A közösségi jogok chartája


[Rich Text formátumú változatban letölthető]


A politikai és gazdasági ügyeink feletti demokratikus ellenőrzés alapvető feltétele a helyi közösségek hatalommal való felruházása.

Milyen formában nyerjenek meghatározást az ilyen közösségek jogai, hogy képesek legyenek behozni a jelenlegi centralizált gondolkodással szemben meglévő hátrányukat. S milyen hatalommal kell rendelkezniük az adózás terén, különösen a helyi anyagi szükségletek és a területi önkormányzat viszonylatában. Nos, meg kell vizsgálnunk a közösségi élet valamennyi olyan tényezőjét, mely kihatással lehet a szélesebb területekre.

Emellett a lehető legvilágosabban és legegyértelműbben meg kell határozni a helyi közösségek által kizárólagosan gyakorlandó jogokat. A Közösségi Jogok Chartájának Tervezete a Fórum által elkészített dokumentumok közé tartozik, de további munkára van szükség ahhoz, hogy üzenete világos megértésre találjon, és széles körben alkalmazást nyerjen.


A bennszülött lakosok

Ez egy kicsit csinált szó az elnyomott etnikai, nyelvi, kulturális csoportok, illetve az emberléptékű, magukat kormányzó térségek (az általában hatmillió lakosnál kisebb népességek) megjelölésére. Valamennyien, még a legsikeresebbek is veszélyeztetve vannak az óriások részéről, ahogy ezt Svájc esetében is láthatjuk, mellyel szemben az európai Közös Piac minden elképzelhető nyomást kifejt az egységesítés és a szabványosítás érdekében.

Az ilyen nyomásgyakorlás közvetlenül visszahat valamennyi európai ország politikai, társadalmi és kulturális életére. Ugyanilyen nyomás érvényesül az Amerikai Egyesült Államok és a latin-amerikai országok, illetve Japán és sok kisebb ázsiai ország kapcsolatában.

Az óriásállamok általában határaikon belül számos kisebb nemzetiséget ötvöző, hatalom-központosító birodalmak. Franciaország például a bretonok, a korzikaiak, az elzásziak, a burgundiak és sok más egyéb nemzetiség erejét egyesíti. Nagy szükség van a kis nemzetek jogainak világos definiálására nyelvi, társadalmi, kulturális és politikai identitásuk szempontjából. Továbbá szükség van e nemzetek nemzetközi ligájára, mely a jogok definiálásának feltételeit rögzítené, és aktívan támogatná azok megvalósulását.


Élettér/Bioregionális struktúrák

Minden emberi közösség egy nagyobb egység sejtje. Ezt a nagyobb egységet nevezhetjük bio- vagy élettérnek. Az életterek határai lehetnek partvonalak, vízválasztók, folyók vagy egyéb természetes tárgyak, melyeken belül sajátos flóra, fauna, ásványi, klimatikus viszonyok és más összetevők komplexuma alakult ki. Világosan látható, hogy e tényezők jelentőségének és egységének semmibevétele - mely konzisztensen, folyamatosan tart egy ideje - katasztrofális hatással van az életrendszerekre, illetve azok támpilléreire. A hatalmas városi komplexumok nem csak ökológiai szempontból nem tarthatók fenn. Számtalan fenyegetést jelentenek azokra az életterekre nézve, melyeknek részei. Meg kell értenünk ezeknek a fenyegetéseknek a pontos természetét, számot kell vetni velük, és ki kell fejleszteni azokat az elveket, melyek egy egészséges bio-regionalizmus vezérfonalai lehetnek.


