Varga E. Árpád

Erdély magyar népessége 1870-1995 között


"A magyar nemzeti kisebbségek Kelet-Közép-Európában" c. kötethez készült tanulmány
Megjelent: Magyar Kisebbség, új sor. IV. évf. 1998. 3/4. sz. 331-407. p.


[Rich Text formátumú, tömörített változatban vagy PDF formátumban letölthető]



A tanulmány célja: eddig feltáratlan vagy csak részben feltárt források ismertetésével hozzájárulni a jelenkori Erdély népességtörténetének kidolgozásához. A dolgozat ennek megfelelően három fontos szempont köré csoportosítva szolgáltat - az első témakörben átfogó, a másik kettőben pedig részleges - adalékokat az erdélyi magyarság demográfiájának történetéhez. Először (a rendelkezésre álló hivatalos statisztikai információk körének behatárolása után) az összes népesség tényleges és természetes gyarapodásával összefüggésben az erdélyi magyarság lélekszámának bő évszázadnyi alakulását követi nyomon. Ezt követően az etnikai erőviszonyok változásait döntően meghatározó városfejlődés főbb adatait összegzi, az urbanizációt kísérő vándormozgalmakra, azon belül is elsősorban a regáti románság Erdélybe áramlására összpontosítva. (E fejezetek a Magyarság és Európa 1994. 4. számában megjelent "Erdély anyanyelvi, nemzetiségi és felekezeti statisztikája 1880-1992", az Erdélyi Szemle 1994. 5-6. számában megjelent "Városodás, vándorlás, nemzetiség", illetve az Erdélyi Múzeum 1997. 1-2. számában megjelent "A népesség fejlődése, az etnikai és felekezeti viszonyok alakulása a jelenkori Erdély területén 1869-1920 között" című tanulmányok felhasználásával készültek.) A részletező technikai és módszertani kifejtéseket, valamint a bőséges adatfelsorolásokat a forrásfeldolgozások viszonylagos újdonságértéke indokolja. A terjedelmi korlátok miatt a tanulmány nem terjed ki a népesség térbeli (területi, települési, tömörülési) fejlődésének, valamint - s ebben már az adatok szűkössége, illetve hiánya is közrejátszik - társadalomszerkezeti és egyéb demográfiai jellemzői változásának részletesebb taglalására. E jellemzőket az utolsó fejezet (a Hitel 1996. 3. számában megjelent írás bővített és módosított változata) a legfrissebb állapotok szerint az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján tekinti át.


Főbb demográfiai források


A jelenkori Erdély területén zajló etnodemográfiai folyamatok vizsgálatához 1869-1910 között, valamint 1941-ben - a megosztott Erdély északi részében - a magyar, a hatalomváltást követően pedig a román statisztikai szolgálat népszámlálásai nyújtják a legfontosabb, "hivatalosan hiteles" adatforrásokat. A modern népszámlálásokat megelőzően a nemzetiségre is rákérdező 1850/51. évi katonai célú osztrák cenzus tájékoztat - aránylag híven - közvetlenül is az etnikai viszonyokról, e számbavétel részletező adatai azonban csupán a történeti Erdélyre vonatkozóan lelhetők fel.

Az 1869. évi felvétel a nemzetiségi hovatartozást politikai óvatosságból még nem kérdezte, a felekezet vizsgálatára azonban kitért. A népesség vallásfelekezeti megoszlása alapján - korabeli becslések figyelembevételével - kísérletet tehetünk a cenzus időpontjában feltételezhető etnikai arányok hozzávetőleges meghatározására. A magyar népszámlálások 1880-tól kezdve az anyanyelv (gyakorlatilag a legjobban és legszívesebben beszélt nyelv) kérdezésével tudakolták a nemzetiségi hovatartozást. Emellett kimutatták azt is, hogy a különböző vallású, illetve anyanyelvű népességből hányan és milyen más nyelveket beszélnek anyanyelvükön kívül, felvételről felvételre bővítve a megkérdezett nyelvek feldolgozási körét. 1941-ben szakembereink már a közvetlen nemzetiségi kritériumot is beiktatták a számlálóív kérdőpontjai közé. A népszámlálások eredményeiről közzétett kiadványok az érintett törvényhatóságok anyanyelvi (illetőleg nemzetiségi), valamint vallásfelekezeti megoszlásáról minden esetben községi részletezéssel, a nemzetiségek legfontosabb életviszonyairól pedig összevont táblás kimutatásokban tájékoztatnak.

A területileg megnagyobbodott Romániában a népesség nemzetiségi számbavételére első ízben az 1930-ban megtartott népszámlálás alkalmával került sor. Ezt megelőzően 1919-ben a román hadsereg által megszállt magyarországi területeken az ideiglenes Erdélyi Kormányzótanács végzett adatgyűjtést, majd másfél év elteltével az immár nagyhatalmi döntéssel Romániának juttatott Erdélyben a helyi belügyi államtitkárság hajtott végre közigazgatási célú népösszeírást. A községi elöljáróságok jelentésein alapuló 1919. évi összeírásról csupán provizórikus, ám a lakosság nemzetiségi és felekezeti megoszlására is kiterjedő megyei adatsorok maradtak fent. Az 1920. évi, a nemzetiségi erőviszonyokra szintén kiterjeszkedő számbavétel eredményeit már települési adattár formájában publikálták. Ezek az összeírások a lakosok nemzetiségét a "népi leszármazás" homályos, erősen aktuálpolitikai töltetű ismérve alapján esetenként névelemzéssel vagy a népi hovatartozást a felekezeti kötődéssel azonosítva állapították meg. Ugyanezzel a fajbiológiai színezetű fogalommal operált a román Belügyminisztérium 1927-ben, amikor országosan is kísérletet tett a "lakosság számának általános ellenőrzésére". A statisztikai hivatal elhatárolódása következtében eleve kudarcra ítélt, sebtében végrehajtott regisztráció részletes eredményeit nem hozták nyilvánosságra.

Az 1930 végén lebonyolított népszámlálás már minden szempontból megfelelt a nemzetközi statisztikai előírásoknak. Előkészítői az etnikai hovatartozás számbavételére a maga korában kivételes, az állampolgárság, a nemzetiség, az anyanyelv (a szülőktől tanult nyelv) és a felekezet vizsgálatára egyaránt kiterjedő összetett szempontrendszert dolgoztak ki. Az egyéb nyelvek ismeretére nem voltak kíváncsiak, csupán a románul "értést" kérdezték, célzatosan. A népszámlálás eredményeit, jóllehet megkésve, példás gazdagsággal, az etnikai vonatkozású és felekezeti lélekszámadatokat településenként is publikálták. Fontos információforrás a foglalkozási csoportokat törvényhatóságonként és városonként nemzetiségek szerint, valamint a népesség iskolázottságát településenként taglaló - így e számoknak a településszintű nemzetiségi adatokkal való összevetésére lehetőséget nyújtó - egy-egy kötet. A hasonló alapossággal megtervezett 1941. évi népesség-számbavétel a román népszámlálások történetében egyedülálló módon már figyelmet szentelt a többnyelvűség vizsgálatának, a háborús viszonyok következtében azonban sok egyéb mellett ezek az eredményei is feldolgozatlanok maradtak. E számbavételből csak a népesség "etnikai eredetére" vonatkozó főbb községszintű adatok láttak napvilágot.

A II. világháború után 1948-ban hajtottak végre először népszámlálást Romániában, a szövetkezesítés előkészítését célzó mezőgazdasági összeírással egybekötve. A vizsgálati szempontjait illetően az előző két népszámláláshoz illeszkedő felmérés demográfiai eredményeinek egy részét később feldolgozták, de csupán a népesség számára és anyanyelvi megoszlására vonatkozó főbb előzetes adatait tették közzé, megyénként és városonként. Ezt követően 1956-ban szovjet mintára, majd - az előbbinél már korszerűbb módszerekkel és gazdagabb vizsgálati programmal - 1966-ban, 1977-ben és 1992-ben végeztek népszámlálást Romániában. Mindegyik alkalommal sor került a nemzetiség, illetve az anyanyelv, sőt ötödfél évtized múltán először 1992-ben a felekezet kérdezésére is. A vonatkozó adatokból csupán az 1966. évieket adták közre településszinten, ám e kötetek évtizedeken át hozzáférhetetlenek voltak a kívülállók számára. Így egészen a legutóbbi időkig az 1956. évi - középszintű közigazgatási egységek és városok szintjéig lebontott, még elégségesen részletezett - nemzetiségi és anyanyelvi adatsorok képezték a II. világháború utáni román nemzetiségstatisztika bázisát. Ezek az adatok egyébként egybehangzó értékelés szerint közelebb is állnak a valóságos állapotokhoz, mint az egy évtizeddel későbbiek. Mind az 1956., mind az 1966. évi népszámlálási közlés kimutatja - tartományonként, város-falu megoszlásban (1966-ban rajónonként és városonként is) - a népesség nemzetisége és anyanyelve közötti összefüggéseket. A nemzetiségek társadalomszerkezetére és iskolázottságára vonatkozó adatokat 1956-ban tartományonként települési környezet szerint részletezték. 1966-ban az egyes etnikumok társadalmi kategóriák szerinti megoszlását csupán településtípusok szerinti országos összegekben adták közre, míg iskolázottságuk számait megyei bontásban is nyilvánosságra hozták. Egyedülálló a népesség lakóhelyét születési helyével egybevető 1966. évi kimutatás, mivel az adatokat a megtelepedés ideje szerint is szakaszolja. Így a lakóhelycsere időpontjának ismeretében hozzávetőleges képet alkothatunk az etnikai térszerkezetet jelentősen módosító belső vándorlások időbeni tagolódásáról, a megyei sorokat összevetve pedig az egyes időközök vándormozgalmainak területenkénti intenzitása térképezhető fel.

Az 1977. évi népszámlálás tényleges nemzetiségi adatait valójában csak másfél évtized múltán fedték fel. Addig mindössze a korabeli népszámlálási kötet példátlanul eltorzított, érdemi elemzésre szinte teljesen alkalmatlan megyénkénti közlése állt rendelkezésre. A valódi számadatok kései megjelentetése, s azok községi és egyéb részletezésének hiánya azért is sajnálatos, mivel az 1977. évi népszámlálás etnikai állapotrajza - Erdélyben - viszonylag érvényes, leginkább talán az 1956. éviével rokonítható. Fontos adalékokkal szolgál ugyanakkor az eltelt bő évtized belső vándorlásainak irányairól és térbeli kiterjedéséről az 1977. évi népszámlálásnak az akkori népmozgási láz tetőződésének félidejében készített születési hely szerinti statisztikája.

Az előző politikai rendszer összeomlását követő viharos - drámai méretű külső- és belső népmozgásokkal kísért - események lecsillapultával, 1992-ben végrehajtott népszámlálás jelentősége a háborús évek utáni felmérésekéhez hasonlítható. E "tabula rasa" etnikai vonatkozású eredményeit külön kötet összegzi. Az összeállítás a népesség nemzetiségi, anyanyelvi és vallásfelekezeti megoszlását, valamint a nemzetiségi-anyanyelvi és nemzetiségi-felekezeti átfedések számait megyénként és települési környezet szerint (sőt a nemzetiség és anyanyelv közti összefüggéseket városonként is) kimutatja. Ezen felül - még ha csak országos összegekben is - teljes körűen tájékoztat az egyes etnikumok demográfiai viszonyairól, ami páratlannak számít a román nemzetiségstatisztika történetében. Az 1992. évi településszintű nemzetiségi és felekezeti adatok nyomtatásban ugyan nem jelentek meg, de elzárva sincsenek a kutatók elől.

A századforduló előtti magyar népszámlálások a fegyveres erő adatait nem dolgozták fel községenként, ezért visszatekintő táblázataink az 1880. és 1890. években a jelenlevő polgári, 1910-ben a jelenlevő összes (polgári és katonai), míg 1900-ban mind a polgári, mind az összes népesség számának alakulását mutatják be. Ez a körülmény - tekintettel arra, hogy a katonaság létszáma nem volt különösebben nagy (az érintett területen az összes népességnek mindössze 0,6-0,7 százalékát tette ki) - számottevően nem befolyásolja az idősorok összevethetőségét. A román népszámlálások az állandó népesség adatait részletezik, a huzamosabb ideje távollevők le-, illetve jelenlevők hozzászámításával. Ez a szám a hetvenes évekig e fogalmi finomítás következtében nem tért el lényegesen az adott területen jelenlevő összes népesség számától. Az Erdélyben összeírt állandó népesség száma 1956-ban 8620 (a városokban 11.781) fővel, 1966-ban pedig mindössze 2184 fővel volt kevesebb (illetve a városokban 208-cal több), mint az ugyanott jelenlevő népességé. A statisztikai évkönyvekben közzétett népesség-kimutatás és az 1977. évi népszámlálás eredményeinek egybevetéséből azonban kiderül, hogy 1977-ben a lakosság fokozott belső mozgékonysága következtében már közel 130 ezer (a városokban pedig 300 ezer) fővel több lakost regisztráltak Erdélyben, mint amennyi az 1966-ban összeírt állandó népesség bázisán becsülhető volt. A két szám közti eltérés különösen az úgynevezett zárt városokban, vagyis ott szembeötlő, ahol a letelepedés külön engedélyhez volt kötve. Ezt követően a hivatalos közlemények - a közlési kritériumokat a valóságos helyzethez igazítva - a fentebb értelmezett állandó népesség mellett a jelenlevő népesség helyett az állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezők számát adják meg, a ténylegesen jelenlevő népességet pedig 1977 óta gyakorlatilag a statisztikai kimutatások "állandó népesség"-fogalma fejezi ki. Ez a szám Erdélyben 1981-ben 96.313 (a városokban 246.903) fővel, 1992-ben pedig 45.107 (a városokban 130.708) fővel volt magasabb, mint az ugyanott állandó illetőséggel bíróké.

A magyar statisztikai hivatal 1890-1893 között vallásfelekezet, 1897-ben, majd 1900-1918 között felekezet és anyanyelv szerint szolgáltatott népmozgalmi adatsorokat (a század elejétől kezdve a vegyes házasodásra is kiterjedően), 1912-ig - illetve a magyar anyanyelvűek természetes népmozgalmára vonatkozóan 1915-ig - törvényhatóságonkénti, 1913-1918 között pedig országrészenkénti részletezéssel. A ki- és visszavándorlás törvényhatóságonkénti adatait 1899 és 1915 között tették közzé; a kivándorlókét kezdettől fogva, a visszavándorlókét 1905-től taglalták anyanyelvük, illetőleg cél- és származási ország szerint. A román statisztikai szolgálat 1920-tól 1937-ig kisebb kihagyásokkal évenként szintén közreadta a felekezeti népmozgalom országrészenkénti és települési típusonkénti főeredményeit. A természetes népmozgalom nemzetiségi adatai az 1920-1923, valamint az 1933-1947 közötti periódusból (1934-től megyénként és hónaponként is) ismeretesek. A nemzetiségek 1931-1939 közötti természetes szaporulatának megyénkénti, illetve a bécsi döntés által megosztott Erdély két részére kiszámított összegét ugyancsak közzétették. A nemzetközi vándormozgalmak statisztikáját (a ki- és be-, illetve visszavándorlás adatait nemzetiség, állampolgárság, valamint országok szerint részletezve) előbb 1926-tól 1942-ig adták közre folyamatosan, majd (a kivándorlás adatait nemzetiség szerint 1975-tel, célország szerint 1980-nal, a visszavándorlás adatait pedig nemzetiség, illetőleg származási ország szerint 1990-nel kezdődően) az 1989. évi fordulat óta újra nyilvánosságra hozzák az illetékes szervek. A nemzetiségi népmozgalom kulcsfontosságú adatait - egy-egy kiszivárogtatott részinformációtól eltekintve - két emberöltő óta nem publikálják Romániában.


A népesség nagysága és fejlődése 1869 és 1995 között


A jelenkori Erdély lélekszámának alakulását 1869-től napjainkig az 1. táblázat tekinti át. (Az összeállítás a népszámlálási közleményekben és statisztikai évkönyvekben közzétett alapadatok mellett a népmozgalmi számításokhoz szükséges, eltérő területekre, illetőleg eltérő időpontokra megadott értékeket is tartalmazza.)

1. táblázat
A lélekszám alakulása Erdélyben 1869-1995 között

  1869.XII.31.a
4.224.436
  1948.I.25g
5.748.546
  1880.XII.31.a
4.032.851
  1956.I.1.
6.219.600
  1890.XII.31.a
4.429.564
  1956.II.21.
6.232.312
  1900.XII.31.a
4.840.722
  1966I.1.
6.727.900
  1900.XII.31.
4.874.772
  1966.III.15.
6.736.046
  1910.XII.31.b
5.262.495
  1966.I.1.h
6.711.456
  1910.XII.31.
5.259.918
  1966.III.15.h
6.719.555
  1919
5.208.345
  1977.I.5.
7.500.229
  1920.XII.c
5.114.214
  1977.VII.1.i
7.531.130
  1920.XII.d
5.133.677
  1985.VII.1.i
7.915.841
  1930.XII.29.
5.548.363
  1989.VII.1.i
8.033.633
  1941.I.31.,IV.6.e
5.912.265
  1992.I.7.
7.723.313
  1941.I.31.,IV.1.e,f
5.910.974
  1992.VII.1.
7.709.627
  1948.I.25.
5.761.127
  1995.VII.1.
7.646.926

Kurzív szedés: számított érték

a Polgári népesség.
b A határ által érintett települések osztatlan lélekszámának figyelembevételével.
c A kimutatásból hiányoznak Jám, illetőleg a szerb megszállás alatti Battyánháza, Csene, Karátsonyiliget, Kiskomlós, Kőcse, Lacunás, Nagyzsám, Óbéb, Öregfalu, Pusztakeresztúr, Újvár és Zsombolya, és bennefoglaltatnak a ma Jugoszláviához tartozó Káptalanfalva, Módos és Párdány adatai.
d A végleges határok között megállapított érték az előzőekben felsorolt települések 1910. évi adatai alapján, az 1930. évi közigazgatási beosztásnak megfelelően (Kosna és Radnalajosfalva 1151 lakosa nélkül).
e A Máramaros megyei Tiszalonka és Técső Romániára eső részeinek adatai nem ismeretesek, ezért a két községrész az 1941. évi összegzésben 1930. évi értékeivel szerepel.
f Az 1930., illetve 1948. évi közigazgatási beosztásnak megfelelően.
g Az 1956. évi közigazgatási beosztás szerint
h A mai közigazgatási beosztás szerint.
i Az 1977. évi népszámlálás alapján származtatott hivatalos adatok, nem számolva az illegális kivándorlással.

Források: Magyarország népessége községenként [...] az 1869. évi népszámlálás alapján, A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei. 2. köt. (1882): 9-331., A magyar korona országainak helységnévtára (1892): 18-656., Magyar statisztikai közlemények, Új sor. 1. köt. (1902): 280-455., Új sor. 42. köt. (1912): 280-457., 581-629., Popa, V. - Istrate, N. (1921): 156., Martinovici, C. - Istrati, N. (1921): 7-52., Recensământul general al populaţiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 2. (1938): XXXII-XXXIII., Recensământul general al României din 1941 6 aprilie (1944): XI., Az 1941. évi népszámlálás (1947): 498-690., Golopenţia, A. - Georgescu, D. (1948): 39-41., Biji, M. - Nichita (1957): 11., Recensămîntul populaţiei din 21 februarie 1956. Rezultatele generale (1959): 4., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966 (1968) [Erdélyi tartományonkénti kötetek], Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Vol. 1. (1969): 2., Measnicov, I. - Trebici, V. (1978): 31., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. (1980): 6., Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1986): 13., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. (1994): 1., Anuarul statistic al României (1990): 52., (1993): 686., (1995): 748.

A népességgyarapodás átfogó számait a régió geopolitikai meghatározottsága folytán érdemes a történelmileg érintett szomszédos területek adataival párhuzamosan is szemügyre venni. (2. táblázat.) A Romániához került egykori magyarországi területeken a népesség 1870-1992 közötti szaporodása európai viszonylatban közepesnek mondható. Az itt élők lélekszáma az eltelt bő évszázadban csaknem megduplázódott, hasonlóan a mai Magyarország területén élőkéhez. Ugyanez idő alatt Románia Kárpátokon túli lakosainak száma több mint a háromszorosára nőtt. Az egyes régiók népnövekedése már az I. világháborút megelőzően is eltért egymástól: a Regátban például a tényleges szaporodás üteme csaknem háromszor akkora volt, mint az erdélyi részeken. (Ez részben az 1870-es évtized demográfiai válságával magyarázható, amelynek következtében a népesség csaknem 5 százalékkal fogyott a jelenkori Erdély területén.) Erdély népességszáma a következő négy évtizedben is csupán enyhén emelkedett; gyarapodásának 1948. évi mutatója a magyarországi, illetve regáti növekedéssel szemben lényegében stagnálásról tanúskodik. A megtorpanást ekkor a háborús évek okozzák: az I. világégést magában foglaló periódus népességnövekedése szemmel láthatóan visszafogottabb, a II. világháborús fogyás pedig jóval nagyobb arányú, mint Magyarországon, vagy Románia Kárpátokon túli országrészeiben. Az ezt követő három és fél évtized során már Erdély népessége is jelentős iramban gyarapodott; növekedési ütemének éves átlaga a hatvanas évekkel kezdődően meghaladta a magyarországi, sőt 1970 és 1980 között a Kárpátokon túli értékeket is. E felívelést azonban a nyolcvanas évek vége felé hanyatlás váltja fel: Erdély lakóinak száma 1992-ben már kicsivel kevesebb, mint az előző évtized elején volt. Magyarország népessége közben fogyásnak indult, de a regáti lakosság gyarapodási üteme is csupán harmada az egy évtizeddel korábbinak.


2. táblázat
A lélekszám alakulása Erdélyben, Magyarországon
és Románia Kárpátokon túli területein 1870-1992 között
a

Év Népességszám (ezer fő)b Index (1870 = 100) Átlagos évi gyarapodás, illetve fogyás (%-ban)c
Erdély Magyar-
ország
Regát Erdély Magyar-
ország
Regát Erdély Magyar-
ország
Regát
 
  1870
4.224,4 5.011,3 4.500,0 100,0 100,0 100,0 - - -
  1880
4.032,9 5.329,2 4.750,0 95,5 106,3 105,6 -0,42   0,56 0,54
  1910/12
5.260,0 7.612,1 7.507,0 124,5 151,9 166,8 0,88 1,18 1,41
  1930
5.548,4 8.685,1 8.732,4 131,3 173,3 194,0 0,27 0,66 0,84
  1941
5.912,3 9.316,1 10.202,9 140,0 185,9 226,7 0,63 0,70 1,51
  1948/49
5.761,1 9.204,8 10.111,5 136,4 183,7 224,7 -0,37   -0,15   -0,13  
  1956
6.232,3 9.861,0 11.257,1 147,5 196,8 250,2 0,97 1,15 1,33
  1970
7.032,6 10.322,1 13.220,0 166,5 206,0 293,8 0,84 0,30 1,12
  1980
7.725,0 10.709,5 14.476,4 182,9 213,7 321,7 0,94 0,37 0,91
  1990/92
7.723,3 10.374,8 15.060,3 182,8 207,0 334,7 0,00 -0,32   0,34

Kurzív szedés: becsült érték

aA mai országhatároknak megfelelően, Erdélyt és a Kárpátokon túli területeket a népszámlálások időpontjában érvényes közigazgatási határok szerint elkülönítve egymástól.
b A népszámlálások - általában egymáshoz közel eső - időpontjaiban. Kivétel az erdélyi és a regáti oszlopban az 1970. és 1980. év, ahol az év közepi, illetve a magyarországi oszlopban az 1956. év, ahol az év eleji számított népességszám szerepel. A kezdő érték Erdélyben és a mai Magyarország területén az év eleji népszámlálási, az Ókirályságban pedig az év végi számított népességszám.
c Az előző időponttól, az időszak közepi (átlagos) lélekszámhoz viszonyítva.

A népességfejlődés vázolt folyamatáról a tényleges népszaporulat forrásai (természetes szaporulat, vándorlási hiány vagy többlet) szerinti bontás nyújt közelebbi információkat. E tényezőkről Erdélyben a 3., az Erdéllyel demográfiai szempontból is szoros kölcsönhatásba került Kárpátokon túli területeken pedig a 4. táblázat tájékoztat.


3. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint e két érték különbözete
Erdélyben 1869-től 1995-ig

Időszak Tényleges Természetesa Tényleges és természetes szaporulat különbözete Tényleges Természetes Tényleges és természetes szaporulat különbözete
népszaporodás vagy fogyás (-) népszaporodás vagy fogyás (-)
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  1870-1880b,c
-191.585 -55.280d -136.305 -4,2   -1,2 -3,0  
  1881-1890b,e
396.713 432.479d   -35.766 9,4 10,2   -0,8  
  1891-1900b
411.158 403.026d     8.132 8,9 8,7 0,2
  1901-1910
387.723f 477.437 -89.714 7,6 9,4 -1,8  
  1911-1920
-125.090g   140.800h -265.890h   -2,4   2,7 -5,1  
  1921-1930i
414.700 482.508 -67.800 7,7 9,0 -1,3  
  1931-1941i,j
362.611 386.865  -24.254 6,3 6,7 -0,4  
  1941-1948i,j
-149.847   125.000k   -274.900l   -3,7   3,1 -6,7  
  1948-1955m
471.050n ... ... 10,0     ... ...
  1956-1965
508.300o 481.487  26.800 7,8 7,4 0,4
  1966-1976p
  788.773r 715.423   73.350 10,1   9,2 0,9
  1977-1985s
  415.612t 374.422   41.190t 6,3 5,7 0,6
  1985-1989s
  117.792t 140.782   -22.990t 3,7 4,4 -0,7  
  1989-1991s
-310.320  41.030 -351.350 -15,7     2,1 -17,8    
  1992-1995s
 -76.387 -34.355  -42.032 -2,8   -1,3   -1,5  

Kurzív szedés: számított érték

a Naptári évekre számítva.
b Polgári népesség.
c A tényleges fogyás az 1880. évi népszámlálás feltételezhető adathiányának figyelembevételével 162 ezer, a természetes fogyás a kolerajárvány nem regisztrált áldozataival is számolva 90-100 ezer, a vándorlási veszteség pedig ennek megfelelően 60-70 ezer főnyire tehető.
d A határ által megosztott megyék esetében számított értékek alapján.
e A tényleges gyarapodás az 1880. évi népszámlálás feltételezhető adathiányának figyelembevételével 367 ezer, a vándorlási veszteség pedig ennek megfelelően kb. 65 ezer főnyi lehetett.
f A tényleges gyarapodást a határ által érintett települések 1910. évi osztatlan lélekszámának figyelembevételével állapítottuk meg.
g A tényleges gyarapodás megállapítása során az 1920. évi népességszámot a véglegesített határok között számítottuk.
h A háborús halálozásokat figyelmen kívül hagyva. Figyelembevételükkel a természetes szaporodást 29,7 ezer fős fogyás váltja fel, a vándorlási veszteség pedig 95,4 ezer főben állapítható meg.
i Az 1930. évi közigazgatási határok között.
j A népszámlálási időpontok között.
k Észak-Erdélyben - Ugocsa és Máramaros megyék érintett részein, illetve 1944-ben a terület egészén - becslés útján megállapított érték.
l Az odavándorlás és elvándorlás különbözete + háborús emberveszteség.
m Az 1956. évi közigazgatási határok között.
n 1948.I.25.-1956.I.1. között.
o 1956.I.1.-1966.I.1. között.
p A mai közigazgatási határok között.
r 1966.I.1.-1977.I.5. között.
s A két népszámlálás közti időszakhatárok évközepi népességszámának és az adott évben a természetes szaporodás felének az alapul vételével.
t Az 1977. évi népszámlálásból kiindulva számított hivatalos adatok alapján, az illegális kivándorlást figyelmen kívül hagyva.

