Egyszer volt, hol nem volt - vagy talán még van is -, volt egyszer egy testület, ami latinul kollégium. Volt egyszer egy média-kollégium. A magyar parlament hozta létre Országos Rádió és Televízió Testület néven, hogy területén vigyázza a demokráciát. Mivel e testületnek én is tagja valék, nem arra vállalkozom, hogy megmérjem a munkáját, hanem csak arra, hogy a munka közbeni eklektikus benyomásaimat közzétegyem.

Különben lehetséges, hogy nem is olyan rosszul működik ez a testület, mert állandóan elszánt támadások kereszttüzében van. Sajnos főleg ebben a században Magyarországon hozzá kellett szoknunk, hogy akit, akiket nagyon támadnak és minden rossznak elmondanak, azokról később kiderül, csak egy bűnük volt, tisztességesebbek próbáltak lenni, mint ellenfeleik. Másik oldalról az is tapasztalat, hogy akiket nagyon dicsérnek, mindenkori "népszerűségi" listák élén tartanak, nem egyebek, mint szerencsétlen bábok, vagy tudatos hazaárulók. Hogy ki mi volt és mit ért, eldönti az idő és mindenek felett Isten igazságosztó szeretete.

Teljesen véletlenül kerültem a testületbe. Egy ismerősöm keresett meg, hogy a KDNP jelölésével vállaljak tagságot a Duna TV kuratóriumában. Mivel ez a televízió szellemi szerelemgyerekem és én voltam az első elnöke, úgy gondoltam, tudok ott segíteni. Behívtak a KDNP-frakcióhoz - ahol nagyrészt sem engem nem ismertek személyesen, sem én őket -, és felkértek, legyek ORTT-delegáltjuk, mert nekik egy ilyen pártokon kívüli szakértőjelölt kell. Végül elvállaltam, és elkezdtem írni ezt a naplót. Nem vagyok rendszeres naplóíró, bár a 70-es, 80-as évek ügyeiről, Csoóri Sándor, Nagy László, Kormos István, Kiss Ferenc, Somogyi József és mások melletti kulturális bojtárkodásomról több feljegyzésem van.

Ehhez a naplóíráshoz az indító lökést egy fotó adta. Ezt a képet a 70-es években találtam, s többek között az jellemző rá, hogy azóta életem meghatározó lépéseinél hirtelen szinte véletlenül előkerül a ládafiából. Első ránézésre érdektelen, de csak az elsőre. Valahol az 50-es évek Magyarországán játszódik a történet. Egy Gerard Philipe arcú férfi menekül egy fakarusz mögött, egy, az idő "divatja" szerint öltözött nőszemély elől. Már látszik, hogy végzetszerűen lecsap rá az a gyanús lötty, amit a hetéra zúdított utána egy fazék-vagy biliszerű edényből. Mégis tündéri a kép, mert a játék egy pillanata a magyar történelem legmélyebb pontján az ÁVO Magyarországán.

Az itt következő napló egy ilyen furcsa fotográfia egy furcsa évről.

Mit jelent nekem a hatalom szerkezete most, a huszadik század végén? Én, öreg cinikus, hányszor kapom magam azon, hogy belecsúszom hatalmi feszültségekbe, földi pörökbe.

Ma, 1996. május 14-én hallgatjuk meg azokat a pályázókat, akik az ORTT hivatalvezetőjévé (helyettes államtitkári beosztás) szeretnének válni. Itt ül egy testület, szinte csak férfiak. Bejön egy szőke nő. Még virágzik, de már sok élet van az arcán. Hogy nézek erre a nőre? Mint nőre? beosztottra? munkatársra? leendő barátra? barátnőre? Állandóan összekapaszkodik bennünk erosz és a hatalom.

Micsoda éjszaka volt a Selyemgombolyítóban! Teljesen szürreális. Ha egyáltalán a politikába, a hatalomtechnikai játékokba illő szó az, hogy szürreális. A szokásos médiaklub (az ellenzékiek által jelölt kurátorok borkóstolónak keresztelt klubja) ült össze. Száraz badacsonyi szürkebarátot kínáltam. Szőlővirág illatú, zamatos bor. Micsoda rendszerváltás a borkultúrában, sőt úgy látom, hogy csak a borkultúrában mozog a rendszerváltozás. A borszakma java heroikus vállalkozással kilöki magából a selejtet, a hazugot. Mint ami például az édes badacsonyi szürkebarát volt. Ismerjük el, az átkost nagyon jellemezte ez a túlédesített hazug bor, ez a cukros húgylé. Szerintem a szerencsétlen ízlésű NDK-sok provokálták ki, akik idejártak szabadságpótlékot fogyasztani a legvidámabb barakkba. Szabadságpótlék és borpótlék együtt, s élhettünk ártatlan debilitásban az életünk mellett.

Különben az éjszaka. Az ötpárti "ellenzéki" társaság előtt kihívóan leszabadkőműveseztem A. J.-t. Frenetikus hatása volt, Zs. A.-ék meghökkentek, hogy mit merészelek. Ma az ORTT-ben napirend előtti felszólalásomban belecsaptam a médiás résébe. Számon kértem T.-n, hogy testületi határozat nélkül összevissza tárgyal és nyilatkozik. Ezzel nagyjából a többiek is egyetértettek. Azt hiszem, T. ezt soha nem bocsátja meg, vagy ha igen, akkor lesz belőle valaki. Veszélyes dolog a demokráciára hivatkoznunk egymás előtt, mikor mindnyájunkban kisnapóleonok elfojtott, nehezen visszatartott hatalmi vágyai munkálnak, és a hübrisz a maga teljességében.

Tegnap a Parlamentben hübriszkedtem. Összefutottam K.-val és G.-vel. Kifejtettem nekik, hogy miért alkalmatlan S. S. is és általában alkalmatlanok azok az elnökök, akik anyagiasak, s ezáltal zsarohatók.

Később F. és G. F. nagyjából egyetért. Non potuit intrare terram Hungariae... idézem, hogy szakrális "királygyilkossággal" el kell távolítani a jelenlegi médiaelnököket. Legyen új Föld és új Ég.

Ülés közben Korniss Mihály Kádár-anyagát olvasom a Beszélőben. Korniss ilyen mondatokkal tobzódik: Kádár bunkó, de nagyon tanulékony, intelligens, mint egy csatornapatkány, rettentően ebbe a XX. századi börtönállamvilágba, latrinalétbe illő figura... stb. Meglepően pontosan látja Kádár politikai machiavellista senki voltát. Magtalansága és hatalomvágya viszonyát freudi mélyen. Csak egyet nem, vagy túl jól azt is, és arról szól az egész, hogy ezt elfedje: Kádár mint Aczél médiuma is, politikai proli Góleme.

Tegnap az ORTT testületileg kivonult Balatonszéplakra, a Média Hungary rendezvényre, ami a médiahajó és egy vidéki közművelődési továbbképzés szintjei között lebegett. Közjáték: az egyik kolléganő jelenlétemben fölajánlotta egy úrnak, hogy igyanak pertut. Ezen én műfelháborodtam, hogy velem nem. A hölgy megvigasztalt, hogy sorba állhatok egy későbbi tegezésre. Erre elmeséltem neki, hogy egy ilyen történet egy nagykövetnének már nagyon sokba került, s utána nem győzött szőlőfürtbe fűzött féldrágakövek tömegével kárpótolni. Mindenesetre a tanulság az, hogy a pertut én fizettem. Ilyen az élet, többnyire csak fizetővendégek lehetünk mások ügyeiben; adysan és blúzosan: Lázárok mások csókos lakomáján. De miért sikerüljön nekem minden. Vagy miért vagyok olyan mazochista, hogy ily kis "vereségeket" is értelmezek. Talán így múzsázok ki magamból némi nosztalgiát, édes-keserű ízeket, hogy ne húzzon le magával ez a mindennapi bürokrácia, amibe életemben először süllyedtem. De megérdemeltem, hübriszem rántott ebbe a helyzetbe, és most itt fontoskodom az ORTT-ben. Ámítom magam, hogy a HAZÁT szolgálom. Közben mélyen sejtem, hogy médiafronton olyan, az egész világot behálózó erők mozognak, amelyben egy olyan fogalomnak, mint a haza, nincs jelentősége. Pontosabban ha van, az az, hogy a tömegkommunikáció éppen a haza fogalmát akarja teljesen felszámolni. Talán ezért lesz az otthon, a haza létezésünk szerelmeskertje, a XXI. századra a legfontosabb fogalom.

