Varga E. Árpád


Az 1992. évi romániai népszámlálás előzetes nemzetiségi adatközlése
(Részlet a szerző Népszámlálások a jelenkori Erdély területén címmel
a Regio könyvek sorozatban most megjelent munkájából)



Megjelent: Regio. III, 1992. 3. sz. 74-79. p.

[Rich Text formátumú, tömörített változatban vagy PDF formátumban letölthető]



A februári helyhatósági választások árnyékában, mintegy a közelgő "nagy megmérettetés" előjátékaként, jelentőségéhez képest méltatlanul, sebtében, s amúgy mellékesen lefolytatott népszámlálás politikai esettanulmány írójának a tollára kívánkozik. Az esemény - miként az az űrlapok megszerkesztése, a számlálóbiztosok kiválogatása, eligazítása, a lakossági felkészítés hiányosságai, és az egymásnak ellentmondó útmutatások alapján várható volt - a kölcsönös értetlenségek és vádaskodások "idegháborújának" légkörében, szinte szándékosan "betervezett" zűrzavar közepette zajlott le.

Egyelőre előlegezzük meg annak feltételezését, hogy az 1992. évi népszámlálást nem lefolytatásának körülményei, hanem majdani eredményei fogják minősíteni, s azok tükrében végső soron tudományos szempontból jelentős műveletnek és nem egyszerű politikai akciónak bizonyul. E bizonyossághoz megfelelő információkra van szükségünk, információkhoz pedig a közzétett adatok elemzése révén juthatunk. A népszámlálás - a közölt és a hozzáférhető adatokkal azonos.

E kötet szerkesztésének lezárásakor egyértelmű - több forrás összevetésével ellenőrizhető - formában csupán a nemzetiségi megoszlásra vonatkozó előzetes országos adatok állnak rendelkezésre. Mivel a végleges (s részletező) adatok publikálására esetleg évekig kell várnunk, közzétételük - úgy véljük - ideiglenes voltuk ellenére is indokolt.

Az 1992. évi népszámlálás előzetes nemzetiségi adatai az 1977. éviekkel összevetve:

Nemzetiség 1992 1977 Különbség
Szám % Szám %
 
   Román
20.352.980   89,4   18.999.565   88,1   +1.353.415    
   Magyar, székely*
1.620.199 7,1 1.713.928 7,9   -93.729
   Cigány
  409.723 1,8   227.398 1,1  +182.325
   Német, szász, sváb
  119.436 0,5   359.109 1,7 -239.673
   Ukrán, rutén
    66.833 0,3     55.510 0,3   +11.323
   Orosz, lipován
    38.688 0,2     32.696 0,2     +5.992
   Török
    29.533 0,1     23.422 0,1     +6.111
   Szerb
    29.080 0,1     34.429 0,2     -5.349
   Tatár
    24.649 0,1     23.369 0,1     +1.280
   Szlovák
    20.672 0,1     21.286 0,1       -614
   Bolgár
      9.935 0,0     10.372 0,0       -437
   Zsidó
      9.107 0,0     24.667 0,0  -15.560
   Cseh
      5.800 0,0       7.683 0,0   -1.883
   Lengyel
      4.247 0,0       4.641 0,0     -394
   Horvát
      4.180 0,0       7.500 0,0   -3.320
   Görög
      3.897 0,0       6.262 0,0   -2.365
   Örmény
      2.023 0,0       2.342 0,0     -319
   Egyéb**
      8.420 0,0       5.279 0,0   +3.141
   Nem nyilatkozott
      1.047 0,0       452 0,0     +595
 
   Összesen
22.760.449   100,0   21.559.910   100,0   1.200.539  

   * ebből székely 831
** ebből csángó 2165

A magyar nemzetiségűek aránya az egyes megyékben: Hargita 84,6, Kovászna 75,2, Maros 41,3, Szatmár 35, Bihar 28,5, Szilágy 23,7, Kolozs 19,8, Arad 12,7, Máramaros 10,2, Brassó 9,8, Temes 9,1, Beszterce-Naszód 6,5, Hunyad 6,1, Fehér 6, Szeben 4,2, Krassó-Szörény 2,2, Bacău 0,6 százalék.

Forrás: Erdélyi Napló, 1992. jún. 11. 5. p.


Néhány reflexió a fenti adatokkal kapcsolatban

Az előzetes népszámlálási jelentésnek a magyarság lélekszámára vonatkozó adata minden várakozásnak (így számításainknak is) alatta marad. (A magyar nemzetiségű lakosság 1620 ezerben megállapított száma nem csupán a reális várakozásoktól maradt el, de még Vasile Gheţău 1988-as - mérsékelt gyarapodást feltételező - 1 millió 750 ezres becslésénél is jóval kevesebb.)