Források: Magyar statisztikai közlemények. Új f. V. köt. (1893): 70-73.*, Magyar statisztikai évkönyv (1874-1875, 1877-1880, 1893-1916/1918), A népmozgalom főbb adatai községenként 1828-1900. 7. köt. (1980): 28-35., 44-51., 90-99., 110-119., 8. köt. (1984): 30-51., 78-99., Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 46. köt. (1913): 280-459., Népesedésstatisztikai iratok. A-2. A népmozgalom főbb eredményei 1911-1920 [KSH Levéltár], Manuilă, S. (1938): 796., Manuilă, S. (1929): VIII., XI., XV., Anuarul statistic al României (1928-1939/1940), Magyar statisztikai évkönyv (1941-1942), Statisztikai negyedévi közlemények (1942-1944. 1-2. füz.), Thirring L. (1943): 358., A népmozgalom főbb adatai községenként 1901-1968 (1969): 62-67., 124-129., 184-199., 314-319., 376-381., 436-451., Buletinul demografic al României (mai 1940-ianuarie/februarie 1948), Comunicări statistice. Nr. 18. (1947): 5-6., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1967): 22., 82., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 144., 238., Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1975-1986), România. Date demografice (1994): 124., 188., Anuarul statistic al României (1990-1996).

4. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint a két érték különbözete
a Regátban 1930-tól 1995-ig

Időszak Tényleges Természetesa Tényleges és természetes szaporulat különbözete Tényleges Természetes Tényleges és természetes szaporulat különbözete
népszaporodás vagy fogyás (-) népszaporodás vagy fogyás (-)
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  1931-1941b
1.471.784 1.312.912 158.872 15,1 13,5   1,6
  1941-1948b
    -92.653 258.350 -351.000c   -1,3   3,7 -5,0
  1948-1955d
1.109.300e   ... ... 13,1 ... ...
  1956-1965
1.117.000f   1.283.490 -166.500   9,5 10,9 -1,4
  1966-1976g
1.692.807h 1.835.255 -142.448 11,6 12,6 -1,0
  1977-1985i
  749.314j   943.151 -193.837j   6,1   7,7 -1,6
  1985-1989i
  308.936j   366.553   -57.617j   5,1   6,1 -1,0
  1989-1991i
  -31.209   111.264   -142.473   -0,8   2,9   -3,8
  1992-1995i
  -52.697   -19.317   -33.380   -1,0   -0,4   -0,6

Kurzív szedés: számított érték

aNaptári évekre számítva.
b A népszámlálási időpontok között.
c Az odavándorlás és elvándorlás különbözete + háborús emberveszteség.
d Az 1956. évi közigazgatási határok között.
e 1948.I.25.-1956.I.1. között. f 1956.I.1.-1966.I.1. között.
g A mai közigazgatási határok között.
h 1966.I.1.-1977.I.5. között.
i A két népszámlálás közti időszakhatárok évközepi népességszámának és az adott évben a természetes szaporodás felének az alapul vételével.
j Az 1977. évi népszámlálásból kiindulva számított hivatalos adatok alapján, az illegális kivándorlást figyelmen kívül hagyva.

Források: 1931-1940 között: Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 142., 236. 1941-től ua. mint a 3. táblázatban.

A táblázatok első oszlopa - változó közigazgatási határok között - a népesség egyes időszakokra eső tényleges gyarapodását, illetve csökkenését tartalmazza. A második oszlopban az élveszületések és halálozások különbözetéből adódó természetes szaporulat, illetve fogyás értékei találhatók. A hiányzó adatokat az ország természetes szaporodásából Erdélyre eső 26-28 százalékos aránynak megfelelően becsült értékkel helyettesítve a Kárpátokon inneni természetes szaporulat 1948-1955 között nagyjában-egészében megegyezhetett a népesség tényleges gyarapodásával. A harmadik oszlop a népesség egyes időszakokra eső tényleges és természetes szaporodásának mérlegét vonja meg. Ez az egyenleg a belső- és külső vándorlások aktívumáról vagy passzívumáról ad számot, 1911 és 1920, illetve 1941 és 1947 között azonban - tekintve, hogy a népmozgalmi kimutatások a háborús halálozásokra nem terjedtek ki - magában foglalja az elszenvedett katonai, illetve polgári veszteségeket is. A vándorlási mérleg torzulásával bizonyos mértékben a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben is számolhatunk, adatfelvételi hiányosságok miatt. (Thirring L. 1963: 229., Katus L. 1980: 271.) Az ez időszakokra eső tényleges vándorlási különbözet tehát alacsonyabb a táblázatban jelzettnél. Az adatsorok egészen a legutóbbi időkig - az 1870-es évtized eleji járványos időszakot, valamint egyes háborús éveket nem számítva - a természetes szaporulat meghatározó súlyáról tanúskodnak Erdély tényleges népnövekedésében. A természetes népmozgalom összetevőinek alakulását - ugyancsak mindkét országrészben - az 5. és 6. táblázat szemlélteti.


5. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás
Erdélyben 1866-tól 1995-ig

Időszak Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás vagy fogyás Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás vagy fogyás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  1866-1869a,b
608.218  
484.171  
124.047  
37,6 29,9 7,7
  1870-1880a
1.729.344  
1.784.624  
-55.280  
38,1 39,3 -1,2  
  1881-1890a
1.775.238  
1.342.759  
432.479  
42,0 31,8 10,2  
  1891-1900a
1.785.674  
1.382.648  
403.026  
38,5 29,8 8,7
  1901-1910
1.799.824  
1.322.387  
477.437  
35,5 26,1 9,4
  1911-1914
748.450  
531.923  
216.527  
34,9 24,8 10,1
  1915-1918
355.792  
511.319  
-155.527  
16,5 23,7 -7,2  
  1919-1920
310.734  
230.934  
79.800  
30,1 22,4 7,7
  1921-1930
1.623.808  
1.141.300  
482.508  
30,4 21,4 9,0
  1931-1940
1.442.417  
1.054.722  
387.695  
25,2 18,4 6,8
  1941-1943c
360.770  
306.430  
54.340  
20,3 17,2 3,1
  1945-1947
364.722  
310.337  
54.385  
21,0 17,9 3,1
  1956-1965
1.134.174  
652.687  
481.487  
17,5 10,1 7,4
  1966-1976
1.515.087  
799.664  
715.423  
19,4 10,2 9,1
  1977-1985
1.131.893  
741.720  
390.173  
16,3 10,7 5,6
  1986-1988
371.179  
262.575  
108.604  
15,5 11,0 4,5
  1989-1991
321.025  
263.568  
57.457  
13,4 11,0 2,4
  1992-1995
328.305  
370.449  
-42.144  
10,7 12,1 -1,4

Kurzív szedés: számított érték

a A határ által megosztott megyék esetében számított értékek alapján.
b A bánsági határőrezredek érintett részei nélkül.
c Ugocsa és Máramaros megyék érintett részein számított értékek alapján.

Források: Ua. mint a 3. táblázatban.


6. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás
a Regátban 1871-től 1995-ig

Időszak Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás vagy fogyás Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás vagy fogyás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  1871-1880a
...  
...  
...  
35,6 31,3 4,3
  1881-1890a
...  
...  
...  
42,4 28,3 14,1
  1891-1900a
...  
...  
...  
41,1 29,2 12,0
  1901-1910b
2.604.194  
1.683.621  
920.573  
40,2 26,0 14,2
  1911-1915b
1.570.474  
912.904  
657.570  
42,3 24,6 17,7
  1921-1930b
3.199.045  
180.4654  
139.4391  
39,5 22,3 17,2
  1931-1940
3.193.793  
1.888.998  
1.304.795  
32,8 19,4 13,4
  1941-1947
1.681.040  
1.414.570  
266.470  
23,6 19,9   3,7
  1956-1965
2.297.572  
1.014.082  
1.283.490  
19,5   8,6 10,9
  1966-1976
3.136.509  
1.301.254  
1.835.255  
21,5   8,9 12,6
  1977-1985
2.274.676  
1.291.212  
983.464  
17,5   9,9   7,6
  1986-1988
768.959  
487.411  
281.548  
17,1 10,8   6,3
  1989-1991
638.540  
482.584  
155.956  
14,0 10,6   3,4
  1992-1995
665.458  
694.502  
-29.044  
11,0 11,5 -0,5

Kurzív szedés: számított érték

a Hozzávetőleges számítás.
b Az Ókirályság (1921-1930 között Olténia, Munténia, Moldva és Dobrudzsa) területén.

Források: 1871-1900 között: Gheţău (1997a): 29. 1901-1930 között: Anuarul statistic al României (1922-1933). 1931-től ua. mint a 3. és 4. táblázatban.

A múlt század utolsó negyede Magyarországon az ún. demográfiai átmenet második szakaszába való áttérés kora. E modell szerint a hagyományos népesedési viszonyok uralmával jellemezhető első fázisban nagyarányú termékenység és magas halálozási arány mellett a természetes szaporodás még viszonylag alacsony, 5-10 ezrelékes. Ezt követően a halálozási arány csökkenő tendenciával mérséklődik, ugyanakkor a születési arány változatlan marad, vagy csupán kisebb mértékben csökken, így a természetes szaporodás aránya 10-15 ezrelékre nő. A harmadik szakaszban a születések arányszáma már folyamatosan csökken és így változatlan halálozási arányszám mellett a szaporodási arány is egyre mérséklődik. Magyarországon a demográfiai felgyorsulás később bontakozott ki, mint Nyugat-Európában, de abban is eltért, hogy a halálozási arányszám csökkenésével csaknem egyidejűleg megkezdődött a születési arány csökkenése; időbeli eltolódás a két arányszám alakulása között alig volt, s ezért az átmeneti rendkívüli népességnövekedés is csaknem teljes egészében elmaradt, illetve mérsékelt volt. Az áttérést az 1870-es években pusztító kolerajárvány és a lakosságot azzal egyidőben tizedelő éhínség is késleltette; e katasztrófa a korabeli ország keleti részeit, tehát éppen a jelenkori Erdély területét sújtotta leginkább. A mai Erdély természetes népmozgalmát a demográfiai átmenet második fázisába történő áttérés kezdetén (a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben) a születések arányának a halálozásokénál nagyobb mértékű - az akkori magyarországi átlagnál némileg erőteljesebb - csökkenése jellemezte. Ez a folyamat csak az I. világháborút megelőző évtizedben, majd - a háború utáni népmozgalom szabályszerűségeinek megfelelően - az 1920-as évek első felében vett rövid időre kedvezőbb irányt. Jelentős törést okozott az első világháború éveinek születéskiesése, amely nem csupán közvetlen veszteségként jelentkezett - Erdélyben kb. 350-400 ezerrel kevesebb gyermek jött világra, mint rendes körülmények közt várható lett volna -, de a későbbiekben meg nem születettek hiányában is éreztette hatását. A háborús születés-kieséses évjáratok termékeny korba lépésekor, vagyis 1931-1940 között az élveszületési arányszám már jelentős mértékben csökkent, ami az újabb - bár a korábbinál lényegesen kisebb - háborús születéshiánnyal társulva hozzájárult az újszülöttek számának 1956-1965 közti apadásához is. (Ezt megelőzően 1948-1955 között, a fentebb becsült természetes szaporulat alapján, az országosnál kicsit nagyobb arányú halálozást feltételezve Erdélyben az élveszületések mutatószáma még három-négy ezrelékponttal magasabb, 20 ezrelék fölötti lehetett.) Ezzel egyidejűleg a halálozási arányszám fokozatosan mérséklődött, ám 10 ezrelék körüli megállapodását követően lassan újból emelkedni kezdett. Összességében a jelenkori Erdély természetes népességfejlődésére a születésgyakoriság különböző tényezők által befolyásolt erős ingadozása nyomta rá a bélyegét. Ennek megfelelően a természetes szaporulat aránya a századelő viszonylag progresszív 9-10 ezrelékes értékeit csak a háborúkat követően és - drasztikus állami születésserkentő intézkedések hatására - a hatvanas-hetvenes évek fordulóján érte el. A háborús mélypontok mellett a harmincas években, majd a nyolcvanas évtizeddel kezdődően süllyedt a legalacsonyabbra a természetes szaporulat, amit újabban az élveszületések számának csökkenése és a halandóság növekedése következtében - békeidőben először - természetes fogyás váltott fel. A demográfiai átmenet vázolt folyamata a Kárpátokon túl - az erdélyinél magasabb élveszületési és többnyire alacsonyabb halálozási arányszámok mellett - kb. három évtizedes fáziskéséssel zajlott le. Az 1930-as évek demográfiai depressziója idején például a természetes szaporulat regáti átlagértéke az erdélyinek a kétszeresét érte el, de még 1948 után is jó három évtizeden át 3-3,5 ezrelékkel magasabb volt az itteninél. A vándorlási egyenleg 1956 utáni negatív szaldója - az erdélyi mérleg tartós pozitívumával összefüggésben - már azt a regáti népességfölösleget is jelzi, amely a II. világháború befejezése óta folyamatosan a Kárpátokon átkelve talált otthont magának.


Nemzetiségi népességfejlődés és a magyarság lélekszámának alakulása
1869 és 1992 között

Erdély demográfiai metamorfózisa szorosan összefügg népességének meghatározó komponensei, a nemzetiségek számának alakulásával. A vázolt összetevőket ennek megfelelően - a magyarság és a románság népességfejlődésére összpontosítva - nagyobb időszakok szerint tagolva tekintjük át. A nemzetiségi és felekezeti erőviszonyok változásait a 7. és 8. táblázat szemlélteti.

7. táblázat
Az egyes etnikumok lélekszámának alakulása
anyanyelv és nemzetiség szerint Erdélyben 1869-1992 között*

Index (Kezdő népesség = 100,0)

Év Összesen Magyar Román Német Zsidó, jiddis Egyéb összesen Cigány Ukrán Szerb Horvát Szlovák
 
  1869a 100,0 100,0 100,0 100,0b ... 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0c 100,0
    1880a,d 95,3 9,2 92,0 100,0b ... 105,6 107,3 86,3 115,0e ... 115,8
  1890a 104,7 113,9 99,3 109,8b ... 111,3 116,4f 89,0 102,0 81,4c 124,6
 1900a 114,3 134,9 107,1 114,3b ... 94,2 54,5 107,8 100,5 38,1 131,1
1900 115,2 136,2 107,6 115,5b ... 95,3 54,5 109,0 102,4 38,8 132,2
1910 124,2 157,2 113,3 112,0b ... 115,5 110,5 137,0 110,2 23,4 137,3
1919 123,7 131,0 119,8 102,4 100,0 98,2 ... ... ... ... ...
1920 121,3 124,1 117,5 109,2 105,9 89,6 ... ... ... ... ...
1930 131,1 140,3 129,5 107,4 65,0 103,3 79,4 144,6 89,3g ... 174,4h
1930 131,1 128,2 128,5 108,0 104,3 150,1 198,5 179,5 91,5g ... 201,5h
1941 139,7 164,9 132,4 106,3 48,3 139,6 ... ... ... ... ...
1948 136,2 140,4 150,5 65,8 17,5 93,2 ... ... ... ... ...
1956 147,7 153,5 163,9 74,2 5,7 86,6 69,4 175,6 92,1i ... 83,6
1956 147,7 148,1 162,8 73,3 25,6 119,5 142,5 191,1 95,6i ... 102,2
1966 159,6 154,5 184,0 74,5 0,7 86,0 58,3 219,4 87,1i ... 86,5
1966 159,6 151,8 183,6 74,1 7,9 102,1 89,4 223,6 91,8i ... 96,6
1977 178,1 160,7 209,6 69,3 4,6 143,8 223,7 259,2 70,3i 90,6c 93,5
1992 183,4 153,9 234,2 18,2 0,2 113,2 154,0 290,1 69,3e ... 80,5
1992 183,4 152,4 228,9 21,7 1,6 186,4 368,5 305,3 59,4 49,1 86,0

*A mai közigazgatási határok között.

Vastag szedés: anyanyelv
Normál szedés: nemzetiség
Kurzív szedés: számított érték


a Polgári népesség.
b A jiddis anyanyelvűekkel.
c Horvátok, krassovánok.
d A beszélni nem tudók arányosan szétosztva az egyes nemzetiségek között.
e Szerbek, horvátok, krassovánok.
f Az 1893. cigányösszeírás nemzetiségi felvétele szerint 273,3.
g Szerbek, horvátok, szlovének.
h Csehek, szlovákok.
i Szerbek, horvátok, szlovének, krassovánok.


8. táblázat
Az egyes felekezetek lélekszámának alakulása Erdélyben 1869-1992 között*
Index (Kezdő népesség = 100,0)

Év Összesen Görög-
keleti
Görög
katolikus
Római
katolikus
Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitárius Izraelita Egyéb
 
  1869a 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
  1880a   95,3   92,7   93,5   99,8   96,4   95,8 102,6 116,5 82,6
  1890a 104,7   98,5 104,1 113,0 108,2 101,2 110,6 143,3   66,5
  1900a 114,3 104,9 113,6 126,9 120,8 107,7 119,4 173,7   47,2
1900 115,2 105,4 114,1 128,3 122,0 108,8 120,3 174,9   48,3
1910 124,2 111,7 124,2 138,8 134,2 113,4 127,2 200,9   94,7
1919 123,7 112,9 128,1 128,3 133,3 115,2 124,8 189,1 258,6
1930 131,1 119,5 138,1 132,6 134,6 118,7 126,6 212,9 1033,7  
1992 183,4   333,3b   20,8b 120,5 154,0 24,4 140,7     3,1 7480,0  

*A mai közigazgatási határok között.

a Polgári népesség.
b Görögkeleti és görög katolikus együtt 213,8.

A XIX. század harmincas-negyvenes éveiben a jelenkori Erdély népességének - nagynevű leíró statisztikusunk, Fényes Elek becslése nyomán (Fényes E. 1839, 1840, Fényes E. 1842: 52.b ) - 62,3 százaléka román, és csupán 23,3 százaléka számítható magyar nyelvűnek. Az 1869. évi népszámlálás időpontjában viszont - szintén becsült adatok alapján (Varga E. Á. 1997: 61.) - a magyarok ugyanitt a népesség egynegyedét tették ki (24,9%), a románok számaránya pedig már csak 59 százalékot ért el. (Arányuk 3,3 százalékpontos mérséklődéséből kb. 1 százalékpont jut a cigány nyelvűekre, akiket Fényes annak idején a románok soraiba számított.) Az etnikai arányok módosulása a Tisza-Maros szögében volt a legszembetűnőbb, ahol a románok számaránya négy évtized alatt közel 12 százalékponttal lett kisebb, a magyaroké és a németeké ellenben - a Bánság újranépesülése következtében - együttesen csaknem ugyanannyival nőtt.

Mint a 7. táblázatban a népgyarapodás indexe is mutatja, a románság számarányának további alakulását az 1870-es évtized népesedési katasztrófája messzemenően befolyásolta. A románok lélekszáma 1869 és 1880 között csaknem 200 ezerrel csökkent, s e népességi hiány kétharmadát - vándorlásaik passzívumán, valamint feltehető asszimilációs veszteségeiken túl - az évtized demográfiai válsága idézte elő. Ily módon egy évtized leforgása alatt újabb 2 százalékpontot veszítettek részarányukból, csaknem ugyanannyit - ha a cigány nyelvűek különválását nem számítjuk -, mint a megelőző három-három és fél évtized során. A magyarok részesedése az összes népességből, abszolút számuk némi csökkenése ellenére, ugyanez idő alatt 1 százalékponttal nőtt, s elérte a 25,9 százalékot.

A hivatalos anyanyelvi statisztikák tanúsága szerint 1880 és 1910 között a mai Erdély területén továbbra is - mint az akkori országban általában - a magyar anyanyelvűek száma nőtt a legnagyobb mértékben. Gyarapodásuk üteme nem csupán az összes népesség szaporodásának a kétszerese, de 3,7 százalékponttal még lélekszámuk növekedésének - Horvát-Szlavonországok nélkül számított - országos átlagát is felülmúlta. Ennek következtében a magyarság aránya az 1880. évi 25,9 százalékról 1910-ig 31,6 százalékra nőtt, míg a románságé 57 százalékról 53,8 százalékra csökkent.

Az etnikai erőviszonyokban a századforduló táján Magyarországon bekövetkezett jelentős eltolódások három tényezővel magyarázhatók. 1) A magyarok természetes szaporulata meghaladta a nem magyar népekét. 2) A magyarok kisebb arányban vettek részt a kivándorlásban, mint az ország más népei. 3) A nem magyar lakosság egy része, valamint a bevándorlók zöme a magyarokhoz asszimilálódott. (Katus L. 1982: 18.) Ezek a megállapítások a jelenkori Erdély területére is érvényesek, azzal a kiegészítéssel, hogy itt a magyarság viszonylagos súlyának az országos átlagnál némileg erőteljesebb növekedéséhez - néhány törvényhatóság esetében - a belső népcsere pozitív mérlege is hozzájárult. A vázolt összefüggéseket az utolsó békeévtized - nagyjában-egészében a mai országterületre is átszámítható - népmozgalmi adataival szemléltetjük.

A 9. táblázat összegzése szerint 1901 és 1910 között a magyar anyanyelvűek jóval gyorsabb ütemben szaporodtak, mint az összes népesség (csupán a kis számú, töredék népességként jelen lévő rutének és szlovákok esetében rögzített magasabb értékeket a korabeli statisztika). Az összes természetes szaporulatnak kereken a fele jutott a románokra és 36,3 százaléka magyarokra. A magyarok erőteljes természetes szaporodását - az átlagosnál egy árnyalattal magasabb s a románokénál ugyanennyivel alacsonyabb születésgyakoriságuk mellett - viszonylag kedvező halandóságuk határozta meg. A románok halandósága - néhány itt nem részletezett töredék nemzetiséget leszámítva - a többi népcsoporthoz képest a legnagyobb volt, s ezzel magyarázható, hogy ez idő tájt magasabb születési arányszámuk ellenére is a magyaroknál jóval gyengébb mértékben szaporodtak.


9. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
főbb anyanyelvek szerint 1901-től 1910-ig

Anyanyelv Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  Összesen
1.799.824  
1.322.387  
477.437  
35,5 26,1 9,4
  Magyar
559.552  
386.109  
173.443  
36,1 24,9 11,2
  Román
1.009.140  
770.325  
238.815  
36,6 27,9   8,7
  Német
177.498  
125.849  
51.649  
30,9 21,9   9,0
  Egyéb
53.634  
40.104  
13.530  
28,8 21,5  7,3

Kurzív szedés: számított érték

Források: Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 7. köt. (1905): 178-183., 340-345., Új sor. 22. köt. (1907): 184-193., 346-355., Új sor. 32. köt. (1910): 184-193., 346-355., Új sor. 50. köt. (1916): 244-249., 460-465., Népesedésstatisztikai iratok. A-2. A népmozgalom főbb eredményei 1901-1910. [KSH Levéltár]

A természetes és tényleges szaporulat adatainak egybevetése a nemzetiségi népességgyarapodás egyenlőtlenségeinek további összetevőire világít rá. A két szám különbözete a külső- és - az akkori országterületen lezajlott - belső vándormozgalmak egyenlegét, valamint az illető nemzetiség asszimilációs nyereségét vagy veszteségét foglalja magában.


10. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint a két érték különbözete
Erdélyben anyanyelvek szerint 1901-től 1910-ig

Anyanyelv Tényleges Természetes Tényleges és természetes szaporulat különbözete Tényleges Természetes Tényleges és természetes szaporulat különbözete
népszaporodás
vagy fogyás (-)
népszaporodás
vagy fogyás (-)
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  Összesen
387.723  
477.437  
-89.714  
  7,6 9,4 -1,8
  Magyar
224.787  
173.443  
51.344  
14,5 11,2     3,3
  Román
144.854  
238.815  
-93.961  
  5,3 8,7 -3,4
  Német
-17.438  
5.649  
-69.087  
-3,0 9,0 -12,0  
  Egyéb
35.520  
13.530  
21.990  
19,1 7,3 11,8

Kurzív szedés: számított érték

Mint a 10. táblázatban látható, csak a magyar és az egyéb anyanyelvűek tényleges gyarapodása magasabb a természetes szaporulatuknál. (Az egyéb anyanyelvűek pozitívuma a cigányság számának Királyhágón túli növekedését - vándorcigányok megjelenését, illetve az 1910. évi bevallás eltérését - jelzi 1900-hoz képest, más nemzetiségűek, főként a románok rovására.) A román és német negatívum nagyobbrészt az igen nagy mérvű kivándorlásnak köszönhető. Az erre utaló adatokat mérlegelve megállapítható, hogy ez idő alatt a jelenkori Erdély területén a románok számarányuknak megfelelően, a magyarok tényleges számerejük alatt, a német anyanyelvűként összeírtak pedig jóval afölött vették ki részüket a kivándorlásból. A románság külső vándorlási vesztesége - a hivatalosan kimutatott mellett a nyilván nem tartott immigrációval is számolva - a tíz év során 80 ezer (Kovács A. 1912: 798.), vagy - egyéb rejtett népmozgásokat (így a cigányok statisztikai különválását) is figyelembe véve - annál valamivel kevesebb, de legalább 60 ezer lélek lehetett (Varga E. Á. 1997: 77).

