4. FEJEZET

A magyar hazugságóceán bolygó hollandijai


[Rich Text formátumú változatban letölthető]


Mi, magyarok, mi szegény magyarok, mi hangyamagyarok már csak úgy vagyunk, hogy Mohács óta minden száz évből legalább negyvenet - olykor többet is - az alávetettség, a kisemmizettség, a magyarkultúra-ellenesség pusztájában kell vándorolnunk. Ráadásul ezekről a kánaán reménye nélküli vándorlásainkról igazán beszélni sem tudunk, mert sohasem voltak, ma sincsenek olyan igazi fórumaink, amelyek ne a mindig illetékes, a magyar kultúrával ellentétes külföldi érdekeket, ma az uralkodó nemzetközi trendiket szolgálnák ki. Így aztán maradnak számunkra az egymás közti rejtjeles üzenetek, összekacsintások, olykor erősebb kézfogások, s néha egy férfias baráti ölelés annak, akit éppen halálra ítéltek közülünk az ellenfeleink és a "mieink". Az elitnek - már ha van - ezt a tragikus létállapotát a nép természetesen nem érti, hogyan is érthetné egy szerves, a kultúránk organizmusán keresztül ökonomikusan működő állandó kapcsolat nélkül. Bár, ha belegondolok, mi, értelmiségiek sem értjük valójában, hogy ennyi balszerencse között mitől működik még mindig az ország, s ez a nép, az istenadta, a legveszélyesebb pillanatban mitől tud mégis sokszor olyan bölcsen dönteni. Talán attól, hogy istenadta, mert attól biztosan nem, amit tőlünk, értelmiségiektől kap. Most is például szinte észre sem véve úgy áruljuk el, hogy még a tudatos árulás profizmusa és nyeresége is hiányzik. Nincs is nép, amelyet többször elárult volna az elitje, vagy mégis egy, de hát annak a népnek és elitjének egy mentsége van, hogy ő a választott.

Innen az ismert okok miatt megint következik egy újabb rejtjeles üzenet, palackposta a hazugságóceánon keresztül. Valaki talán tudni fogja, miről szól, valaki merni fogja végiggondolni, és talán valaki tenni fog, már ahogy ezt a régi szabadkőműves szentháromság hirdette. Ha mást nem is, de azt megtanulhatnánk tőlük, hogy ha valamiről nyíltan nem beszélhetünk, akkor nagyon rejtelmesen kell. Ezt ők olyan magas szintre emelték, hogy a rejtelmesség piramisának csúcsán megjelent a tautológia, amit már az alkotók sem értenek, de már mindenki érteni vél, és így jól eljátszódhatunk szellemileg az idők végeztéig, mert megteremtettük a félreértések demokráciáját.

Tehát azért most az időn és a viccen túl mégiscsak egy kicsinyt beszélnünk kellene arról: mi a fene dolgunk vagyon most nekünk, magyar értelmiségieknek, ha még vagyunk, s ha még van magyar vagyon, azaz marha. Sejtésem szerint a magyar értelmiség még sohasem volt ilyen helyzetben a történelemben, hogy ennyire ne látta volna át a világfolyamatok és az azokból következő helyi ügyek lényegét. Nézzük tehát, mi történt az elmúlt tizenöt évben a világban, Európában és Magyarországon. Tényleg rianásszerű változások történtek, vagy pedig egy évszázadok óta jól kimódolt forgatókönyv működik az összeesküvés-elméletekben hívők legnagyobb megelégedésére? A magyar értelmiségnek azt kell csak megvizsgálnia, hogy mi történt a szovjet hadsereg kivonulása után a politikában, a gazdaságban és a kultúrában, vagy azt is, hogy mi a különbség a pártállam-monopolista álszocializmus és a pártok által uralt félkapitalista társadalmi-gazdasági berendezkedés között a magyar kulturális közcélok vonatkozásában? Vagy merészeljük kicsiny ügyeinket a világ 2001. szeptember 11-én a két toronnyal összeomlott és a gigászi porfelhőből felsejlő új arcának, álarcának tükrében szemlélni? Ha másképpen nem, legalább úgy, mintha a Jelenések könyvét olvasnánk, amelyről nem tudjuk megállapítani, hogy a múltról vagy a jövőről, vagy mindkettőről egyszerre szól, vagy csak elfojtásaink lidérces álomszerű leírása.