Vonatkozó számításunk a következőkben összegezhető. A romániai (közelebbről az erdélyi) magyarság természetes szaporulatának arányszámai az 1956. évi népszámlálást követően: 1956-1966 között 7,1% (ekkor az országos átlag 10,17 az erdélyi 7,73% volt), 1966-1977 között 9,6% (országosan 13,17 erdélyi viszonylatban 10,66%), 1977 és 1989 júliusa között pedig 6,2% (az országban 8,46, Erdélyben 6,76%). A magyar nemzetiségűek gyarapodása - az erdélyi magyarság valószínű természetes szaporulatának rátáját a népszámlálási közleményekben közzétett országos adatokra alkalmazva - 1956-1966 között 112,7 ezer, 1966-1977 között 155,5 ezer, 1977-1989 között 106,3 ezer, összesen 374,5 ezer fő. 1992. januárjáig különösebb növekedéssel már nem számolva, ellenben legalább 100-150 ezer, az országot végleg elhagyót feltételezve (a román belügyminisztérium adatai szerint tizenöt év alatt 60 ezer magyar távozott, különböző becslések ennek több mint a kétszeresével számolnak), a romániai magyarságnak harminchat esztendő alatt még így is mintegy 250 ezer fővel kellett volna gyarapodnia. A magyar nemzetiségűek lélekszáma tehát - mely 1956-ban 1587,7 ezer volt - 1992. januárjáig feltevésünk szerint legalább 1 millió 840 ezerre emelkedhetett. E visszafogott becsléssel szemben (amely maga előtt "görgeti" az 1956. évi népszámlálás helyenként feltételezhető - a regáti magyarság esetében pedig bizonyosra vehető - torzításait) az előzetes népszámlálási közlés mindössze 1 millió 620 ezer magyar nemzetiségűről ad számot; a hozzávetőleges hiány 200 ezer körüli.

E pillanatban még csupán az előzetes közlés és az azt ellenőrző becslés közti eltérés tényének regisztrálására szorítkozhatunk, mélyreható következtetésekre nincs módunk; e jelenség értelmezése, tárgyszerű elemzése csak a részletesen és mindenre kiterjedően közzétett végleges adatok ismeretében lesz lehetséges.

Két megjegyzés kívánkozik ide. Egyrészt: tudatában vagyunk annak, hogy tévedés lenne az általunk becsült adatot százszázalékosan helytállónak tekinteni. Már csak azért is, mert az etnikai hovatartozás számainak alakulása - éppen a nemzetiségi bevallásra vonatkozóan - az identitásválasztás rejtettebb, hagyományos demográfiai módszerekkel nem prognosztizálható mozgásait követi. Ebben az összefüggésben különösen szembetűnő az anyanyelvi számadatok hiánya, melyek közreadását - érthetetlen módon - a bukaresti statisztikai hivatal mindezidáig nem tartotta szükségesnek. Anyanyelv szerint egyébként minden eddigi román népszámlálás - beleértve az 1977. évit is - több magyart mutatott ki, mint a nemzetiségi hovatartozás alapján. (A "rejtettebb" demográfiai, nevezzük nevén: asszimilációs folyamatok, s az interetnikus kapcsolatok árnyalt feltérképezéséhez további fontos ismeretanyagot nyújthatna az egyéb nyelvismeret kérdezése; csak sajnálni tudjuk, hogy a rovat felvételétől a román statisztikai szolgálat ez alkalommal is tartózkodott.)

Másfelől: az ismert előzmények alapján nem hagyhatók figyelmen kívül a népszámlálási eredményekhez szkeptikusan viszonyuló nagyközönség aggályai sem. Anélkül, hogy az összeírás mizériáinak ecsetelésébe belemennénk, a sajtóvisszhangok és a processzust közvetlen közelről figyelemmel kísérők egybehangzó véleménye alapján előre jelezhető, hogy a felvétel értéke legalábbis - Schneller Károly találó megjegyzését idézve - "vidékenként eltérő" lesz.

A továbbiakban még néhány - általunk fontosnak tartott - mozzanatra kívánjuk felhívni az olvasó figyelmét.

1) A népszámlálás által kihozott 1620 ezer magyar nemzetiségű lakosból - a lakosság történelmi országrészek közötti megoszlásának százalékos aránya, s a magyarságnak a Kárpátokon inneni tartományok lélekszámából való részesedése alapján számítva, tehát hozzávetőlegesen - 1597 ezren élnek Erdélyben. A regáti magyarság 23 ezres száma az 1977. évinél némileg kevesebb; Bukarestben pár százzal nőtt, most 9 ezer körüli, egyebütt feltehetően fogyott, Bacăuban arányuk változatlanul 0,6% (!). Ebből két következtetés adódik: a moldvai magyarok a nemzetiség rovatban - eltekintve a csángóként kimutatott személyektől - változatlanul a románság soraiban szerepelnek, az egyéb vidékeken élők számát pedig 1977-hez képest jelentékenyebb számú Erdélyből áttelepülő nem gyarapította (vagy ha igen, gyors iramú asszimiláció "áldozatául" estek).