1880 és 1910 között - attól függően, hogy az utolsó évtized reprodukciós arányszámait visszamenőleg is irányadónak vesszük-e, vagy pedig a korábbi időszakban kiegyenlítettebb nemzetiségi szaporodással számolunk - a magyar anyanyelvűek természetes szaporulaton felüli népességi nyeresége az érintett területeken 180-200 ezer, a románság ugyanilyen jellegű vesztesége pedig 130-150 ezer főnyire tehető. Ez utóbbi veszteségért legnagyobbrészt a múlt század nyolcvanas éveiben - különösen a Királyhágóntúl déli megyéiben - fellángolt, majd az 1900-as évek elején tömegessé vált kivándorlás okolható. A magyarság számbeli gyarapodása ezzel szemben migrációs többletet is magában foglal. Ennek pontos mértéke azonban nem állapítható meg, mivel a törvényhatóságok közti belső népcsere mérlegének a mai határokat követő megosztására nincs lehetőségünk. Néhány, országrészek közti vándormozgalmat kiváltó gócpont vonzó hatása mindenesetre ismert. Az egyébként alacsony természetes szaporulatú Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén a bányavidékek és a gyorsan fejlődő ipari központok vonzása következtében a - messzibb tájakról érkezett - magyarok száma három évtized alatt 4,7, illetve 4,2-szeresére nőtt, aminek következtében arányuk az 1880. évi 1,9 százalékról 7,2 százalékra, illetve 5,1 százalékról 15,5 százalékra emelkedett. Jelentős iramú fejlődés figyelhető meg az egykori Temes és Torontál megyék érintett részein (a magyarok száma 2,5-szeresére, aránya 8 százalékról 16,6 százalékra növekedett), s szemmel láthatóan dinamikus volt gyarapodásuk a különben átlagosan szaporodó szomszédos Arad megyében is (itt számuk 1910-ben már 1,8-szorosa az 1880. évinek, az összes népességből való részesedésük pedig 29 százalék a korábbi 22,3 százalékkal szemben). Hasonló ütemű (1,7-szeres) a magyarság létszámnövekedése Kolozs megyében (számarányuk 33,2 százalékról 38,9 százalékra nőtt), Szatmár és Ugocsa vidékén (arányuk 44,4 százalékról 55,1 százalékra szökött fel), valamint a bihari tájakon, ahol a magyarok részaránya a helybéli románság nagyobb szaporasága ellenére is 39,8 százalékról 44,4 százalékra erősödött. Figyelemre méltó a magyar anyanyelvűek máramarosrészi térfoglalása; itt számuk 2,1-szerese a harminc évvel korábbinak, számarányuk pedig 5 százalékponttal emelkedett és 1910-ben elérte a 19,4 százalékot. A Székelyföld égető gazdasági és szociális válságára utal viszont, hogy az akkori ország peremvidékén elhelyezkedő kisebbik magyar nyelvterületen, Csík, Háromszék és Udvarhely vármegyékben a magyarság számbeli növekedésének üteme vándorlási veszteségei következtében messze elmaradt még az erdélyi átlagtól is.

Az előzőekben jelzett népességgyarapodásban és pozitív aránymódosulásban a magyarság sorait gyarapító asszimiláció is közrejátszott. E folyamat kitüntetett színterei a gyorsan fejlődő városok, alanyai pedig főként a saját etnikumuk összefüggő tömbjeiből kiszakadt, szülőföldjüktől távolra sodródott, polgárosodó népelemek voltak. A magyar nyelv asszimilációs terjeszkedését a különböző hitfelekezetek magyarosodásán keresztül illusztráljuk.


11. táblázat
A magyar anyanyelvűek lélekszámának alakulása felekezetenként 1880-1910 között

Év Összesen Görög-
keleti
Görög
katolikus
Római
katolikus
Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitárius Izraelita Egyéb

(Ezer fő)
 
1880a 1009,4 11,2 31,6 366,8 468,2 23,6 52,4 54,4 1,2
  1880a,b 1046,1 11,6 32,7 380,6 485,0 24,5 54,3 56,2 1,2
1890a 1201,2 13,0 42,3 434,6 547,2 26,0 58,8 77,5 1,8
1900   1438,5 20,9 63,3 530,9 622,6 30,7 64,5 104,3   1,3
1910c 1663,2 25,2 82,3 632,2 685,8 35,8 68,0 132,0   1,9

Index (Kezdő népesség = 100,0)
 
  1880a,b 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
1890a 114,8 111,4 129,5 114,2 112,8 106,1 108,2 137,9 145,9
1900   137,5 179,7 193,7 139,5 128,4 125,3 118,6 185,8 101,6
1910c 159,0 217,4 251,9 166,1 141,4 146,0 125,1 235,0 154,5

a Polgári népesség.
b A beszélni nem tudók arányosan szétosztva az egyes anyanyelvek között.
c A határ által érintett települések osztatlan lélekszámának figyelembevételével megállapított érték.

Források: A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei. 1. köt. (882): 508-623., Magyar statisztikai közlemények. Új f. I. köt. (1893): 256-307., Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 5. köt. (1907): 354-387., Új sor. 61. köt. (1916): 248-281.

A 11. táblázat növekedési indexe szemléletesen láttatja, hogy a "nem magyar" egyházak magyar anyanyelvű híveinek száma jóval gyorsabb ütemben gyarapodott, mint a magyar anyanyelvűeké általában, míg a jellegzetesen magyar (a református és az unitárius) felekezetekhez tartozók létszámnövekedése elmaradt az átlagostól. A magyar ajkúak között a görög katolikusok szaporodása volt a legnagyobb arányú, még a magyar zsidók szaporodásának percentjét is felülmúlta, majd őket követték a görögkeleti vallásúak. A helyi részletezésű adatok tanúsága szerint a magyar nyelv az Ér mellékén, Szatmár és Ugocsa megyében, illetve - kisebb mértékben - a Székelyföldön a görög katolikusok, Bihar megyében a görögkeletiek, Nagykároly és Szatmárnémeti környékén, valamint a Bánságban a római katolikus németek, általában pedig az izraelita hívek körében hódított teret magának. A magyar nyelv terjeszkedése magukat a nyelvhatárokat lényegében nem módosította, kivéve Szatmár-Ugocsa vidékén, ahol az 1910. évi népszámlálás a görög katolikus román és rutén, illetőleg a római katolikus sváb népesség nyelvváltása következtében a magyar nyelvterület kontúrjait a korábbiaknál határozottabban rajzolta meg. A nyelvi magyarosodás a múlt század közepétől Galíciából és Bukovinából folyamatosan érkező és gyors ütemben szaporodó német (jiddis) nyelvű zsidóság körében volt a legnagyobb méretű: a magyar anyanyelvű izraelita felekezetűek száma a mai Erdély területén 1880 és 1910 között 76 ezer lélekkel csaknem a két és félszeresére nőtt. A három évtized során a magyar nyelvűek természetes szaporulaton felüli nyereségének kb. 40 százaléka, szám szerint 80 ezer körüli többlet tulajdonítható a beolvadásnak. E nyereség mintegy kétötöde a görögkeletiek és görög katolikusok, másik kétötöde az izraeliták, a fennmaradó rész pedig a szatmári svábok és a bánsági németek, illetve egyéb kisebb néptöredékek közül került ki.

*

Az 1910. évi népszámlálás idején kirajzolódó etnodemográfiai viszonyok az első világégés után a főhatalomváltás következtében radikálisan visszarendeződtek. A háború kezdetéig intenzíven zajló kivándorlás, valamint a háborús emberveszteség (vö. Mike Gy. 1927: 627., Winkler, W. 1919: 31-34.) a magyarság évtized közbeni népmozgalmi pozitívumait lényegében kiegyenlítette. Ezért 1918 végén, a román foglalás hatására megindult menekültáradattal egyidejűleg a magyarok száma csökkenni kezdett Erdélyben. 1920 decemberéig összesen 154,3 ezren érkeztek a megszállt területekről Magyarországra (Thirring L. 1938: 390.). Így az akkori román összeírás időpontjában az 1910. évi népszámláláskor magyar anyanyelvűként bejegyzettek száma már nem sokkal lehetett több 1,5 milliónál. Az összeírás azonban a feltételezhető számnál több mint 200 ezerrel kevesebb magyar nemzetiségűt regisztrált. A hiány elsősorban a határ menti megyékben és a kiemelt migrációs központokban jelentkezett, de az összeírás mindazon vidékek etnikai arányszámain módosított, ahol nagyobb számban éltek a magyar anyanyelvű közösség "más vallású" hívei. A felmérés lebonyolítói, nyomós politikai indokoktól vezérelt "statisztikai igazságszolgáltatásuk" jegyében kamatostul vették vissza azt az asszimilációs nyereséget, amelyet a megkésett nemzetállami törekvéseket óhatatlanul is tükröző magyar anyanyelvi felvételek részben valóban megelőlegeztek. Az első hivatalos román népesség-számbavétel az 1910. évi népszámlálást megelőző évtizedek viszonyait reprodukálva mintegy "előre dolgozott", amit az is alátámaszt, hogy az ekkor rögzített alapvető nemzetiségi arányok az elkövetkező évtizedben lényegesen nem változtak.

Az új uralom első négy évében hivatalos kimutatás szerint az összes természetes szaporulatból 25,1 százaléknyi jutott a magyarságra, és 57,2 százaléknyi a románságra. (12. táblázat.) A halandóság jelentős arányú csökkenése és a szülési kedv háború utáni fellendülése folytán (bár az élveszületések aránya nem érte el a tíz évvel korábbi szintet) az összes népesség ekkor még az 1911-1914. évekéhez hasonló ütemben gyarapodott. A magyarság reprodukciójának - s különösen natalitásának - csökkenő értékei azonban (mind a korábbi időszakhoz, mind a többi népességhez viszonyítva) már előrevetítik népmozgalmának későbbi kedvezőtlenebbre fordulását.


12. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
főbb nemzetiségek szerint 1920-tól 1923-ig

Nemzetiség Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre*
 
  Összesen
676.413  
465.784  
210.629  
32,6 22,4 10,2
  Magyar
161.336  
108.438  
52.898  
30,1 20,2   9,9
  Román
413.050  
292.635  
120.415  
34,9 24,7 10,2
  Német
65.456  
43.544  
21.912  
30,0 20,0 10,0
  Zsidó
19.501  
10.530  
8.971  
26,5 14,3 12,2
  Egyéb
17.070  
10.637  
6.433  
26,8 16,7 10,1

* Az időszakközépi népességszám az 1920. decemberi összeírás nemzetiségi eredményei alapján, a természetes szaporulat hozzá-, illetve leszámításával (az 1920. évi természetes szaporulatot az egyes nemzetiségek között arányosan szétosztva), továbbá a menekültek hiányának figyelembevételével lett megállapítva.

Forrás: Istrate, N. (1925:) 115.

A népesség fejlődése etnikumonként 1921 és 1930 között csak közvetve, a felekezeti népmozgalom adatai alapján követhető nyomon.


13. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
felekezetek szerint 1921-től 1930-ig

Felekezet Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes
szaporodás
Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes
szaporodás
1921-1928 1921-1928 1921-1928 1921-1930 1921-28 1921-28 1921-28 1921-30
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  Összesen
1.308.612  
926.202  
382.410  
483.846  
31,1 22,0   9,1     9,1*
  Görögkeleti
444.729  
343.443  
101.286  
131.027  
30,0 23,2   6,8   7,0
  Görög kat.
375.807  
242.929  
132.878  
171.100  
36,7 23,7 13,0 13,2
  Római kat.
210.141  
153.740  
56.401  
68.896  
29,0 21,2   7,8   7,6
  Protestáns
237.251  
162.574  
74.677  
90.843  
30,1 20,6   9,5   9,3
  Izralita
37.288  
20.310  
16.978  
19.958  
25,7 14,0 11,7 10,9
  Egyéb
3.396  
3.206  
190  
654  
8,4 7,9   0,5   1,3

* Az itt közölt érték az 1930. évi népszámlálási eredményből visszaszámított közepes népességszámon alapul, ezért eltér az 5. táblázat megfelelő arányszámától.

Források: Anuarul statistic al României (1923-1931/1932), Istrate, N. (1929): 681-683., Kovács A. (1929a): 1210-1211.

A természetes szaporulat átlagértékei a kezdeti fellendülés után az egyes években - 1928 és 1930 kivételével - fokozatosan és gyors ütemben csökkentek. A születések számának visszaesése a római katolikusok és protestánsok között megszakítás nélkül következett be, míg a többi felekezetnél egy-egy kis javulás mutatkozott. A halandóság közel azonos arányú mérséklődése következtében a felekezetek közti eltérés a születési többletnél is kiütközik; a szaporodási viszonyok romlása a protestánsoknál, a római katolikusoknál és a zsidóknál a legnagyobb fokú, a görögkeletieknél már kisebb arányú, míg viszonylag legkevésbé a görög katolikusok propagatív ereje csökkent. A számok különösen a magyarság szempontjából kedvezőtlenek, mivel legnagyobb mértékben a zömében magyar felekezeteknél rosszabbodott a helyzet. A 13. táblázat 4. oszlopában szereplő értékek alapján kísérletet tehetünk annak megállapítására, hogy a tízévi természetes szaporodásból mennyi eshetett a főbb nemzetiségekre. A számítást a magyar, illetve a román anyanyelvűeknek az egyes felekezeteken belül 1910-ben képviselt aránya alapján végezhetjük el oly módon, hogy az 1921-1930. évi természetes szaporodásból a megfelelő százalékot számítjuk az illető felekezetben helyet foglaló nemzetiségre (vö. Kovács A. 1929). A végeredmény szerint az összes népesség 483,8 ezres természetes szaporulatából 141,4 ezer lélek (29,2%) jut a magyarokra és ennek közel a kétszerese, 277,6 ezer lélek (57,4%) a románokra. (Ezt a magyarok szempontjából optimális végeredményt a "népi hovatartozás" román adatfelvételi gyakorlatához igazítva, vagyis az izraelita felekezetűeket a számításból kivéve, a görög rítusú egyházak magyar anyanyelvű híveit pedig a románok közé sorolva, a természetes szaporulatnak a magyarokra eső része kb. 115 ezer főre csökken, a románokra eső része pedig 290 ezer főre növekszik.) Ahhoz, hogy a magyarság népesedési mérlegét - ha csak feltételesen is - megvonhassuk, vándorlási veszteségeit is tekintetbe kell vennünk. 1921-1924 között további 42,8 ezer erdélyi menekültet vettek nyilvántartásba Magyarországon. A hivatalos román emigrációs statisztika szerint a magyar nemzetiségűek, illetve magyar állampolgárok ki- és be-, valamint visszavándorlásának egyenlege 1926-1930 között összesen -8,7 ezer fő volt. A magyar emigránsok számát növeli a közülük más - például zsidó és sváb - nemzetiségűként nyilvántartottak száma is. Különösen élénk volt a kivándorlás az évtized első felében, ám ebből az időszakból csak jelzésszerű információkkal rendelkezünk (Statistică emigrărilor din România 1923, Die Siebenbürgische Frage 1940: 223.). Ezek alapján azonban nem túlzás az Erdélyből tíz év során külföldre távozott magyarok hiányát összesen legalább 60 ezer főnyire becsülni; ez majdnem kiteszi a régió tényleges és természetes népességgyarapodásának a 3. táblázatban számított negatív egyenlegét. Mindezek figyelembevételével az 1930. december végi népszámlálás legfeljebb 80 ezerrel, "népi hovatartozása" alapján pedig mindössze 55 ezerrel több magyart találhatott Erdélyben, mint amennyit 1920-ban becsülhettünk, illetve amennyit az akkori összeírás ténylegesen számolt. A népszámlálás nemzetiségi felvétele - mely szerint a magyar nemzetiségűek száma 1353,3 ezerre nőtt - szerényen megfelel e visszafogott várakozásnak. Az anyanyelvi ismérv szerinti 1480,7 ezres eredmény már közelebb áll az 1910. évi népszámlálás adatait továbbgörgető becsléshez, de még ez is több mint 100 ezer fővel kevesebb annál az 1,6 milliónál, ahány magyar anyanyelvűt ugyanitt a mértéktartóbb magyar statisztikusok számításai szerint a népszámlálásnak ki kellett volna mutatnia (Rónai A. 1938: 97., Rónai A. 1939: 351., Schneller K. 1940: 492.). 1910-ben egyébként a vitatott identitású csoportokhoz tartozók (az izraelita, görögkeleti és görög katolikus felekezet magyar anyanyelvű hívei, valamint a szatmárvidéki elmagyarosodott svábok) együttes létszáma 264,1 ezer volt, vagyis nagyjából annyi, amennyivel kevesebb magyar nemzetiségűt talált az 1930. évi népszámlálás a fentebb becsült 1,6 milliós számnál. Közülük 127,2 ezren csak magyarul tudtak, míg - az anyanyelvükként beszélt magyar mellett - a vallásfelekezetük alapján feltételezhető "eredeti" nemzetiségük nyelvét 114,5 ezren ismerték. Ez utóbbi csoport létszáma nagyjából egyezik az 1,6 millióból az anyanyelvi felvétel szerint hiányzó értékkel.

1931 és 1935 között a felekezeti népmozgalom adatai a 14. táblázatban foglaltak szerint alakultak Erdélyben.


14. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
felekezetek szerint 1931-től 1935-ig

Felekezet Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre*
 
  Összesen
732.462  
531.567  
200.895  
25,9 18,8 7,1
  Görögkeleti
247.770  
195.649  
52.121  
25,3 20,0 5,3
  Görög katolikus
228.324  
144.255  
84.069  
32,0 20,2 11,8 
  Római katolikus
108.858  
84.460  
24.398  
22,7 17,6 5,1
  Református
82.904  
60.992  
21.912  
23,4 17,2 6,2
  Evangélikus
30.033  
21.744  
8.289  
21,6 15,6 6,0
  Unitárius
8.304  
5.777  
2.527  
23,9 16,6 7,3
  Izraelita
17.594  
12.492  
5.102  
18,0 12,8 5,2
  Baptista, advent.
6.245  
3.190  
2.335  
28,7 18,0 10,7 
  Egyéb
2.430  
2.288  
142  
* * 3,1

Forrás: Anuarul statistic al României (1933-1937/1938)

Az országrészek szerinti bontásból kiviláglik, hogy a természetes szaporulat jelzőszámai - az izraeliták és a görög katolikusok kivételével - valamennyi felekezetnél a történeti Erdély területén a legkedvezőbbek. Itt még a görögkeletiek születési többlete is eléri az évi 8,2 ezrelékes szintet. A római katolikusoknál ugyanez a mérőszám 8,4, a reformátusoknál pedig 7,2 ezrelék. A görög katolikusok a Körös- és Máramarosvidéken a legszaporábbak (12,2 ezrelékkel). A Bánságban, az amúgy is alacsony születésszám csökkenése következtében, az izraelita, valamint a szórvány unitárius és görög katolikus népesség mellett a jelentős súlyt képviselő görögkeleti felekezet is a természetes fogyás útjára lépett (évi -0,9 ezrelékes átlagértékkel). A római katolikusok természetes szaporulatának átlagát ugyancsak a hagyományosan szaporátlan bánságiak (elsősorban a németek) csökkentik évi 0,6 ezrelékes gyarapodásukkal. A felekezeti adatok ez alkalommal is felhasználhatók a népmozgalom etnikus eltéréseinek kimutatására, s egyúttal a nemzetiségi népmozgalmi statisztika ellenőrzését is lehetővé teszik. A fentebb alkalmazott módszerrel a magyarság fél évtizednyi természetes szaporulatát 51,7 ezer ("népi hovatartozás" szerint 41,7 ezer), a románságét pedig 128,6 ezer, illetve 134,8 ezer főben állapíthatjuk meg. A 15. táblázat tanúsága szerint ez idő alatt a románok száma nagyjából ennek megfelelően növekedett. A magyar nemzetiségűek hivatalosan számon tartott gyarapodása nagyobb a feltételezettnél, mivel a felekezeten alapuló számítás a római katolikus magyarokra eső százalék alapján a németek szaporátlansága miatt a valóságosnál alacsonyabb értéket hoz ki.


15. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
nemzetiségek szerint 1931-től 1939-ig

Nemzetiség Élveszü-
letések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás Élveszü-
letések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
1934-1939  1934-
1939
 1931-
1935
 1931-
1939
1934-1939  1934-
1939
 1931-
1935
 1931-
1939
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
  Összesen
858.531 
627.061 
231.470 
200.922 
365.151 
24,7 18,0 6,7 7,1 7,1
  Román
548.515 
392.899 
155.616 
130.903 
241.661 
27,1 19,4 7,7 8,0 8,1
  Magyar
180.160 
133.299 
46.861 
44.813 
77.592 
21,3 15,8 5,5 6,5 6,2
  Német
66.013 
55.429 
10.584 
8.891 
16.925 
19,8 16,6 3,2 3,2 3,4
  Zsidó;
20.305 
14.957 
5.348 
5.695 
9.113 
18,3 13,5 4,8 6,3 5,5
  Orosz, ukrán
8.271 
4.983 
3.288 
2.752 
5.014 
34,2 20,6 13,6   14,4   14,1  
  Egyéb
35.267 
25.494 
9.773 
7.868 
14.846 
24,7 17,9 6,8 6,8 6,8

Források: Anuarul statistic al României (1935/1936-1939/1940), Buletinul demografic al României (mai 1939-aprilie 1940), Manuilă, S. (1940): 95-103.

A magyar nemzetiségűek természetes szaporulatának üteme 1931-1933 között még évi 7,5 ezrelék volt, ám az ezt követő hat évben 2 ezrelékponttal csökkent, így a románoktól már ekkor is 1,3 ezrelékben mért elmaradásuk 2,2 ezrelékre nőtt. Az Erdély etnikai arculatát meghatározó két fő nemzetiség szaporodási értékei közt a húszas években megkezdődött kiegyenlítődési folyamat a jelek szerint az évtized elejéig kiteljesedett s immár a visszájára fordult. A reprodukció arányszáma a magyarság esetében az 1901-1910 közötti 11,2 ezrelékről 1934-1939 közt kevesebb mint a felére, 5,5 ezrelékre zuhant, ezzel szemben a románoknál a csökkenés alig 1 ezrelékpontnyi, s így ez idő tájt természetes szaporodásuk még mindig elérte az évi 7,7 ezreléket. (Jóllehet ez az érték csak erdélyi viszonylatban kimagasló, hiszen a román nemzetiségűek szaporodásának átlaga az akkori Nagy-Románia területének egészén 12,6 ezrelékre rúgott.) Az eltérő etnikai ismérveken alapuló, így bizonyos fokig torzított, de az alapvető tendenciákat többé-kevésbé mégiscsak nyomon követő statisztikai nyilvántartások bizonysága szerint a halandóság közel azonos arányú mérséklődése következtében (amelynek indexe a század első évtizedéhez képest a magyaroknál 9,1, a románoknál pedig 8,5 ezrelékponttal süllyedt) ez a demográfiai fordulat a két nemzetiség termékenységi mutatóiban jelentkező csökkenés aránytalanul nagy különbségére vezethető vissza. A natalitás éves átlagértéke ugyanis a magyarok esetében 14,8, míg a románoknál csupán 9,5 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint három évtizeddel korábban. Ebben - bár e tényező szerepét nem kívánjuk eltúlozni - vélhetően a magyarság halmozott népességi vesztesége is közrejátszik, hiszen a háborút követő menekülthullám esetükben felerősíthette a szülőképes évjáratok kiesésének továbbgyűrűző hatását. A magyarok természetes szaporulatának éves átlagértéke csak a Bánságban kedvezőbb (4,1 ezrelék), mint az ott már fogyatkozó románoké (-1,2 ezrelék). Szembetűnő ugyanakkor, hogy még a történeti Erdély területén is másfélszer akkora a románok természetes gyarapodásának üteme (10,3 ezrelék), mint a magyaroké (6,7 ezrelék), a Körös-Máramarosvidéken pedig szaporaságuk (8,6 ezrelék) több mint két és félszerese a magyarokénak (3,2 ezrelék). Ez óvatosságra int az adatok megítélésében. Ilyen mértékű arányeltérés csakis abból adódhat, hogy - az 1930. évi népszámlálás nemzetiségi felvételéhez igazodva - a népmozgalmi statisztikák készítői is a "népi hovatartozás" ingatag kritériumára alapozták kimutatásaikat. Ezt figyelembe véve, a számok felekezeti alapon történt kiigazításával az erdélyi össznépesség 1931-1940 közötti 386,8 ezres természetes szaporulatából mintegy 250 ezer fő (64,6%) juthatott a románságra, míg további 100 ezer fő (25,8%) a magyarok sorait gyarapította. A magyarok száma Erdélyben az évtized végéig - zavartalan fejlődést feltételezve - hivatalos nemzetiségi kimutatás szerint 1430,9 ezerre nőtt (Manuilă, S. 1940: 97.), míg az 1910. évi magyar népszámlálás anyanyelvi adataiból kiindulva az eddigiek szerint el kellett, hogy érje az 1,7 milliót.

Az 1931-1941 közötti periódust már az újabb főhatalomváltás zárja le. A II. bécsi döntés által előidézett kölcsönös mozgások miatt célszerű a megosztott Erdély népesedési mérlegét az új határ szerinti bontásban megvonni. Az így részletezett természetes népmozgalmi számok egyúttal azt is jelzik, hogy ez a határ a mai Románia nyugati szélétől a Kárpátok déli karéjáig ívelő, Erdély termékenyebb északi és észak-keleti, illetve csökkenő szaporulatú déli és dél-nyugati régióit elválasztó demográfiai törésvonal mentén húzódik. (16. táblázat)


16. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás
Észak- és Dél-Erdélyben 1931-től 1941-ig*

Terület Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
Észak 702.149 467.930 234.219 28,0 18,7 9,3
Dél     759.398 606.752 152.646 22,8 18,2 4,6

* 1931.I.1, valamint Észak-Erdélyben 1941.I.31. és Dél-Erdélyben 1941.III.31. között.

Források: Thirring L. (1943): 358., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 142., 236., Buletinul demografic al României (mai-iulie 1941).