illusztráció Ezért most ebből az alapállásból próbálom boncolgatni a helyzetet, és - a szemléletesség kedvéért - egy olyan nézőpontból, mintha Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Saint-Germain gróf beszélgetne ügyeinkről az Adrián, Herczeg Ferenc vitorlásán. Kossuth, aki nem merte leírni Deáknak a valódi okot, hogy miért nem szabad az ország hajóját a Habsburgok süllyedő, vén csatahajójához kötni; Deák, aki a legtisztességesebb magyarként azt hitte, hogy a kiegyezés két fél megegyezése volt csupán, és Saint-Germain, aki magát Rákóczi fiának nevezte, és az európai történelem legnagyobb ezoterikus alakjaként mindenáron meg akarta akadályozni a francia forradalom kitörését. Ő már akkor tudta, hogy miért; mi csak most kezdjük sejteni. És végül a vendéglátó Herczeg Ferenc, aki akkoriban csatangolt az Adrián, amikor még volt magyar Adria, és a soknyelvű dalmát tengerparton magyarul is lehetett boldogulni. Ebből is látszik, hogy a mesék világába keveredtünk, ahol szabadabb a szellem, egyenlőbb a vélemény, és testvéribb a szó.

- Jó helyen kapiskáltok, magyar testvéreim - szólalt meg Saint-Germain -, ha a Jelenések könyvéből értelmezitek azt, ami mai világotokban történik, de még jobb lenne, ha Énókh könyvét tanulmányoznátok a nephilim háborúról. De mielőtt ilyen messzire mennénk, az már igaz - és engem is megdöbbent -, hogy Európa ennyire szellemi vezetés nélkül maradt. Világok háborújában Európa volt már ennél sokkal rosszabb helyzetben is. Gondoljatok arra, hogy 846-ban Rómában Szent Pál sírján táncoltak a szaracénok, és már Párizs alatt portyáztak. Ha akkor - na jó, nem akkor, hanem 150 évvel később - nem jön egy zseniális pápa, aki meghirdeti a keresztes hadjáratot Jeruzsálem felszabadítására, s így ügyesen kihelyezi a háború központját Európából a Közel-Keletre, akkor ma nincs Európa. Nincs gótika, nincs reneszánsz. Nincs Dante, nincs Leonardo, és nincs Bach és Mozart, és Európa nem más, mint Ázsia Balkánja. Gondolják ezt végig azok a szabadelvűek, de inkább szabadelvtelenek, akik megdorgálják volt üdvöskéjüket, Oriana Fallacit, mert félti imádott Firenzéjét az erőszakosan betelepülő iszlámistáktól. És a mai helyzetben abban is igaza van az öreg hölgynek, hogyha most összeomlana Amerika, akkor összeomlana Európa, maga a Nyugat ,mint olyan is. Persze ezt nektek, latens és kevésbé latens antiszemitáknak, nehéz elviselni, mert Amerikában nem láttok mást, mint proizraelita nagyhatalmat, a világuralomra törő zsidóság eszközét. Azon nem gondolkoztok, hogyha az a két szemita nép nem egymással bíbelődne ott, Jeruzsálem környékén, akkor az iszlám már rég Európa szíve felé nyomulna, mint tette ezt már többször az elmúlt két évezredben.

- Ferenc, te tűröd, hogy ez az elszabadult agyú zabigyerek, ez a hazudozó spanyol zsidó leantiszemitázzon bennünket? - szólalt meg Kossuth. - Engem, akit a híres szatmári rabbi gyógyított meg, és nagy hírt, nevet jósolt, akit még a magyar zsidók is apjuknak tekintettek. Vagy Téged, aki megteremtette a lehetőséget, hogy a Kiegyezés utáni országgyűlés első napján törvénybe iktassák a zsidók egyenjogúságát.

- Azt nem én intéztem el, Lajos - szólt csendesen Deák -, hanem a Rotschild, aki ezért szorította olyan erősen a császár torkát, beleszorítva a Kiegyezésbe.

- Risum teneatis amici? Megállnátok-e nevetés nélkül barátaim, ha kívülről szemlélve hallgatnátok magatokat? - szólt szelíden Saint-Germain. - Mitől lettetek ti ilyen magyarázkodó nemzet? Mitől keresitek minden okozat okát azon kívülről? Így sohasem sikerül megfordítani a bukás folyamatát. Nem sikerül újratudatosítani egy nemzet elvesztett építő, pszichikus elemeit.