Gazdaság

A gazdaság működését nem csupán az emberi szükségletekre, a rendelkezésre álló forrásokra és a környezeti tisztaságra vonatkozó elméletek szabályozzák, hanem számos ellenszenves emberi tulajdonság, mint például a kapzsiság és a törtetés. Mikor ezek kicsúsznak a társadalmi ellenőrzés alól, minden bizonnyal veszélyesekké válhatnak. A kortárs elméletek nem nyújtanak valódi válaszokat a munkanélküliség, az általános elszegényedés, a környezeti leépülés öngyilkos formái, a nagyobb társadalmi robbanások és a nyomornegyedek problémáira, vagy a véges erőforrásoknak a fogyasztói társadalomban tapasztalható rettenetes pazarlására. Szükség van a gazdaság feletti társadalmi ellenőrzés visszaszerzésére. Ez a cél azonban csak demokratikus feltételek közepette, kis, emberléptékű politikai egységek révén érhető el. Ez a titka a reneszánsz Európa városállamai lenyűgöző gazdasági és művészi sikereinek is (ezek a városok ritkán voltak nagyobbak negyedmilliós lélekszámú településeknél). Hogyan lehet ezt az ellenőrzést elérni egy nagyrészt túlnépesedett világban, melyet túlcentralizált óriások uralnak, ahol a tömegek nem képesek szabadulni a monumentális csúcstechnológiai fegyverkezési programok őrült negativizmusától és a fogyasztás pazarló és szomorúan üres népbetegségétől? Milyen elméleti paraméterei lehetnek az általunk szükségesnek nevezett új gazdaságnak, s miképp lehet ezeket a gyakorlati politikával ötvözni?

Öko-feminizmus

A feminizmusnak és az ökológiának ez a kombinációja abból a felismerésből fakadt, hogy a hetvenes évek feminista békemozgalma nem csupán az élet humán összetevőjének, hanem valamennyi formájának a védelmét felvállalta. Mára sürgető szükséggé vált az oktatás olyan formáinak megteremtése, mely a fiatalokat leneveli a háborúról, és megérteti, hogy militarista és piacorientált értékeink az emberi kultúra perverz megjelenési formái, éppúgy, mint a jóléti bolygón vívott háború. A férfiaknak még inkább szembesülniük kell társadalmi szerepeikkel, a gazdagoknak és a híres személyiségeknek pedig azokkal a célokkal, melyeket gyakran a társadalom általános leépülésének kárára állítanak maguk elé.

Mezőgazdaság

A termőföldet és a bioszféra más elemeit érintő rablógazdálkodásról szóló litánia túlságosan hosszú és közismert ahhoz, hogy állandóan ismételgessük. Ennek a fórumnak e visszaélések okaira kellene összpontosítania, figyelmet szentelve a földtulajdon igazságtalan elosztására, a különböző országokban a tulajdonlás kérdései fölötti helyi kontroll hiányára, ami sokhelyütt a földhasználat ellenőrizetlenségét is jelenti. Hogyan lehetne rögzíteni a mezőgazdasági árakat, s kinek kellene rögzítenie azokat? Milyen adókat kellene kivetni a földre, s kinek kellene kivetnie azokat? Miként lehetne megvédeni a bioszféra és a fogyasztók egészségét a földdel való visszaélés jelenleg uralkodó kemizált formáitól? Hogyan fordítható meg az egyre nagyobb gazdaságok kialakulásának katasztrofális irányzata, s hogyan biztosítható a kisgazdák és középparasztok jelentős osztályának jövője?

Városi élet

A technika szembetűnő csodái ellenére a városi élet egyre visszataszítóbbá és egyre rövidebbé is válik. Milyen körülmények között virágzik a városi élet, s mikor hanyatlik? Hogyan nyerhetjük vissza a demokratikus ellenőrzést városi környezetünk felett? A kiemelkedés milyen közösségi normáit kellene megcélozni, s hogyan érhetők el ezek? A rossz tervezés áldozatai vagyunk? Vagy egyáltalán: a tervezés áldozatai? Milyen elméleti paramétereket kell rögzítenünk ezen a téren?


Energia

Az ipari technológia és az általa indukált tömegméretű elvárosiasodás tékozlóan pazarló mértékben feléli véges forrásait. Felemésztjük a jólét örökségét, és ezzel párhuzamosan a légkört mérges gázokkal szennyezzük. Ahogy ez az örökség korlátainak végéhez közeledik, rákényszerülünk a nukleáris fűtőanyagok használatára, s a nukleáris hulladék elhelyezésénél folyamatosan elhasználjuk örökségünket. Minél több hulladékot termelünk, annál több gondja lesz vele az utókornak, s annál kevesebb forrása marad arra, hogy megküzdjön vele. Tovább merünk haladni ezen az úton? S hogyan térhetnénk le róla?