A tényleges és természetes népszaporodást főbb etnikumok szerint taglaló 17. táblázatból kiderül, hogy az 1941. január végi magyar népszámlálás Észak-Erdélyben lényegében a Trianon előtti nemzetiségi-anyanyelvi viszonyokat rekonstruálta. A három évtizeddel korábbi állapotokhoz való visszatérés különböző tényezők szinte kibogozhatatlan szövevényét rejti magában. A Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóság összeírása szerint a kezdődő menekülések következtében ez időpontig Dél-Erdélyből 100 ezer magyar került át Magyarországra (A romániai menekültek főbb adatai az 1944. februári összeírás szerint 1944: 410.), amit tényleges és természetes szaporodásuk egyenlege is híven jelez. Többségük északon keresett menedéket, az anyaországból pedig majdnem ugyanannyian érkeztek a visszacsatolt területekre, mint ahány dél-erdélyi közvetlenül a trianoni országterületre távozott (Stark T. 1989: 72., 74.). Így végeredményben e vándormozgalmak következtében az észak-erdélyi magyarság közel 100 ezer főnyi többlethez jutott. "Ellentételezésül" románok tömegei kényszerültek elhagyni Erdély északi felét, akik közül az észak-erdélyi menekültek ügyeivel foglalkozó román kormánybiztosság - korántsem teljes - kimutatása szerint 1941 februárjáig ugyancsak mintegy 100 ezren jutottak át a másik oldalra (Teroarea Horthysto-fascistă în Nord-vestul României septembrie 1940 - octombrie 1944. 1985: 143.). Ezen felül az összes népesség hiányából további 40-50 ezer, északról Erdély déli részeire húzódott románra következtethetünk (köztük olyan menekültekre, akik különböző okokból kimaradtak a hivatalos nyilvántartásból). A két fő etnikum tényleges és természetes szaporulatának különbözetét migrációs nyereségükkel, illetve veszteségükkel csökkentve a magyar anyanyelvűek népességi mérlege 160 ezerre, a román anyanyelvűeké pedig -90 ezerre módosul. Ezek az értékek az előző népszámlástól eltérő bevallásokat, azaz a magyarok esetében reasszimilációs nyereséget, a románok esetében pedig disszimilációs veszteséget takarnak. A magyar anyanyelvűek asszimilációs nyeresége lényegében az egyéb anyanyelvűeknek a 17. táblázat utolsó oszlopában regisztrált veszteségeiből tevődik össze. Jól látható, hogy az 1930-ban jiddis nyelvűként jelentkezettek több mint fele visszatért a magyar anyanyelvűek közé. Ez egybevág az 1910. évi népszámlálás megfelelő adataival; az akkor még csupán sajátos német idiómaként elismert jiddis nyelv használóinak, vagyis a német anyanyelvű izraelitáknak a száma az érintett megyékben (a jelenkori Erdély területén számítva) 40,2 ezer, míg a jiddisül beszélőké 1941-ben Észak-Erdélyben 48,5 ezer volt. A legkiterjedtebb a románok népszámlálási nyelvváltása: közülük csaknem 90 ezren növelik ismét a magyar anyanyelvűek számát. Nemzetiségi ismérv szerint a magyarság bevallási nyeresége sokkal nagyobb annál, mint amennyit anyanyelvi alapon könyvelt el: összességében több mint 300 ezer fő. Ehhez azonban olyan esetek is hozzájárultak, amilyenekre Máramaros és Szatmár megyékben találni tömegesen példát, ahol települések tucatjaiban sokan azok közül, akik korábban román, vagy zsidó nemzetiségűnek vallották magukat, most magyar nemzetiségűként jelentkeztek, jóllehet nemhogy anyanyelvükként, de semmilyen szinten nem beszélték a magyart (1910-ben sem). Az 1941. évi román népszámlálás állapotrajza Dél-Erdélyben a magyarokat illetően viszonylag reális, mivel a vitatott hovatartozású etnikai csoportok zöme a határ északi oldalára esett. Utóbbiak körét így ez alkalommal a magyar cenzus számszerűsítette. Számuk a leírtak alapján a tíz évvel korábbihoz képest némileg nagyobb határértékek - 160-300 ezer fő - között mozgott.


17. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint a két érték különbözete
Észak- és Dél-Erdélyben anyanyelv, illetve nemzetiség szerint 1930-tól 1941-ig
(Ezer fő)

Főbb
etnikumok
A népesség száma Tényleges Természetesb Tényleges és természetes szaporodás különbözete
1930-ban 1941-bena népszaporodás vagy fogyás (-)

a) Észak-Erdélyben anyanyelv szerint
 
  Összesen
2393,3    
2578,1    
184,8    
234,2    
-49,4    
  Magyar
1007,2    
1344,0    
336,8    
80,0    
256,8    
  Román
1165,8    
1068,7    
-97,1    
138,0    
-235,1    
  Német
59,7    
47,3    
-12,4    
1,5    
-13,9    
  Jiddis
99,6    
48,5    
-51,1    
3,5    
-54,6    
  Egyéb
61,0    
69,6    
8,6    
11,2    
-2,6    

b) Észak-Erdélyben nemzetiség szerint
 
  Összesen
2393,3    
2578,1    
184,8    
234,2    
-49,4    
  Magyar
912,5    
1380,5    
468,0    
62,0    
406,0    
  Román
1176,9    
1029,0    
-147,9    
146,0    
-293,9    
  Német
68,3    
44,6    
-23,7    
4,2    
-27,9    
  Zsidó
138,8    
47,4    
-91,4    
10,0    
-101,4    
  Egyéb
96,8    
76,6    
-20,2    
12,0    
-32,2    

c) Dél-Erdélyben nemzetiség szerint
 
  Összesen
3155,0    
3332,9    
177,9    
152,7    
25,2    
  Magyar
440,7    
363,2    
-77,5    
21,1    
-98,6    
  Román
2031,0    
2274,6    
243,6    
110,2    
133,4    
  Német
475,6    
490,6    
15,0    
13,3    
1,7    
  Egyéb
207,7    
204,5    
-3,2    
8,1c   
-11,3    

Kurzív szedés: számított érték

a Észak-Erdélyben 1941.I.31-én, Dél-Erdélyben 1941.IV.6-án.
b Az 1939 végéig közölt nemzetiségi adatok alapján számított - az anyanyelv esetén becslés útján kiigazított - értékek.
c Ebből zsidó -1,0 ezer fő.

Források: Thirring L. (1943): 358., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 142., 236., Manuilă, S. (1992): 145., Buletinul demografic al României (mai 1940-iulie 1941).

*

A II. világháború népességi mérlege az 1941. és 1948. évi népszámlálások eredményei és az időközbeni természetes szaporulat egybevetésével vonható meg. E szerint az összes népesség tényleges hiánya 275,6 ezer fő. Ez az egyenleg különböző etnikumok veszteségeit és nyereségeit összegzi. A náci haláltáborokban elpusztított észak-erdélyi zsidók száma - háromnegyedük magyar anyanyelvű lehetett - 90-100 ezerre becsülhető (Semlyén I. 1982. 6.r. 9., Erdély története 1986: 1757.). További 100 ezerre tehető azoknak a németeknek a száma, akik a visszavonuló hitleri csapatokkal Nyugatra menekültek és 90-100 ezerre azoké a németeké, akiket a román kormány a háborús károk helyreállítására munkaerőként a Szovjetunióba küldött. Túlnyomó részük később, szülőföldjére már vissza se térve, egyenesen Németországban vagy Ausztriában telepedett le. (Illyés E. 1981: 28-29.) Az egymást követő hullámokban Erdélyt végleg elhagyó magyarok számát különböző források ugyancsak 100-125 ezerre teszik (Stark T. 1989: 73.). E veszteségek összege nagyobb, mint a fenti, mérleg-módszer eredményezte szám, vagyis a népesség egy más része tekintélyes - a katonai veszteségek ismeretének híján azonban pontosan nem számszerűsíthető - vándorlási nyereséget mondhat magáénak. Ez a többlet nyilvánvalóan a románok sorait gyarapította és jelentős mértékben járult hozzá számuk - anyanyelv szerint becsült - 400 ezer fős tényleges növekedéséhez, aminek következtében a román népesség addig szinte stagnáló számaránya 9 százalékponttal emelkedett és az 1948. évi népszámlálás időpontjában elérte a lakosság kétharmadát. Az erdélyi magyarság népszámlálási száma ez idő alatt 1743,8 ezerről 1481,9 ezerre zuhant vissza. A több mint 260 ezres különbözet, valamint a két népszámlálás közötti időszak természetes szaporulata adja az erdélyi magyarság teljes népességhiányát, amely a frontokon és a hadifogságban elpusztultakat, a deportálások, a harci cselekmények és a megtorlások polgári áldozatait, az eltűnteket, valamint az országot végleg elhagyókat foglalja magában. E hiányból különböző források alapján csupán a menekültek és expatriáltak, illetőleg az elhurcoltak számára következtethetünk, amely a fentiek alapján összesen 200 ezer főt tett ki. A háború többi magyar áldozatáról még megközelítő adatokkal sem rendelkezvén csak feltételezhetjük, hogy veszteségeik nem haladták meg az eltelt hét év természetes szaporulatát. Elméletileg a fennmaradó 60 ezres érték az, amely a magyar anyanyelvűek 1948-ban hivatalosan megállapított számából hiányzik. A magyar zsidóság pusztulása következtében e hiány jóval kisebb, mint amit a korábbi román népszámlálások esetében konstatálhattunk. A változatlanul fennálló különbség egyrészt a háborús emberveszteség adatainak töredékességéből adódó becslési bizonytalanságokat jelzi, emellett azonban a korábbi beidegződések továbbélésére, egyes népességi csoportok - a területi adatok szerint elsősorban a görög rítusú felekezetek - kettős kötődésű tagjainak az erdélyi magyarságról történt ismételt leválására-leválasztására is utal.

Az elkövetkező nyolc évben az 1956. évi népszámlálás eredményei szerint az anyanyelvi arányok szinte semmit sem változtak Erdélyben. A magyar anyanyelvűek száma 1948-tól 1956-ig - azonos közigazgatási határok között - 137 ezerrel, a románoké 339,8 ezerrel nőtt. A magyarok tényleges gyarapodásának üteme évi átlagban 11,0 ezrelék volt, ami 1 ezrelékponttal magasabb az összes népesség növekedési rátájánál, sőt egy árnyalattal még a románság évi 10,8 ezrelékes szaporodását is meghaladta. A magyarság létszámnövekedésének egy része az 1956. évi népszámlálás során - különösen az 1930. évi, de az előző, 1948. évi népszámlálással szemben is - kimutatható pozitív irányú eltérő bevallásokból adódik. Az adatok regionális elemzéséből kitűnik, hogy a magyar népesség átlagosnál magasabb növekedési aránya Erdélyben a mai Hunyad megyén kívül - ahol a magas növekményt a bányavidékre történt visszaáramlásuk eredményezi - elsősorban az északnyugati határvidéket jellemezte. Itt, a valamikori Szatmár és Szilágy megyék területén a magyar anyanyelvűek létszámnövekedésének éves átlaga 16,1 ezrelék volt, szemben e vidék közismerten szapora románságának mindössze 7,5 ezrelékes átlagos gyarapodásával. Az adatok közelebbi vizsgálata szerint a román népszámlálások e példátlan fejleményére a magyar anyanyelvűek sorából korábban különvált népcsoportoknak - a későbbi népszámlálások tükrében egyébként átmenetinek bizonyult - visszatérése ad magyarázatot. Időleges reasszimilációs nyereségük folytán a magyarok természetes szaporulata kisebb volt, mint a tényleges gyarapodásuk, azt azonban nem tudni, hogy reprodukciójuk mértéke mennyiben térhetett el a régió átlagától, hiszen azt ez időszakban szintén nem ismerjük.

A többszöri főhatalomváltás során megbolygatott, de - legalábbis magyar-román vonatkozásban - inkább csak a korábbi törésvonalak mentén fellazult etnikai erőviszonyok igazi átrendeződése voltaképpen az 1956. évi népszámlálás óta következett be. Mint az 1. táblamellékletben látható, 1956-ban a magyarság - román népszámlálás során először - közelítőleg visszanyerte 1910-ben regisztrált lélekszámát. Népességi aránya a nemzetiségi kimutatás szerint (1930-hoz képest) még növekedett is, de anyanyelv szerint sem süllyedt az addigi legalacsonyabb (1869-ben számított) érték alá. Észak-erdélyi pozíciói az 1930. évi állapotokhoz képest még a városokban is változatlanok maradtak, sőt helyenként kifejezetten erősödtek. A románok számaránya ugyanakkor éppen csak hogy tartotta a kétharmadot. Arányuk erősödése ekkor még elsősorban "intenzív" terjeszkedésüknek, azaz az Erdélyből tömegével, de nem kompakt tömegekben távozottak (vagy eltávolítottak) által hagyott űrök betöltésével magyarázható. Érdemben inkább a déli megyékben, a hagyományos "ipari tengely" mentén, illetve az akkor már (elsősorban a Bánságban, illetőleg Észak-Erdélyben, Beszterce-Szászrégen környékén) megüresedő német településeken hódítottak újabb tereket maguknak. Ez a térhódítás tehát nem kifejezetten a magyarok rovására történt.

Az azóta eltelt három és fél évtizedben viszont a románság számaránya anyanyelvi ismérv szerint újabb 9,8 százalékponttal, nemzetiség szerint pedig 8,6 százalékponttal nőtt, így az 1992. évi népszámlálás időpontjában az erdélyi népesség mintegy háromnegyedét már a románok tették ki. A magyar anyanyelvűek számaránya (amely ma nem sokkal nagyobb, mint a magyar nemzetiségűeké) eközben további 5 százalékponttal csökkent, s ennek következtében 1992-ben a lakosságnak már csak alig több, mint egyötöde volt magyar. E változások a népmozgalmi adatok nemzetiségenkénti részletezésének hiányában érdemben nem követhetők nyomon. A népességfejlődés nemzetiségi összetevőinek vizsgálatához legfeljebb a regionális népmozgalmi közlések nyújthatnak némi támpontot, bár a korábbi időszakok megfelelő adatai arra intenek, hogy olykor megtévesztő a megyék népességének szaporodási arányait nemzetiségi összetételükkel közvetlen összefüggésbe hozni és a területi adatok alapján következtetni az egyes etnikumok szaporaságára. A szórványosan csepegtetett információk azt sejtetik, hogy a magyar nemzetiségűek lélekszámának gyarapodását az elmúlt évtizedekben - a korábbi időszakokkal ellentétben - átlagosnál magasabb halandóságuk fogta vissza. (Láthattuk, hogy 1934-1939 között, amikor a magyar nemzetiség natalitása 3,4 ezrelékponttal múlta alul Erdély, és 5,8 ezrelékponttal a román nemzetiségűek átlagát, a magyarság reprodukciójának viszonylag kielégítő mértékét az erdélyi átlagnál 2,2, a románokénál pedig 3,6 ezrelékponttal alacsonyabb halálozási arányszáma biztosította.) 1965-ben, amikor a születésgyakoriság Romániában a rendkívül alacsony 14,6 ezrelékes értékre, Erdélyben pedig 14,2 ezrelékre süllyedt, a magyar nők élveszüléseinek számaránya Erdélyben 12,8 ezrelék, míg a román nőké ugyanott 14,5 ezrelék volt (Anuarul demografic 1967: 53.). A magyar nők szüléseinek számaránya tehát mindössze 1,4 ezrelékponttal volt kisebb az erdélyi, illetőleg 1,7 ezrelékponttal alacsonyabb a román átlagnál. Ebben az évben - az anya nemzetisége után számítva - a 20.812 magyar újszülöttből 20.675, azaz az országban született magyar csecsemőknek a 99,3 százaléka Erdélyben látott napvilágot. A következő tizenegy év során a magyar családokban világra hozott újszülöttek száma hozzávetőlegesen 336 ezer volt (Semlyén I. 1980a: 49.), akik közül az előbbi arányt feltételezve 333,5 ezer születhetett az erdélyi megyékben. Ez a két népszámlálás végeredményének középarányosához viszonyítva - az erdélyi átlag hoz közelítve - évi 18,8 ezrelékes natalitásnak felel meg. Ez idő alatt a magyar nemzetiségűek 93,6 ezer lélekkel gyarapodtak Erdélyben, ami éves átlagban 5,3 ezrelékes növekedést jelent. A magyarok 1966-1977 közötti nyers élveszületési mutatószámaiból és tényleges gyarapodásuk 5,3 ezrelékes átlagából egyszerű aritmetikai számítással 13,5 ezrelékes, vagyis az erdélyi átlagnál 3,3 ezrelékponttal magasabb halálozási arányszám következne. Semmi sem indokolja azonban, hogy e spekulatív végeredményt valószínűnek fogadjuk el. A magyar többségű, illetve a magyarok által szép számban lakott megyék 1966-1985 közti népmozgalmi adatai alapján legfeljebb azt feltételezhetjük, hogy az erdélyi magyarság lassan átlag alá süllyedő születési arányszámaihoz az átlagot közelítő, esetleg kicsivel meg is haladó halálozási mutatók járultak. (Varga E. Á. 1994c: 80-81.) A magyarok természetes népmozgalmáról csupán negyedszázad múltán, az ország demográfiai viszonyainak válságosra fordultával kapunk első ízben újra hivatalos tájékoztatást: e szerint halálozásuk arányszáma 1992-ben országosan 14,8 ezrelékre nőtt, születéseiké pedig mindössze 9 ezreléket ért el (Gheţău, V. 1993.). E riasztó jelzés ugyan hatásosan dokumentálja a népesedési átmenet nemzetiségi egyenlőtlenségének drámai kifejletét, ám ebből az évtizedekkel korábbi állapotokra vonatkozóan különösebben határozott következtetésre nem juthatunk.

Az egyes nemzetiségek természetes szaporulatára és annak összetevőire vonatkozó információk ötödfél évtizedes zárlata miatt tényleges népességfejlődésük számaira kell hagyatkoznunk, amikor az etnikai erőviszonyok 1956-1992 közötti végletes változásait kívánjuk áttekinteni. A 18. táblázatban jól látható, hogy a magyar nemzetiségűek száma 1956 és 1977 között csupán 132,7 ezerrel nőtt, azaz az erdélyi magyarság e két évtized alatt összesen nem szaporodott annyit, mint azt megelőzően nyolc év során. Nem árt emlékezetbe idézni azt sem, hogy az 1977. évi népszámlálási kötet, az eredeti felvételt durván meghamisító közlésében (Nyárády R. K. 1983, Varga E. Á. 1996b) csupán 1651,3 ezer magyar "nemzetiségű és anyanyelvű" személyről adott számot, vagyis alig 93 ezerrel - az anyanyelv szerinti értékhez képest pedig mindössze 35 ezerrel - több magyar létezését ismerte el Erdélyben, mint amennyit ugyanott az 1956. évi népszámlálás huszonegy évvel korábban kimutatott. Az egymásnak ellentmondó zűrzavaros közlemények tükrében beigazolódni látszottak a román statisztikai szolgálat etnikai adatközléseivel kapcsolatban már korábban is felmerült kételyek, így nem csodálható, hogy ez idő tájt a legkülönbözőbb becslések kaptak lábra az erdélyi - és általában a romániai - magyarság lélekszámát illetően. Szakíróink e számot az általános népesedési trendek alapján, az egyházi kimutatásokat is figyelembe véve a nyolcvanas években - a nagyarányú kivándorlás, a menekülések, és a természetes fogyatkozás kezdete előtt - többnyire 2-2,2 millióban valószínűsítették. (Dávid Z. 1982, Nyárády R. K. 1983, R. Süle A. 1988, Antal G. L. 1989, Kocsis K. 1991, Klinger A. 1991, Sebők L. 1992.)

A valós tényekre kíváncsi nagyközönséget az 1992. évi népszámlálás állította újból "kész helyzet" elé, amikor a visszafogottabb várakozásokra is rácáfolva az előző népszámláláshoz képest a magyar nemzetiségűek lélekszámának komoly csökkenését állapította meg. A magyarok számának 87,1 ezer (országosan 89 ezer) fős visszaesésére kivándorlásuk csupán részbeni magyarázatot ad. Belügyi kimutatások szerint az előző népesség-számbavétel óta 63427 magyar nemzetiségű hagyta el legális úton Romániát (Anuarul statistic 1993: 143.). A két népszámlálás végeredményét, a természetes szaporulatot és a hivatalos kivándorlási statisztikát egybevetve az is kiderül, hogy Románia tényleges vándorlási vesztesége legalább másfélszerese volt a hivatalosan nyilvántartottnak (Varga E. Á. 1994a: 196-197.). (Ebben közrejátszik, hogy a népszámlálás időpontjában külföldön tartózkodó román állampolgárok közül sokan kimaradtak a számbavételből.) Ennek megfelelően bizonyára az országból véglegesen távozott (vagy éppen távollévő) magyarok száma is nagyobb az előbbinél: e szorzó alapján elérhette a 100 ezret. Ám még ez sem indokolja a magyar nemzetiségűek jelzett létszámhiányát, hiszen végleges vagy időleges elvándorlásuk veszteségeit jórészt ellensúlyoznia kellett természetes gyarapodásuknak. A bukaresti statisztikai szolgálat a természetes népmozgások és a migrációs tényezők figyelembevételével 1988 január 1-jén 1753,2 ezer főben állapította meg a romániai magyarok lélekszámát (Fehér könyv a romániai nemzeti, nyelvi vagy vallási kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 1. 1991: 2.). (Ez egyébként a magyar nemzetiségűek 1977. évi 1712,8 ezres számából kiindulva, 1977-1987 közötti 23,1 ezer fős kivándorlásuk hozzászámításával 63,5 ezer főnyi természetes szaporulatukat feltételezi. A magyarság gyarapodásának évi átlaga eszerint 3,4 ezrelék lenne, szemben az erdélyi össznépesség 5,5 ezrelékes átlagával.) Ha ezt a hivatalosan megállapított értéket az 1988-1991-ben kivándoroltak 40,3 ezres, illetve a számon nem tartott illegális emigráció vélhető további 35 ezres hiányával csökkentjük, még akkor is mintegy 1680 ezer magyart kellett volna az 1992. évi népszámlálásnak Romániában találnia. Az összeírás azonban mindössze 1625 ezer magyar nemzetiségű román állampolgárt regisztrált. Bár a népesség természetes növekedését újabban Romániában is fogyás váltotta fel, és e fordulat a magyarok soraiban alighanem már valamivel korábban bekövetkezett, nem valószínű, hogy a romániai magyarság nyolcvanas évtized végéig "felhalmozott" népességi nyeresége a népszámlálásig eltelt pár esztendő alatt elenyészett volna. A romániai magyarok népszámlálási száma mindezeket figyelembe véve legkevesebb félszázezerrel kisebb a természetes és mechanikus népmozgások figyelembevételével az 1977. évi népszámlálás alapján számíthatónál. E hiány az előző népesség-számbavételtől eltérő bevallásoknak, azaz az asszimilációs (illetőleg reasszimilációs) elmozdulásoknak tulajdonítható; egyharmada valószínűleg a német, illetve a cigány, kétharmada pedig a román nemzetiségűek számát gyarapította.


18. táblázat
Az összes népesség, valamint a románok és a magyarok tényleges népszaporodása,
illetve fogyása (-) Erdélyben 1948-1992 között*

Időszak Összesen Román Magyar Összesen Román Magyar
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
1948-1956 483.766 339.785 137.008   10,0 10,8 11,0
1956-1966 503.734 520.951 39.136   7,7 12,0   2,5
1966-1977 780.674 644.414 93.610 10,2 12,2  5,3
1977-1992 223.084 480.296 -87.125     1,9   5,9 -3,5

* Két népszámlálás között, az évtized végi közigazgatási beosztás szerint, 1948-1956 között anyanyelvi, 1956-1992 között nemzetiségi felvétel alapján.


A városfejlődés főbb adatai és a regáti románság Erdélybe áramlása


A nemzetiségi erőviszonyok alakulását az erdélyi városokban nyomon követő 2. táblamellékletből kitűnik, hogy a többszöri főhatalomváltás következtében megrendült etnikai struktúrák földcsuszamlásszerű változását valójában a túlhajszolt iparfejlesztésen alapuló "második urbanizáció" városrobbanása idézte elő. E folyamatnak csak jelzésszerű vázolására szorítkozunk, elsősorban a román tömegeket városokba sodró országos vándormozgalomra, s a két nagy országrész között lezajlott nagyarányú népességcserére összpontosítva. A városi népesség e századi gyarapodásának forrásait Erdélyben a 19. táblázat tekinti át.


19. táblázat
A városi népesség gyarapodásának forrásai Erdélyben 1900 és 1994 között
a

Időszak Tényleges Természetes Vándorlási különbözet Közigazgatási változásokb Átlagos évi gyarapodásc
népszaporodás vagy fogyás (-)
 
1901-1910 124.650 21.714 79.895 23.041 20,1
1911-1920   38.985 -12.483d 55.606e -4.138   5,5
1921-1930 241.872 18.960f 132.228   90.684 28,7
1931-1941 190.226   5.951g 169.321   14.954 18,0
1941-1948 -34.740 ... ... -1.839 -3,1
1948-1956 634.940 ... ... 243.070   27,4 
1956-1966 625.525 136.770   351.260   137.494   30,1
  1966-1972h 623.325 ... ... 240.556   36,8
  1972-1976h 555.957 150.000   405.960   - 37,7
  1977-1981h 424.293 165.040   259.250   - 25,0
  1981-1985h 316.007 115.395 200.612 - 19,1
  1985-1989h 269.598 ... ... 59.184i 15,2
  1989-1991h -138.852   485.36 -187.388 - -12,4 
  1992-1994h     3112 10.177   -7.065 -   0,3

Kurzív szedés: számított értékek.

a A tényleges gyarapodás a népszámlálási időpontok között, a természetes szaporulat naptári évekre számítva.
b A várossá nyilvánított, illetve a városokhoz került, vagy elcsatolt települések lélekszáma az időszak kezdetén.
c Tényleges népszaporodás az időszak közepi (átlagos) lélekszámhoz viszonyítva, ezer lélekre.
d 1911-1918 között és 1920-ban.
e Az odavándorlás és elvándorlás különbözete - háborús emberveszteség.
f Az évtized során alakult városok részlegesen ismertté vált adataival.
g 1931.I.1.-1941.IV.1. (Észak-Erdélyben 1931.I.1.-1940.VIII.1.) között.
h A két népszámlálás közé eső évek évközépi népességszámának és az adott évben a természetes szaporodás felének az alapul vételével.
i Az újonnan létesített városok időszak végi lélekszáma.