- Felhívom az urak figyelmét - szólalt meg Deák -, hogy a magyarság helyzete most nehezebb, mint bármikor volt a történelemben, ezért tegyük túl magunkat a szóvirágokon, beszéljünk a helyzetünk könyörtelen igazságairól. Arról beszéljünk, mielőtt rövid szellemidőnk le nem telik itt a hajón: Mi van ma Magyarországon, mi lesz Magyarországgal? Ez viszont a mai helyzetben minden eddiginél nehezebb, mert egy gyermek demokratikus társadalom szeme előtt "hált el" egymással sok éretlen, pucér gondolat. Hamis nyelveken szólunk félrehalló fülek előtt. Egy területileg és mára lelkileg is összezsugorodott országot, egy bonsai-Magyarországot kellene felébreszteni egy olyan álomból, egy olyan ámokfutásból, ahol mindenki retteg a józan ébredéstől, vagy nagyrészt nem is tudják, hogy ez élet avagy álom.

- Ferenc, te nagyon megváltoztál, mióta tested nem köti szellemed - szólt Kossuth. - Most már értem, mire utaltak cinikus bírálóid, amikor azt mondták, hogy Deák morálja és reálpolitikája testének nagy súlyából adódik. Azzal, mint egykori főfirkász, én is egyetértek, hogy a sorskérdéseinkről szóló viták primitív publicisztikai szintre süllyedtek. De hát öreg barátom, láttunk mi már ilyet, mikor a pesti német kereskedők, a Kereskedő Testvérség, úgy akarták kiszorítani a zsidó gabonakereskedőket, hogy a betegesen hangolt lelkű Nagy Ignáccal és a züllött életű Kuthy Lajossal jó pénzért antiszemita regényeket írattak. A 40-es években így meg is született az azután sokat emlegetett magyar antiszemitizmus, legalábbis az irodalomban. Azt persze most, amikor már a gabonának nincs valami nagy szerepe, jó lenne tudni, hogy mitől erősödött föl ez a szénkereskedő agyú zsidó-magyar határvillongás. Jó lenne tudni, hogy megélhetési filoszemiták és antiszemiták játsszák-e csak szokásos kisded játékaikat, vagy valami régen elfelejtett, mélyre süllyedt gonosz emelkedik módszeresen, s vájja bele körmeit minden dologba, ami előbbre vihetné az országot. El kellene már döntenünk, hogy szembenálló kultúrák spirituális konfliktusa, vagy csak megélhetési háború, vagy mindkettő az, ami itt történik.

- El kellene már döntenetek, mielőtt az utolsó, nephilim háború kitör, hogy mit akartok - vágott közbe Saint-Germain. - Látnotok kellene már ennyi kínos tapasztalaton túl, hogy mindnyájan csak tragikus eszközök vagytok az egyetlen igazi háborúban, abban, amit Énókh leírt.

illusztráció - Na, most álljunk meg - horkant fel Deák. - Látom, te tényleg magyar vagy, mert csak mi tudunk egy perc alatt napi problémáktól eljutni a Teremtés centrális kérdéseihez, és azok megválaszolásának lehetetlenségéből levonni napi ügyeink megoldásának lehetetlenségét. Ez így nem megy, legyünk praktikusak, tényszerűek, de durván.

- Egyetértek - szólt közbe Herczeg Ferenc -, ha én egyáltalán a házigazda jogán itt, az azúró Adrián, ebben az estébe hajló, de még vakító napfényű tengeren szólhatok. Azt kérdezem, hogy a magyar értelmiség az elmúlt tizenöt évben miért nem úgy viselkedik, mint a gályarabságból szabadult prédikátorok, az ezerszer nincstelenek, akik a nyelv erejébe kapaszkodva ébresztgették a hazát? Inkább mintha úgy viselkedne, mint az a két magyar gályarab, akit Mikes Kelemenék ki akartak váltani, de ők inkább maradtak, mert hát igaz, nehéz munkával, de kicsi biztos kenyerük volt a hajón. Vagy miért van az, ha a nemzeti oldalról, vagy arra hivatkozva, hatalomra kerül egy politikai csoport, nem talál más valutát a politikai alkuihoz, mint a magyar kultúra stratégiai értékeinek elárulását, ráadásul a tégy kokárdát az eke szarvára, és szánthatsz a magyar hátán mikszáthi elve szerint.