Egy hónapja halasztgatom a VILÁG-LÁTÓ-KÉP, a VIDEOKATEDRÁLIS téma első változatának megírását, pedig legkésőbb a jövő hét elején le kellene adnom az Ökotájba.

Miből álljon a bevezető? Elég, ha arról írok, hogy a főiskolásoknak szemináriumi feladatot kell adni. A feladat: szimbólumkutatás. Képzeljük el, hogy a világ egy kiemelt helyén (szent hely) megjelenítünk néhány számunkra fontos szimbólumot. A szent hely: Óbuda, Hajógyári-sziget, mert Európa mértani közepe (amint ezt néhány éve a térképen kiszerkesztettem).

Közben Safranski Schopenhauer-könyvében olvasom: Aki bolondok dühét magára vonja, ostoba. Az ostobaságra viszont "szuperokossága" ragadtatta, önteltsége és fölényétől való elbizakodottsága. A Duna TV S.-ügyében nem ilyen ostoba vagyok én is?

Énekelni és csendben lenni.

Most jut eszembe egy ugyanebben a könyvben olvasott történet. Danzigban mesélték a fiatal Schopenhauernek. A raktársziget kapuit éjszakára bezárták, és elengedték a vérebeket. Aki ezután a szigetre merészkedett, széttépték a kutyák. Egyszer egy ismert gordonkás pityókás hangulatában virtuskodásból fejébe vette, hogy szembeszáll az éjszakai bestiákkal. Alighogy átmászott a kerítésen, rárontottak az ebek. Ő hirtelen végighúzta a vonóját a hangszerén. A kutyák megtorpantak, majd egy idő után békésen letelepedtek köré. Schopenhaueri példabeszéd a zene hatalmáról.

Az ökológusok azt mondják (mert materialisták), hogy a Föld egy zárt rendszer. Az előző történet mintha azt mutatná, hogy mégsem zárt rendszer.

Tegnap az ökörkörrel (Óbudai Polgári Társaság) Pannonhalmára kirándultunk. V. A. fogadott kenetteljes beszéddel. Eszembe jutott, hogy a Duna TV keserves indulásánál nem állt mellénk. (...) Pedig Pannonhalma (Mons Sacer Pannoniae), Pannónia Szent Hegye fontos szent hely. Mikor roppant meg Pannonhalma elkötelezett magyar szellemisége? Vagy nem is volt? Mindig Róma internacionalista érdekeit képviselte? Vagy a II. József-i rendmegszüntetés roppantotta meg?

Fenyőfőn, a Bakonyban egy köri tagunk, Sasvári Gyula látott bennünket vendégül. Gyönyörűen karbantartott egyholdas telek. Látszik, hogy ez egy minden hétvégi ház. Vaddisznópörkölt, kitűnő villányi vörös bor, kicsit gyengébb fehér, Vörösvárról literes házi sör, baráti vendéglátás, séta a falu körül s a faluban, felújított barokk templom. Janó és Andrea nagyon jól érezték magukat. Ez jóvátétel nekem is. Mondtam Andreának, ezt hívják úgy, hogy egy kellemes nap. Öregszem, állítgatom meg az időt, keresem a kellemet.

(...)

Ismét Schopenhauert olvasva: Minden növény elsősorban is a hazájáról mesél, ennek éghajlatáról, és ama talaj természetéről, amelyből sarjadott. "Az akarattalan szemlélés boldogsága" a világ átváltoztatása olyan színjátékká, amely érdek nélküli tetszéssel szemlélhető. Fontos-e a parasztnak a haza, neki, aki elsődlegesen "növényien" létezik? És az értelmiség hogyan létezik ebben az összefüggésben? "E létezés mögött ugyanis ott rejlik valami más, ami csak akkor válik megközelíthetővé a számunkra, ha a világot lerázzuk." Mindnyájan Schopenhauer csúnya nővérei vagyunk.

Meddig érdemes részt venni egy hatalomtechnikai játékban? Meddig egy értelmiséginek? Hermeneutikai szintekig, amíg megértjük. De maradhat-e kívülálló a megértő? Megértés-e az, ha csak átlátunk egymáson? Megértés-e, ha elvetve napi vágyainkat, földi céljainkat, közeledünk a hatalom szerkezetéhez. Lehet, hogy a földi hatalom az egyetlen fenomén, amelyet a megértéssel nem lehet tisztán megismerni. Hogyan lehet a hataloméhséget másban úgy megfékezni, hogy közben nem használunk hatalmat. Ez a krisztusi tett?

Elkészült az általános pályázati feltétel a frekvencia-"privatizációhoz". Kimérjük a magyarok egét. Szinte semmi nem marad hazai kézben, s közben demokráciáról, versenysemlegességről, igazságosságról fontoskodunk. Pedig csak az erősebb kutya elvét legitimáljuk farizeus törvényeskedéssel. És nemzetközivé lesz holnapra a ... világ, az ég is. Ez a bús magyar ég is itt a fejünk felett. De biztos van, lennie kell egy optimista szcenáriónak is. Csak tehetség kellene hozzá kitalálni valami megkerülhetetlent. Csak újra erősnek, fiatalnak és bátornak kellene lennie egy nemzetnek. Mint volt az előző millennium idején. Szent István-i lendülettel kellene építenünk ezt a nagy ádventet, amelyben már benne vagyunk mélyen. Kiben tudatosul teljes valóságában, hogy négy év múlva új évezredet kell kezdenünk, új évezredet a magyarságnak és az emberiségnek. Le kell váltanunk egy fáradt, fasizmusokkal teli fejlődési elképzelést; egy csődbe jutott életrendszert kell totális, egész világra kiterjedő hatalmától megfosztani. Mit szólna egy sztoikus, aki tudja vagy véli, hogy a bizonytalanság és a boldogtalanság annak eredménye, hogy valaki olyasmire törekszik, ami nincs teljesen hatalmában. De valakinek hatalmában van mozdítani a mozdíthatatlanon. Vagy csak látszatra mozdíthatatlan ügyekkel állunk szemben, amit áttörhet egy eredeti cinikus filozófusi gondolat: ha egy csepp bort öntünk az óceánba, az már új óceán lesz? Meg kellene találni a változtatás lehetőségének nemes borát. Mielőtt eladjuk a magyarok felől az eget, az emberiség elől az otthon zöld füvét (blues).

Lezárult a Duna TV pályázata. (...) Keményen ütköztem, de K. F. és az SZDSZ átnyomta. Kié most már a Duna TV? Kicsit úgy éreztem magam a hétvégén, mint akinek a szerelmetes szép okos fiát a szeme előtt legyilkolják. Így nem is mentem ki a Testület szentendrei barátkozó bulijára. Biztos hisztisnek tartanak. De mi értelme a jópofáskodásnak, ha halomra pusztítjuk egymás legjobb ügyeit? Talán érdemes lenne mindent újragondolni. Egész nemzedékem halogatja, hogy átgondolja létezésének értelmét, hogy átvilágítsa ügyeinek állását. Milyen lélekkel készülünk a Nagy Millenniumra. Ezer évvel ezelőtt már flagellánsok csordái csavarogtak Európában, készítve testüket és lelküket a pusztulásra, a büntetésre. Mi most hogyan tudnánk felemelni lelkünket? Hogyan tudnánk kivágni magunkat, ha kell, egyik lábunkat lerágva is ezekből a napi primitív, fontoskodó, rossz politikai ügyekkel teli csapdákból. Például, hogy ne süllyedjek a bosszú bugyraiba ebben a Duna TV-ügyben. Egyáltalán végképp békén hagyni a halottakat, békén a temetőben. Az ember megtörli a szemét, fejére teszi a kalapját, megfordul, és elindul a temetőkapu felé. Szikrázik a nap a kapun, felül a felirat: FELTÁMADUNK.