Források: Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 1. köt. (1902): 280-455., Új sor. 42. köt. (1912): 280-457., Új sor. 46. köt. (1913): 280-459., A népmozgalom főbb eredményei 1911-1920 [KSH Levéltár], Martinovici, C. - Istrati, N. (1921): Dicţionarul comunelor, Manuilă, S. (1929): VIII., XI., XV., Anuarul statistic al României (1922-1939/1940), Ionescu, N. T. (1927): 57-62., Recensământul general al populaţiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 2. (1938): XLII., 116., 224., 234., 276., 416., 440., Buletinul demografic al României, (mai-noiembrie 1940, mai-iulie 1941), Recensământul general al Româniai din 1941 6 aprilie (1944): 1-270., Az 1941. évi népszámlálás (1947): 498-690., Recensămîntul populaţiei din 21 februarie 1956. Structura demografica a populaţiei (1960): 17-158., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966 (1968) [Erdélyi tartományonkénti kötetek], Cucu, V. - Urucu, V. (1967): táblamelléklet, Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1973-1986), Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. (1980): 616., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. (1994): 1., Anuarul statistic al României (1990-1995).

A városodás üteme már a század első évtizedében is dinamikus volt, bár a növekedés mértéke az új városalakulások kisebb száma miatt ekkor még szerényebb a későbbinél. A növekedés közel kétharmada a bevándorlásnak tudható be; a migrációs gyarapodás és a természetes szaporulat 4:1 arányban viszonyult egymáshoz. Az évtized városi népességgyarapodásából a magyarság 100,8 ezer fővel (81,0%), az újonnan létesült városokat leszámítva pedig 88,0 ezer fővel (86,6%) részesedett; természetes szaporulata 22,6 ezer főt tett ki. E két utóbbi szám különbözete a magyarság vándorlási, illetőleg asszimilációs nyereségére utal. Az etnikai arányoknak a hatalomváltást követő elmozdulása részben a kényszerű reasszimiláció számláját terheli. (Az 1920. évi összeírás például a 91,1 ezer többségében magyar anyanyelvű izraelita városlakót zsidó nemzetiségűként könyvelte el.) De szerepet játszott benne az elmenekülés, az államapparátus, a hivatalnok- és szabad foglalkozású réteg kicserélődése, a vidéki román népesség városokba áramlása is. Az újonnan városi rangra emelt települések jobbára már akkor is román lakosságúak, illetőleg vegyes nemzetiségűek voltak. A harmincas évek vándorlási nyereségének egy része időleges, hiszen az a bécsi döntés nyomán kölcsönösen távozni kényszerült, s javarészt mindkét oldalon városokban elhelyezett menekültek számát is magában foglalta. Maradandó változás jele viszont, hogy az évtized vándormozgalmainak többlete 53,5 százalékban a dél-erdélyi iparvidék keskeny sávjában, Brassó, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény, Temes-Torontál és Arad megyék városaiban csapódott le.

Az első világháborút megelőző és a második világháborút követő - egymással érdemben egybevethető - békeévek városodásának trendjei között az összesített arányszámokat illetően szembeszökő párhuzamot találunk. Az uralkodó nemzethez tartozók mindkét esetben városi számarányukat jóval meghaladó mértékben vették ki részüket az urbanizációs népességnövekedésből. A magyarság részesedése a városi lakosság gyarapodásából 1901-1910 között - azonos közigazgatási beosztás szerint számítva - 86,6 százalék volt, míg a románságé 1956-1966 között 88,5 százalékot, 1966-1977 között 87,3 százalékot ért el. 1977-től 1992-ig a románok számbeli gyarapodása már a városokban is meghaladta az össznépesség növekedését. Történészeink szemléletes megfogalmazása szerint a századfordulón a városok a "magyarosodás kohói" voltak. Ez a - népmozgalmi vonatkozásaiban is helytálló - megállapítás az államnyelv dominanciájáról a későbbiekben is érvényes, amennyiben az erdélyi városok ma már túlnyomó többségükben a románosodás kohói. Az egyetlen - nem elhanyagolható - különbség a nagyságrendek eltérése. Hiszen az urbánus lélekszám növekedése a század első évtizedében - az új városalakulásokon túl - még csupán 101,6 ezernyi volt, ugyanez a szám azonban az 1956-ot követő tíz év során 488 ezerre, újabb tizenegy esztendő alatt 938,7 ezerre, majd 1977-től 1989 közepéig további 950,7 ezerre rúgott! Ez az irdatlan szaporulat - legalábbis a nyolcvanas évek közepéig - mintegy kétharmad részben a városba áramlás következménye. A gigantikus méretű vándormozgalmak utóhatásaként erősödött a városok belső reprodukciós képessége is. A megváltozott környezet késleltetve éreztette születésszám-mérséklő hatását; a vándormozgalmak előtt nyitott kis- és középvárosokban - sőt még a jelentékeny autochton népességgel bíró, s bizonyos fokig "zárt" nagyvárosokban is - jó ideig az újonnan jöttek magasabb termékenysége dominált (Semlyén I. 1980b: 194.). A hetvenes évekkel kezdődően - mint az az 5. és a 20. táblázat egybevetéséből kitűnik - a városokban (és az úgynevezett városi jellegű településeken) az élveszületések aránya már megközelítette az összes népesség átlagát. A viszonylag magas születésszám és az átlagosnál jóval kedvezőbb halálozási arányszám eredményeként a természetes gyarapodás forrásvidéke fokozatosan a városi térségekbe helyeződött át. 1956-1966 között a természetes szaporulatot még 70-75 százalékban a falvak népe adta (ideértve az akkor városi jellegűnek minősített, de valójában falusias településeket is), 1966-1977 között azonban részesedésük 55-60 százalékra, 1977-1992 között pedig 20-25 százalékra csökkent. Ez utóbbi időszakban a falusi térség a kezdeti 40-45 százalékos részaránytól rohamosan a természetes fogyás állapotáig jutott el.


20. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás az erdélyi városokban
1900-tól 1994-ig
a

Időszak Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
vagy fogyás
Élve-
születések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
vagy fogyás
Szám szerint Éves átlagban ezer lélekre
 
1901-1910 176.806 155.092 21.714 28,0 24,6 3,4
1911-1914   78.169   65.690 12.479 28,1 23,6 4,5
1915-1918   45.600   71.893 -26.293   16,1 25,3 -9,3 
1920   17.923   16.592   1.331 24,8 23,0 1,8
1921-1925   87.843   76.131 11.712 23,2 20,1 3,1
1926-1930   88.524   81.276   7.248 19,1 17,5 1,6
1931-1939 153.414 145.808   7.606 17,6 16,7 0,9
  1956-1965b 366.705 199.124 16.7581   14,0   7,6 6,4
  1972-1976b 309.084 140.654 168.430   17,7   8,1 9,6
  1977-1985b 605.686 304.568 301.118   16,2   8,1 8,1
1989-1991 174.785 112.302 62.483 12,8   8,2 4,6
1992-1994 132.927 121.720 11.207 10,0   9,2 0,8

a 1930-ig az időszak végi közigazgatási beosztás szerint.
b A városi jellegű településekkel, illetve peremközségekkel együtt.

Források: Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 46. köt. (1913): 280-459., A népmozgalom főbb eredményei 1911-1920 [KSH Levéltár], Manuilă, S. (1929): VIII., XI., XV., Anuarul statistic al României (1922-1939/1940), Ionescu, N. T. (1927): 57-62., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1967): 22-24., 82-84., Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1973-1986), Anuarul statistic al României (1990-1995).

A városi népesség demográfiai "ruralizációja" a Székelyföldet leszámítva az egyre nagyobb számban beköltöző - és jelentős részben a Kárpátokon túlról érkezett - románságnak köszönhető. A Regátból beáramlók tömeges megjelenését már a vándorlási különbözet országrészek szerinti kimutatása is sejtetni engedi. (A 3. és 4. táblázat vonatkozó adatainak összegzését lásd a 21. táblázatban.)


21. táblázat
A vándorlási egyenleg a mai Románia területén a két fő országrész szerint
(Ezer főben)

Időszaka Románia Regát Erdély
 
1901-1910 ... ... -89,7  
  1911-1920b ... ... -265,9    
1921-1930 ... ... -67,8  
1931-1941   134,6 158,9 -24,3  
  1941-1948b -625,9 -351,0 -274,9    
1948-1955 -130,2 ... ...
1956-1965 -139,7 -166,5 26,8
1966-1976  -69,2 -142,5 73,3
  1977-1989c -233,2 -251,4 18,2
1989-1991 -493,8 -142,5 -351,3    
1992-1995   -75,4 -33,4 -42,0  

a A vándorlási egyenleg megállapításához a január 1-jei (1941-ben, 1948-ban, 1977-ben és 1992-ben a népszámlálási, 1989-ben és 1995-ben az évközépi) népességszám szolgált alapul.
b Az odavándorlás és elvándorlás különbözete + háborús emberveszteség.
c Az 1977. évi népszámlálásból kiindulva számított hivatalos adatok alapján, az illegális kivándorlást figyelmen kívül hagyva.

A hivatalos nyilvántartások a II. világháború befejeződése óta az ország folyamatos vándorlási veszteségéről tanúskodnak. 1956-1989 között a regáti lakosság vándorlási vesztesége meghaladja az országos értékeket, a Kárpátokon inneni országrész népesedési mérlege viszont vándorlási többletet mutat, jóllehet a külföldre vándoroltak (főként a zsidók és a németek, majd később a magyarok) jelentős része éppen Erdély területéről távozott. Az ő hiányukat értelemszerűen az egykori Ókirályságból érkezettek pótolták. Ennek hozzászámításával a regáti bevándorlás többletét 1948-1955 között mintegy 35-40 ezerre, 1956-1965 között 70 ezerre, 1966-1976 között 120-125 ezerre, 1977-1989 között pedig már több mint 250 ezerre, összesen tehát csaknem félmillióra becsülhetjük. Az így kapott számot a hivatalosan nyilván nem tartott illegális kivándorlásra, illetve az Erdélyből 1976 előtt távozott román nemzetiségűekre tekintettel további tízezrekkel emelhetjük. Az Erdélybe érkezettek tulajdonképpeni száma valójában még ennél az összegnél is nagyobb, hiszen azokat a regátiakat is magában foglalja, akik - képletesen szólva - az Erdélyből az ország Kárpátokon túli vidékeire távozottak helyébe költöztek be. Az Erdélyben jelenlévő regáti népesség tényleges súlyáról, közvetlen (és közvetett) demográfiai jelentőségéről a népszámlálások származási statisztikái alapján alkothatunk képet (22. táblázat).


22. táblázat
Erdély népessége születési és lakóhelye szerint, 1930, 1966, 1977, 1992
(Szám szerint és százalékban) a

Év Összes
népesség
Lakóhelyén született Lakóhelyén kívül, az országban született Egyébb
Ugyanabban a megyében Erdélyben másutt Kárpátokon
túl

Összesen
 
1930 5.548.363 4.105.376 74,0   788.695 14,2 414.855 7,5   68.650 1,2 170.787   3,1
1966 6.719.555 4.333.885 64,5 1.078.816 16,1 791.427 11,8 397.373 5,9 118.054   1,7
1977 7.500.229 4.640.685 61,9 1.329.210 17,7 916.289 12,2 532.905 7,1 81.140 1,1
1992 7.678.206 6.174.802   80,4 876.752 11,4 573.986 7,5 52.666 0,7

Ebből városokban él
 
1930   963.418 400.124 41,5   215.552 22,4 214.576 22,4   44.466 4,6 88.700 9,2
1966c 2.619.925 1.075.900 41,1   617.226 23,5 542.450 20,7 304.247 11,6 80.102 3,1
1977 3.558.651 1.499.878 42,1   891.960 25,1 672.488 18,9 435.254 12,2 59.071 1,7
1992 4.344.939 3.167.464   72,9 657.633 15,1 482.318 11,1 37.524 0,9

a 1930, 1966, 1977: ténylegesen jelenlévő (lakó-) népesség, 1992: állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezők.
b Külföldön született, illetőleg nem nyilatkozott.
c Az 1968-ban életbelépett közigazgatási beosztás szerint.

Források: Recensământul general al populaţiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 4. (1940): XXXIV-XXXVII, XLII-XLIX., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Vol. 4. (1970): 2-9, 18-25., Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. (1980): 696-701., 720-725, Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. (1994): 112-123., 130-141.

Mint látható, 1930-ban még mindössze 68.650 regáti születésű élt Erdélyben, négy és fél évtized múltán azonban ez a szám 532.905-re növekedett. Ezzel egyidejűleg 1930-ban 176.381, míg 1977-ben 289.791 erdélyi születésűt írtak össze a Kárpátokon túli területeken. Vagyis az erdélyi részek vándorlási egyenlege 1930-ban még veszteséges volt, ám a későbbiekben a Kárpátokon inneni országrész már vándorlási nyereséget könyvelhet el. A példásan sokrétű 1966. évi adatközlés ismeretében - mely időben is szakaszolja az addig lezajlott belső népmozgásokat - ez a kép tovább árnyalódik. (Lásd a 23. táblázatot.)


23. táblázat
A lakóhely-változtatás időpontja Erdélyben az 1966. évi népszámlálás
születési hely szerinti statisztikájában


Lakó-, illetve szülőhely A lakóhelyváltoztatás időpontja
1945
előtt
1945-
1949
1950-
1954
1955-
1959
1960-
1966
Nem nyilat-
kozott

Lakóhelyüket változtatók összesen
 
      Erdélyben él, Regátban született
33.425 39.073 51.721 72.161 181.847 19.146
      Erdélyben született, Regátban él
77.069 17.170 25.932 27.358   77.962 15.314
      A belső vándorlások egyenlege
-43.644   21.903 25.789 44.803 103.885   3.832
      Erdélyben él, külföldön született
54.432 20.202 10.596   9.827   12.819   6.062

Ebből városokban él
 
      Erdélyben él, Regátban született
26.038 27.979 45.118 59.950 134.302   10.860
      Erdélyben született, Regátban él
70.532 15.101 22.823 22.070 59.775 10.034
      A belső vándorlások egyenlege
-44.494   12.878 22.295 37.880 74.527     826
      Erdélyben él, külföldön született
36.555 13.775   8.411   7.284   8.690   3.403

Forrás: Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Vol. 4. (1970): 70-260.

A részletező kimutatások megerősítik, hogy Erdély belső vándorlási egyenlege valójában a II. világháborút követően vált nyereségessé, vagyis azt megelőzően többen költöztek Erdélyből a Kárpátokon túlra, mint ahányan érkeztek onnan. Az 1945-ös esztendő más szempontból is választóvonalat jelez: az Erdélyben élő külföldi születésűek száma ugyanis korábban a valamikori Magyarországról elszármazottakat is tartalmazza, 1945 után azonban már inkább az egykori Romániának a mai országhatárokon kívüli vidékeiről idekerülteket foglalja magában. Az 1945.I.1.-1966.III.15. közötti időszakban az Erdélyben megtelepedett Kárpátokon túliak száma az ország mai határain belül mintegy 345 ezer volt. Ha ezen felül a külföldről (vagyis zömében a Pruton túlról és Dél-Dobrudzsából) elszármazottak közel 50 ezres tömegével, továbbá a születési helyükről nem nyilatkozott, valamint az 1945 után érkezett, de 1966-ban már nem élő - s így a népszámlálási kimutatásban sem szereplő - beköltözőkkel is számolunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 1945-1966 között Erdélybe áramlott regátiak száma összességében elérte a 450 ezret.

Az 1966. és az 1977. évi népszámlálás időpontja között az Erdélyben élő regáti születésűek száma további 135.532-vel növekedett. Annak megállapításához azonban, hogy mennyi lehetett a beköltözők száma, nem elegendő a két népszámlálás közti különbözetet kimutatni, hanem figyelembe kell venni a közülük időközben elhunytakat is. Ezer lakosra évenként 10,2 halálozást számítva, ez éppen egytizedét teszi ki az összes bevándoroltnak. A vonatkozó számításokat elvégezve megállapíthatjuk, hogy 1966 és 1977 között valójában kb. 183 ezren érkeztek a Kárpátokon túlról Erdélybe. Mindezek alapján a második világháború vége óta 1977-ig Erdélyben új otthonra lelt regátiak száma 630 ezerre becsülhető. Hasonló számítással a Regátba költözött erdélyiek száma 1966-1977 között mindössze 74 ezer, de a II. világháború befejezése óta eltelt időszak egészében is csupán a 250 ezret éri el. Ráadásul közülük - még ha részesedésüket a belső migrációból számarányuk töredékében feltételezzük is - sokan bizonyára a nemzeti kisebbségek soraiból kerültek ki, mégpedig ellentételezés nélkül, hiszen míg 1966-ban a nem román nemzetiségűek részaránya Erdélyben 32 százalék, addig a Kárpátokon túli népességen belüli arányuk mindössze 1,5 százaléknyi volt. Az erdélyi románok népcseréjének hozadéka így - különösen, ha a belső népmozgások nemzetiségi egyenlőtlenségeire is tekintettel vagyunk - igencsak figyelemre méltó. Nettó vándorlási nyereségük az ellenkező irányú vándoráramlások értékeit egybevetve - a Kárpátokon túlra költözött kisebbségiek veszteségeit ellensúlyozó román többlettel is számolván - az 1945-től 1977-ig eltelt harminckét év alatt legkevesebb 400 ezer főben állapítható meg.

Az 1992. évi népszámlálás kimutatása szerint az Erdélyben állandó illetősséggel bíró regáti születésűek száma 573.986, míg a ténylegesen Erdélyben élőké - számukat a népszámlálás vonatkozó kötete nem részletezi - 600 ezer körüli volt. Ez, két népszámlálás közti különbözetüket - évi 11 ezrelékes halálozás figyelembevételével - 95 ezer fővel megnövelve, tizenöt év alatt újabb 165 ezres beköltözést jelent. Az elmúlt fél évszázadban Erdélybe költözött regátiak száma tehát végül is - a belső és külső vándormozgalmakról nyert adatok egybevetése, illetve a születési hely statisztikái alapján, az időközben elhunytakat is számításba véve - összesen mintegy 800-900 ezerre tehető. E tekintélyes szám ismeretében megkockáztatható az az állítás, hogy az idők során a háborús emberveszteség, a menekülthullámok sorozata és a folyamatos kivándorlás következtében több mint egymillió fővel apadt nem román népelemek hiányát Erdélyben a románságnak a Kárpátokon túlról az elmúlt évtizedekben érkezettek (s azok leszármazottai) révén sikerült betöltenie. Ha statisztikai "könyvvitel" szigorúan vett szempontjai szerint nem is - hiszen a Regátba elszármazottakat leszámítván Erdély feltételezett nettó vándorlási nyeresége alig több, mint félmillió -, de fizikai (s mentalitásbeli) jelenvalóságukkal mindenképpen.

Ez - miként az 1977. évi születési hely szerinti kimutatásból kitűnik - túlnyomóan városi jelenlét. A földrajzi mobilitás nem egyszerűen területek, hanem különböző típusú települések között zajló, elsősorban falu-város irányú folyamat. Ebből következően az azonos települési típusok egymás közötti népességcseréje az országrészek közti mozgásban viszonylag alacsony arányú lehetett. A rendelkezésre álló adatok sajnos nem teszik lehetővé az ezirányú tüzetesebb vizsgálódásokat. Az országos statisztikai átlagokból következtetve azonban joggal feltételezhetjük, hogy a centrifugális népességmozgások inkább falun élőket sodortak a Kárpátokon túlra, míg a centripetális erők elsősorban városokba vonzották az Erdélybe érkezőket. Az ebből adódó eltolódások következtében az erdélyi városok időszakonkénti tiszta vándorlási nyeresége elérhette, vagy meg is haladhatta Erdély összlakosságának a belső vándorlási mérleg mutatta pozitívumát. Ily módon az erdélyi városok 1956-1977 közötti vándorlási nyereségének mintegy egyötödét, 1977-1985 között pedig közel egyharmadát a Kárpátokon túlról származtathatjuk. A regáti bevándorlás többlete - mely a nagy egészet tekintve töredékes hozadéknak tűnik - szűkebb területi metszetben vizsgálva már tisztes, helyenként pedig határozottan tekintélyes nyereség. 1977-ben például a Brassó megyei városokban élők lélekszámát 33,2 százalékban, a Hunyad megyeiekét 23,4 százalékban, de a Temes megyeiekét is 16,2 százalékban regáti születésűek tették ki. Ez egyúttal azt is mutatja, hogy Kárpátokon túlról történt beköltözés elsősorban Dél-Erdély "migrációs ütközőzónájára" összpontosult. A Regátból elszármazottak több mint 80 százalékát az említett három megyében, továbbá Krassó-Szörény, Szeben és Arad megyékben írták össze. Noha a belső lakóhely-változtatások vándorvonalai nagy általánosságban az ország egyik végétől a másik végéig terjedtek, a népességtöbblettel bíró Kárpátokon túli régiókra inkább a szomszédos erdélyi megyék (s újabban Kolozs), illetőleg az előzőekben jelzett ipari központok vonzóereje hatott. A regáti betelepülés eddig az időpontig - Hargita és Kovászna megyéket kivéve - csak közvetett hatást gyakorolt a köztudatban hagyományosan magyarként élő városok etnikai népességszerkezetének alakulására. (A regáti születésűek az Erdély északi városaiban élőknek csupán 4 százalékát, de még az itteni románságnak is mindössze 7 százalékát tették ki.) Egyes jelzésekből azonban tudjuk, hogy az erőltetett urbanizáció 1977 utáni késleltetett folyamata az észak-erdélyi városokat célba vevő, egyre agresszívabb, gazdasági indítékokkal már nem magyarázható telepítési politikával párosult. A városi népességszám növekedéséhez hozzájáruló betelepülés részaránya (csak a kiemelt déli megyékéhez fogható, 65-70 százalék körüli értékben) ebben az időszakban már Bihar és Kolozs, valamint 1981-től kezdve Szatmár és Maros megyékben is igen magas volt. A migráció egyik fő forrásvidéke továbbra is az e városokat övező román községcsoport, de a Kolozs és Maros megyei városok lélekszámát az Erdélyen kívüli vidékekről érkezettek a korábbinál már jelentősebb mértékben gyarapították. Székelyföldön pedig ez időszakban a más megyékből érkezettek között a Kárpátokon túliak voltak többségben; Hargita megyéből visszahúzódtak ugyan, ám Kovászna megye városaiban lélekszámuk másfél évtized alatt megkétszereződött.

A születési hely szerinti statisztikát felhasználva - becslés alapján - képet alkothatunk arról, hogy milyen szerepet játszottak a vándormozgalmak a városok nemzetiségi összetételének alakulásában. A be-, illetve elköltözések hatására a népesség-kibocsátó megyék etnodemográfiai viszonyai alapján következtethetünk, abból a hipotézisből kiindulva, hogy a városokban megtelepedettek etnikai megoszlása szülőhelyük nemzetiségi összetétele szerint alakult. Ez természetesen csupán elméleti feltevés, hiszen a kibocsátó megyén belüli (nemzetiségileg esetleg eltérő arculatú) migrációs gócok körülhatárolására nincs lehetőségünk. Mint ahogy a lakóhely-változtatást befolyásoló (gazdasági, társadalmi, politikai) tényezők etnikai vonatkozásait sem tudjuk figyelembe venni, különös tekintettel e mozgások részben irányított s - főként a "zárt" városok esetében - nemzetiségileg diszkriminatív jellegére. Az ebből következő torzulásokat némiképp ellensúlyozza, hogy az elmúlt fél században máshonnan érkezettek fiktív etnikai megoszlását az egyes megyék 1977. évi - az államnemzet fokozódó dominanciáját tükröző - nemzetiségi viszonyszámai alapján állapítottuk meg. 1977-ben a 3558,6 ezer erdélyi városlakóból 2058,8 ezernek volt lakóhelyén kívül a születési helye. Közülük, vagyis az összes beköltözőböl 892 ezren az illető megyében másutt, 672,5 ezren a megyén kívül Erdélyben, 435,2 ezren pedig a Kárpátokon túl születtek. A számítások szerint az illető megyén kívül Erdélyből máshonnan érkezettek kétharmada román, valamivel több mint egynegyede pedig magyar nemzetiségű lehetett. Ez a románok esetében nagyjából összerdélyi arányszámuknak felel meg, míg a magyarok erdélyi számarányukon felül vannak képviselve. Ez összefügg azzal, hogy - a román többségű Szilágy, Beszterce-Naszód és Fehér megyék mellett - a székelyföldi tömbmagyarságot magában foglaló Kovászna, Hargita és Maros megyéből a legnagyobb arányú az elvándorlás. (E három székelyföldi megye, ahol 1977-ben Erdély lakosságának csupán 15 százaléka élt, az országrész más megyékbe távozott népességének több mint egyötödét adta.) Ám jelentős mértékben módosítja az összképet, hogy az itteni románság - a magyaroktól eltérően - komoly migrációs "hátországgal" rendelkezik Erdélyen kívül is. A 435,2 ezer regáti születésű gyakorlatilag megkétszerezte az erdélyi városokba megyén kívülről érkezett román nemzetiségűek számát, míg az idők során magyarok tízezrei távoztak Erdélyből a Kárpátokon túlra, s vesztek el - a nemzetiségi kimutatások szerint - a magyarság számára. Az Erdély más megyéiben és a Kárpáton túl született románok együttes részaránya a megyén kívülről jött városi népességnek már a 80 százalékát teszi ki. (A más megyékben születettekhez a Regátból érkezetteket is hozzászámítva a magyar beköltözők részesedése pedig mindössze 15 százalékra csökken.) A Kárpátokon túliak jelenléte elsősorban a két országrész határvonala mentén - különösen Brassó, Hunyad, Krassó-Szörény, valamint Hargita és Kovászna megyékben - emelte meg a románság részarányát a városba települtek között. Az egyes megyék vándorlási egyenlegét vizsgálva azt látni, hogy Kovászna és Hargita megye összességében negatív mérlegén belül a románság vándorlási többletet ért el; Bihar, Szatmár és Maros megyékben pedig, ahol a románok egyenlege is negatívummal zárult, feltételezett vándorlási veszteségük kisebb, mint a magyaroké. Az említettek mellett még Szilágy megyéből mutatható ki jelentősebb magyar elvándorlás. E vidékek szerterajzó magyarságát Erdélyben Arad, Krassó-Szörény, Kolozs, Máramaros, valamint Temes, Szeben, Hunyad és Brassó megyék városai fogadták be. A városi magyarság megyeközi vándorlási többlete a legmagasabb értékeket az utóbbi négy megyében érte el; Hunyad és különösen - a szomszédos Kovásznával intenzív népcserét folytató - Brassó megyével az élen. A Dél-Erdélyben megtelepült magyar vándornépesség a Regátból százezrével érkezők között elvegyülve érkezett új otthonába, így érthető, hogy több tízezresre becsült tömegük a románosodás itteni kohóiban - akárcsak a Kárpátokon túl - szinte nyomtalanul eltűnt. E térségben 1977 táján már csupán Temes és Brassó megye városaiban nyugtázható valamirevaló magyar létszámnövekedés.