Közlekedés és kommunikáció

A modern városok szennyezettek és fulladoznak a magánközlekedés pazarló és szennyező formáitól, míg a tömegközlekedési eszközök lepusztulnak és senki sem hajlandó tudomást venni róluk. Ez egy bolondokházába illő közlekedéspolitika, és a Fórum tagjainak át kell gondolniuk, miként lehet újra egészséges viszonyokat teremteni. Hogyan tudnák a városok és a falvak visszanyerni ellenőrzésüket közösségi területeik, saját útjaik felett, hogy megteremthessék a közlekedés demokratikus formáit. Ugyanezt a kérdést kell feltennünk a tömegkommunikáció, a posta, a telefon, a rádió, a tévé esetében is (nem is szólva a most megindult informatikai fejlődésről). Utóbbiakról kiderült, hogy hatalmas politikai fontosságuk van, s működésük a kormányzás centralizált formáit erősíti. Talán egy lehetséges megoldást sugall Hull város telefonrendszerének példája, ahol a díjak ötven százalékkal alacsonyabbak a nemzeti távközlési szerv díjainál.

Egészségügy

Az ipari civilizáció szembeszökő merénylet tagjainak egészsége ellen. Civilizációnk nem képes az emberi egészség problémáját kezelni, inkább előidézi ezt a problémát. A rák és egyéb súlyos betegségek népbetegséggé váltak, az emberi immunrendszer összeomlóban van. Az élelemlánc egyik végétől a másikig mérgezett, egyre gyakoribbak a magatartászavarok és a stressz, a városi csapvíz ihatatlanná, a városi levegő belélegezhetetlenné válik. Kórházaink egyre nagyobbak és zsúfoltabbak, miközben az iatrogén betegségek (melyeket az orvosi és kórházi kezelés idéz elő) előfordulása megsokszorozódik. Mindenütt azt halljuk, hogy az emberek ma tovább élnek, a bizonyítékok viszont arra utalnak, hogy egyszerűen csak a haldoklási folyamat lassult le. Mik az okai ennek a sikertelenségnek, mivel lehetne gyógyítani ezt a bajt?


Oktatás

Az a nézet, hogy az oktatás a kultúra terjesztésében játszik szerepet, nagyrészt feledésbe merült. A ma kultúrája iskoláinkkal szemben, nem pedig általuk jut érvényre. A fő hangsúly a "munkára", vagy legalábbis a munkakörnyezetre való nevelésen van. Ennek az öngyilkos ballépésnek a kialakulását nagyrészt az idézte elő, hogy elvesztettük ellenőrzésünket a kultúra terjesztésének eszközei felett. Nincs szükség a kormányzatok központosított oktatási minisztériumaira. Fel kell ismerni, hogy az oktatás kimondottan a helyi érdekszférába tartozik, s helyi szinten kell ellenőrizni. Minden közösség különbözik a másiktól, s ha szabad elhatározásukon múlna, bizonyára iskolai tantervükről is különbözőképpen döntenének. Meg kell fogalmazni egy olyan kiáltványt, mely a helyi közösségek döntéshozó hatalmát tűzi ki célul. Ebben semmi új nincs: a svájciak sosem látták szükségét egy központosított oktatási minisztériumnak, nem is volt nekik soha, s furcsán néznének bárkire, aki ilyen intézmény létrehozását javasolná.


Pénzügyi rendszer

A pénz mechanizmusa a gazdasági kapcsolatok működését hivatott elősegíteni, olyan eszköz tehát, melynek szilárdan állampolgári ellenőrzés alatt kell állnia. A jelenlegi viszonyok közepette azonban az állampolgárok ellenőrzésére használják, s segítségével egy élősködő kisebbség szakít ki magának egy jelentős szeletet a gazdasági növekményből. Milyen pénzformára van szüksége egy demokratikus társadalomnak? Milyen mértékig és milyen feltételek mellett alkalmazható egy helyi valuta? Miképpen lehet megteremteni a helyi bankok helyi ellenőrzését?

Csak néhány kérdés, melyet a Fórum résztvevőinek meg kell válaszolniuk, nem megfeledkezve arról, hogy egy szélesebb alternatív mozgalomnak világos útmutatásra van szüksége, ha másért nem, azért, hogy a jelenlegi zavart legalább részben tisztázza.