2) Az alábbi táblázat a főbb népmozgalmi eredményeket tartalmazza a megelőző népszámlálások hasonló adataival egybevetve:

1 2 3 4 5 6 7 8 9
 
1910/12 12.768,4 - - - ... ... ... ...
1930 14.280,7 1512,3   84,0 0,62 ... ... ... ...
1948 15.872,6 1591,9   93,3 0,62 ... ... ... ...
1956 17.489,5 1616,8 197,9 1,19 1721,2 210,7 1,27 -104,4
1966 19.103,2 1613,7 160,4 0,88 1778,0 176,7 0,97 -164,3
1977 21.559,9 2456,7 227,3 1,13 2516,8 232,8 1,15  -60,1
1992 22.760,4 1200,5  80,0 0,36 2000,0 133,3 0,59 -799,5

1) a népszámlálás éve
2) lélekszám (ezer fő)
3) a népesség tényleges növekedése két népszámlálás között (ezer fő)
4) a tényleges növekedés éves átlaga abszolút számban (ezer fő)
5) a tényleges növekedés éves átlaga %-ban
6) a természetes szaporulat két népszámlálás között (ezer fő)
7) a természetes szaporulat éves átlaga abszolút számban (ezer fő)
8) a természetes szaporulat éves átlaga %-ban
9) a tényleges növekedés és a természetes szaporulat különbözete (migrációs veszteség) (ezer fő)

A számoszlopokból egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt tizenöt évnek a háborús időkére emlékeztető lassú népességnövekedése nem annyira a természetes szaporulat - egyébként jelentős arányú - csökkenésével, mint inkább a drámai méretű embermozgásokkal magyarázható. E migrációs folyamatok jellegét jól érzékelteti, hogy a bukaresti statisztikai szolgálat 1988. január 1-én még 23 milliós lakosságot feltételezett, az 1991-es statisztikai évkönyv pedig ugyanezt a számot 1990 júniusában 23,2 millióban adta meg. Ezzel szemben - mint azt a Központi Népszámlálási Bizottságnak az első részeredményekről kiadott közleménye is kihangsúlyozza - az ország lakossága valójában 440 ezerrel kevesebb, mint amennyit a lakosság-nyilvántartás kimutat. Nem kizárt ugyan, hogy a számított lélekszám megállapítása - akárcsak a húszas években - ezúttal is helytelen alapokon történt, de ennél valószínűbbnek tartjuk, hogy a tetemes és váratlan népességhiány a határok megnyitása utáni ellenőrizhetetlen migrációs hullám következménye. Statisztikailag az "illegális kivándorlók" közé kell sorolnunk azokat a csupán ideiglenesen (például vendégmunkásként) kint tartózkodókat is, akiknek az adatait - különböző okok miatt - nem rögzítették a népszámlálás során. Az adatfelvétel idején külföldön tartózkodó, s az összeírásból kimaradt román állampolgárok jelentős hányada magyar nemzetiségű volt (csupán Sepsiszentgyörgyön 4 ezerre, a 68,6 ezer lakosú város lélekszámának 5,8%-ára rúg e hiány). Tehát az áttelepülteken, a nyugatra emigráltakon, s a politikai menekülteken felül tekintélyes - ám nehezen becsülhető - időleges migrációs veszteséggel kell számolnunk azok köréből is, akik gyakorlatilag semmilyen hivatalos kimutatásban nem szerepelnek.

3) Magyar nemzetiségűek egyéb, korábban nem feltételezett csatornákon is "elszivároghattak" a statisztikai nyilvántartásokból. Erre utal az a szembetűnő jelenség, hogy miközben a németek száma 1977-hez képest országosan a harmadára, a történeti Erdély területén pedig a negyedére csökkent, Szatmár megyében a mostani népszámlálás az 1977. évi 6395-tel szemben 14.259 német (és sváb) nemzetiségű lakost regisztrált. (Számuk ugyanitt 1966-ban 4427, 1956-ban pedig csupán 3520 volt.) Ugyanakkor tudjuk, hogy az elmúlt tizenöt év alatt Szatmár-Nagykároly vidékéről tizenötezren vándoroltak ki, s a távozók kétharmada Németországban telepedett le. Vagyis régtől fogva elmagyarosodott sváb családok ezrei térnek vissza gyökereikhez - akár egy népszámlálási deklaráció erejéig - németséghez tartozásuknak a kivándorlás reményével kecsegtető egzisztenciális előnyei miatt. E tény visszamenőleges tanulsága, hogy az elmúlt évek, évtizedek emigrációs hullámai olyan, a népszámlálások adatsoraiban magyarként számon tartott tízezreket is magukkal sodorhattak, akik a kivándorlási statisztikákban - tekintettel a befogadó "anya"országra - már nem magyarokként szerepelnek, így hiányukkal a Romániában maradt magyarok számára vonatkozó becslések nem számolhattak. (Hasonló jelenségre a kötet tanulmányrészében már a zsidó kivándorlással kapcsolatosan is utaltunk.) Lényegében ez a célirányos - korábban rejtett - reasszimilációs folyamat ölt testet - a külföldre távozás lehetőségét megelőlegezve - a szatmárvidéki svábok mostani népszámlálási rovatváltásában is.

vissza

számláló