OIKOLÓGIA

A világ zöld lelke


[Rich Text formátumú változatban letölthető]


Ahol az emberiség még
sohasem volt: a haza.

...hogy a világban
szaporékony legyen minden,
ami bensőséges.

Azért vagyunk a világon,
hogy valahol otthon
legyünk benne.



A következőkben egy "kutatási" téma nagyon vázlatos felvezetésére vállalkozom, abban a reményben, hogy az olvasókat, s nem utolsósorban barátaimat, kollégáimat és a diákokat, akikkel különböző egyetemeken, különböző műhelyekben együtt dolgozom, be tudom vonni egy olyan szellemi játékba, melyet jobb szó híján egyelőre kutatásnak nevezek.

Az elmúlt negyven év szellemi csapdáiból tápászkodó magyar kulturális élet és az értelmiség egyre fokozottabban keresi azokat az új támpontokat, amelyekkel kulturális identitását, értelmiségi önazonosságát egy új szellemi és erkölcsi szinten helyreállíthatja. Ennek jelei mutatkoznak abban a lázas igyekezetben is, ahogyan fölfedezzük és fölmutatjuk Magyarországon is az ökológiai gondolat, az ökofilozófia jelentőségét. Amikor tíz évvel ezelőtt a Kapcsolatok című sorozatban megjelent az ökológiai kapcsolatok kötet, [1] alacsony példányszáma ellenére is revelációként hatott.

Megdöbbentő volt a nagy részben még mindig marxi citatológiába ájult szellemi életnek, hogy nem csupán a század olyan jelentős filozófusai nem kerültek be a magyar szellemi vérkeringésbe, mint Heidegger, vagy Merleau-Ponty, de egy paradigmaváltás: az ökofilozófia felemelkedése is észrevétlen maradt. Így nálunk ismeretlenként jelentek meg olyan ökofilozófusok, mint Lester Brown, Fritz Schumacher, Gary Snyder, Jim Lovelock, Wendel Berry, Amory Lovins, Karl Hess és a többiek. Az elmúlt tíz év azonban alapvető változást hozott ezen a téren, és ma már inkább egy túlhajtott érdeklődés nyilvánul meg az ökológiai kérdésekkel kapcsolatban. Könyvek tucatjai jelennek meg ebben a témában, és legalább fél tucat folyóirat tűzte zászlajára az ökológiai gondolatot, köztük olyan jelentősek, mint a Liget, az ÖKOTÁJ, az ÖKO és a Harmadik Part.

Az értelmiség lázas önazonosság- és szellemi újvilágkeresését jelző másik jelenség a szimbólumkutatás feléledésében tapasztalható. Úgy tűnik, a magyar szimbólumkutatás most akar kitörni a szemiotikai módszer szűken analitikus gyávaságából. Mintha most kívánnánk meglépni azokat a lépéseket, amelyeket a francia szellemi élet az 1960-as évek végén megtett, amikor Jean Chevalier vezetésével előkészítette és megjelentette azt a négykötetes szimbólumszótárt, [2] amely máig is az egyik legizgalmasabb ezen a területen. Itt a teljesség igénye nélkül utalnom kell néhány magyar kísérletre, különös tekintettel két átfogó szöveggyűjteményre. Az egyik a Kapcsolatok című sorozat, amelynek három kötetében[3] már csaknem tizenöt évvel ezelőtt széles körű áttekintés jelent meg a nemzetközi és hazai szimbólumkutatási eredményekről. Ezekben a kötetekben olyan jelentős munkák váltak magyarul olvashatóvá, mint például H. von Dechend és G. de Santillana Hamlet malma című munkája a teremtésmítoszok szimbolizmusáról, vagy Arturo Schwarz, Hermann Nitsch, Antonin Artaud, Caroline Tisdall és mások írásai a művészetben működő és meghatározó szimbólumokról, valamint A. I. Martinov, V. V. Bobrov, V. F. Stein, M. Wallis és mások tanulmányai a népművészetben működő szimbólumrendszerről.