Most is itt van előttem, ami elsüllyed és ami föltámad. Mi süllyed el ezen az ezredvégen, és mi támad fel? Ezt kellene elemezni. Főleg azt, ami feltámadhat, vagy ami egyáltalán megszülethet. Például egy új értelmiség, egy új kráteszi alkat, aki a szegény ember tanácsadója. Legalább az, ha már a megváltó krisztusi tett nem látszik lehetségesnek a 666-os antikrisztusi időben. De antikrisztusi időben is lehetséges a szolidaritás, talán még a szeretet is. Hja, Epiktétosz: választanunk kell a külső dolgok rabszolgasága és a sérthetetlen erkölcsi szándék szabadsága között.

(...) Sokkal többet kellene foglalkoznom az Ökológiai Akadémiával a szigeten. Világfigyelő hellyé kellene válnia, de nem csak olyan földi értelemben, mint a Worldwatch Institut.

Valami frekvenciaügyben tanácskozunk. A törvény össze van zavarva. L. erőlködik, T. J. jogi szöszmötöl, W. biflázza a törvényt, R. mosolyog, gat-get, J.-nek fölcsúszott a rövid szoknyája. A nyitott ablakon térzene jön be. Estére Trianon emléktüntetés lesz. Székely himnusz: Maroknyi székely... Majd: fenn a Hargitán tratta ratta, fenn a Hargitán. Milyen szomorú. Olyan a hangulat, mint a Kádár-rendszer végén. Bent még fontoskodnak a hivatalnokok, kinn rianás. Most is benn nyugtatgatjuk magunkat: megy a modernizáció, demokráció... De mi van kinn, a Hargitán, s benn, a szívünkben, ahol ez az irredenta dal szomorúan zeng.

(...) Tegnap az egyik püspökkel arról beszélgettem, hogyan jelenik meg a vallás a televízióban. Én megjegyeztem, hogy kínosan. Képmutatásban az úrfelmutatás. Krisztus ha ezt látná, lehet, hogy "káromkodna".

Az egyház és a pártpolitika viszonyát vitattuk. T. Cs. azt mondta, sikerült eltávolodniuk a pártpolitikától. Kérdeztem, hogy a klérusnak is sikerült eltávolodnia a liberális pártok rejtett és nyílt támogatásától? Pannonhalmán a támogatók hálatábláján két nagy név: Soros és a Postabank. Beszéltünk a kulturális és a vallási szféra nagyon szerencsétlen különállásáról, ami az elmúlt negyven év következménye.

Már megint túl sokat vállalok. Ráadásul augusztusban el kellene kezdeni a gercsei templom helyreállítását. Milyen egyszerű lenne, ha csak tervezni, szervezni, építeni kellene, de az a sok hivatal, amit be kell járni... Ez is Golgota. Ráadásul nekem sok helyen van ismerősöm. Hogyan intéz el egy olyan ember valamit, akinek ez nincs? Pénzzel? És ha az sincs? Akkor marad a pária lét... Hát ehhez a templom-rekonstrukcióhoz nagyon elkél az isteni segítség. Az elpusztult Gercsény falu közepén áll a rom. Félúton Pesthidegkút és a hármashatár-hegyi Virágos-nyereg között. Áldott szép táj veszi körül. Úgy fedeztem fel, hogy kisebbik fiammal jó szánkózóhelyet kerestünk. Meg is találtuk a Virágos-nyergen. Onnan tűnt szemembe a festői tájban magányosan szomorkodó rom. Tudtam, hogy kezdenem kell vele valamit. S mit lehetne jobbat, mint újra élővé tenni, felszentelni?

A Magyar Hírlap nevű nagyon magyar lap, úgy látszik, most már hetente megtámad. Múlt héten Duna TV-ügyben, most a Művészeti Szabadművelődési Alapítvány van soron. De nem tetszem valakinek a Központban! A kömény mag ismét listára vett. Most már egyre jobban bírom.

Tegnap a R. kérte, hogy találkozzunk. Meghívtam a Selyemgombolyítóba a készülő bormúzeumba. Választottam a feleségének egy muskotály bort; vele egy száraz szürkebarátot kóstoltunk. Barátkozó volt a hangulat. Bár én jeleztem, hogy az elkövetkező lépései teremtik csak meg a bizalmat. Mindenáron össze akar hozni B.-vel és Ö. Sz.-szel, hogy kibéküljünk a Duna TV ügyében. Én hangoztattam: legyilkoltátok az egyik legkedvesebb szellemi gyermekemet. R. azt mondta, még nem. Gondolom, ő nem látja át, s talán nem is érdekli az ügy. Annyira már engem sem. Nagy tanulság arról, hogyan kezdhet bele az ember barátaival együtt valamibe. Nagy barátságmorzsoló menet volt ez. Eléggé átalakította az életemet.

Június 14-én, pénteken az Attila utcában felavattunk egy furcsa emlékművet. Makovecz Imrét megkereste egy öregasszony, hogy ráhagyná az ingatlanát, amennyiben készít egy olyan emlékművet, amely azoknak állít emléket, akik nem haltak bele az elmúlt negyven év atrocitásaiba, de tönkretették az életüket. Elkészült a mű: egy betonkalickában ül egy meggörnyedt férfialak, szemben egy tükörrel. Ha a rácsos ajtó mögé állunk, magunkat is láthatjuk a tükörben. Fáradt arcunkat s rajta barázdálva ezt az elmúlt 47 évet.

Magyar Kulturális Szövetség, elnökségi ülés. Téma: a filmes vállalatok privatizációja. Az ÁPV Rt.-től beszámolót tart K. I. Régi ismerős. Boldogult úrfi koromban, amikor a Fiatalok Népművészeti Stúdióját vezettem, ő volt a KISZ KB területi referense. Egy kicsit büdösnek tartott bennünket, népi, nemzetieket. De talán nem volt nagyon ártalmas. Kifinomult úrifiú.

Tegnap ismét a Szekszárd környéki borvidéket és a Völgységet jártam. K. L.-t is magammal vittem. Nagyon élvezte a dolgot. Találtunk is egy kitűnő chateau-nak való kúriát és területet, de azt egy hónapja eladták.

Ebédre kísérőnk, Sz. G. régész apjához mentünk a szőlőhegyi pinceházukhoz. Az öreg kirúgott volt MSZMP-s szekszárdi vezető. Kultúrfelelős volt. Ma is büszke rá, mit tett a megyében a kultúráért. Beszélgetés közben világosul meg számomra, hogy azzal a régi megyei KISZ-titkárral ülök szemben, aki akkor volt vezető, amikor nyomoztak ellenem az 1972-es fadd-dombori népművésztáborban. Hogy ráijesztettek az ott nyaraló, dolgozó, ifjú népművészekre a kérdezősködők. Mily kicsi a világ, s végesek az emberi életkörök. B. A.-ban majdnem "sógorságba" keveredtem vele. Megúsztam, ő talán nem.

Délután pannon szőlőindás tájak, káprázatos völgyek. Kis völgy, szerb templom és egy kolostor. Hosszú combú, szikár, szőke apáca meséli szent együgyűséggel, hogyan élnek. Reggel kéréssel fordul az Úrhoz, és délre már meg is kapja. Nekünk is őszintén javasolja ezt a megoldást. Hite hegyeket mozgat. Jó hallgatni a templom áhítatos klímájában. Üdítő a transzcendens jelenléte és tartózkodó befogadása.

Újlőrincfalván elkezdődött A. nyári MIF-es textiles tábora. Kicsinosítottuk a házat, a kertet. A barackfák roskadásig vannak. Nem győztem alátámasztó karókat szerezni, hogy meg ne szakadjanak. Sikerült beindítani a kerti szivattyút is, ami egy igazi népi lelemény. Nagyon olcsó és jól működik. Ide lerajzolom a vázlatát, hátha ez a rajz ezer év múlva segítség lesz egy lepusztult földön.