- Mit gondolsz, miből gazdálkodhat az ember, ha véletlenül alkupozícióba kerül és halálos ellenfelekkel áll szemben? - szólalt meg csendesen Deák. - Honnan van az a hazafias naivitás, amelyik azt hiszi, hogy ha Magyarországon hatalomra kerül egy nemzeti erő, annak lehetősége van széles terepen építkeznie. Milyen pontos a mese, amelyben a húsunkkal, a levágott lábunkkal kell etetni a griffet, hogy erejét vesztve le ne zuhanjon, hogy följussunk vele az égbe.

- De milyen kormány az - replikázott közbe Herczeg -, amelyik a szívünket, az eszünket eteti meg a griffel, hogy csapatának futásra bármikor kész lábait kímélje?

- Az nem nemzeti - szólt Deák -, de én azt hittem, hogy most igaz magyarok jó ügyeiről, bajvívásairól beszélünk, és nem politikai svihákok ügyeskedéseiről.

- Uraim - harsant föl a kossuthi tenor -, a politika, az nem apácák litániája, hanem országlászati észlelet. Ezzel a nyelvújításos nyelvficammal a racionalitásra szeretnék hivatkozni. Valamint arra, hogy ezzel mi, magyari urak eléggé hadilábon állunk. Hányan tudnak egy adott pillanatban egy elszánt magyar érzelmű politika mellé állni együttműködően, tevőlegesen, ha kell, pénzzel, paripával, fegyverrel? Másrészt hogy az adott politikai vezető mennyire tudja maga mellé szervezni saját oldalát, mennyire mer rájuk számítani, vagy már hatalomra jutásának az volt az ára, hogy megszabták, ki lehet a közvetlen környezete, és kit kell kiszorítania a saját oldalán a cselekvés teréből? Aztán, hogy ezt a gyengeséget kompenzálja, látszatradikális lépéseket tesz különben nem annyira lényeges területeken. Megfigyeltétek a történelemben, hogy az éretlen királyok szeretik a radikális tanácsadókat?

- Úgy látom, megbölcsültél, Lajos - dörmögte Deák. - Hát nem éppen a te radikalizmusodat kiegyensúlyozandó erőlködött Széchenyi már a 40-es évek elejétől létrehozni egy úgynevezett "centrumpárt"-ot, és engem kapacitált a párt vezetőjének? Legutoljára 1847-ben, amikor te már szinte politikai hulla voltál. Halálomig, sőt utána sem vagyok képes eldönteni, mi lett volna a jobb akkor.

- Rossz látni vívódásotokat - ragadta meg az alkalmat, és szólt Saint-Germain. - Hát azt a ti nagyon spontán márciusi forradalmatokat akkor már legalább egy évtizede nagyon vehemensen készítették elő illuminátus körökben. Különben Kossuth, te mikortól vetted fel a kapcsolatot Mazzinivel? Hadd jegyezzem meg csendesen, hogy az előbbi zabigyerekezésed egy kicsit erős volt. Nem mindenki olyan, mint te. Például Andrássy Gyula barátod és hódolód tudta, hogy anyja, a szép Szapáry grófnő a te szeretőd volt az ő gyerekkorában. Vagy ezért hitte, hogy úgy is vissza lehet vágni Ferenc Jóskának a levert forradalomért, ahogy ő Sissi "megismerésével" tette?

- De uraim! - vágott közbe Herczeg Ferenc. - Ha már egymást, sőt még a házigazdát sem tisztelik, tiszteljék legalább a tengert! Nézzék, most is milyen olimposzi közömbösséggel öleli körül ezt a vitorlázó sajkát. Csacska, rövid életünk legendáin mosolyog. Volt nők, szenvedélyes szerelmek, aranygyapjas politikai gazemberségek semmivé foszlanak az örökké zúgó, mormoló nagy szimfónia hatása alatt. Ha figyelsz rá, megváltoznak fogalmaid az élet értékeiről. Magával ragad valami áldott, bódító tengeri részegség, s mint egy illuminált illuminátus előtt, megvilágosodik az életed. Amit nagynak, fontosnak és fájdalmasnak láttál, azon mosolyogni tudsz egy ilyen csillagos éjszakában. Kicsi dolgok pedig megnőnek, mint a mérhetetlen, végtelen-távoli csillagok, melyek csak a szemünkben állnak össze jelentéssel bíró csillagképekké, birizgálják a szellemünket, hogy kivirágozzék fellobbanó agyunkban a mítosz, a történelem mélyebb értelme.

illusztráció - Esküszöm, ez ivott - ocsúdott először Deák az ámulatból. - Vörösmarty beszélt így, mikor néha jobb borhoz is hozzájutott, például mikor Sárosy Gyula küldött neki Ménesről, Arad-Hegyaljáról cigányleány-bort, mely verset is ihletett: "Borod sötét, mint a cigányleány, amelyben a szív édes lángja ég."