Ilyen meghatározó szellemi teljesítmények ellenére a kötetnek szinte nem volt visszhangja. Ha leszámítjuk, hogy a Művészet folyóiratban a pártos kritika támadta, akkor elmondhatjuk, hogy a vállalkozást a koránjöttség érdektelensége vette körül. Ez nem is csoda, hiszen olyan interdiszciplináris szintézisteremtő tágassággal kívánt témájához közeledni, ami elképesztő, kihívó, sőt gyanús volt a tudományos részterületek részterületeiben (ideológiai okokból kényszerűen is) bujdosó akkori magyar tudományosságnak. De nem sokkal nagyobb visszhangja lett annak a kötetnek[4] sem, amely egyedülálló alapossággal és tágassággal járta körül a halál szimbolikáját.

Eme sikeres és sikertelen kísérletek után az elmúlt két-három évben szellemi tavaszi zsongás indult ezeken a területeken. Az MTA Szociológiai Intézet Kultúrszociológiai Műhelye 1992. október 1-jén "Szimbolizáció" munkacsoportot alakított. Ennek célja a hazai szimbolizáció-kutatások (interdiszciplináris és irányzatok-közi) találkoztatása, egy komplex szimbolizációfelfogás és ilyen szemléletű kutatások ösztönzése. A terv első lépcsőjeként három tanácskozás és három tanulmánykötet[5] jön létre, valamint egy igazi heroikus szellemi vállalkozás, az első magyar nyelvű szimbólumszótár. [6]

A kezdeti csapongások után az ökológiai kutatások is széles medret találtak a magyar tudományosságban, így most itt könyvtárnyi irodalmat kellene felsorolnom, ha érzékeltetni akarnám a terület teljességét. Témánk szempontjából csupán egyetlen kötetre szeretnék utalni, mely A kultúra ökológiája[7] címmel jelent meg. Ebben a tanulmánygyűjteményben indult el az ökológiai frazeológiának az a vitája, [8] amely minden zaklatottsága ellenére sokat jelentett a tisztázódás szempontjából. Magyarországon ez a vita nyitotta rá először az értelmiség szemét arra, hogy az ökofilozófiában egy paradigmaváltás fejeződik ki, s ezután nem tekinthetjük már mi sem az ökológiát - s főleg annak ökofilozófiában kiteljesedő elméletét - szűk természettudományos problémának. Sőt, az eddigi előmunkálatok megteremtették a lehetőséget, hogy az ökológia fogalmát tovább finomítsuk.

Ennél a lépésnél ismét az etimológiai eredethez kell visszanyúlnunk. Amikor Haeckel bevezette az "ökológia" szóösszetételt, akkor Darwin azon tételére utalt vissza, amelyben a természet háztartásáról beszélt. Ezért használta az OIKOS görög szótőt, ami háztartást jelent. Számunkra, akik a modernizációs mítosznak már nemcsak az előnyeit, hanem egyre nagyobb hátrányait is "élvezzük", az OIKOS görög szótőnek egy másik, mára egyre erősödő jelentése is van. Ebben a szóban ugyanis benne rejlik a ház (az élethez közvetlenül tartozó terület), de a haza is, sőt az egész emberiség otthona, ahogy azt az OIKUMENE kifejezés mutatja. A szó ilyen értelmű megvilágítása és életünk ennek függvényében való átvilágítása talán választ ad arra, hogy a túlhajszolt modernizációban mitől sterilizálódik, értéktelenedik el, megy veszendőbe a társas értelemben vett hely mint tartalom. Mitől pusztul körülöttünk a ház, a haza, miért űzetünk ki életünk kertjéből. Kimondhatjuk, hogy a huszadik század végén éppen az otthon és az otthonosság lett a legnagyobb kihívás és vágy. Gazdasági értelemben a kicsi a szép, politikai értelemben a gondolkodj globálisan, cselekedj helyileg, kulturális értelemben pedig az azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne képletében.

Az itt leírtakból következik, hogy ha csak kutatási szakzsargonnal is, de érdemes bevezetni az OIKOLÓGIA, az otthonosságkutatás fogalmát, mégpedig az alábbi megosztás szerint:

OIKOS

     elsősorban az oikológia tere          elsősorban az ökológia tere
ÖKUMENÉ HAZA HÁZ HÁZTARTÁS
az egész emberiség
otthona,
szövetségek
szövetsége
nemzet,
közösségek
közössége
otthon,
otthonosság,
valamihez tartozás
érzete, családközösség
az "otthon"
(ház, haza, ökumené)
anyagi formája
és szervezete

Amint az ábra felirataiból kiderül, egy új szótár is születik, nevezzük az egyszerűség kedvéért oikológiai szótárnak, benne például a világ: szövetségek szövetsége, a haza: közösségek közössége. Ha a létező történetírás megengedte magának, hogy az emberiség történetét a háborúk történeteként írja meg, akkor az oikológia megengedheti azt a részrehajlást, hogy a világot a szelídség frazeológiáival értelmezze.