Gyurkovics Tibor és Földváry Györgyi keresett meg. Györgyi előásta az Új Szellemi Front anyagot. Most elküldte néhány közéleti személyiségnek, hogy fogalmaznák meg, mi a helyzet ma a magyarság legfontosabb ügyeivel. Valójában én is csak most olvastam teljes terjedelmében a vitát. Talán Illyés és Németh László írásait olvastam boldogult úrfi koromban. Most úgy látom, Pap Károly merte feltenni a leglényegesebb kérdést: a magyarság és a zsidóság viszonyát. Ő, aki zsidó származású, bátrabban is vethette fel ezt a kérdést. Így én most kibújok alóla. Új Magyar Szellemi Front helyett egy régi-új magyar álomról fogok írni. Ráadásul esztétikában rejtőzködve: Petőfi utolsó pohara Barguzinban címmel. K. L.-tól meg kell kérdeznem:

Vettem a fiamnak egy csillogó-villogó MT-biciglit. Pedig sajnos becsúszott neki egy hármas magyar nyelvtanból. Az anyja meg volt rökönyödve, milyen engedékeny vagyok. A kölyök is meglepődött, nem akart hinni a szemének. Kimentünk kettesben pecázni a Tisza-tóra. Próbáltam nevelni a gyereket. A magam módján: szelídek öröklik a Földet stb. Ő azt mondta, hogy nem akar földet örökölni. Neki elég a ház a hegyen és egy ilyen vidéki nyaraló. Nem volt elég energiám hosszan beszélgetni, nevelgetni. Inkább csak a kételyt építettem benne a földi hívságok talmi voltáról. De örömmel látom, hogy mozog a gyerekben az élet; Isten nagy ajándéka, hogy két ilyen remek fiam van. Öröm csiszolni őket, magamat is nevelem általuk, ők nevelnek engem.

(...)

Hétvégén Lőrincfalván voltam. Most fejeződött be A. szövőtábora. Itt volt az amerikai nagybácsija is. Körbevittük a tavon. Egy kicsit úgy járt, mint egy amerikai - nem Párizsban, hanem - a Hortobágyon. Átjött a polgármester, hogy vállaljam az augusztus 20-ai díszbeszédet. Érdekes, ebben az évben rajta kívül még Hatvan és Abádszalók is felkért. Úgy látszik, emelkedik az ázsióm: Vanitatum vanitas.

A hét végén átfutottam Petőfi összes műveit. Sokszor jutott eszembe, amit Páskándi mondott, hogy Petőfi rossz költő, és Csoóri ellenvéleménye, hogy a magyar kultúra csodagyereke. Sok unalmas műdal s néhány világirodalmi mércével is mérhető, nagy költői gondolat. A legfurcsább, hogy egy ilyen fiatalembernek a központi témája a halál és ennek romantikus költői-nyelvi szimbóluma, a temető. Szinte semmi érzéke a transzcendencia iránt. Kimondható, hogy szinte materialista költő, a köznapi élet közvetlen dolgaiból építkezik, amikor szürreális, akkor is inkább a folklór szürrealitása szintjén és onnan kölcsönözve. Talán ő is érezte saját súlyát, amikor Aranyt a világirodalom egyik legnagyobb költőjének nevezte.

Még mindig készülődöm a Petőfi-cikkre. Meglepő párhuzamok sejlenek fel. Az 1848-as forradalmak s benne a petőfik; balekok, médiumok voltak egy egész Európára kiterjedő különös mozgásban. Az 1789-ben elkezdett európai destabilizáció második lépcsőfoka volt az 1848-as, majd harmadik az 1917-es. Mintha az 1989-es lenne a negyedik lépcsőfok. Ebben a mostani rendszerváltozásban mi ugyanolyan balekok voltunk, mint Petőfiék. Ahogy legyártatták velünk A. J.-t, az példaértékű. Ami utána, általa, vele és ellene történt, az is. Érdemes lenne most már tételesen végiggondolni, tételesen elemezni, hogy ki kinek a szövetségese. Valójában milyen erők feszülnek milyen erőknek? Meglepően rejtjelezett és átlapolt a világ. Lehet, hogy ez mindig is így volt, lehet, hogy most új történet indul, vagy indulhat. Mekkora felelősség, ha bambán elmegyünk mellette.

K. L.-lel lenn voltunk Bölcskén kastélyt nézni. A. amerikai nagybátyját is vittem. A kastély egy elvarázsolt parkban áll. Nem igazán szép, egy ráépítés ügyetlenül megváltoztatta az arányait. Nem messze tőle egy gyönyörű kis kápolna, benne míves faszerkezetek teljesen épen. A tulajdonos felesége kalauzol. Valaha szép, ma meggyötört, szomorú szemű asszony. A férje a látogatás idejére elmenekült otthonról. Veseállomást, majd lovaspanziót akartak létesíteni, de a férj építészeti vállalkozása tönkrement, s így most árulják a kastélyt öt hektár parkkal, tíz hektár erdővel és a Duna-parton egy 500 méteres partszakasszal. Ez összesen 40 millió forint. Nem is drága, és látszik, hogy harmincért is ideadnák. De kinek van tíz éve kivárni, amíg beindul az itthoni gazdaság. Nem volt jó látni az első bukott vállalkozók meggyötört arcát. Hány ilyen ember lesz az elkövetkező években! Bár arról is vannak adatok, hogy sokkal kevesebb magyar vállalkozás megy tönkre - a tapasztalatlanság ellenére is -, mint a nemzetközi átlag.

L. szekszárdi barátja, Sz. G., a kísérőnk szervezett egy kis pinceszerezést is. Két remek gazdával találkoztunk a bölcskei pincesoron. Szép gazdag falut mutatnak a pincék. Nyolcszáz gazdának van a faluban pincéje, tehát valójában mindenkinek. Szépen, tisztán kezelt vegyes bort iszunk, főleg szilváni, rizling és tramini dominál. Az egyik gazda a megyei borverseny állandó győztese. Igazi emberi nyelvet és lelket simogató, lágy borai vannak. Megbízhatók, mint egy parasztasszony: nincs benne semmi különös - de semmi démoni sem. Az élet kiszámítható, tisztességes, értékes keretei között mozog.

Eltelt a nyári szabadság. Most voltam életemben először kéthetes hivatalos beutalóval szabadságon. ORTT-tagként államtitkári jogon Öszödön, a kormányüdülőben. Főleg Janó miatt, hogy végre nyaralhasson a Balatonon. Furcsa társaság volt jelen. Az időszakaszban a fél kormány (pénzügy-, agrár-, külügy-, munkaügyi miniszterek) és egy csomó államtitkár és helyettes. Belterjes elvtársi légkör. A kormány SZDSZ-es tagjai, azt hiszem, tüntetően nem voltak jelen. Valahogy mégsem forrt össze, ami összetartozik. Nagy vendégjárást szerveztem, először G. J. és P.-ék érkeztek. Gyula megtanított vitorlázni. Majd B. Jancsi jött. Nem tudott pontyot fogni, csak egy zsák keszeget és gardát. Hétközben G. Cs.-ék érkeztek, majd D.-ék hétvégére. És a nagyfiam, Bálint is megjött, közvetlen Görögországból. Janó egyből összebarátkozott a szomszéd kisgyerekekkel. A kisebbik, egy kislány, Nóri pont úgy nézett ki, mint édesanyám gyerekkorában, mint azon a festményen, amit Thurmeyer festett. Működik az örök átváltozás és az örök visszatérés. Csak már semmi nem ugyanoda kötődik. Az állandó mozgás nem engedi az újraazonosulást. Lehet, hogy veszélyes is lenne, sőt unalmas is. Bár fájdalmasan izgalmas is lehetne.

Beköltöztünk az ORTT új székházába. A Reviczky utcában a volt Bánffy-palotába. Nagyon elegánsan van helyreállítva. Most már olyanok vagyunk, mint egy intézmény. A testület belső feszültségei oldódtak, de nincs is most tét. Az általános pályázati feltételek vitája megy nyúlósan, unalmasan. T. nem tudja vagy nem akarja értelmes időkeretek között tartani a vitát. Nincs kedvem hozzászólni, nincs is nagyon értelme. Mindent legalább tízszer újrarágunk. Elég egyszer egy körben szólni, azt se nagyon veszik figyelembe. Vagy hülyülök, vagy impotensek vagyunk.