- Képviselő uraim, nem is rossz ötlet, most, hogy leáldozott a nap, ihatnánk egy kupával - lelkesedett Kossuth.

- Ha csak a képviselők ihatnak, akkor csak hárman iszunk, mert azok az ezoterikus szervezetek, amelyekhez a gróf úr tartozhat, nem ismerik a demokráciát, és vélhetőleg nem a démoszt képviselik, hanem a démont.

- Sőt csak ketten isznak, mert ha jól tudom, Deák úr, ön sosem iszik. Ön mindig józan, túl józan, talán ezért démonizál. Ha van két veszélyes szellemi részegség ezen a földön, az egyik az állandó összeesküvést sejtő és sejtető, és így a világunk működésének megfejtését könnyedén elhárító gondolkodás, a másik a száraz, materiális józanság, az állandó kézzelfoghatóságra apelláló földhözragadtság. Sajnálatra méltók azok a Tamások, akik azt hiszik, ha turkálhatnak a sebben, megértik a megváltást. Akik nem értik, hogy földi életünkben is bonyolult, ismeretlen világok lapolódnak egymásra, és minden lapnak külön jelentése van, és ezek különböző pontokon hatnak egymásra. Ezeket a hatásokat megfelelő szellemi készültséggel és érzékenységgel át lehet látni, és utána úgy vehetünk részt cselekvően a Teremtésben, hogy nem kuszáljuk össze az életünket, és mások életét.

- Szép idea - replikázott Deák -, de mi van, ha a magába szerelmesedett szellem úgy elszáll, hogy badibildernek ábrázolja a Teremtőt, aki rózsaszín hálóingben akarja megérinteni egy szépfiú ujjait.

- Deák úr összetéveszti a rózsaszín keresztességet a rózsakeresztséggel.

- Na, itt a bor, Lajos. Rizlinget tartok itt a hajón, ez a leghűségesebb magyar bor. Ha tisztán isszuk, mértékkel varázsolja el a szellemet, fröccsnek pedig férfi nem képzelhet jobb hűsítőt. Azt hiszem, csak ketten iszunk, az urak antialkoholisták, ami az előbbi beszélgetésből is láthatóan nagyon veszélyes állapot. Néha egy kis jó borral kell elbódítani szellemünket, mert ha ezt nem tesszük, az agyunk a transzcendens utáni vágyban olyan önámításba kezd, hogy belepusztul a világ is.

- Jól beszélsz, Ferenc, de térjünk vissza a lényegre, amiért vagyunk, és itt vagyunk: Mi van ma Magyarországon, és mi lehetne? Az urak meg hadd fontoskodjanak azon, hogy itt, Fiume felett, a tengeren, a Nagy Orion-csillagkép nyilával a Közel-Keletet vette célba.

- Nézzük tehát, mitől nem működik az ország - törte meg Herczeg Ferenc a csendet. - Lelki vagy gazdasági bajok vannak, vagy mindkettő együtt, vagy ezen túl az ország rabja a világ összegubancolódott, ha kell, összeesküdött, elkorhadt rendszerének?

- A világ olyan, amilyen, már régóta rosszul értelmezitek, ezért semmilyen - vágott közbe Saint-Germain. - Hogy értsétek, miről beszélek, elmondok egy történetet. Van nekem egy barátom, egy furcsa kis ember, egy proli Machiavelli. Nagy selma, állandóan agitál, nekem magyarázza az Európai Uniót, de ezt a szót mindig úgy ejti ki, hogy Europúnió. Ezt mindig nagyon viccesnek tartottam, azon túl is, hogy cinizmusra hajló gondolkodásommal is csak álmodni tudtam, hogy beérett a Prieure de Sion, a Sion perjelség 1290-es években, akkor még csak Európára kitalált, hiperállam-elképzelése. Különben az ezt szolgáló titkos "feasibility study-t", miután a 18. században véletlenül megtalálták, elkezdték hamisan aktualizálni. Maurice Joly III. Napóleonról írt szatírájába lopta bele, majd az orosz Ohrana hamisította belőle a hírhedt Cion bölcseinek jegyzőkönyvét. Így lesz egy eredetileg "ártatlan" világuralmi törekvésből pogrom. Ebből persze most nem az a lényeg, hogy az Európai Unióból pogrom lesz vagy békeprogram, hanem az, hogy elkezdtem kóstolgatni ezt a furcsa Europúnió szót. Mit jelent az, hogy púnió, nagyon pikáns. Hát persze punio, punivi, punitum azt jelenti, megbüntetni. Megbüntetni Európát, vagy Európa büntet, vagy mindkettő.