A romániai magyarság főbb demográfiai jellemzői
az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján


A Romániában élő magyar nemzetiségűek száma az 1992. január 7-i népszámlálás időpontjában hivatalosan 1625 ezer volt. Számuk azóta a népmozgalmi kimutatások szerint 53 ezerrel csökkent - aminek mindössze egyötöde a ki- és visszavándorlások különbözete, a fogyás túlnyomó része tehát a halálozások többletéből adódik -, így azt a bukaresti statisztikai szolgálat 1996. január 1-jén 1572 ezerben állapította meg. (Gheţău, V. 1997b: 3.)

A romániai magyarság 98,7 százaléka Kárpátokon innen, azaz Erdélyben él, ahol az összes népesség valamivel több, mint egyötödét alkotja. Az erdélyi magyarok 45,1 százaléka, (723,2 ezer fő) a Székelyföldön (Maros, Hargita és Kovászna megyében), 24,0 százalékuk (385,3 ezer lélek) a központi magyar településterületnek a határon átnyúló, bár erősen töredezett peremvidékén (Szatmár, Bihar és Szilágy megyében) összpontosul, 30,9 százalékuk (495,4 ezer fő) pedig a nagyobb és a kisebb magyar nyelvterületet lazán összekötő nyelvi szigeteken vagy sziget-tömbökön, illetőleg e - ritkuló - füzértől északra és délre szerteszét szóródva él. Lélekszámuk az elmúlt tizenöt évben éppen ez utóbbi, köztes vidéken csökkent a legnagyobb mértékben (77,3 ezer fővel). Ma már az észak-nyugati határ mentén is kevesebben élnek (31,1 ezerrel), s csupán Székelyföldön nőtt 21,3 ezerrel a magyarok száma (ám ezen belül Maros megyében szintén csökkent, mégpedig 15,6 ezer lélekkel 1977-hez képest). Egyes megyék magyarságának csökkenésére a kivándorlás területi megoszlásának ismeretében részben magyarázatot kapunk. Az országból 1977-1991 között hivatalosan távozott 483,5 ezer (kétharmad részben nem román nemzetiségű) kivándorló mintegy háromnegyede ugyanis Erdélyből ment el, a németek kitelepedése folytán legnagyobb számban Temes, Szeben, Arad és Brassó megyéből, de jelentékeny (tízezres nagyságrendű) a Kolozs, Bihar és Maros megyéből távozottak száma is (România. Date demografice. 1994. 456-457. p., Gheorghiu, D. 1995).

Az erdélyi magyarság 56,1 százaléka a városokban él. A 24. táblázat jól szemlélteti, hogy az erdélyi (és általában a romániai) magyarok hiányolt népességi többlete lényegében itt tűnik el. Míg 1977-1992 között a falusi népesség mind a magyar, mind a román nemzetiségűek esetében nagyjából hasonló arányban csökkent, a városokban a románok növekedési üteme nyolcszorosa (!) volt a magyarokénak. A magyarok tényleges gyarapodása az erdélyi városokban mindössze természetes szaporulatukkal egyenlő (nagyobbrészt az is a Székelyföldre esett), a falvakból történt betelepülés többlete a külső és belső veszteségek (a kivándorlás, valamint a nagyobb városokban a természetes fogyás és az asszimiláció) rejtett útjain elszivárgott.

24. táblázat.
A népesség száma 1992-ben, gyarapodása, illetve csökkenése (-) 1977-1992 között Erdélyben,
települési környezet* és a két fő nemzetiség szerint
(Szám szerint és százalékban)

Nemzetiség Összesen Románok Magyarok

Népességszám 1992-ben
 
  Összesen
7.723.313 100,0 5.684.142 73,6 1.603.923   20,8
  Városok
4.429.697 100,0 3.351.001 75,6 898.387 20,3
  Községek
3.293.616 100,0 2.333.141 70,8 705.536 21,4

A népességszám változása 1977-1992 között
 
  Összesen
223.084   3,0 480.296   9,2 -87.125 -5,1
  Városok
814.941 22,5 847.714 33,9   36.358 4,2
  Községek
-591.857   -15,2   -367.418   -13,6   -123.483   -14,9  

* A mai közigazgatási beosztás szerint

Különösen szembetűnő a magyarság demográfiai súlyának csökkenése az erdélyi nagyvárosokban A 25. táblázatban szereplő nyolc város lakóinak száma 1966 óta csaknem megkétszereződött: 992,5 ezerről 1845 ezerre nőtt. Összes növekményükből mintegy 800 ezer lélek jutott a románokra és csupán 61 ezer a magyarokra. Az 1977. évi népszámlálást megelőző évtized során még 79 ezerrel gyarapodott e városok magyar lakóinak száma (háromnegyedük új beköltöző volt, bár ez a szám az összes betelepülőnek már akkor is csak 15 százalékát tette ki), a rákövetkező tizenöt év azonban ezt a nyereséget már részben visszavette. 1977 és 1992 között Marosvásárhely román lakosainak száma 66,2 százalékkal, Nagybányáé 62 százalékkal, Nagyváradé pedig 56,9 százalékkal lett több, míg a helybéli magyarság lélekszáma lényegében semmit sem változott. Másutt a tekintélyes román létszámnövekedéshez nem kevésbé komoly magyar lélekszámvesztés társult, ami például Kolozsvárott a huszonöt-harminc éve még kiegyenlített nemzetiségi viszonylatok végletes felborulásához vezetett. Számottevő magyar népességi nyereség az elmúlt másfél évtizedben csupán a Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód megyei és székelyföldi kis- és középvárosokban jelentkezett, bár e 77,5 ezres pozitívum közel háromnegyede is mindössze két megyére (Hargita, Kovászna) korlátozódik.

25. táblázat
Az összes népesség, illetve a románok és magyarok lélekszámának és arányának
változása nyolc erdélyi nagyvárosban 1966 és 1992 közötta
(Százalékban)

Város Nemzetiségi számarány A lélekszám változásab
Románok Magyarok Összesen Románok Magyarok
1966 1977 1992 1966 1977 1992  1966-
1977
 1977-
1992
 1966-
1977
 1977-
1992
 1966-
1977
 1977-
1992
 
  Arad
63,8 71,1 79,7 24,9 20,9 15,7 35,9 11,0 51,6 24,3 10,8 -14,1
  Brassó
75,8 81,9 88,8 17,0 13,6 9,7 57,0 26,2 69,6 36,9 25,3   -9,6
  Kolozsvár
56,5 65,8 75,6 41,4 32,8 22,8 41,6 25,0 64,9 43,7 12,1 -13,2
  Marosvásárhely
28,5 35,1 46,1 69,6 63,2 51,4 50,4 26,4 85,2 66,2 36,5     2,8
  Nagybánya
66,7 73,2 80,2 31,9 25,3 17,4 56,5 47,7 71,6 62,0 24,5     1,4
  Nagyvárad
46,1 53,9 64,8 51,4 44,0 33,3 39,2 30,6 62,9 56,9 19,3   -1,2
  Szatmárnémeti
47,6 51,0 55,1 49,5 47,2 41,0 48,4 27,5 59,2 37,6 41,6   10,5
  Temesvár
62,6 71,2 82,2 17,8 13,6 9,5 54,6 24,0 75,7 43,2 18,4 -34,5
 
  Összesen
58,0 65,6 74,5 34,8 29,0 22,0 47,6 25,9 66,9 43,0 22,9   -4,1

a A mai közigazgatási beosztás szerint.
b Növekedés vagy csökkenés (-) %-os aránya az időszak eleji lélekszámhoz viszonyítva.

A falu-város irányú mozgások a népességszerkezet településnagyság szerinti változásaiban is nyomon követhetők. (26. és 27. táblázat.) Az elvándorlás és a községekben már a nyolcvanas évek második felében elkezdődött természetes fogyás következtében szaporodtak az aprófalvak; az 500 lelkesnél kisebb helységek részesedése az 5285 erdélyi település számából 45,5 százalékról 54,8 százalékra, lakóik számaránya 7,7 százalékról 8,1 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan 0,5 és 10 ezer fő között valamennyi településkategória részaránya csökkent - legnagyobb mértékben az 1-5 ezer lakosú helységeké -, míg az 1977. évi 41,1 százalékkal szemben 1992-ben Erdély összlakosságának 51,6 százaléka 10 ezer főnél népesebb településeken tömörült. E növekedés a románok körében volt a legnagyobb (11,6 százalékpont), s szinte teljes egészében az 50 ezer lakos feletti városokra esett. A román népességen belül különösen az 2-5 ezer (-4,8 százalékpont), illetőleg az 0,5-1 ezer lelkes (-3,8 százalékpont) településeken lakók aránya csökkent; abszolút számban az előbbi, nemzetiségi részarányukhoz viszonyítva az utóbbi csoportban szenvedték a legnagyobb veszteséget. A magyarok statisztikai pozíciói főként a 20-100 ezer lakosú középvárosi kategóriákban erősödtek, elsősorban a 10-20 ezres kisvárosok, illetve 1-5 ezer lelket számláló helységek rovására. Nemzetiségi számarányuk a 100 ezer lakos fölötti, illetve a 10-20 ezer lakosú helységcsoportokban komoly mértékben fogyatkozott.

26. táblázat
A települések száma 1977-ben és 1992-ben, az összes népesség, illetve a románok
és magyarok száma 1992-ben, valamint számuk változása 1977-1992 között
a helységek lélekszám szerinti csoportosításában Erdélyben

Helységek csoportjai lélek-
szám szerint
Településszám A népesség száma 1992-ben A népességszám változása 1977-1992 között
1977 1992 Összes Román Magyar Összes Román Magyar
 
-499
2.404  
2.895  
626.899  
507.602  
89.167  
53.222  
33.357  
9.710  
500-999
1.438  
1.217  
856.475  
644.140  
154.254  
-172.898  
-142.535  
-19.258  
1.000-1.999
936  
744  
1.013.476  
701.444  
229.867  
-269.520  
-189.840  
-53.611  
2.000-4.999
369  
292  
867.555  
579.291  
213.130  
-219.590  
-94.468  
-66.380  
5.000-9.999
69  
56  
372.302  
235.135  
108.843  
-73.762  
-32.528  
-11.603  
10.000-19.999
30  
35  
442.741  
340.089  
68.322  
31.634  
70.774  
-32.443  
20.000-49.999
25  
27  
829.024  
576.662  
221.725  
100.088  
78.317  
29.782  
50.000-99.999
6  
10  
705.760  
569.683  
109.103  
275.887  
230.830  
50.024  
100.000-
8  
9  
2.009.081  
1.530.096  
409.512  
498.023  
526.389  
6.654  
 
Összesen
5.285  
5.285  
7.723.313  
5.684.142  
1.603.923  
223.084  
480.296  
-87.125  

27. táblázat
Az összes népesség, illetve a románok és magyarok megoszlása a helységek
lélekszám szerinti csoportosításában az 1977-ben és 1992-ben Erdélyben
(Százalékban)

Helységek
csoportjai
lélekszám
szerint
A népesség aránya helységcsoportonként A népesség helységcsoporton belüli aránya
Összesen Román Magyar Román Magyar
1977 1992 1977 1992 1977 1992 1977 1992 1977 1992
 
-499   7,7   8,1   9,1   8,9   4,7   5,6 82,7 81,0 13,8 14,2
500-999 13,7 11,1 15,1 11,3 10,3   9,6 76,4 75,2 16,9 18,0
1.000-1.999 17,1 13,2 17,1 12,3 16,8 14,3 69,5 69,2 22,1 22,7
2.000-4.999 14,5 11,2 13,0 10,2 16,5 13,3 62,0 57,2 25,7 21,0
5.000-9.999   5,9   4,8   5,1   4,2   7,1   6,8 60,0 63,2 27,0 29,2
10.000-19.999   5,5   5,7   5,2   6,0   6,0   4,3 65,5 76,8 24,5 15,4
20.000-49.999   9,7 10,7   9,6 10,2 11,3 13,8 68,4 69,6 26,3 26,7
50.000-99.999   5,7   9,2   6,5 10,0   3,5   6,8 78,8 80,7 13,7 15,5
100.000- 20,2 26,0 19,3 26,9 23,8 25,5 66,4 76,2 26,7 20,4
 
Összesen 100,0   100,0   100,0   100,0   100,0   100,0   69,4 73,6 22,5 20,8

Az erdélyi magyarság 1977-ben 828, 1992-ben pedig 786 erdélyi helységben (a magyarok által lakott erdélyi települések egynegyedében) képezett abszolút többséget. (28. táblázat.) További 25 helységben arányuk ugyan nem érte el az ötven százalékot, de a település lakói között ők alkották - szám szerint 21942-en - a legnagyobb nemzetiséget. A szűkebb lakóhelyükön abszolút többségben élő magyarok száma 1977 óta 955,1 ezerről 912,0 ezerre csökkent, részesedésük azonban erdélyi összlélekszámukból nem változott (pontosabban 56,6 százalékról 56,9 százalékra módosult). A helységcsoportok közti feltűnőbb arányeltolódások egy-egy jelentős magyar városi közösség demográfiai térvesztését jelzik (ezt a 25. táblázat jól szemlélteti). Ennek következtében a településenként 25 százaléknál gyengébb kisebbséget alkotó magyarság száma 316,6 ezerről 425 ezerre, az erdélyi magyar össznépességen belüli aránya pedig 18,7 százalékról 26,5 százalékra emelkedett. A városi közigazgatáson kívül eső települések nemzetiségi homogenitása már jóval erősebb és viszonylag szilárdabb. Az erdélyi falvakban összeírt magyar nemzetiségű népesség négyötöde mind a két népszámlálás során abszolút többséget alkotott azokon a településeken, ahol élt. A magyar többségű falvakban élők közel egyhatoda azonban, mintegy 91 ezer fő közvetlen közigazgatási környezetét tekintve román többségű község lakója volt. A települési szinten többséget alkotó magyar nemzetiségűek közül Maros (17,9 ezer), Kolozs (14,8 ezer), Szatmár (15,2 ezer) és Bihar megyében (11 ezer) éltek a legnagyobb számban, illetve Hunyad (100%), Temes (79,1%), Beszterce-Naszód (67,4%), Máramaros (65,5%) és Arad megyében (57,6 %) a legnagyobb arányban olyan községek lakóiként, melyek vezetői javarészt románok közül kerültek ki. Ugyanakkor a magyar többségű községek falvaiban is jelentős számban találhatóak más nemzetiségűek. Összesen 110 ezren vannak és e közigazgatási egységek lélekszámának csaknem egyötödét teszik ki; legnagyobb súllyal Maros (29,4 ezer), Szatmár (18,4 ezer) Bihar (16,2 ezer) és Szilágy megye (14,3 ezer) magyar jellegű községeiben vannak jelen. (Vö. a 29. táblázattal.) E három szempont együttesét figyelembe véve a vidéki magyarság települési homogenitása Kovászna és Hargita megyében a legteljesebb, de viszonylag erős Maros, valamint Bihar, továbbá Szilágy megyében is, jóllehet a szilágysági magyar települések egymással össze nem függő sziget-tömböket alkotnak, román falvakkal körbevéve. A határ menti magyar nyelvterület fellazulása következtében a Szatmár megyei falusi magyarság települési viszonyai már sajátos átmenetet képeznek a tömb-, illetve a sziget- és szórványmagyar vidékek között; homogenitásuk jellemzői inkább ez utóbbiakéhoz közelítenek.

28. táblázat
Az erdélyi magyarság megoszlása településenkénti számaránya szerint
helységcsoportonként 1977-ben és 1992-ben

A magyarság %-os aránya Magyarok által lakott települések száma A magyar népesség száma
Összesen Községek* Összesen Községekben*
1977 1992 1977 1992 1977 1992 1977 1992
Szám szerint Szám % Szám % Szám % Szám %
 
-9,9
1814  
1902  
1636  
1691  
70.059  
4,1  
148.096  
9,2  
31.044  
3,7  
25.727  
3,7  
10-24,9
240  
245  
193  
202  
246.569  
14,6  
276.878  
17,3  
36.333  
4,4  
36.605  
5,2  
25-49,9
232  
225  
190  
190  
419.241  
24,8  
266.847  
16,6  
96.410  
11,6  
80.692  
11,4  
50-74,9
180  
163  
165  
148  
260.619  
15,4  
277.097  
17,3  
146.490  
17,7  
102.302  
14,5  
75-89,9
150  
139  
138  
129  
206.006  
12,2  
185.381  
11,6  
112.093  
13,5  
106.691  
15,1  
90-99,9
416  
375  
388  
349  
467.838  
27,7  
426.341  
26,6  
386.151  
46,6  
330.271  
46,8  
100
82  
109  
80  
106  
20.716  
1,2  
23.283  
1,4  
20.498  
2,5  
23.247  
3,3  
 
Összesen
3114  
3158  
2790  
2815  
1.691.048 
100,0 
1.603.923 
100,0 
829.019  
100,0 
705.535  
100,0 

* A mai közigazgatási beosztás szerint
29. táblázat
Az erdélyi községekben, lakóhelyükön abszolút többségben, illetőleg magyar többségű
községekben élő magyarok száma és %-os aránya 1992-ben megyénként

Megye Magyar lakos összesen Lakóhelyén többséget képez Ebből
magyar többségű
községben él
Magyar többségű községek
Szám szerint Összes népesség Ebből magyar
 
  Fehér
11.253  
5.144  
45,7  
2.890  
56,2  
  2
4.822  
3.011  
62,4  
  Arad
23.725  
9.512  
40,1  
4.034  
42,4  
  3
6.374  
4.080  
64,0  
  Bihar
72.991  
60.818  
83,3  
49.809  
81,9  
16
66.306  
50.143  
75,6  
  Beszterce-Naszód
12.450  
7.437  
59,7  
2.428  
32,6  
  1
3.722  
2.437  
65,5  
  Brassó
17.602  
7.040  
40,0  
3.202  
45,5  
  2
5.741  
3.208  
55,9  
  Krassó-Szörény
929  
-  
-  
-  
-  
  -
-  
-  
-  
  Kolozs
46.166  
28.468  
61,7  
13.649  
48,0  
  7
21.269  
13.865  
65,2  
  Kovászna
84.803  
84.033  
99,1  
83.227  
99,0  
28
93.077  
83.281  
89,5  
  Hargita
168.662  
164.861  
97,7  
164.458  
99,8  
42
169.459  
164.467  
97,0  
  Hunyad
1.494  
170  
11,4  
-  
-  
  -
-  
-  
-  
  Máramaros
10.976  
5.931  
54,0  
2.047  
34,5  
  1
2.498  
2.047  
81,9  
  Maros
125.159  
104.129  
83,2  
86.199  
82,8  
31
120.449  
91.007  
75,6  
  Szatmár
67.601  
44.226  
65,4  
29.011  
65,6  
12
51.229  
32.836  
64,1  
  Szilágy
38.311  
34.615  
90,3  
29.345  
84,8  
12
44.292  
29.971  
67,7  
  Szeben
2.927  
-  
-  
-  
-  
  -
-  
-  
-  
  Temes
20.486  
6.127  
29,9  
1.285  
21,0  
 1
2.400  
1.285  
53,5  
 
  Összesen
705.535  
562.511  
79,7  
471.584  
83,8  
158  
591.638  
481.638  
81,4  

A magyar anyanyelvűek száma 1992-ben 1639,1 ezer, 81,6 ezerrel kevesebb, mint 1977-ben. A magyar nemzetiségükkel azonos anyanyelvűek aránya 97,87 százalék (1977-ben 97,53 százalék volt). A magyar nemzetiségüktől eltérő anyanyelvűek között (részletezésüket lásd a 7. táblamellékletben) a román anyanyelvűek vannak a legtöbben: 32,9 ezren (2,03%, 1977-ben 2,25%). A nemzetiségüktől eltérő anyanyelvűek aránya a nyelvi eróziónak leginkább kitett Kárpátokon túli magyar diaszpóra körében a legnagyobb (18,4%, 1977-ben 15,8%). Az erdélyi átlag mindössze 1,9% (1977-ben 2,3% volt), ám a magyar nemzetiségűek számából a más (többnyire román) nyelvet beszélők részesedése az olyan szórvány vidékeken, mint Krassó-Szörény (14,0%), Hunyad (10,3%), Szeben (8,3%), Beszterce-Naszód (7,6%), Fehér (6,7%) és Temes megye (6,6%), szintén igen magas. Arányuk Bihar (1,1%), Maros, Szatmár, Szilágy (0,8-0,8%), valamint Kovászna (0,3%) és Hargita megyében (0,2%) a legkisebb. A magyar nemzetiségűek másnyelvűsége az esetek többségében az államnemzetbe történő beolvadás egyik lépcsőfoka, de a más nemzetiségűek számának a magyar anyanyelvűek csoportján belüli növekedése is a magyarság számerejét gyengítő folyamatokat jelez. Így a cigány, valamint a szatmárvidéki "újsváb" identitástudat erősödése folytán a magyar anyanyelvűek körében 1977 óta a kétszeresére nőtt a cigány és a német nemzetiségűek száma, míg a magyar nemzetiségűeké (az előbbiek disszimilációja, illetve az utóbbiak reasszimilációja következtében) értelemszerűen ugyanennyivel csökkent.

A vallási megoszlás adatai szerint (8-9. táblamelléklet) a felekezeti kötődésben is megnyilvánuló kulturális hovatartozás, azaz vallás és nemzetiség egybeesése változatlanul markáns és lényegi tendencia, bár ma már korántsem olyan egyértelmű, mint régebben volt, a hagyományosnak tekinthető különbözőségek esetében pedig súlypontváltások figyelhetők meg a korábbi állapotokhoz képest. Ennek egyik oka a szabadegyházak megerősödése és új vallási közösségek megjelenése a sokszínű felekezeti palettán. A történeti keresztény egyházakon, valamint az izraelita és a muzulmán vallásfelekezeten kívüli hívek országos számaránya az 1930. évi 0,5 százalékról 1992-ben 2,7 százalékra emelkedett. A Romániában bevett egyházak közül a népszámlálási kimutatásban is részletezett új felekezet a pünkösdista (mely híveinek számát tekintve ötödik a vallások rangsorában), továbbá az evangéliumi keresztény, valamint az óhitű ortodox egyház. Önálló rovatot kaptak az ágostai hitvallású evangélikus egyháztól a főhatalomváltást követően különvált s véglegesen 1948-ban elismert, zömében magyar ajkúakat tömörítő zsinat-presbiteri evangélikus-lutheránus egyház hívei is. (Megjegyzendő, hogy a népszámlálók gyakorta összekavarták a két egyházhoz tartozókat.) Mindezek mellett a nemzetiségileg leginkább kevert vidékeken - vagyis a Kárpátokon innen - egyes, a magyar demográfiában már a múlt század végén számon tartott "ritka kivételek" (Martsa D. 1930) megizmosodásának is tanúi lehetünk. Az etnikum- és felekezetközi átfedésekben Erdélyben 1910 óta bekövetkezett változások a 30. táblázatban követhetők nyomon.


30. táblázat
Etnikum és felekezet összefüggései Erdélyben főbb nemzetiségenként
1910-ben és 1992-ben
a

A) Az egyes felekezetekhez tartozók számának növekedése,
illetve csökkenése (-) 1910-1992 közöttb
(Ezer fő)

Felekezet Összesen Román Magyar Német
 
  Összesen
2495,2  
2872,4  
-50,0  
-453,0  
  Ortodox
3563,7  
3418,2  
-0,3  
4,5  
  Görög katolikus
-1028,8  
-929,2  
-58,4  
0,8  
  Római katolikus
-130,2  
72,2  
32,1  
-231,9  
  Református
102,7  
13,6  
76,3  
0,4  
  Unitárius
7,3  
0,7  
5,7  
0,1  
  Evangélikus
-205,6  
1,7  
-16,0  
-182,7  
  Izraelita
-178,8  
-0,4  
-131,6  
-48,5  
  Egyéb
364,9  
295,6  
42,2  
4,3  

B) A nemzetiség felekezeten belüli aránya
(Százalékban)

Felekezet 1992 1910
Román Magyar Német Román Magyar Német
 
  Összesen
73,60 20,77 1,41 53,78 31,61 10,74
  Ortodox
95,33   0,47 0,11 94,10   1,40   0,08
  Görög katolikus
85,71 11,01 0,77 89,54   6,61   0,07
  Római katolikus
  9,28 76,91 7,66   0,73 63,52 30,10
  Református
  1,87 95,53 0,32   0,19 98,68   0,31
  Unitárius
  1,53 96,94 0,22   0,68 98,87   0,14
  Evangélikus
  5,74 34,98 51,09     0,58 13,61 80,52
  Izraelita
13,62   6,18 1,05   0,40 72,33 26,93
  Egyéb
80,63 11,89 1,19 49,87 40,41   2,19

C) A felekezet nemzetiségen belüli aránya
(Százalékban)

Felekezet 1992 1910
Román Magyar Német Román Magyar Német
 
  Összesen
100,00     100,00     100,00     100,00     100,00     100,00    
  Ortodox
89,90   1,56 5,41 60,11   1,52 0,25
  Görög katolikus
3,12 1,42 1,46 39,40   4,95 0,15
  Római katolikus
1,40 41,00   60,10   0,26 38,01   53,01  
  Református
0,26 47,45   2,35 0,05 41,23   0,38
  Unitárius
0,02 4,59 0,15 0,02 4,09 0,02
  Evangélikus
0,06 1,23 26,46   0,05 2,15 37,47  
  Izraelita
* 0,01 0,03 0,03 7,93 8,70
  Egyéb
5,24 2,74 4,04 0,08 0,12 0,02

a 1992-ben nemzetiség, 1910-ben anyanyelv szerint (a határ által megosztott megyék esetében számított értékek alapján).
b A mai közigazgatási határok között.