Tegnap E. L.-lel és G. J.-vel nekirugaszkodtunk a magyar kultúra ügyeinek. Úgy véljük, fel kellene már tárni a magyar kultúra igazi lehetőségeit és lehetetlenségeit. Ehhez két háttért kellene első lépésben átnézni: A gazdasági beszédnek a gazdaság valódi tartalmát és mozgásait elfedő szélhámosságait. Valamint a társadalmi beszéd publicisztikában látható zavarait. (...)

Tegnap a Selyemgombolyítóban média-borkóstoló volt. Most a testületi tagokat hívtam meg. A menü: Sauvignon Blanc, Pinot Gris, Chianti és 1987-es Villányi Cabernet, valamint a csúcs, egy MUMM brut (fanyar) pezsgő volt. És mesék tőlem a borokról és a borokhoz és nőkhöz való viszonyról. R.-en keresztül "üzentem" H.-nak, hogy nincs joga lemondani történelmi magyar területekről, a magyar Szent Korona területeiről. Ez nem lesz olyan megbocsátható stikli, mint a pufajkásság. Ez tényleg felelősségre vonást von maga után. (...) Ez nem évül el.

A mai ülésen Panaszbizottság ügyben nagyon összecsaptunk T. J.-vel. Ő H. G.-t, az egyik legelfogultabb ultraradikális neoliberális alkotmányjogászt jelölte a bizottságba. Erre én P. B.-t javasoltam egyensúlynak. J. azt próbálta előadni, hogy H. azért nem olyan kínos, mint P. Ez stigmatizálás - válaszoltam -, mert ezzel azt állítod, hogy a mi stigmásunk nem olyan stigmás, mint a tietek. Úgy látom, visszavonja H. jelölését. Tanulságként elmondtam, nem kellett volna elkezdeni és fokozni az elmúlt hat évben a stigmatizálást. Ebben egyetértettünk.

B. T., a volt MDF-es képviselő keresett meg. Egy jól menő rádiója van Miskolcon, s szeretné, ha még jobban menne. Elmesélte, hogy '93-ban, Csurka kizárása után azt mondtam neki a Kulturális Bizottság folyosóján, hogy nektek, MDF-liberálisoknak mostantól politikailag végetek, s ez így is lett. (...)

Délben M. -mel arról beszéltünk, hogy a világ erősei feladni látszanak az etnikai indexet. Mintha nem az lenne már meghatározó, hogy ír vagy zsidó vagy német tőke, hanem az, hogy a legerősebb a másik legerősebbel, a konkurenssel köt szövetséget. Ez a globalizáció következménye. Olyan nagy összegű tőkekoncentráció szükséges minden lépéshez, ami miatt nullára kell csökkenteni a rizikót, s ez csak a legnagyobb ellenféllel való közös vállalkozásban lehetséges. Mi lenne, ha ezt Magyarország, - mint hosszú távú stratégiai befektetés - kérdésében meggondolnánk. (...)

Sűrűn zajlik az élet. Ülés ülésre halmozva. Tényleg entropizálódik, fáradtságot termel magából monoton mindennapi tevékenységünk. Kitörhetünk ebből vajon, s merre? Előre, az ismeretlenbe, vagy "hátra", az elefántcsonttorony nirvánájába. Tegnapelőtt a MÚK vezetőivel, K. Cs.-vel és P. P.-vel hozott össze N. G. Panaszkodtak a konzervatív újságírók irtózatos kiszorítottságáról. Bejelentették, hogy az idén is indítják a Médiabárkát a Velencei-tavon, mert az utolsó pillanatban sikerült pénzt szerezniük. Még szerencse, hogy megszavaztattam a testülettel: ha elmegyünk a Médiahajóra, akkor a Médiabárkára is el kell mennünk. Úgy vélem, kemény legitimitást adunk ezzel a MÚK-nak. Pálfyék a Móricz Zsigmond újságíróiskolát is szeretnék az idén is működtetni. (...)

Tegnap a Kulturális Bizottság meghallgatta D. J.-t, mint az MDNP jelöltjét az ORTT-be "államtitkárnak". Régen találkoztam Jóskával, barátságosan üdvözöltem és egyből meghívtam a Selyemgomolyítóba a jövő keddi média-borkóstolóra. Úgy láttam, hálás ezért a gyors befogadásért. Az ülésen érthetővé vált, hogy miért. N. G. kifejtette, hogy D.-vel az SZDSZ erősödött az ORTT-ben. (...)

Valamelyik nap arra ébredtem, hogy a halálomról álmodok. Valójában egész életünkben a halálunkról álmodunk, s talán egész halálunkban földi életünkről fogunk álmodni. Érdemes szépen élni.

Tegnap K. J. kérésére ismét volt média-borkóstoló a Selyemgombolyítóban. (...)

Elkezdtük a templomrom helyreállítását Gercsén. Ezt a gyönyörű környezetben fekvő középkori templomot szeptember elején kezdtük el újjáépíteni. Állandóan esett az eső, a viharos szél összedöntötte a felépített nagy sátrunkat. Az építész késik a tervvel. Misi bácsi, a kőműves, érezve a kiszolgáltatottságot, állandóan zsarolja Jánost, az építésvezetőt. Az építész elszámolta magát, és három méterrel rövidebb gerendákat rendelt stb., stb. De azért Isten segedelmével haladunk. Bízva bízunk. Jövő hét végén, szombaton az óbudaiak (ökörkörünk), a pesthidegkútiak és vendégek részvételével, meg a jó idő jószerencséjével, ünnepséget tartunk, erősítve magunkat a továbbépítéshez.

Napok óta esik az eső. Nem megy a templomépítés. Mintha az Úr se velünk lenne. Kinek a temploma a templom, és a kereszt kinek a szimbóluma? A Napé, Krisztusé vagy a 12. bolygóé, amely 3600 évenként megjelenik? Mikor is jelent meg utoljára, és miért nem jön már? Hol a szárnyaskereszt-szimbólum megtestesült alanya? Ki-mi a ferde kereszt jelöltje? Ez nekünk, magyaroknak, akiknek egyedül a világon ferde kereszt van a koronánkon, most már egyre fontosabb... De miért esik lassan egy hónapja egyfolytában az eső?...

Tegnap testületileg elmentünk a Médiahajóra. Ott tülekedett az egész "médiaelit" és környezete. Nem fértünk föl a két hajóra, hozzákötöttek egy harmadikat. K. M.-mel is összefu- tottam, aki showt adott elő a pénzügyminiszterek reggelijén. Már volt benne némi whisky. Lesöpörjük ezeket szellemileg, Jóska, mondta elégedetten. Én ebben a tudatban szóltam hozzá az ORTT fórumon. Hadat üzenve a mostani pénzügyminiszternek kijelentettem, hogy aki azt állítja, hogy a médiatörvény nem finanszírozható, az azt állítja, hogy a demokrácia nem finanszírozható. Az esti tévéhíradó ezt a gondolatot emelte ki. Ott volt a hajón Sümegi borakadémikus társam, kitűnő borokkal Nemesnádudvarról, ahol nagyon szép gazdasága és pincéje van, amint az a színes prospektusán is látható.

Visegrádon volt az ebéd. Eszembe jutottak a régi szép visegrádi nyarak, amelyeket Janó keresztanyjának nyaralójában töltöttünk, amikor a fiú egy-két éves volt. Most már tizenegy éves, és G. S. kislánya a kisbarátnője, aki igazi miniboszorkány.

A hajón odajött hozzám S. S. Próbált valami olyan bűntudatkeltő szöveget előadni, hogy én miket mondtam róla. Rádupláztam: Sanyi, nekem az a véleményem, hogy Te alkalmatlan vagy a Duna TV vezetésére, te elrontott magyar filmes vagy, csak elkölteni tudod a pénzt, megteremteni nem.

Este a hajón hazafelé a bárban Cserháti Zsuzsa énekelt. Hát ő a legnagyobb magyar (könnyűzenei) énekesnő. Teljesen szétment, elhízott, az arca felpüffedt (talán az ivástól). Csúnya, kövér és öregebb a koránál. De a hangja, a stílusa pontos, kristálykemény, mégis nőies, sőt, ősasszonyi varázsú csábításos. Helyette K. Zs.-ket és K. K -ket sztárolnak, almaszószos, közepes hangokat és stílusokat. Ez bűn.