Természetesen az itt felvázoltaknak akkor lenne igazi értelme, ha általa elmozdulhatnának egy új nemzeti kulturális identitás megfogalmazásának irányába[9] is. Amelynek egyik alapvető kérdése az lenne: "miféle sajátos hozzáférhetőséget jelent az emberlét alapkérdéseihez a helyi kultúrához tartozás"? Ki tudjuk-e szabadítani a haza fogalmát a huszadik század eleji Heimat-kultusz, majd az azt kompenzáló Heimatforschung tévútjairól. Vajon nem éppen egy, a faji alapok helyett az otthon, az otthonosság alapjairól indított haza-meghatározás szabadít ki bennünket az Ernst Block által megfogalmazott dilemmából, hogy a haza az a hely, ahol az emberiség még sosem volt? Természetesen ehhez a legkényesebb pont, például a nemzeti szimbólumok kritikai feltárása szükséges, mondjuk egy magyar hermeneutika[10] keretei között. Egy ilyen szimbólumkutatás megteremtené többek között a nemzeti szimbólumok állandó közösségi visszavételének lehetőségét és új felmutatását, kizárva ezáltal ezeknek a szimbólumoknak - főleg politikai - bemerevedését, és biztosítva a nemzet legjobb szellemi képességeinek folyamatos működését a társadalomban. (1994)




Jegyzetek:

[1] Kapcsolatok sorozat (szerk.: Bak Imre-Zelnik József) In: IV. kötet: Ökológiai kapcsolatok (szerk.: Endreffy Zoltán és Kodolányi Gyula). Budapest, 1983.

[2] Chevalier, Jean: Dictionnaire des symboles HV. Paris, 1973-1974.

[3] Kapcsolatok sorozat. (szerk.: Bak Imre-Zelnik József). I. kötet: Mítoszok, mesék, jelek. Válogatta és a bevezetőt írta: Bak Imre. II. kötet: Múltidézetek. Válogatta és a bevezetőt írta: Beke László. IIl. kötet: Etno-art és (nép)művészet szemiotika. Válogatta és a bevezetőt írta: Hoppál Mihály.

[4] Adamik Lajos-Jelenczki István-Sükösd Miklós, szerk.: Mauzóleum; Halálirodalom. Budapest, 1987.

[5] Az első kötet tanulmányai elkészültek A szimbolizáció-kutatás módszertana címmel.

[6] Az első magyar nyelvű szimbólumszótár elkészítésére a szegedi JATE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén működő szimbólumkutató csoport vállalkozott.

[7] Új Forrás Füzetek 3. (Szerk.: Monostori Imre): A kultúra ökológiája (szerk. és az utószót írta Cs. Varga István) Tatabánya, 1987.

[8] Juhász-Nagy Pál írásában az ökológia fogalmának összekapcsolását és kiterjesztését a kultúrára (azon belül például a politikára) filosz felületességnek nevezte. Szerinte az ökológia: egy szaktárgy, ha úgy tetszik: egy diszciplína. Mint ilyennek speciális szemléletmódja, eszköztára, nyelve stb. van, ám egy ökológiai argumentum sohasem tévesztendő össze sem egy "para-ökológiai elmélkedés" valamilyen túl laza konklúziójával, sem annak a gyanús "interdiszciplináris halandzsának" a szapora érveivel. Ezzel szemben ugyanebben a könyvben Zelnik József az ökológiai szó etimológiáját vizsgálva rámutatott, hogy még a szóalkotó Haeckel is a görög OIKOS szó használatával valójában. szociológiai diszciplínát vezetett be.

[9] Nemzeti kulturális identitás és önbemutatás címmel Király Jenő írt kutatási tervet. Kézirat. Megtalálható a Kulturális Innovációs Alapítvány könyvtárában. 1035 Bp., Miklós tér 1.

[10] Erre egyik tanulmányában Király Jenő tett javaslatot.