A római katolikus, evangélikus és izraelita felekezetűek lélekszámának csökkenése a német, a zsidó és - az 1910. évi anyanyelvi statisztika bizonysága szerint - a magyar népesség történelmi vesztesége. A németek részesedése a római katolikus egyház erdélyi híveinek számából 30,1 százalékról 7,7 százalékra, arányuk az evangélikusok között négyötödéről a felére esett vissza. 1910-ben az izraelita felekezetűeknek még komoly számbeli súlyuk volt a magyarságon belül (közel háromnegyedük a magyart vallotta anyanyelvének, és e réteg a magyar anyanyelvűek 7,9 százalékát tette ki), mára azonban ez a népcsoport gyakorlatilag felmorzsolódott. A görög katolikusok létszámhiánya egyházuk 1948. évi felszámolásával magyarázható. Az üldözött és föld alá kényszerített unitus mozgalom a négy évtizeddel korábban elvesztett híveket az egyház újjászervezése után már nem tudta visszanyerni, így a görög katolikusok aránya a román népességen belül az 1910. évi 39,4 százalékról 3,1 százalékra zuhant. Noha a felekezeten belül a magyar nemzetiségűek aránya erősödött, abszolút számát tekintve ez a csoport is megroppant (a görög katolikus magyarok száma ma alig több mint egynegyede a nyolc évtizeddel korábbinak), így arányuk a magyarságon belül mindössze 1,4 százalék a valamikori 4,9 százalékkal szemben. A "nemzeti" egyházként diadalmaskodó ortodoxia viszont a kikényszerített áttérések révén - amint azt a népmozgalmi gyarapodásokon túli többlete is jelzi - maradandó népességi nyereségre tett szert, és az erdélyi románság kilenctizedét mondhatja magáénak. A görög katolikus egyház magyar híveinek részbeni bekebelezésére utal, hogy az ortodoxia súlya változatlan az erdélyi magyarság életében; a görög keleti vallású magyarok száma alig csökkent, nemzetiségen belüli arányuk pedig 1910-hez képest némileg erősödött. A keleti rítusú kereszténység ugyanakkor viszonylagos tért veszített a románság sorain belül: az erdélyi románoknak ma már csak 93 százaléka ortodox vallású vagy görög katolikus az 1910. évi 99,5 százalékkal szemben. Ez az ortodox felekezetű cigányok szabadabb nemzetiségvállalása mellett főként annak tulajdonítható, hogy a neoprotestáns közösségek - mely gyülekezetek elsősorban Erdélyben nyomulnak a bizánci vallási hagyományokon keletkezett réseken át - egyre nagyobb számban hódítanak el román híveket. A keresztény szabadegyházak román nemzetiségű követőinek közel kétharmada, a közülük legnagyobb létszámú pünkösdista, baptista és egyéb nem részletezett felekezetűeknek pedig kereken a háromnegyede Erdélyben él, s ugyanitt ezen egyházak híveinek 81,9, illetve 84,6 százaléka román. A szabadegyházak tehát, az ortodoxia kereteit feszegetve ugyan, elsősorban a román etnosz "gyűjtőmedencéi". Ezzel párhuzamosan érzékelhetően emelkedett a római katolikus és a református felekezetűek aránya is a román népességen belül, miután számuk az 1910. évinek pontosan a tízszeresével gyarapodott. Esetükben - a századfordulón ellenkező előjellel lezajlott hasonló folyamatok analógiájára - inkább az uralkodó nemzethez tartozók előretöréséről beszélhetünk a "más vallásúak" soraiban. A magyarság körében - ha a különböző felekezetek nemzetiségen belüli arányát vizsgáljuk - a görög katolikus és az izraelita közösségek felszámolódásával elszenvedett veszteségek folytán erősödött a történelmi magyar egyházak dominánciája. Ám ugyanezen egyházak nemzeti jellege a népszámlálás szerint egyidejűleg oldódott is: a magyarság 1,9 százalékpontot veszített az unitáriusok, és 3,2 százalékpontot a reformátusok körében. Ahol pedig a magyarok - a németek rovására - terjeszkedni tudtak, ott a román elem is teret nyert magának; aránya megtízszereződött a két evangélikus egyházban, Erdélyben pedig ma már csaknem minden tizedik római katolikus román nemzetiségű. (Sokan közülük a Kárpátokon túlról érkeztek, ahol a román nemzetiségűként összeírt katolikusok száma 282 ezer, s többségük éppen a legnagyobb népesség-kibocsátó moldvai megyékben él.) Szép számban találni továbbá román és cigány nemzetiségűeket a reformátusok között, és nyolc évtized múltán változatlan a kálvini protestantizmus német követőinek részaránya is, akiknek a száma időközben kis mértékben nőtt, miközben az erdélyi össznémetség lélekszáma csaknem az egyötödére fogyott.

A romániai magyarság nemek szerinti megoszlását a nőknek az átlagosnál valamivel magasabb részaránya jellemzi: 51,6 százalék az országos 50,8 százalékkal szemben. A fiú csecsemők részesedése az élveszületésekből a magyarok esetében ugyan nagyobb, mint a románoknál, de - a magyar férfiak időelőtti nagyobb halandósága és talán elvándorlásuk miatt is - a férfi-nő arány a magyarok körében már egy korcsoporttal hamarabb, 40 és 44 év között a nők javára változik. A nők aránya 50,3 százalékról a 60-64 évesek csoportjáig lassan 53,7 százalékra emelkedik, 65-69 év között eléri az 57,6, a 75 éven felüliek korcsoportjában pedig a 64,1 százalékot.

31. táblázat
A magyar nemzetiségűek életkori megoszlása nemek szerint Romániában 1992-ben,
a romániai, illetőleg az erdélyi össznépesség, valamint a román nemzetiségűek
életkori megoszlásával egybevetve

Korcso-
portok
A magyar nemzetiségűek életkori megoszlása Orszá-
gos
átlag
Erdélyi átlag Románok országos átlaga
Összesen Férfiak Nők Összesen Férfiak Nők
Szám szerint Százalékban Százalékban
 
Összesen 1.624.959  786.971  837.988  100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
 
0-4   93.208 47.512 45.696 5,7 6,0 5,4 7,1 ... 7,0
5-9   96.791 49.729 47.062 6,0 6,3 5,6 7,3 ... 7,3
10-14 121.119 61.834 59.285 7,4 7,9 7,1 8,4  22,7a 8,4
15-19 129.898 66.625 63.273 8,0 8,5 7,6 8,4 8,5 8,4
20-24 136.601 69.299 67.302 8,4 8,8 8,0 8,9 8,8 9,0
25-29   84.082 43.306 40.776 5,2 5,5 4,9 5,5 5,9 5,5
30-34 100.218 50.816 49.402 6,2 6,5 5,9 6,8 7,0 6,8
35-39 121.300 60.784 60.516 7,4 7,7 7,2 7,5 7,7 7,6
40-44 109.944 54.691 55.253 6,8 7,0 6,6 6,7 6,8 6,7
45-49 106.636 52.199 54.437 6,6 6,6 6,5 5,2 5,3 5,1
50-54 105.592 50.623 54.969 6,5 6,4 6,6 5,9 5,8 5,9
55-59 100.234 47.389 52.845 6,2 6,0 6,3 6,0 5,6 6,0
60-64   97.707 45.220 52.487 6,0 5,8 6,3 5,4 5,2 5,4
65-69   83.559 35.416 48.143 5,1 4,5 5,7 4,5 4,4 4,5
70-74   54.203 21.424 32.779 3,3 2,7 3,9 2,4 2,6 2,4
75-b   83.867 30.104 53.763 5,2 3,8 6,4 4,0 3,7 4,0

a 0-14 évesek együtt
b A korukról nem nyilatkozottakkal

Az átlagos életkor országosan 34,6 év. A magyarok átlagéletkora 37, a románoké pedig 34,5 év. A gyermekkorú (0-14 éves) népesség részesedése az országos átlag alatt, az öregkorúaké (60 évnél idősebbeké) az országos átlag felett van a magyarok esetében. E korosztályok súlya 1977 óta nagyjából a románokéval egyező mértékben csökkent, illetve növekedett. (32. táblázat.)

32. táblázat.
Az összes népesség, valamint a románok és magyarok nagyobb korcsoportok
szerinti megoszlása Romániában 1977-ben és 1992-ben
(Százalékban)

  1992 1977
0-14 éves 15-59 éves 60 év felett 0-14 éves 15-59 éves 60 év felett
 
Összesen 22,7 60,9 16,4 25,4 60,2 14,4
Románok 22,7 61,0 16,3 25,6 60,3 14,1
Magyarok 19,1 61,2 19,7 22,2 60,5 17,3

A felnőtt magyar korosztályok aránya viszonylag magas, s 1977 óta szintén erősödött. A gazdaságilag nagyrészt még vagy már nem tevékeny népesség együttes aránya a produktív korúakhoz képest országosan 642, azaz összesen ennyi gyermek- (373), illetve öregkorú (269) jut ezer felnőtt korú személyre. Ez a jelzőszám a románoknál 638, a felnőtt korúakra jutó gyermekek (372) erős, a magyaroknál pedig 634, a felnőtt korúakra jutó öregek (321) viszonylagos túlsúlyával. Az öregek aránya az improduktív népességen belül is nőtt: míg 1977-ben 100 magyar gyermekre 76 (a románoknál 53), 1992-ben már 103 (a románoknál 72) öregkorú jutott. A falusi népesség korszerkezete a fiatalok elvándorlása folytán érthető módon öregebb; a községekben több mint kétszer annyi öregkorú jut a 14 éven aluli gyermekekre, mint a városokban. A magyar nemzetiségűeknél az öregedés indexe a városokban is viszonylag magas (87). (33. táblázat.) Érdemes megfigyelni, hogy míg a falusi magyarság körében ez a mutató országosan 123, azokban az erdélyi községekben, ahol a magyarok abszolút többséget alkotnak (s e közigazgatási egységekben a lakosság 81,4 százalékát teszik ki), ennél kevesebb, 103 öregkorú jutott száz gyermekre. Bár ebben bizonyára az ott élő más (egyötöd részben cigány) nemzetiségűek korösszetétele is közrejátszik, a jelzett összefüggésből mégis arra következtethetünk, hogy az elöregedés legnagyobb mértékben az e csoporton kívüli, tehát a kisebbségbe szorult, elszórványosodott falusi magyar közösségeket sújtja.

33. táblázat
Száz gyermekkorúra jutó öregkorúak száma Romániában és Erdélyben,
valamint a románok és a magyarok körében
1992-ben települési környezet szerint

  Összesen Városok Községek
 
  Románia
 72,2  48,0 105,7
  Erdély
 70,1  48,4 103,0
  Románok
 71,6  45,3 109,2
  Magyarok
102,6  86,9 123,1

Az 1992. évi népszámlálás idején a 15 éven felüli nők 64,3 százaléka élt házasságban, a magyar nőknél ez az arány csupán 61,1 százalék. A hajadonok (16,8%) és az elváltak (4,0%) aránya lényegében a 17,0, illetve 3,7 százalékos országos átlaggal egyező, az özvegyek részesedése azonban a magyar nők körében (17,8%) jóval magasabb a 14,7 százalékos országos átlagértéknél.

Az ország női népességén belül a termékeny (15-49 éves) korosztályok aránya 47,7 százalék, az 1977. évi 49,2 százalékos értékhez képest csökkent. E korosztály részesedése a román nők csoportjából 48,0 százalék, a magyar női csoportból pedig 46,7 százalék. A termékeny korú nők több mint egyharmada (34,1 százalékuk, ezen belül a magyar nők 33,9 százaléka) egyáltalán nem szült gyermeket, 18,7 százalékuk (a magyar nők 20,6 százaléka) egy gyermeket, 40,8 százalékuk (a magyar nők 42,7 százaléka) 2-4 gyermeket hozott a világa, és csupán 6,4 százalékuk (a megfelelő korú magyar nőknek mindössze 2,8 százaléka) adott öt, vagy annál több gyermeknek életet.

A termékenység alakulása legszemléletesebben a 15 éves és annál idősebb nők kor szerinti szülésgyakoriságával jellemezhető. (34. táblázat). Az egy nőre eső átlagos gyermekszám a románoknál még viszonylag magas (50 év felett 2,35), bár 1977-hez képest (amikor ugyanez az érték 2,9 volt) jelentősen visszaesett. A magyar nők esetében a csökkenés kisebb mértékű, de a befejezett termékenységű (50 évnél idősebb) nők csoportjában az átlagos gyermekszám (2,1 az 1977. évi 2,45-tel szemben) már a népesség egyszerű "újratermeléséhez" szükséges kritikus érték (2,2) alá süllyedt. Felekezeti hovatartozás szerint a legmagasabb értékeket a szabadegyházak hívei körében találni. Az ezer nőre jutó gyermekszám az 50 év feletti ortodox nők között 2328. A katolikus nők esetében ez a szám magasabb (2342), a jellegzetesen magyar, vagyis a református (2073), az unitárius (2132) és a zsinat-presbiteri evangélikus felekezethez tartozó nők esetében (1747) viszont jóval alacsonyabb.

34. táblázat
Ezer 15 éves és idősebb nőre jutó élve született gyermekek száma országosan,
valamint a román és a magyar nemzetiségűeknél nagyobb korcsoportonként
Romániában 1977-ben és 1992-ben

Nemzetiség 15 év felett 15-49 év között 50 év felett
1992 1977 1992 1977 1992 1977
 
  Összesen
1802 2034 1467 1610 2329 2855
  Román
1798 2048 1452 1609 2350 2891
  Magyar
1709 1880 1418 1510 2093 2445

Az 1992. évi népszámlálás 6393,1 ezer családot regisztrált Romániában. Ebből 5702,8 ezer a teljes családok (házaspár gyermekkel vagy gyermek nélkül), és 690,3 ezer a csonka családok száma, ahol az apa vagy az anya egyedül él gyermekeivel. A gyermektelen családok száma 2065,2 ezer, a gyermekes teljes családoké pedig 3637,5 ezer volt. A teljes családokra jutó átlagos gyermekszám családonként 1,92, a csonka családokra eső átlagos gyermekszám 1,5. A családfő nemzetisége alapján 468.237 a magyar családok száma (7,3%). Ebből 407.509 a teljes (7,1%) és 60.728 a csonka családoké, melyek aránya - az elvált és különösen a megözvegyült magyar nők nagy számával összefüggésben - szembetűnően magas (8,8%). A gyermek nélküli magyar családok száma 145072 (7,0%), a gyermekeseké 262.437 (7,2%) volt.

A nemzetiségileg vegyes házasságok száma országosan 166.277 (2,9%). E házasságok 30,5 százalékában a férjek, és 33,2 százalékában a feleségek nemzetisége volt magyar (50.677 ezer, illetőleg 55.141 fővel). Az összesen 819.482 magyar nemzetiségű házas félnek tehát 12,9 százaléka élt vegyes házasságban, míg maguk a vegyes házasságok a 462.650 "magyar jellegű" (tehát az összes homogén és vegyes magyar) házasságnak a 22,8 százalékát tették ki. A vegyes házasságok több mint felét (56,8%) a román-magyar házasságok alkotják. A románok vegyes házasságainak 62 százalékában magyar, a magyarok vegyes házasságainak 89,2 százalékában pedig román a férj vagy a feleség.

A vegyes házasságokból 109.240 volt gyermekes, ezen belül a román-magyar vegyes családok száma 65.032. E családok több mint kétharmadában, azaz 45.104 esetben román nemzetiségűként jegyezték be a gyermekeket, s csupán egynegyedükben, mindössze 16.778 családban vallották a gyermekeket magyar nemzetiségűnek. (Egy kis töredékükben, 3150 családban a gyermekek hovatartozása megoszlott szüleik nemzetisége között, vagy eltért azokétól.) A románság a gyermekek nemzetiségi hovatartozását illetően a magyar féllel közös házasságokból 28326 családnyi pozitívumot könyvelhet el magának, aminek a fele asszimilációs nyereség. Ez - egy családra átlagosan kevesebb mint 2 gyermeket számolva - kb. 25 ezer gyermeket jelent.

A felekezetileg vegyes családok száma az 1992. évi népszámláláskor 272.526 volt (4,8 %). A vegyes felekezetű házasságban élők legnagyobb csoportját az ortodoxok alkotják (100.442 férfi és 78.906 nő). Népesebb felekezet még e csoportban a római katolikus (64.631 férfi, 71.782 nő) és a református (52.534 férfi és 51.658 nő). A felekezetileg vegyes házasságok kétharmadát a görögkeletiek és valamely más egyház hívei kötötték egymással. Az ortodox vegyes házasságok más vallású házastársainak száma legnagyobb a római katolikusok (az összes vegyes felekezetű házasság 23,9 százaléka), a reformátusok (12,2%), a görög katolikusok (8,8%), a pünkösdisták (5,5%) és a baptisták (3,4%) között. Jelentős részt képviselnek még a római katolikusok és a reformátusok (19,6%), illetőleg a római katolikusok és görög katolikusok között létrejött házasságok (2,7%).

A felekezetileg vegyes házasságok 62,7 százalékát kísérte gyermekáldás. E 170.938 családból 112.669-ben ortodox vallású volt valamelyik fél. A görögkeletiekkel vegyes gyermekes házasságok 58,8 százalékában, 66.286 esetben az államvallás hitében nevelődnek a gyermekek, és mindössze 31,9 százalékukban, 35.854 családban követik a nem ortodox szülő vallását. 10.529 családban a gyermekek vallása más volt, mint a szüleiké. A keleti egyház nyeresége ilyenformán 30.432 család gyermekeit foglalja magában; ebből 7237 családban a református, 7053 családban a római katolikus, 5864 ezer családban a görög katolikus, és 10.278 családban az egyéb (jelentős részben pünkösdista és baptista) felekezetűek rovására terjeszkedett. Jóllehet a nemzedékek közötti felekezetváltásban főként a nemzetiség szerinti - a románsághoz kötődő ortodoxia térhódításával jellemezhető - változások tükröződnek, a két irányzat számai korántsem esnek egybe. Míg a román-magyar házasságok egyenlegében a gyermekek nemzetisége után 28.326 család az államnemzet tiszta nyeresége, az ortodox és a "magyar" (római katolikus, református, unitárius, zsinat-presbiteri evangélikus) felekezetűek által kötött vegyes házasságokban az államvallás pozitívuma az előbbinek már csupán alig több mint a fele. E jelenségre a nemzetiség- és felekezetközi átfedések kínálnak magyarázatot (vagyis az, hogy szép számban találni román nemzetiségűeket a történelmi magyar, s hasonlóképpen magyar nemzetiségűeket a román egyházak hívei között).

Az iskolázottság mutatói szerint rendkívül alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 12 éves és annál idősebb magyar népességen belül (mindössze 3,6 százalék az ország összlakosságának 5,1 százalékos és a románság 5,3 százalékos részesedésével szemben). (35. táblázat.) Ez - azon túl, hogy a felsőfokú végzettségűek több mint egynegyede a fővárosban összpontosul (Bukarest nélkül számítva a diplomások aránya országosan már csupán 4,2 százalék) - a magyarság irányított értelmiségi alulképzésének és főként a magyar diplomások nagy számban történt kivándorlásának a következménye. A középfokú tanintézményekben végzettek között a magyarság képviselete már arányosabb. Az országos, illetőleg a román nemzetiségű átlagnál kedvezőbb, azaz magasabb az alapfokú (különösen az általános iskola felső tagozatának megfelelő) képzettséggel rendelkező, és ugyancsak kedvezőbb, azaz jóval alacsonyabb az iskolát nem végzett, valamint az írástudatlan magyarok részaránya.

35. táblázat
A 12 éves és idősebb magyar nemzetiségű népesség iskolai végzettség szerint
Romániában 1992-ben, a megfelelő országos, illetőleg erdélyi, valamint a román nemzetiségű
életkori csoport iskolai végzettségével egybevetve

Iskolai végzettség Magyar nemzetiség Országos átlag Erdélyi átlag Románok országos átlaga
Szám szerint % Százalékban
 
  Összesen
1.389.042  100,0 100,0 100,0 100,0
  Felsőfokú
  49.592   3,6   5,1   4,8   5,3
  Líceum utáni szakiskola
  23.449   1,7   2,0   2,0   2,0
  Líceum
257.930 18,6 18,4 19,0 18,8
  Szakiskola
203.794 14,7 14,1 14,7 14,3
  Felső tagozat és líceum I. fokozat
550.692 39,6 32,1 35,3 31,4
  Elemi iskola
275.436 19,8 23,6 20,4 23,7
  Iskolai végzettség nélkül és egyéb
  28.149   2,0   4,7   3,8   4,5
  Ebből írástudatlan
  14.422   1,0   3,1   2,3   3,0

Az 1992. évi népszámlálás időpontjában iskolai tanulmányaikat folytató magyar diákok között a felsőfokú oktatásban résztvevők számaránya szintén alacsonyabb az átlagosnál. (36. táblázat) A felsőoktatásban a magyar nemzetiségű hallgatók különösen a jogi, közgazdasági, közlekedési és hírközlési szakokon vannak gyengén képviselve, de reprezentáltságuk jóval nemzetiségi számarányuk alatt van a testnevelés és sport, az orvostudományi, mezőgazdasági és építészeti szakokon is. Közlekedésre, hírközlésre szakosodott osztályokban középiskolai szinten is kevesen tanulnak közülük, s számarányukhoz képest ugyancsak kevés magyar diákot találni a testnevelési, erdészeti, informatikai és közgazdasági profilú szaklíceumokban. Az ipari ágazatokhoz kötődő szakképzésben általában kielégítő, a humán irányultságú oktatásban pedig kifejezetten magas arányú a magyar nemzetiségűek részvétele. Ez a megállapítás elsősorban a pedagógus- és teológusképző, valamint a művészeti iskolákra érvényes, de látogatottságuk alapján szemmel láthatóan nemzetiségi alapintézménynek számítanak az általánosan képző, elméleti jellegű líceumok is. Ez utóbbiakat nem egyszer azért választják a magyar diákok, mert - megfelelő magyar nyelvű szakképzés hiányában - ma már szinte ez az egyetlen módja annak, hogy a középiskolában is anyanyelvükön tanulhassanak. Az 1991-1994-es évek átlagában az alap- és középfokú oktatási intézményekben beiskolázott magyar diákok kb. háromnegyede folytatta anyanyelven a tanulmányait. Ez az érték oktatási fokozatonként és iskolatípusonként a magasabb szintek felé haladva csökken. Az általános iskolák alsó tagozatán 85 százalékuk, a felső tagozaton négyötödük, a líceumokban azonban már csak valamivel több mint kétharmaduk, a szakiskolákban pedig mindössze 35-40 százalékuk járt magyar tannyelvű iskolába (illetőleg ez utóbbi oktatási formában csupán tagozatra vagy osztályba). A felsőfokú oktatásban csaknem kizárólagos a román tannyelv használata. A magyar anyanyelvű iskolások lemorzsolódása a szórványban a legerősebb, ahol a magyar gyermekek mintegy felét (Hunyad és Temes megyében pedig közel a háromnegyedét) már az elemi első évében román iskolába íratják be.

36. táblázat
Az iskolába járók oktatási szint szerint Romániában
1992-ben a két fő nemzetiség szerint

Oktatási fokozat Magyarok Országos átlag Románok
Szám szerint % % %
 
  Összesen
254.890  100,0 100,0 100,0
  Felsőoktatás
12.842   5,0   6,1   6,2
  Líceum utáni szakiskola
  2.416   0,9   0,8   0,8
  Általános líceum
22.197   8,7   6,6   6,5
  Szaklíceum
33.780 13,3 13,5 13,7
  Szakiskola
19.370   7,6   7,3   7,4
  Felső tagozat
90.106 35,4 35,1 35,0
  Elemi iskola
74.179 29,1 30,6 30,4

A gazdaságilag aktív népességből a magyar nemzetiségűek száma 698,8 ezer (6,7%), 137,5 ezerrel kevesebb, mint 1977-ben. Súlyuk az átlagosnál is erőteljesebben csökkent, ami részben az öregedéssel és a kivándorlással magyarázható, de szerepet játszik benne a munkavállalási korú személyek, különösen a nők gazdasági aktivitásának lanyhulása, valamint a korábbi nyugdíjba vonulás. Az említett okok, továbbá a fiatal korosztályok városba áramlása következtében különösen a vidéken élő magyarok részvétele alacsony a gazdaságban. (Vö. a 37. és 38. táblázatokkal.)

37. táblázat
A gazdaságilag aktív népesség Romániában országosan, illetőleg a román és a magyar
nemzetiségűek között az 1977. és 1992. évi, valamint nagyobb korcsoportok
és a férfiak százalékos aránya szerint az 1992. évi népszámlálás időpontjában

Nemzetiség 1977 1992 Ebből kor szerint
Ezer fő % Ezer fő % 30 év alatt 30-49 éves 50 év fölött Férfi
 
  Összesen
10.793,6 100,0 10.465,5 100,0 33,1 50,1 16,8 55,3
  Román
  9.590,7 88,9   9.500,8 90,8 33,0 50,0 17,0 54,9
  Magyar
   836,3  7,7    698,8  6,7 32,7 52,7 14,6 57,4

38. táblázat
A gazdaságilag aktív népesség aránya Romániában országosan, illetőleg a román és a magyar
nemzetiségűek között települési típusok és nemek szerint
az 1992. évi népszámlálás időpontjában

Nemzetiség Összesen Városok Községek
Összesen Férfi Összesen Férfi Összesen Férfi
 
  Összesen
45,9 51,6 40,4 47,2 51,8 42,7 44,3 51,3 37,5
  Román
46,6 51,9 41,4 47,7 52,1 43,5 45,2 51,7 38,8
  Magyar
43,0 51,0 35,5 45,7 51,6 40,4 39,5 50,2 28,8

Az aktív magyar népesség szerkezetét a primer szférából (a mezőgazdasági ágakból) való igen alacsony részesedés és a szekunder szféra (a különböző ipari ágak) túlsúlya jellemzi. A tercier szférában (kereskedelemben, szolgáltatásban) dolgozók részaránya az aktív magyar népességen belül megközelíti az országos átlagszintet. Viszonylag magas az első munkahelyet keresők (gyakorlatilag a fiatal munkanélküliek) aránya a magyarok körében. (39. táblázat)

39. táblázat.
Az aktív népesség nemzetgazdasági ágazatonként Romániában
1966-1992 között a két fő nemzetiség szerint
(Százalékban)

Gazdasági ágazat Év Összesen Román Magyar
 
Primer szféra 1966 58,6 59,8 50,0
1977 38,5 38,8 30,5
1992 23,1 23,5 16,2
 
Szekunder szféra 1966 23,3 22,3 31,1
1977 38,0 37,7 46,5
1992 44,7 44,3 52,7
 
Tercier szféra 1966 18,1 17,9 18,9
1977 23,5 23,5 23,0
1992 27,8 28,0 26,3
 
Első munkahelyet keresők 1992 4,4 4,2 4,8

A magyar nemzetiségű aktív népesség több mint a fele (52,7%) az iparban és az építőiparban tevékenykedik. Különösen magas a részvételük (az aktív magyar népesség átlagának két-háromszorosa) egyes könnyűipari feldolgozó ágazatokban (bútoripar, ruházati, bőr- és szőrmeipar, faipar), de jelentékeny (közel másfélszeres) a vas-, acél- és fémgyártásban, a kerámiaipar, a cement és egyéb építőipari anyagok gyártása terén is. A tercier szférában a magyarok részesedése a kereskedelmi, egészségügyi, az oktatási, kulturális és művészeti területen dolgozók, az egyéb szolgáltatásokat végzők, valamint a társadalmi, egyházi szervezetek munkatársai körében haladja meg jelentősebben a magyar nemzetiségű foglalkoztatottak országos részarányát. E szférában az átlagtól való elmaradásuk elsősorban a közlekedésben és távközlésben, a kutatás-fejlesztésben, az informatikai szolgáltatásokban, és különösen a közigazgatásban történt háttérbe szorulásuk következménye. (40. táblázat.)