Szombaton félig felavattuk a gercsei templomot. Elkészült a koszorúgerendáig az épület. Elég rossz idő volt, mégis sokan jöttünk össze. Majdnem kevés volt a pörkölt, amit Andrea főzött bográcsban és kiváló volt. Eljött Félix atya is, aki Esztergomban volt az osztályfőnököm. Nem sokat öregedett, s ugyanolyan gátlásos, mint akkor volt. Sinkovits Imre elszavalta Vass Albert versét. Visszhangozták a középkori falak s kövek, hogy a kő marad, de a kő - marad. Én is mondtam néhány szót az istenáldta építkezésről. Mire hazaértem, leütött a sok bor és pálinka, annyit ittam.

Bűnös vagyok, Uram!

Kergetőznek velem a világ hiúságai. Ital, hübrisz stb. Jó lenne menteni lelkemet...

(...)

Heves viták az ORTT-ben, mert az egyik főhivatalnok puccsol és így dönti ránk az intézményt. Nem tudom eldönteni, hogy magánmanipulátor, vagy áll mögötte valaki.

Nagyon nehezen haladok a Magyar kultúra lehetőségei és lehetetlenségei anyaggal. Nem találom még az igazi formát és a fő hangsúlyokat. Annyi a fecsegés világszerte a kultúráról, hogy kínosan nehéz megszólalni. S különben is ki figyel oda? Hogyan lehet megmozdítani ezt a ránk merevedett társadalmi betont? Ha viszont nem mozdítjuk, elfogy a levegőnk. A "Levegő" vágya, a megszólalás vágya még akkor is mozgat, ha esetleg senki nem hallgat ránk.

Délben Nagygombosra kell mennem. Visszakaptunk tíz hektárt Apám földjéből, amely 45 előtt ott volt a hegyen, Hatvany báró földje mellett. Így került barátságba Hatvany Károllyal, s így lett násznagy az esküvőjükön. Így töltöttem én gyerekkorom legszebb nyaralásait (nem is volt más, csak Szirák) a Gellért-hegyen, a Somlói úton Hatvanyéknál 1963-ig, amíg ki nem mentek Amerikába. Most már nagyfiam is idősebb annál, mint én voltam akkor. Kisfiam pedig majdnem annyi idős.

Mindenesetre nagyfiamnak adtam a hatvani-nagygombosi hagyatékot, és most megyünk a gazdasághoz a bérleti díjért. Állítólag szép lucerna van a földön. Nem nagyon érdekel Hatvan, elsüllyedt gyerekkori emlékeimben. Nővéremnek adtam a házrészt-szőlőt, az ottani múltamat. Neki-neki rugaszkodom, hogy itt, a Földön birtokot szerezzek, berendezkedjek, de vissza-vissza tart az élet gyors mulandóságainak tudata. Jobb lenne talán naivabban, kicsit napról napra élni, mert ez a távlatos letargikus állapot tervezésképtelenné tesz. Bár az is lehet, hogy nem itt a Földön kellene tervezésképesnek lennünk.

(...)

Elkezdődtek az október 23-ai ünnepségek. Mindenki ünnepel, a kormány, a Világszövetség, a Pofosz, az alapítványok, a mienk is. Egy kicsit olyan ez, mint a nagynak nevezett októberi forradalom ünnepségei az elmúlt ötven évben. Kevés az őszinte hang. Mitől is lenne? Együtt uralkodnak a gyilkosok és az áldozatok, a sumákok és az ügyeskedők. O. V. be is húzott egy nagyot az SZDSZ-nek '56 kapcsán. A Vigadóban Liszt-koncerttel ünnepeltünk. Vígh Karcsi bácsi beszélt szépen. Nem politizált. A műsor közben átmentem a Rádió-ünnepségre. H. , az elnök és J. J. , az alelnök láthatóan hálás volt. Az ORTT-ből csak én mentem el. (...)

Ma fogadjuk az Európa Parlament elnökét. A szlogen: hogy közeledünk Európához. Vajon ők miképpen tekintenek ránk, bennszülöttekre? Legalább európai bennszülötteknek tekintenek bennünket? Vagy mélyen még mindig veszélyes ázsiai jövevényeknek, idegeneknek Európában? Hazudtak-e a világon többet egy nép történelméről - ráadásul "saját" tudósai -, mint a mienkről? Egy hazugsághalmazt görgetünk, mint egy galacsintúró nemzet magunk előtt. Csoda-e, ha ránkolvassák ezeket a tévedéseket?

Tegnap ökörkör volt a Selyemgombolyítóban. Levetítettem azt a videót, amelyet a gercsei templomromnál vettem fel, amelyen Sinkovits Imre szavalja Vass Albert: Üzenet haza című versét. Nagyon meghatódott a társaság, s örömmel töltötte el az az érzés, hogy részt vehet a templomépítésben... Elhatároztuk, hogy december 30-án felavatjuk a templomot egy fáklyásmenettel egybekötve.

Tegnap végigkóstoltam a villányi borvidéket. Óhegyi Jánosnál az RT-ben kezdtük. Kitűnő muzeális borok, például egy Tramini és egy '87-es Cabernet Franc. Utána Tiffan Edéhez mentünk, aki egy igazi borékszerész. Neki van a legkitűnőbb bora az országban. Szimpatikus, tartásos ember, kedves nagyfia dolgozik vele, sugárzik róla az áldott természet. Igazi bensőséges szakmai és emberi kapcsolat apa és fia között. Isteni adomány. Este még éjfélig kóstoltunk Gere Attilánál. Egész nap összességében vagy ötvenféle csodálatos bort. Én is remekeltem - az ital hatására is -, előadtam egy eklektikus esszét Dyonüszoszról, Krisztusról, a borról és a magyar koronáról. Előbuggyantak a népművelői ambícióim. Reggel ötkor kakaskukorékolásra ébredtem, 6-kor indultunk Pestre. Eperjesy Imrével elhatároztuk, hogy legközelebb Tokajba megyünk.

(...)

Végre nagy nehezen elkészült a régen tervezett anyag a kultúráról. A címe: 77 kérdés a magyar kultúráról. Mottó: Oly távol, messze van hazám? A sláger így, kérdőjellel írva. Azt hiszem, sikerült néhány fontos kérdést (és zárójelben asszociációkat) megfogalmazni. A Magyar Kulturális Szövetség kiküldi az anyagot, és várjuk a reagálásokat. Én elküldöm a Magyar Nemzetnek, és kíváncsi vagyok, mit kezd vele. Úgy érzem, valamihez hozzákezdtem, ami értelmet adhatna az ötvenes éveimnek, és ezentúl - ami fontosabb - még használni is tudnék az országnak, a népnek, ahogy ma mondják: az országlakosoknak.

Megvolt az idei disznóölés is, most a Hajógyári-szigeten tartottuk. A Szunyogh testvérek a szokásos módon henteskedtek. Csúnyán fürdették a meztelen disznóhullákat. Gyerekkoromban nálunk Hatvanban ez nem volt szokás. Otthon hagyományos módon szalmával pörzsöltük a disznót. Mi, kis csibészek kis tüzeket csináltunk, és megkaptuk rágni a disznó megperzselt farkát. A kisebbik fiam az én hagyományaimhoz ragaszkodva nem ment iskolába. Mentőok: disznóölés.

A múltba hullt a sok pozitív érzés, amely ezt a disznómészárlást kísérte. Most csak bűzös fövő-sülő hússzagokat érzek s némi undort. A közben elfogyasztott mértéktelenül sok ital sem oldja, csak estére a helyzetet. Az este a mulatásé. Marci harmonikál, ügyesen alkalmazkodva a jelenlévő ordítozókhoz.

