Budapest Főváros XI. kerület Az eredeti másolata
Újbuda Önkormányzata
Fax: 3658-174

dr. Filipsz Andrea Jegyző részére


Tisztelt Jegyző Asszony!


Panasszal kívánok élni az április közepe óta folyamatos esti csendháborítás ügyében, melynek forrása a Petőfi-híd budai hídfője körüli "vigalmi negyed". Az ott üzemelő szabadtéri szórakozóhelyek közül a fontosabbak, melyekről tudok: Zöld Pardon, Cafe del Rio, A-38 állóhajó. Ezek szinte a nap huszonnégy órájában üzemelnek, hajnalba nyúló zenés rendezvényekkel, ami által - tudomásom szerint - megkeserítik a környéken lakók (ideértve a szemközti IX. kerületiek életét). De, távolabb lakván, nem ez az én gondom. A legkritikusabb, az esti 8 és 10 óra közötti időszak kiemelt koncertjei azonban olyan hangerősítést kapnak, hogy az már a VIII. kerületi Práter utca felsőbb emeleti lakásaiban (csukott ablak mellett) is elviselhetetlenül hallható. Ez mindennapos zajterhelés az esti pihenőidőben, amit a jelek szerint az év felében kénytelenek lennénk tűrni.

Azért jelentkezem most, mert noha a felsorolt intézmények már régebb óta üzemelnek (a Zöld Pardon pl. 1999 óta), ez, a távolabbi VIII. kerületig ható napi csendháborítás újabb fejlemény, korábban nem volt tapasztalható. Tehát valószínűleg, mint korábban is, könnyen kiküszöbölhető lenne, talán a hangerősítő berendezések visszafogottabb működtetésével.

Kérem tisztelt Jegyző Asszony intézkedését a bejelentésemben foglaltak kivizsgálása és az abban jelzett anomália megszüntetése ügyében.

Szíves tájékoztatását várva tisztelettel


Budapest, 2007. július 10.


Ernszt Árpád
1083 Budapest, Práter u. 56. XII. em. 140.



vissza