- Drága ezoterikus barátom - szólt közbe Deák -, látom, most a lényeget szagolgatod körbe, s úgy vagy, mint a sznob a parfümériában. Egyszerre érez büdöset és csodálatos virágillatot, de mivel sznob, nem meri kimondani, hogy itt azért valami bűzlik is. Ezért javaslom, hogy mielőtt feltárnánk azt, hogy a szellem és a lélek mély szondái mit sugallnak nekünk erről az Európa-ügyről, ütköztessük életünk napi tényeit a Nagy Európa Álommal. Kérdezem ezért, ha most megszavazzuk a belépést, később azonban felső szinten az Európai Egyesült Államok létrehozásáról döntenek a brüsszeli vezetők, lényegében kiiktatva a nemzetek önállóságát, érvényes-e még a belépés, hiszen nem oda léptünk be? Akkor valamennyi országban újra népszavazás lesz? Szól-e a törvény az esetleges kilépésről, legalább annyira, ahogy az egyesületekből kiléphet a polgár? A népszavazás erre is feljogosít, vagy erre már alkotmányosan vagy euro-alkotmányosan eleve nincs lehetőség?

- Ti, régi típusú vidéki magyar nemesek, mindig fanyalogtok, mindig hasogatjátok a szőrszálat - élcelődött Kossuth. - Ha az én régi Duna menti elképzeléseimről szól ez a dolog egy magasabb fokon, akkor jó dolog.

- Szellemileg milyen Európa kell, az a kérdés - vágott közbe Herczeg. - Nekünk a Kultúr-Európa kell. Mi sem ígérhetünk - várhatunk magunktól - kevesebbet, mint Kultúr-Magyarországot az Unióban. Pontosabban: Kultúra-, Kert- és Közösségi Magyarországot.

- Ne álmodozzon, Herzog úr - szólt Deák. - Pontosabban, figyeljen rossz álmainkra s azokon túl rossz tapasztalatainkra. Barátom, Lajos, na nem a Kossuth, hanem az Eff, szokta mondogatni a következőket: Európa egy ilyen hiperállamban miért ne lenne automatikusan csúcsbürokrácia, vagy a pénzügyi maradékelv beteljesítője, sumák, jótékonykodó főnök, politikai cukrosbácsi az óvodában, mindent elsimító pedagógus, aki egyformán igazat ad a marakodó feleknek, függetlenül attól, hogy ki kezdte, miáltal megteremtődik a feltétele annak, hogy legközelebb ugyanebben az ügyben újból igazságot tehessen. De mindenekelőtt uraim, a fő kérdés az, hogy mindegy-e, hogy kié a föld? Itt állunk a bűnbeesés előtt. Melyik magyar kormány meri feltárni teljességében ezt a problémát? Mindegy-e, hogy kié a föld? Ki integrál, mit és kit? Hol élnének és miből a vesztesek? Eddig miért nem sikerült a földszükségből soha erényt kovácsolnunk, és hogyan sikerülhetne ezután? Lehet, hogy nem számítanak a határok, de mindenki másnak láthatóan igen! A föld egyben terület is. A ház helye és környezetünk alapja. Vagy legyen inkább másoké? Azért a víz az úr. De még inkább a föld ura az úr, és övé a víz is. A globális ingatlanspekulációban végleg elenyészhet a haza földje. Miért nem éri meg nekünk, hogy azé tudjon lenni a föld, aki megműveli, és ne mi legyünk annak a tulajdona, aki tőlünk a földet megveszi? Mit fogunk tenni, ha a hazai földeken váratlanul elterjed a génmanipulált takarmány és szója? Ha az új tulajdonosokat még annyira sem érdekli a törvény, mint sajtócézárt az építési engedély? Volt-e már népszavazás a földről? Nem kell? Az EU kapujában már nem is szabad? Eddig mi terelte el a figyelmet erről a kérdésről, amely az elmúlt évszázadok nyomán olyan döntőnek bizonyult, hogy még az idegenekkel szembeni időnkénti bizalmatlanságot is érthetővé teszi? Legitimálhat-e más, mint népszavazás, bármely jogszabályt a földről és területről? Létezhet-e alkotmányosság, amely megkerüli a földről és területről szóló népszavazást - vagy egyenesen megtiltja? Milyen jogalkotási (például európai alkotmányozó) folyamat ez? Lehet-e egyáltalán mindegy a történelemben, hogy milyen nemzetiségű a birtokos? Anakronisztikussá csak az ilyen kérdések lesöprése válhat, és a lesöprési gyakorlatban rejlő hatalmi fenyegetés. A szóba jöhető negatív forgatókönyvet sem szabad szemérmesen elrejteni, félve, hogy még valaki megtudja, hogy van ilyen, és mit fog szólni Európa. Ötszázezer kisegzisztencia tönkremenetele nem tréfa.