Szép lassan csúszunk bele a karácsonyi ünnepelgetéses furcsaságba. Az előző mondat zavara is sejteti, hogy valami össze van kuszálva. Mindenki kényszeredetten mindenkit köszönt. Vajon miért nem tudunk őszintén ünnepelni? Vagy én érzem csak így, mert én nem tudok őszinte lenni? Hát ilyen az én életem; karácsonyai is Janus-arcúak voltak. Állandó egyensúlyozás nők, családok, gyerekek között. Az utóbbi évek hegyi nyugalmában is mennyi a nyugtalanság. Talán a múlt kísért, talán a jövő, talán a kettő közé feszült helyzetem. De ezt hagyjuk, mint afféle lelki csacsogást.

Élesbe fordult az ORTT helyzete. Elindult a Panaszbizottság. Hozza a döntéseit, s amiről nem dönt, arról mi a testületben határozunk. Idegbajos is a liberális oldal, mert két sztárját, B. Gy.-t és Sz.-t az MTV-től sorra elmarasztalják. A neoliberális napilapok védik a mundért. Belebolondulnak, hogy valaki egy kicsit ítélkezni mer fölöttük. Így már büdös a demokrácia.

Utolsó munkanap az ORTT-ben. Szavazunk a pályázatok kiírásáról. É. J., N. G. és én ellene szavazunk. Az MDNP itt lévő két embere átszavaz a kormánypárthoz. Meglepő zavart tud okozni, hogy valaki nem azt képviseli, aminek a jegyében jött. Persze mi magunk mit képviselünk? Minek a jegyében jöttünk erre a világra, és ehhez képest hol tartunk? A világ milyen fontos képeit képviseljük, vagy csak saját képünket, amely oly sokszor megmerevedik, hiú, sőt szinte gonosz, s mire észrevesszük, már mennyi sértés, mennyi undorító feszültség, mennyi fullánk a szívekben. Adventes várakozásunkban fel tudjuk-e emelni szívünket a szelíd angyalok magasába, oda, ahol a haza van, az örök haza, a megtalált dolgok csillagrendje. Ahol Kormos Pista Ág Borissal cicerél, Nagy László kisbicskával szuszékot farag, fiatal lányok serege gólyahírből, rozmaringból, pipacsból koszorút fon, gyerekek betlehemeznek, és zeng, hogy föl, nagy örömre, ma született...

Hát ezt is megértük, már csak három év, és új évezred kezdődik. Milyen vita lesz, hogy 2000. január 1. az új évezred, vagy 2001. január 1. Számomra is kérdés, mikor állítsam fel a VILÁG-LÁTÓ-KÉP-et a Szigeten. (Kardos Lajos itt poénkodik mellettem, hogy egy író veszett el bennem, mert mindig írok.) Pedig az a baj, hogy keveset írok. Valójában nem is keveset, mert aki életében egyetlen nagyon fontos gondolatot megfogalmaz, az is elég. Nehéz megmondani, hogy mi a fontos, valamint hány kevésbé fontos gondolatból lehet kicsiholni egy fontosat. S mindez lebegés a fecsegés és a hallgatás között.

December 29-én, Szent Család vasárnapján kiballagtunk a gercsei templomromhoz, ami most már nem rom, hanem egy helyreállított román kori templom. Néhány keresetlen szóval üdvözöltem a megjelenteket, Óbuda és Pesthidegkút polgárait, azoknak a leszármazottait, akiknek Gercse urai voltak a hűbérurai valaha. Javasoltam, emeljük fel lelkeinket, amihez segítség a templom tere. Segítség ez a kiválasztott tér, kozmikus adótorony, amely segíti közelebb emelni lelkünket az úrhoz.

Ma 12. 30-kor találkoztunk a katolikus püspökkari titkárságon az Új Ember c. lap ügyében. Ott volt T. Cs. püspök, B. L. püspök, R. L. főszerkesztő és én. R. az előszobában megismerkedésünkkor jelezte, hogy sok jót hallott rólam Kormos Pistától annak idején, amikor még nem az égi réteken cicerélt. Röviden elregéltem, hogy mit kellene tenni a lappal, és kiosztottam G. J. és E. L. vázlatát, amit közös egyeztetés alapján készítettek. Mindenki nagyon lelkesedett az én lelkesült (ha! ha!) beszédemet hallgatva. Még Tertulliánust is idéztem, hogy: anima est naturaliter christiana. (...) Nem tudom, mi lesz az egész ügyből. Úgy látom, hogy szinte az Úr sem képes kimozdítani a magyar klérust bénultságából. Vagy csak ő, ha akarja, de akarod-e Uram? Mindenesetre én azért egy hasznos, megvalósítható, talán méltóságos programtervvel - egy megújult lapról - provokálni fogom magas rangú szolgáidat.

Elég nagy a visszhangja a 77 kérdésnek. A Magyar Nemzet részleteket közölt belőle, majd múlt szombaton L. G. készített velem egy interjút. Az írás közepén megjelent Ze,ev izraeli karikaturista 1982-ben készült rajza, amelyen engem egy tulipánból kinőve ábrázol (akkor, '82-ben, hét évvel az MDF-tulipán előtt). L. G. a hozzá kapcsolt poénkodást nem merte közölni. Azon elménckedtem, hogy mindnyájan nagyon tisztességes zsidók vagyunk, csak az egyikünk szadduceus, a másik zelóta, a harmadik esszénus, a negyedik szamaritánus, az ötödik farizeus. Több kellene hogy legyen bennünk az irgalmas szamaritánusból, és kevesebb a képmutató farizeus-ból.

Az ORTT-ben zajlik az élet. R. rohangál, mint a töketlen kuttyancs, alig van ülésen. Állítólag politikai háttértárgyalásokat folytat. Az ORTT-t és a médiatörvényt mentegeti valahol. Bár tényleg vannak támadások. Csak a Nyilvánosság Klubtól és az Alkotmánybíróságtól nem független H. G. a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként fordult az Alkotmánybírósághoz, ahol ő, a (média)sztárolt főszakértő, hogy alkotmányellenes a médiatörvény. Nyilván ez a neoliberális igazság. (...)

Ma reggel találkoztam J. J.-vel, a Rádió alelnökével. Ő kérte a találkozót. (...) Megnyugtattam, hogy nem kell kapkodniuk, és ne engedjenek saját oldalunk radikális követeléseinek se. Alternatívát kell lassan keresni, főleg azért, hogy a magyar kultúrának legyenek megfelelő fórumai a rádióban. Kellene egy "kulturális" Magyarországról jöttem műsor.

Tegnap a Pesti Vigadóban, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványnál elhatároztuk, hogy beindítjuk a Vigadó Esték sorozatot. Havonta egyszer a mai magyar társadalom legizgalmasabb, legfontosabb kérdéseiről beszélgetnének a téma sztárjai közönség előtt a 300 fős kamarateremben. Szeretnénk, ha vagy a rádió, vagy a tévé bemutatná, közölné a vitát. Hátha indulna valami kicsi jókovászos erjedés ebben a mai magyar dagonyában.

28-án volt a Magyar Kulturális Szövetség közgyűlése. Az 1989-es alakulása óta én vagyok az elnök. Ebben a funkcióban tetszelgek, fontoskodok, robotolok, koboldkodok, kodokkodok... Ismét újraválasztottak, és meglepően sokan voltak. A fő vitaanyag az én 77 kérdésem volt. Rövid vitaindító bevezetőm után Gedai István tartott egy nagyívű történelmi áttekintést. A Nemzeti Múzeum főigazgatójához méltó volt a szöveg. Utána Gyurkovics Tibor beszélt izgalmasan és pikírten, és politikuskodva is. Javaslatokat tett - a jelenlevő Magyar Rádió alelnökének, J. J. -nek címezve is - a rádió átalakítására a nemzet, a magyar kultúra érdekében. Javasolta, hogy ne csak a kozmoliberálisoknak, hanem a nemzeti liberálisoknak is legyen műsora. Igaza van. Évek óta figyelem ezt a Tibort. Egy igazi kóborlovag. Érdemes lenne egy párhuzamos életrajzban Cs.-vel összehasonlítani, aki egyszerre parasztfiú, vátesz és szenvedő. És a körülöttük bolygó, két, hozzájuk képest fiatal (...) nő. (...)