40. táblázat
Az aktív magyar népesség jelentősebb nemzetgazdasági áganként Romániában 1992-ben
az ország, illetőleg az erdélyi részek aktív népessége, valamint az aktív román népesség
nemzetgazdasági ágankénti megoszlásával egybevetve

Gazdasági ágazat Magyarok Országos átlag Erdélyi átlag Románok országos átlaga
Szám sz. % Százalékban
 
  Összesen
698.798 100,0   100,0   100,0   100,0  
  Mezőgazdaság
106.068 15,2  22,3  18,2  22,7 
  Ipar, bányászat
318.951 45,6  37,3  41,9  36,9 
  Építőipar
  37.512  5,4  5,6  4,9  5,6
  Kereskedelem, idegenf., közellátás
  50.677  7,3  6,6  7,0  6,5
  Közlekedés, távközlés
  33.746  4,8  6,1  5,8  6,2
  Kutatás-fejlesztés, informatika
  10.143  1,5  2,3  1,7  2,4
  Bank, pénzügy, biztosítás
    3.965  0,6  0,5  0,6  0,6
  Közigazgatás
  11.996  1,7  3,1  2,7  3,2
  Oktatás
  26.757  3,8  3,7  4,0  3,7
  Egészségügy
  24.398  3,5  3,1  3,4  3,1
  Kultúra és művészet
    4.152  0,6  0,5  0,5  0,5

A főbb foglalkozási csoportokban (41. táblázat) a magyar nemzetiségűek arányszámai a szakmunkások, a kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységet űzők, illetőleg a szakképzetlen dolgozók között haladják meg az országos átlagszintet. A romániai magyarok, iskolázottságuk főbb mutatóival összhangban, a felsőfokú végzettséget igénylő szakterületeken többnyire nemzetiségi számerejüknél alacsonyabb arányban vannak jelen, a középfokú, illetőleg szakképesítéshez kötött foglalkozásokban viszont általában annak megfelelően képviseltetik magukat.

41. táblázat
Az aktív magyar népesség foglalkozási csoportonként Romániában 1992-ben az ország,
illetőleg az erdélyi részek aktív népessége, valamint az aktív román népesség
foglalkozási csoportonkénti megoszlásával egybevetve

Foglalkozási csoport Magyarok Országos átlag Erdélyi átlag Románok országos átlaga
Szám sz. % Százalékban
 
  Összesen
698.798   100,0   100,0   100,0   100,0  
  Állami és gazdasági vezetők
  9.126   1,3   1,6   1,6   1,6
  Szellemi és tudományos foglalk.
30.901   4,4   5,9   5,6   6,0
  Szaktechnikusok
67.771   9,7 10,2 10,2 10,4
  Adminisztratív tisztviselők
32.435   4,6   4,7   5,1   4,8
  Kereskedelemben, szolgáltatásban dolgozók
40.303   5,8   5,1   5,6   5,1
  Mezőgazdasági dolgozók
78.159 11,2 18,5 14,9 19,0
  Szakképzett munkások
351.177   50,2 42,4 44,8 42,0
  Szakképzetlen dolgozók
50.639   7,3   6,3   7,2   6,0

Az államigazgatási vezetésben választott képviselőik aránya nagyjából a politikai aritmetika szerint alakul, ezzel szemben a közigazgatás azon területein, ahol a tisztségviselőket nem választják, hanem kinevezik, a magyarok részesedése már aktív dolgozóik nemzetiségi számarányának a felét sem éri el. A szellemi vezető rétegben hasonlóan alacsony a részarányuk az alkalmazott- és természettudományi kutatás szakemberei, és különösen a közgazdászok, a társadalomtudományi és humán szakemberek, valamint a jogászok között. A magas szintű középfokú tanulmányokat igénylő (szaktechnikusi besorolású) pályákon az egészségügyben és az alsó fokú oktatásban, valamint a gazdasági, közigazgatási ügyvitel területein az átlagosnál erősebb, a termeléshez szorosabban kapcsolódó munkakörökben viszont gyengébb a magyarság reprezentáltsága. Kuriózumképpen megemlíthető, hogy szembetűnően alacsony (a nemzetiségi részarány kevesebb mint egyhatodát kitevő) magyar jelenlétet csak a tengeri, folyami és légi közlekedés szakemberei, valamint a rendőrök és nyomozók kötelékében találni. A szolgáltatásban és kereskedelemben a magyarok részaránya elsősorban a közszolgálati tevékenységet végzők, a gondozók, valamint a bolti eladók körében haladja meg a gazdaságilag aktív népesség nemzetiségi hányadát. Jóval kevesebben vannak viszont a közrend őrzésére és védelmére hivatottak között. A szakmunkások csoportjában általában ágazati eloszlásuknak megfelelő a részesedésük és csupán az elektrotechnikai, elektronikai és finommechanikai műszerészek körében süllyed a nemzetiségi átlag alá. A mezőgazdasági dolgozók az aktív magyar népességnek mindössze egytizedét teszik ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a primer szférában dolgozó magyar nemzetiségűek közel egyharmada nem mezőgazdasági foglalkozású (országosan ez az arány kb. 20 százalék), hanem - ugyancsak az országos arányokból kiindulva - feltehetően nagyobbrészt gépszerelő, szakmunkás, illetve szakképzetlen dolgozó. Röviden ennyiben összegezhetők a romániai magyarság demográfiai szerkezetét reprezentáló és jelenleg hozzáférhető főbb népszámlálási adatok. Bemutatásuk során szándékosan nem a "hányan vannak" - gyakorta hitvitákra alkalmat adó - kérdésére összpontosítottunk. E kérdést egyébként a nemzetiségi, az anyanyelvi és a felekezeti számok oszcillálása, valamint a családon belüli interetnikus viszonylatok kiterjedtsége következtében egy mégoly bizalommal fogadott kimutatás alapján is nehéz lenne pontosan megválaszolni. Ennél sokkal súlyosabban esik latba az a sajnálatos tény, hogy immár Románia népessége is a természetes fogyás útjára lépett. Mint arra már a tanulmány első részében is rámutattunk, a népesedési átmenet e fordulata Erdélyben következett be leghamarabb, a magyarság soraiban pedig szinte a magyarországi folyamatokkal egyidejűleg, a románságot megelőzően vette kezdetét.





Hivatkozott irodalom és források:

Az 1941. évi népszámlálás. Demografiai adatok községek szerint. Szerk. és kiad. a Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1947, Stephaneum. IV, 21, 697 p.

Antal G. László: A magyarság helyzete Romániában. = Limes. 1989. 1. sz. 109-151. p.
Ua.: Situaţia minorităţii etnice maghiare în România. Odorheiu Secuiesc, 1996, Asociaţia Culturală Haáz Rezső. 55. p. (Caiete Muzeale nr. 6.)

Anuarul demografic al Republicii Socialiste România. Bucureşti, 1967, Direcţia Centrală de Statistică. 263, 42 p., 11 t.

Anuarul demografic al Republicii Socialiste România. Bucureşti, 1974, Direcţia Centrală de Statistică. XXV, 541 p., 4 t.

Anuarul statistic al României. 1922-1939/1940. Bucureşti, Institutul Central de Statistică.

Anuarul statistic al Republicii Socialiste România. 1966-1986. Bucureşti, Direcţia Centrală de Statistică.

Anuarul statistic al României. 1990-1996. Bucureşti, Comisia Naţională pentru Statistică.

Biji, M. - Nichita, A.: Populaţia R. P. R. după naţionalitate şi limba maternă. (Rezultatele provizorii ale recensămîntului populaţiei din 21 februarie 1956.) = Revista de statistică. VI, 1956. Nr. 4. 3-16. p., 9 t.

Buletinul demografic al României. I-XVI, 1932-1948. Bucureşti, Institutul Central de Statistică.

Comunicări statistice. Nr. 2 (31 ianuarie 1945), 6-7 (15 aprilie 1945), 18 (15 august 1947). Bucureşti, Institutul Central de Statistică.

Cucu, V. - Urucu, V.: Creşterea oraşelor din R. S. România în ultimul deceniu. = Revista de statistică. XVI, 1967. Nr. 5. 52-61. p., 2 t.

Dávid Zoltán: Magyarok - határaink mentén. = Mozgó Világ. VIII, 1982. 7. sz. 38-51. p.

Erdély története. 3. köt. Erdély története 1830-tól napjainkig. Szerk. Szász Zoltán. Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó. 1194-1945. p., 206 t.

Fehér könyv a romániai nemzeti, nyelvi vagy vallási kisebbséghez tartozó személyek jogairól. 1. Statisztikai adatok Románia népességéről. = Romániai Magyar Szó. 1991. július 4. sz. 2. p.

Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományok mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pesten, Trattner-Károlyi.
4. köt. Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Máramaros, Szabolcs, Szathmár, Temes, Torontál, Krassó, Arad vármegyék. 1839. 479 p.
5. köt. Verőcze, Szerém, Posega, Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyék, Kővár vidéke, Jász és Kun területek, Hajdu kerület, Magyar tengerpart, Zágráb, Varasd, Kőrös vármegyék. 1839. 261 p.
6. köt. Katonai végvidék. Névmutató. 1840. VII, 420 p.

Fényes Elek: Magyarország statistikája. 1. köt. Pesten, 1842, Trattner-Károlyi. VII, 306 p., 2 t.

Gheorghiu, Dorel: Migraţia internaţională în România 1980-1994. = Revista Română de statistică. XLIV, 1995. Nr. 10. 34-42. p.

Gheţău, Vasile: De ce scade populaţia maghiară în România? = Adevărul. 22. septembrie 1993.

Gheţău, Vasile: Evoluţia fertilităţii în România. De la transversal la longitudinal. = Revista de cercetări sociale. 1997a. Nr. 1. 3-85. p.

Gheţău, Vasile: Preţul veşnicei tranziţii: 7 ani de declin demografic. = Adevărul. 25. martie 1997b. 3. p.

Golopenţia, A. - Georgescu, D. C.: Populaţia Republicii Populare Române la 25 ianuarie 1948. Rezultatele provizorii ale recensămîntului. Bucureşti, 1948, Institutul Central de Statistică. 41 p. (Extraş din Probleme economice. Nr. 2.)

Illyés Elemér: Nationale Minderheiten in Rumanien Siebenbürgen im Wandel. Wien, 1981, Wilhelm Braumüller. XIII, 322 p. (Ethnos. Bd. 23.)

Ionescu, N. T.: Mişcarea populaţiunei României în anul 1925. = Buletinul statistic al României. 1927. Nr. 1. 27-68. p.

Istrate, N.: Dare de seamă statistică asupra populaţiei Ardealului în anul 1923, comparativ cu anul 1910, privind mai ales situaţia minoratăţilor etnice. = Buletinul statistic al României. 1925. Nr. 1. 106-121. p.

Istrate, N.: Ardealul şi Banatul în lumina cifrelor. = Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928. 1. Bucureşti, Cultura Naţională, 1929. 677-689. p.

Katus László: A demográfiai átmenet kérdései Magyarországon a 19. században. = Történelmi Szemle. 1980. 2. sz. 270-288. p.

Katus László: Magyarok, nemzetiségek a népszaporulat tükrében (1850-1918). = História. IV, 1982. 4-5. sz. 18-21. p.

Klinger András: Erdély népessége anyanyelvi összetételének alakulása. = Statisztikai Szemle. LXIX, 1991. 10. sz. 813-835. p.

Kocsis Károly - Kocsisné Hodosi Eszter: Magyarok a határainkon túl, a Kárpát-medencében. Budapest, 1991, Tankönyvkiadó. 179 p.

Kovács Alajos: Népesedésünk újabb jelenségei. = Közgazdasági Szemle. XXXVI, 1912. 47. köt. 783-806. p.

Kovács Alajos: Erdély népmozgalma vallásfelekezetek szerint az 1921-27. években. = Magyar Statisztikai Szemle. VII, 1929. 12. sz. 1207-1214. p.

A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei, némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt. 1. köt. Budapest, 1882, Országos M. Kir. Statistikai Hivatal. XXX, 825 p.

A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei megyék és községek szerint részletezve 2. köt. Budapest, 1882, Országos M. Kir. Statistikai Hivatal. 415 p.

A magyar korona országainak helységnévtára. Szerk. Jekelfalussy József. Budapest, 1892, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. X, 1895 p.

Magyar statisztikai évkönyv. 1874-1875, 1877-1880., Új f. I-XXIV/XXVI, XLIX-L, 1893-1916/1918., 1941, 1942. Budapest, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal.

Magyar statisztikai közlemények. Új f. I. köt.: A magyar korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. r. Általános népleírás. Budapest, 1893, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. VI, 167*, 418 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új f. V. köt.: A magyar korona országainak 1890. és 1891. évi népmozgalma. Budapest, 1893, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. 80*, 103 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új f. IX. köt.: A Magyarországon 1893 január 1-én végrehajtott czigányösszeírás eredménye. Budapest, 1895, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. IV, 59*, 81 p., 2 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 1. köt.: A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első. rész. A népesség leírása községenkint. Budapest, 1902, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IV, 45*, 612 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 5. köt.: A magyar szent korona országainak 1900. évi népszámlálása. Harmadik. rész. A népesség részletes leírása. Budapest, 1907, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VII, 746. p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 7. köt.: A magyar szent korona országainak 1900., 1901. és 1902. évi népmozgalma. Budapest, 1905, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VIII, 106*, 675 p., 5 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 22. köt.: A magyar szent korona országainak 1903., 1904. és 1905. évi népmozgalma. Budapest, 1907, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VII, 67*, 748 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 32. köt.: A magyar szent korona országainak 1906., 1907. és 1908. évi népmozgalma. Budapest, 1910, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VIII, 85*, 773 p., 6 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 42. köt.: A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első. rész. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, 1912, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal.VI, 50*, 880 p.

Magyar statisztikai közlemények, Új sor. 46. köt.: A magyar szent korona országainak 1901-1910. évi népmozgalma községenkint. Budapest, 1913, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IV, 727 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 50. köt.: A magyar szent korona országainak 1909-1912. évi népmozgalma. Budapest, 1916, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IX, 179*, 947 p., 6 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 61. köt.: A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Ötödik. rész. Részletes demográfia. Budapest, 1916, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IV, 635 p.

Magyarország népessége községenként, a házak és családok száma,valamint a jelenlévő népesség neme és vallásfelekezete közigazgatási beosztás szerint az 1869. évi népszámlálás alapján. Táblázat. H.n., [1878-1879]. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára, kézirat-gyűjtemény.

Manuilă, Sabin: Tendinţele mişcării populaţiei în judeţele Transilvaniei în anii 1920-1927. = Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928. 1. Bucureşti, 1929, Cultura Natională. 667-676. p., 13 t.

Manuilă, Sabin: Aspects démographiques de la Transylvanie. = La Transylvanie. Ouvrage publié par l'Institut d'Histoire Nationale de Cluj. Bucarest, 1938, Académie Roumaine. 793-856. p.

Manuilă, Sabin: Studiu etnografic asupra populaţiei României. Bucureşti, 1940, Editura Institutului Central de Statistică. 108 p.

Manuilă, Sabin: Studies on the Historical Demography of Romania - Études sur la démographie historique de la Roumanie. Ed. by Sorina and Ioan Bolovan. Cluj-Napoca, 1992, Center for Transylvanian Studies, The Romanian Cultural Foundation. 165 p. (Bibliotheca Rerum Transsilvaniae 2.)

Martinovici, C. - Istrati, N.: Dicţionarul Transilvaniei, Banatului şi celorlalte ţinuturi alipite. Cluj, 1921, Ardealul. 107, 290, 52 p.

Martsa Dénes: Ritka kivételek a magyar demográfiában. = Magyar Statisztikai Szemle. VIII, 1930. 6. sz. 477-495. p.

Measnicov, Ioan - Trebici, Vladimir: Aspecte ale migraţiei interne şi urbanizarea în lumina rezultatelor preliminare ale recensămîntului din 5 ianuarie 1977. = Revista de statistică. XXVII, 1978. Nr. 4. 30-39. p.

Mike Gyula: A Magyarbirodalom és a mai Magyarország vérvesztesége a világháborúban. = Magyar Statisztikai Szemle. V, 1927. 7. sz. 623-633. p.

Népesedésstatisztikai iratok. A-2. - A népmozgalom főbb eredményei 1901-1920. (Megyesoros községenkénti összesítők.) Központi Statisztikai Hivatal Levéltára.

A népmozgalom főbb adatai községenként, 1828-1900. 7. köt. Békés megye, Csongrád megye és Szeged, Hajdú-Bihar megye és Debrecen. Budapest, 1980, Központi Statisztikai Hivatal. 123 p.

A népmozgalom főbb adatai községenként, 1828-1900. 8. köt. Szabolcs-Szatmár megye, Szolnok megye. Budapest, 1984, Központi Statisztikai Hivatal. 173 p.

A népmozgalom főbb adatai községenként, 1901-1968. Budapest, 1969, Központi Statisztikai Hivatal. 529 p.

Nyárády R. Károly: Az 1977. évi romániai népszámlálás eredményeinek kiértékelése, különös tekintettel a nemzetiségi és anyanyelvi viszonyokra. [A Külügyi Intézet számára készült kézirat, 1983.] = Erdély etnikai arculatának változása. Budapest, 1996, Teleki László Alapítvány Könyvtár és Dokumentációs Szolgálata. 15-70. p. (Kisebbségi adattár)

Popa, Valeriu - Istrate, N.: Starea economică a Transilvaniei. Notiţe statistice. = Buletinul statistic al României. 1921. Nr. 6-7. 139-169. p.

Recensământul general al populaţiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 2. Neam, limba maternă, religie. Bucureşti, 1938, Institutul Central de Statistică. CLX, 780 p., 4 t.

Recensământul general al populaţiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 4. Locul naşterii, situaţie în gospodarie, menaje colective, mărimea gospodărilor, cunoşterea limbii române, cetăţenia, vârsta. Bucureşti, 1940, Institutul Central de Statistică. CCXCII, 428 p.

Recensământul general al României din 1941 6 aprilie. Date sumare provizorii. Bucureşti, 1944, Institutul Central de Statistică. XXIV, 300 p.

Recensămîntul populaţiei din 21 februarie 1956. Rezultatele generale. Bucureşti, 1959, Direcţia Centrală de Statistică. XXX, 1081 p.

Recensămîntul populaţiei din 21 februarie 1956. Vol. 1. Structura demografică a populaţiei. Numărul şi repartizarea teritorială a populaţiei; starea civilă; naţionalitate; limba maternă; nivel de instruire; familii. Bucureşti, 1960, Direcţia Centrală de Statistică. LII, 689 p.

Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Bucureşti, 1968, Direcţia Centrală de Statistică. [Erdélyi tartományonkénti kötetek: Regiunea Banat, Braşov, Cluj, Crişana, Hunedoara, Maramureş, Mureş Autonomă-Maghiară. Vol. 1. Populaţia]

Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Vol. 1. Rezultate generale. Partea întii. Populaţia. Bucureşti, 1969, Direcţia Centrală de Statistică. LXXXVIII, 941 p., 15 t.

Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Vol. 4. Populaţia după locul naşterii. Bucureşti, 1970, Direcţia Centrală de Statistică. VI, 776 p.

Recensămîntul populaţiei şi al locuinţelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. Populaţie - structura demografică. Bucureşti, 1980, Direcţia Centrală de Statistică. VIII, 759 p., 16 t.

Recensământul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Vol. I. Populaţie - structura demografică. Bucureşti,1994, Comisia Naţională pentru Statistică. LVI, 991 p.

Recensământul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Structura etnică şi confesională a populaţiei. Bucureşti, 1995, Comisia Natională pentru Statistică. LXXI, 635 p.

România. Date demografice. Bucureşti, 1994, Comisia Naţională pentru Statistică. 477 p.

A romániai menekültek főbb adatai az 1944. februári összeírás szerint. = Magyar Statisztikai Szemle. 1944. 9/12. sz. 394-410. p.

Rónai András: Magyarok elterjedése a Földön. = Földrajzi Közlemények. LXVI, 1938. 4-5. sz. 83-104. p.

Rónai András: Erdély népességi viszonyai. = Magyar Statisztikai Szemle. XVIII, 1939. 4. sz. 350-360. p.

Schneller Károly: Magyarok és románok erőviszonyai Erdélyben. Budapest, 1940. 484-500. p. (Klny. a Társadalomtudományból)

Sebők László: A romániai magyarok száma a népszámlálások és az egyéb statisztikák szerint. = Századok. CXXVI, 1992. 3-4. sz. 382-401. p.

Semlyén István: Országos és nemzetiségi népességgyarapodás. = Korunk évkönyv 1980a. Kolozsvár-Napoca, 1980. 41-55. p.

Semlyén István: Hazai valóság. = Uő.: Hétmilliárd lélek. Bukarest, 1980b, Kriterion. 183-226. p. (Korunk könyvek)

Semlyén István: Demográfiai viselkedés - népesedési politika. 1-6. r. = A Hét. XIII,1982. 29-33. sz, 36. sz.

Die Siebenbürgische Frage. Studien aus der Vergangenheit und Gegenwart Siebenbürgens. Redigiert von Emerich Lukinich. Budapest, 1940, Hornyánszky. 398 p.

Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Budapest, 1989, MTA Történettudományi Intézet. 89 p. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 3.)

Statistică emigrărilor din România. Ministerul de Interne, Direcţiunea administaţiei generale şi statistici. = Monitorul oficial. Nr. 30. din 10 mai 1923.

Statisztikai negyedévi közlemények. XLV-XLVII, 1942-1944/1-2. füz. Budapest, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal.

Süle Andrea, R.: Tények és következtetések a II. világháború utáni román népszámlálások adatai alapján. = Magyarságkutatás. A Magyarságkutató Intézet évkönyve. 1988. Főszerk. Juhász Gyula. Budapest, 1988, Magyarságkutató Intézet. 123-144. p.

Teroarea Horthysto-fascistă în Nord-vestul României septembrie 1940 - octombrie 1944. Coordinatori: Mihai Fătu, Mircea Muşat. Bucureşti, 1985, Editura Politică. 325 p.

Thirring Lajos: Magyarország Trianontól napjainkig. Népesség és népmozgalom. = Magyar Statisztikai Szemle. XVI, 1938. 4. sz. 375-390. p.

Thirring Lajos: Természetes és tényleges népszaporodás a két legutolsó népszámlálás közt a trianoni és a visszacsatolt területeken. = Magyar Statisztikai Szemle. XXI, 1943. 7. sz. 352-359. p.

Thirring Lajos: Magyarország népessége 1869-1949 között. = Magyarország történeti demográfiája. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1963, Közgazdasági és Jogi Kiadó. 221-388. p.

Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség. Adatok és szempontok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához. = Erdélyi Szemle. 1994a. 5-6. sz. 156-197. p.
A Regio 1991. 4. számában megjelent tanulmány bővített és módosított változata.

Varga E. Árpád: Erdély anyanyelvi, nemzetiségi és felekezeti statisztikája 1880-1992. = Magyarság és Európa. II, 1994b. 4. sz. 20-52. p.
Bővített és módosított változata: Limbă maternă, naţionalitate, confesiune. Date privind Transilvania în perioada 1880-1992. In: Fizionomia etnică şi confesională fluctuanţă a regiunii Carpato-balcanice şi a Transilvaniei. Odorheiu Secuiesc, 1996, Asociaţia Culturală Haáz Rezső. 83-133. p. (Caiete Muzeale nr. 14.)

Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság lélekszámáról. = Tiszatáj. XLVIII, 1994c. 8. sz. 78-96. p.
Bővített és módosított változata: Despre numărul maghiarilor din Transilvania. In: Fizionomia etnică şi confesională fluctuanţă a regiunii Carpato-balcanice şi a Transilvaniei. Odorheiu Secuiesc, 1996, Asociaţia Culturală Haáz Rezső. 45-81. p. (Caiete Muzeale nr. 14.)

Varga E. Árpád: A romániai magyarság főbb demográfiai jellemzői az 1992. évi népszámlálás eredményeinek tükrében. = Hitel. IX, 1996a. 3. sz. 68-84. p.

Varga E. Árpád: Az 1977. évi romániai népszámlálásról az újabb adatközlések tükrében. = Erdély etnikai arculatának változása. Budapest, 1996b, Teleki László Alapítvány Könyvtár és Dokumentációs Szolgálata. 71-107. p. (Kisebbségi adattár)

Varga E. Árpád: A népesség fejlődése, az etnikai és felekezeti viszonyok alakulása a jelenkori Erdély területén 1869-1920 között. = Erdélyi Múzeum. LIX, 1997. 1-2. füz. 40-87. p.

Winkler, Wilhelm: Die Totenverluste der öst.-ung. Monarchie nach Nationalitäten. Wien, 1919, Seidl und Sohn. VI, 84 p., XIV t.




Táblamellékletek


vissza
számláló