Művészet és kultúra

A történelem emberléptékű társadalmainak művészeti és kulturális gazdagsága, annak szépsége és csillogása szűnni nem akaró csodálat tárgya a modern világban. Mi a kulcsa elődeink eredményeinek? Miért nem rendelkezünk igazi népművészettel és népi kultúrával a fejlett (félresiklott?) országokban, s miért rombolják le ezek az országok a bennszülött kultúrát, mihelyt a piaci erők kiterjesztik csápjaikat? Egészséges dolog-e a központi kormányzat könyöradományaira várni a "művészetek" fenntartása végett? Milyen alternatívák vannak? Élő lehet-e bármilyen művészet, mely nem segít az embernek dönteni saját életformája meghatározásában? Milyen szerepet játszhat és játszik egy ilyen kultúra a politikai változásban?


A médiumok

Gyakran állítják, hogy mindaddig, amíg a sajtó, a rádió és a televízió közlési szabadsággal rendelkezik, a demokrácia feltételei biztosítva vannak. Valóban így van ez? Ha igen, akkor ez az állítás semmibe veszi azt, hogy milyen mértékben képesek a magánszemélyek vagy a részérdekek ellenőrzésük alá vonni a tömegkommunikáció eszközeinek széles skáláját, felhasználva azt az általános jóléttel ellentétes nézeteik és értékeik terjesztésére. A televízió páratlan nevelő, érdeklődést felkeltő, felvilágosító és lélekgazdagító eszköz lehet, mégis ontja azokat a műsorokat, melyek legnagyobb részben tendenciózusan gondolattalan locsogásból állnak. Vajon ennek a hatalmas médiumnak, megannyi lehetőségével civilizációnk megmentésére, olyanok karmaiban kell-e lennie, akik egyszerűen pénzszerzésre használják? Vajon a közszolgálati csatornáknak versenyezniük kell-e a piac degeneráltjaival a minél nagyobb nézettség eléréséért? Mit kell tenni a televízió és a rádió véleményformáló hatalmának demokratikusabb elszámoltatása érdekében?


Szellemiség

A tudósok nemrégiben arra a következtetésre jutottak, hogy a "big bang", az ősrobbanás mögött célszerű "értelem" rejtőzik. Ez a következtetés új dimenziókat tár fel az emberi megértés és az ember szellemiségének vonatkozásában, közvetlen visszatükröződést nyújt az önmagunkról, a környezetünkhöz, egymáshoz, a társadalomhoz való viszonyunkról, s az emberi élet általános irányáról alkotott nézetünkben. Hogyan képzelhetnénk el azt a tömérdek lehetőséget, melyet ez az új szellemiség teremt, hogy segítségével a számunkra adott transzcendens bizonyosság gazdagabb formáit élhessük meg? Bízhatunk-e a hagyományos vallásos szervezetekben, hogy segítsenek ennek a feladatnak a végrehajtásában? Szükségünk van-e egy teljesen új szellemi doktrínára, vagy térjünk vissza a természetről és az életről alkotott ősi, misztikus világnézethez?

Fordította: Hosszú Tamás




Arne Naess: Ecology, community and lifestyle:
Outline of an ecosophy
Cambridge University Press, 1991. 223. p.

(Ökológia, társadalom és életmód: Ökozófiai vázlat)

Naess a mély ökológia elismert alapítója és a szemantikának, a tudomány filozófiájának, Gandhi és Spinoza gondolkodásának jó hírű szaktekintélye. A könyv egyben bevezetés a filozófiába és stratégiai, taktikai kézikönyv komoly környezetvédelmi szakemberek számára. Naess alaptétele az, hogy a környezetvédelmi problémák megoldása az emberekre vár - az emberekre, akiknek értékítéleteket kell hozni olyan konfliktusokban, melyek túlmutatnak a szigorúan értelmezett emberi érdekeken. Így nemcsak egy erkölcsi rendszerre van szükségünk, hanem a világ és önmagunk felfogásának olyan módjára, amely az élet és a természet: valós értékeit magától értetődővé teszi; olyan rendszerre, amely "mélyökológiai elveken" alapul. A könyv arra bátorítja az olvasókat, hogy ismerjék fel saját "ökozófiájukat".