- Uraim, itt valami bűzlik, Kiegyezés-szagot érzek - vágott közbe Kossuth.

- Ráadásul rossz kiegyezést - replikázott Deák.

- Miért, az a 67-es jó volt? - biggyesztette Kossuth a száját.

- Bizony, Ferenc - szólt csendesen Herczeg -, az én egyik kortársam éppen most írta meg Kisebbségben címmel, hogy a te kiegyezésed a magyar történelem legvégzetesebb szerződése. Két megroppant szövetkezik benne közös zuhanásra reménytelenül. Azt írja, hogy akiknek végre egy telt tőgyű államra volt szükségük, és elkápráztatta őket az új államgründolás fénye és sápja, azoknak érdektelen volt a lehetséges erkölcsi és szellemi roppanás.

- Könnyű annak ítélkezni, aki később él, s amint látom, elefántcsonttoronyban. Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még magyar politikus, aki nálam tisztább kézzel köt alkut. Tudom, a tisztaság lehet hülye is, de én leckét adtam morálból, legalább ebben követhetnének utódaink - dörmögte Deák. - Ők milyen alkut kötnek majd most, milyen süllyedő birodalommal. Aki azt hiszi, hogy a kiegyezés-kényszernek ellen lehet állni, az vak. A tisztesség ott jelenik meg, ahol egy ilyen kényszerhelyzetben mentik a menthetőt, és persze lehetnénk zseniálisak, hogy a magyar kultúrát mandinerből átküldenénk ezen a csapdán. A hátunkon cipelve vagy heroikusan a fogunkba szorítva nem lehet. A kiegyezés, a belépés, akármit mondanak, "motozással" jár, s a "nagy motozó" ritkán téved.

- Látom, Deák úr, itt a szellemvilágban lassan maga is ezoterikus lesz, s olyan dolgokra lát rá, amikre abban az anekdotázó régi békeidőkben ott az Angol Királynéhoz címzett szállodában gondolni sem mertek - jegyezte meg Saint-Germain. - Ha maga meg egyszer ráébredne, hogy a magyar anekdota a transzcendencia szíve, akkor már maga lenne a Triszmegisztosz, nem az a gyanús Hermész.

- Szóval, szeretném megvédeni. Tudhatják-e azok, hogy mi jó kiegyezés vagy rossz, akik még a földi történéseket sem ismerik, nemhogy az égieket. Akik csak a történelemírásra hagyatkozva szemlélik az emberi létezést, azok egy hazugság óceán bolygó hollandijai. Ráadásul olyan tabu-himaláják között élnek, melyekre szemet vetni is istenkísértés, nemhogy valaki kubikos talicskával merje elkezdeni őhegységük elhordását. Jó, a kiegyezés olyan volt, amilyen, mesélhetnék. De meri-e valaki minden mélységében feltárni az 1848-as forradalmak mögött megbúvó sanda érdekeket, s nem csak bárgyú legitimista álláspontból. Miért torpant meg 1849-ben Magyarország ügyében a Habsburgokat akkor már rég halálra ítélő szándék, és ez megint miért erősödött fel az 1867-es kiegyezés után? Kérdezzék meg erről a Lotharingiai-ház habsburgi, még ma is élő tagjait, lehetőleg négyszemközt. Különben ne kérdezzék. Ez a mai kor, ez a Vízöntő úgyis kiönt mindent. Most minden ki akar, ki fog derülni. Nem látják, uraim, azt a lázas kapkodást a világban, azt a magyarázkodást, amellyel próbálják körbenyálazni, körbegubózni a mindenünnen előbuggyanó veszélyes igazságokat?

