Vass Csaba

Szelényi és a sehogysem uralkodó értelmiség
(részletek)


[Rich Text formátumú változatban letölthető]


... Hogy is néz hát ki az átmenet társadalomszerkezete Magyarországon?

A szocializmus uralkodó társadalmi valóságáról és a globalizációs termelőmód makrotársadalmi szerkezetéről elmondottak fényében, úgy véljük, pontosabban válaszolható meg az a kérdés, hogy az "államszocialista rend bomlása milyen következményekkel jár a társadalmi rétegződésre".

Egyfelől láthatóvá válik az, hogy az átmenet előnyeit a fejlett piaci-szocialista társadalom uralkodó osztálya és az általa is támogatott, s a többszörös gazdaságszerkezet idején megerősödött volt polgári társadalom uralkodóinak maradvány része, különösen szövetségalakításukat követően, élvezte azáltal, hogy a szocialista politikai tőkések közül átlépett a globalizációs-politikai kistőkések közé, s komprádorrá vált. Az is láthatóvá válik, hogy a választások sikereit kihasználva az előnyök egy kis részét kiharapta magának a történeti-nemzeti társadalom uralkodóinak élelmesebb része, ami ellen persze hangos sivalkodással tiltakozott az előbb említett koalíció, annak ellenére, hogy még e vagyon birtokában is - mint látjuk majd - csak alávetett uralkodói helyzetbe került ez a csoport. Mindebből kitűnik az is, hogy a "nómenklatúra burzsoázia" megnevezés túlságosan is általánosító megnevezés volt, s Szelényi akarata ellenére is arra szolgál, hogy folytatódjon az a bújócska, amelynek során a tényleges uralkodó osztályok elbújhattak a kritikai levizsgáztatás elől. Ebből az is láthatóvá válik, hogy a "komprádor értelmiség" egyfelől kikből tevődött össze, másfelől kinek a szolgálatában volt "komprádor". A komprádor értelmiség a globalizációs peremtársadalombeli helyekre globalizációs politikai tőkésnek kiválasztott piaci-szocialista politikai tőkések és a volt polgári gazdasági tőkések közül került ki.

Másfelől a váltás másodlagos haszonélvezőit is megláthatjuk e nézőpontból. A globalizációs peremtársadalomnak alávetett helyzetbe érkezett meg a váltás során a nemzeti modern társadalom. Ennek következtében az osztozkodásban hátraszorult piaci-szocialistákból és a volt polgári társadalom tagjaiból, részben pedig a történeti-nemzeti társadalom maradványaiból összeálló nemzeti gazdasági uralkodó osztály csak másodlagos haszonélvezője lehetett az átalakulásnak. E csoportok ezért meglehetősen sértődöttként élik át az átalakulást. Különösen azóta, hogy a globalizációs diktátumok egyre nagyobb részeket szakítanak ki előnyeikből, s egyre inkább az elszegényedés felé sodorják őket is. Emiatt ennek a makrotársadalomnak a gazdasági uralkodó osztálya csalódott az átalakulásban, s mára komoly ellentétbe is került a globalizációs peremtársadalom uralkodó politikai tőkésosztályával. Ennek az ellentétnek az éleződéséhez segíti hozzá a háromfelől jött nemzeti tőkésosztályt az is, hogy soraikba felverekedte magát néhány, a létezett szocializmus második gazdaságának lehetőségeit ügyesen kihasználó, piaci tapasztalatokkal rendelkező, családi háttértámogatást élvező, a paraszti társadalomból induló vállalkozó és a fejlett párttársadalom feláldozását időben felismerő és időben váltó, revansra vágyó gazdasági tőkése is.

Harmadrészt az is világosan látszik, hogy kik is az átalakulás vesztesei. Mindenekelőtt a paraszti népi társadalom tagjai. Ők korábban is a gyarmatosítottak között voltak, s megélhetésüket csak önagyondolgoztatás árán, a második gazdaság lumpenvállalkozói szektorában szerezhették meg. Az átalakulás a létezett szocializmussal együtt eltüntette azokat a réseket is, amelyekbe betörve ez a társadalom eljuthatott a megélhetésig, s az új résekbe még sokan nem tudtak beilleszkedni közülük, aminek következtében puszta megélhetésük is komoly veszélybe került. Velük egyenlő mértékű vesztesei az átalakulásnak a klasszikus és a fejlett párttársadalom tagjai, közülük is elsősorban a volt fizikai és szellemi politikai bérmunkások. Az előzőeknek szinte alig, az utóbbiaknak is csak elvétve volt lehetőségük ahhoz, hogy kikerüljenek az őket már korábban is fenyegető elszegényedésből, abból az áldozati helyzetből, amibe a piaci-szocialisták és a velük szövetséges volt ellenzékiek sodorták őket. A piaci-szocialisták ugyanis, hogy a Gorbacsov által elfogadott átalakításból győztesen kerülhessenek ki, feláldozták a politikai ipari műveket, s az arra épülő kétgenerációs párttársadalmat. Amiért ugyan nem nagyon volt kár - veszteségtermelő voltuk és az általuk megőrzött hatalmi intézmények elfogadhatatlansága miatt -, azonban ez nem változtat feláldozásuk és átalakulásbeli lecsúszásuk tényén. És a bürokrácia-osztályról szóló elméletek ékes cáfolatául, a feláldozás első vonalában éppen a bürokráciát dobta prédául a népharagnak az ebben az aktusban a bújócskát beszüntető és nyíltan színre lépő piaci-szocialista politikai tőkésosztály: nem fájt a szíve politikai bérmunkásaiért, ha az volt a tét, hogy önmagát kell mentenie.

