmilliárdot.

De kisbabák milliárdjai fognak még születni, nem?
Igen, főleg azért, mert olyan sok fiatal ember van a világon, akik hamarosan anyák és apák lesznek. A hagyományos gondolkodás szerint való az is, hogy mindenkinek a jómódra kell törekedni és hogy a magas fogyasztás okozza a közgazdaság kiegyensúlyozottságát. Tehát ezek az eljövendő emberek tolongani fognak a pénzért, és annyit fogyasztani, amennyit csak lehetséges.

Ismertetés

Katalógus