- Kedves gróf - szólalt meg a házigazda -, nem gondolja, hogy akkor ez a mai mindent kitáró hangulat minden eddiginél jobb lehetőséget kínál a lenyomott, elhazudott, eltakart, elfelejtett magyarság felszínre kerülésére?

- De igen, ám csak abban az esetben, ha végre kiszabadul a csupán ezeréves nemzeteszme historizáló mókuskerekéből. Maguknak visszafelé kell megtenniük azt az utazást, amit a zsidók annak idején megtettek előre.

- Már megint az érthetőség fölé emelted a lécet, barátom, bár elfogadom, hogy érthetetlenségedben van rendszer, de mi inkább azt szeretnénk tudni: milyen esélye van a magyar kultúrának? Az előbb valaki azt mondta, mandinerből kellene átvinni a magyar kultúrát az európai túlsó partra. Én, Herzog-Herczeg, a Németh László-i fogalom szerinti hígmagyar besorolásomat megcsúfolva hadd kérdezzem meg: Ez a mandinerből átvitt kultúra a végén nem lesz kandírozott mandarinzselé színű?

- Miért, most milyen? - szólt közbe Deák. - Barátom, Vörösmarty, köpne, na jó, ilyet ő nem tesz, leinná magát, és tényleg elégetné legszebb műveit. Hogy merik a maiak ennyire meghatározatlanul hagyni a magyar kultúra pilléreit? Lehet, hogy én rossz alkut kötöttem, de például Szarvas Gábort Pozsonyból felhoztuk Pestre, az akadémiára, és a nyelvújítás zavarait kiküszöbölve olyan magyar nyelvet teremtettünk, hogy az, húsz év alatt, azt a korroboris Budapestet magyar nyelvűvé varázsolta. Lehetővé tette, hogy Ady Endre megszülessen. Uraim, mit tesznek most önök azért, hogy Ady Endre megszülethessen?

- Ne ártsd te magad abba, amihez nem értesz, Ferenc - szólalt meg Kossuth. - Védjed te csak a földet, ezt a magyar földet, mert tartományban nehezen születik nagy magyar költő.

- Ez a lényegi kérdés - szólalt meg csendesen Saint-Germain -, hogy a földdel mi lesz, de a nagybetűs Földdel. Olyan végjátékban vagyunk, amilyet csak az apokaliptikus látomásokban írtak le. Ehhez Európa sok rossz döntésével hozzájárult.1307, 1789, 1917, 1933 - tragikus évszámok. Ezeknek az összefüggését nehéz észrevenniök a világunk szimbolikus háttérműködését átlátni képteleneknek. Ráadásul egyre jobban rejti egy álracionalitásba rejtőző, elkendőző tudati befolyásolás. Ez szinte leleplezhetetlen, mert valójában nem összeesküvés, hanem a világ megzavart szerves építkezésének ontológiai strukturális bűne. Hogy érthetőbb, vagy érthetetlenebb legyen, elmondok egy újabb példázatot. Az ószövetség első szava, a héber brésit, ez a Zohár, a Kabbala főműve szerint két szóból áll: a br...it, valamint az és szóból. A brit a szövetség, közte az és a tűz szó. Amíg az Istennel kötött szövetség fenntarttatik, a tűz nem szabadul el. A holokausztban mintha kinyílt volna a tűz kapuja, Hirosimában mintha kinyílt volna a tűz kapuja. Milyen szövetséget szegtünk meg, és hogyan? Ez a mai napig olyan mély titok, olyan feltáratlan, mint az eredeti bűn természete. S ha egy "pillanatra" megnyílt, miért záródott vissza? Vagy csak egy utolsó figyelmeztetés volt a nagy bűnbeesés előtt? Utolsó figyelmeztetés, nehogy elkövessük azt a rettenetes, eredeti bűnt. Nehogy elkövessük megint, vagy a mostanra kifejlődött, az özönvizet túlélő, bennünk rejtőzködő nephilim tudatunkkal mi most, először?

Uraim, vége az első felvonásnak...

vissza