Így vált az átmenet sodrában láthatóvá negyedrészt az is, hogy szó sincsen az értelmiség, vagy a teleokratikus értelmiség osztállyá szerveződéséről. Az uralkodó osztályba nem az értelmiség, hanem a politikai tőkések kerülhettek be, akár értelmiségiek voltak, akár nem. Ötödrészt, függetlenül azonban attól, hogy történelmi áldozatként, miként a paraszti-népi társadalom romjai, vagy politikai áldozatként, mint a két párttársadalom alávetett bérmunkás-osztályai és részben uralkodó osztálya kerültek-e a végletes elszegényítés sorsára - e társadalmak tagjaiból kerül ki a globalizációs gyarmatosításra sem méltatott társadalom, amelynek aligha van esélye arra, hogy akár egyéni hőstettekkel is kiverekedje magát áldozati helyzetéből. A globalizációs peremtársadalom számításba sem veszi, a hozzá képest alávetett, de felettük azért uralkodó államtársadalom pedig legfeljebb a régi tisztiszolgai helyeknek megfelelő biztonsági őri pozícióig engedi eljutni tagjait, lettek légyen bár szakértelmiségi bérmunkások is. A nómenklatúra-burzsoázia és a komprádor értelmiség megnevezések, az elit cirkulációjára vonatkozó jóslattal egyetemben, miközben részleges igazsággal bíró fogalmak, újra csak arra alkalmasak, hogy a ténylegesen uralkodó társadalmakat és azok uralkodó osztályait elfedje a kárvallottak szemei elől.

Ezt Szelényi is érezte, s a nómenklatúra-burzsoázia helyett újabban a menedzser kapitalizmus megnevezést használja. Csakhogy a "menedzserek" a pártpolitikai tőkésosztály tagjai voltak, legalábbis Magyarországon, mint a testületi párt tagjaiból álló "nómenklatúra", ezért rájuk is érvényes, hogy nem szakértelmiségi mivoltuk, hanem globalizációs politikai tőkéjük révén jutottak peremtársadalmi komprádor helyzetükbe. S minthogy a globalizációs vállalkozásoknak legfeljebb harmadrendű beszállítói helyzetében vannak, az általuk és a politokráciájuk által vezetett peremtársadalmat helyesebbnek tartanánk lumpenglobalizációnak nevezni.

Az átalakulás makroszerkezete - és csak a nagyobb makrotársadalmak felemlítéséig eljutó leírása alapján - lényegében megőrizte a létezett szocializmus jellegzetességeit:

- Legfelül most is egy "elpolitikásított", uralkodó helyzetű peremtársadalom található, a lumpenglobalizációs peremtársadalom, amely a komprádor politikai tőkéseken s a nem legitim hatalmi intézményeken keresztül a globalizációs gyarmatosítás céljait szolgálja, s amely peremtársadalom egyre inkább elkülönül a többitől, s egyre inkább a szupranemzetekhez kapcsolódik.

- Alatta a gyarmatosításra kiszemelt, "elgazdaságosított" és a parlamenti demokráciával sakkban tartott államtársadalom található, amely azonban előnyösebb helyzetben van, mint

- a legalulra, a gyarmati alatti létbe kényszerített, kiegészítésül a peremtársadalom és az államtársadalom repedéseiben megélhetést kereső, naturálgazdálkodással és reciprocitáson alapuló gazdálkodással életben maradni igyekvő, csonka társadalmakból álló roncshalmaz, a réslakók páriatársadalmának zónája található, amelyből kimenekülési lehetőséget egyedül

- az államtársadalom és néhol a mellé felzárkózott maffiatársadalom fekete gazdaságába való bekapcsolódás kínál.

Ebben a szerkezetben az "értelmiség", minthogy mind a négy szinten megtalálhatók tagjai, megint csak nem nevezhető uralkodó osztálynak, bárha a peremtársadalom vezető helyeire szinte csak felsőfokú végzettségűeket választottak ki.

Ugyanakkor a tudástőkéjét politikai tőkére, vagy a pártpolitikai tőkéjét globalizációs politikai tőkére felcserélő felsőfokú végzettségűek közreműködésével kialakított, többszörösen összetett gyarmati társadalomszerkezetért, amelyben "az elitek cirkulációja" és "lesüllyedése" is egyaránt jellemző, ez a csoport kiérdemelte a Szelényi által is javasolt "áruló" jelzőt. A globalizációs felsőfokú végzettségűek árulása azonban nem abban áll, hogy ez az értelmiség szakértelmiségi pozícióját cserélte volna fel teleokratikus tudástőkére. Árulást azért követett el, mert a pártpolitikai tőke elértéktelenedése következtében felszabaduló értelmiségi hivatását cserélte be a gyarmatosításban segédkezők globalizációs politikai tőkéjére, a komprádor státusra, s a felszabadulásban reménykedő, alávetett makrotársadalmakat az újgyarmati, illetve még annál is rosszabb, a gyarmat alatti - ember alatti - létbe kényszerítette a relatív szuverenitás békés megszervezése helyett.

Ezek után a globalizációs gyarmatokra kényszerített és ott elnémított értelmiségre vonatkozó előző kérdés így tehető fel: vajon lesz-e az elnémított értelmiségnek erkölcsi ereje ellenállni a komprádor jólét csábításának s nemzetalkotó hivatásának áldozatos életét választani. Mert a megszólalásához szükséges kritikai nyelvét is csak ekkor találhatja meg.

(1996)