A harmadik felkért hozzászóló Matolcsy György volt. Kitűnően gondolkodik, jól ad elő. Az elmúlt években sokban közeledtünk egymáshoz. Pedig első találkozónk kakaskodó volt. H. E., az MTV akkori elnöke szorgalmazta, hogy találkozzam az akkoriban Antall privatizációs államtitkáraként működő M.-mel. Bementem hozzá a Parlamentbe. Már húsz perce várakoztam, amikor kijött heherészve egy fiatal lánnyal. Én elköszöntem tőle, hogy már nem aktuális a találkozás. Rühellem a várakoztatást, én se szeretek másokat várakoztatni. 1995-ben találkoztunk újra, amikor K. S. pénzt kért tőlem kitűnő kutatásaira, s ezért elküldte hozzám M.-met, aki akkor már Londonból, az EBRD-től hazatérve a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója lett. Úgy tettünk, mintha régi barátok lennénk. Én szereztem nekik némi pénzt. Érdemes volt, igazi, erkölcs és nemzet irányába elkötelezett közgazdaság-tudományt művelnek. M. hozzászólásában kifejtette, hogy kulturális és erkölcsi alap nélkül elpusztul egy nemzet gazdasága.

Ma délután eltemettük szegény Bertha Bulcsút. Miért írom, hogy szegény, szokásból, vagy mert tényleg szegény az, akinek hatvankét éves korában távoznia kell ebből az árnyékvilágból? Költő-és írótársak (Kiss Dénes, Mészöly Dezső, Szakonyi Károly, Gyurkovics Tibor) beszéltek visszafogottan, tiszta fennköltséggel, majd a sírnál Makovecz Imre mint a Magyar Művészeti Akadémia elnöke (ott Bulcsú tag volt) beszélt. Szabadon, röviden és kimérten: Életünk állandó határhelyzet. Leginkább a tisztaság és a mocsok határán. Van, aki halott élő, és van, aki élő férfi, mint Bulcsú volt. Előre kimunkált pontos végső képe: ha mindenáron meg kell halnunk, akkor meg kell halnunk. A fene egye meg.

Ma látogatást tett az ORTT-ben az MTV kuratóriuma. Az egyik tag panaszkodott, hogy vissza se hívom. Úgy látszik, hozzászokott, hogy minden szemétségét lenyelik. Én is lenyelem azt, amit a K. J.-vel csináltak. Megbocsájtok, de az nincs benne a dologban, hogy ezután tovább barátkozunk. Tegnap Siklós Csabánál új tagokat ajánlottunk az Óbudai Polgári Társaságba. T. hozott vagy tizenhét nevet, én hármat, Sz. egyet, S. Cs. egyet se. Ebből is látszik talán, kit mennyire érdekel a dolog. T.-nek létkérdés, ezért moderálja magát velem szemben, aki a legfüggetlenebb vagyok a társaságban, legalábbis tőle.

A következő köri találkozóra Nemeskürty Istvánt hívta meg T., a következőkre Glatz Ferencet és Orbán Viktort. Nemeskürty Meddig várjunk kötetéről fog beszélni, ezt kértük. Az öreg ezt írja könyvében: A huszadik század végére tehát olyan hatalmi csoportosulás került uralomra Magyarországon, melynek vezérelve a lakosság nemzetközivé tétele. Egy kicsit később így: a magyar országlakosok nem jelentéktelen része a múlt század végétől kezdve fokozatosan feladta keresztény hitét és a nemzeti eszméket. Ezek után felmerül a kérdés (régebben egy esszében feltettem): lehet-e egy nemzetet menedzselni, s még inkább lehet-e a magyar nemzetet menedzselni, legjobb vágyaihoz emelni. Szeretnék az idén megjelentetni egy kötetet A magyar kultúra selyemövezetei címmel. Egy régebbi írásom lenne a címadó. Ebben a kötetben folytatnom kellene a Lehet-e egy nemzetet menedzselni című írást. Felvetve a megtiport, lehazudott múltból azokat az elemeket, amelyek emelnék a lelkünket s hübrisz nélküli emberi büszkeségünket. Vagy ez már egy új könyv lenne?

Milyen gyorsan eltelik két-három hét, s mennyi minden történt közben. Mennyi fontos és mennyi talmi, majd az idő eldönti. R. el akarta halasztani az ORTT jelentését (az évest), én ezt nem engedtem. Belekerült egy estémbe és néhány liter villányi kékoportóba, de elkészült. Hála persze egy baráti jó csapatnak is. V. Cs.-nek, E. L.-nek, M. I.-nek, B. É. nek, G. J.-nek és nem utolsósorban kitűnő munkatársamnak, Cs. A.-nak, aki az egészet formába öntötte. A testület megdöbbent, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen használható anyagot lehet készíteni. Nyolcvan százalékban elfogadták, ez igazi győzelem. Bár ebben talán az is benne volt, hogy aznap, pénteken kitört a Postabank-botrány, és emiatt T. egész nap falfehér volt és keveset tudott foglalkozni a jelentéssel. Micsoda ügy ez a Postabank ügy is. A múlt évben fogadtam is az egyik fideszes vállalkozóval, hogy ősszel megbukik ez a bank. Csak néhány hónapot tévedtem. Bár valójában mi a bukás?

Csütörtök este bemutatták az Evitát. Andreával elmentünk megnézni. Sajnos nem más, mint egy drága pénzen készített unalmas "operett". A főleg neoliberális közönségnek nagyon tetszett. Lelkük rajta, ez az ő kultúrájuk. A kínosság mint olyan ott lebegett az estélyen. A Corvin mozitól az Iparművészeti Múzeumig egy hosszú bordó bársonyszőnyegen, a Köztársasági őrezred díszsorfala között kellett átvonulni az úri társaságnak, úgy, hogy közben a nép, az istenadta ott bámult bennünket. Na, ez már holivúd. A. feszengett és morgott, én lepleztem érzelmeimet. Fogadásos nagy zabálás, utána tánc, a Bergendy játszott. Kicsit pityókásan fergeteges roki-moki, mutatva a főleg "úri" közönségnek, hogy kimulatlak benneteket saját úri-muritokból.

József-nap. Ováció, gratuláció, provokáció. Én is mindenkit, mert ma reggel meglepetésre tízcentis hó esett. Már kora reggel töröm a fejem, hogy miért hoztam ilyen pocsék időt. Kitalálom. Tudjátok, miért? Mert nem vagyok én buzi, hogy meleget hozzak.

Az ORTT költségvetését nem fogadta el tegnap a nálunk vendégeskedő Költségvetési Bizottság. Felvetem, hogy ha kell, G. J. pillanatok alatt rendbe teszi az ügyet. Ennek mindenki örül, bár látom T. J. arcán a füligdzsimis kérdőjeleket: ez már megint kavarja.

Vasárnap estére vörösboros, üstökösköszöntő József-napot tervezek az Uránia Csillagvizsgálóba. Ha világos lesz az ég, láthatóak lesznek az égi jelenségek, talán még az égi összefüggések is.

Vasárnap összehívtam barátaimat az Uránia Csillagvizsgálóba József-napi üstökösnézésre. Véletlenül azon a napon szép tiszta volt az ég, valaki meg is jegyezte, hogy szerethet engem az Isten. Úgy legyen, mert sok dolgom van, ami remélhetőleg az ő dicsőségét szolgálja.

Zombori Ottó barátom, a csillagvizsgáló igazgatója kitűnő előadást tartott mindenki megelégedésére. Andrea terülj asztalkámat varázsolt: abált szalonna, burgonyás pogácsa és a szokásos villányi kékoportó. Közben feljárogattunk a teraszra nézni a távcsőben az üstököst. A végén kértem, hogy mindenki egyszerre jöjjön fel. Az üstökös (Hale-Bopp) nevében köszöntöttem az úri társaságot, s elmondtam, hogy megfejtettem egy üzenetet, amely az üstökös felől jön rádióadásként. Különben is tudjuk, hogy az üstökösök a jövőből hoznak híreket, megjósolják a jövőt. Az üzenet egy Kodály által gyűjtött ősi magyar népdal. Intettem Marcinak, aki a tangóharmonikán elkezdte játszani:

1997. április 4.

Elmúlt a Húsvét. Az ünnepeket Öszödön töltöttük. Így legalább Andrea is pihenhetett. Neki minden ünnep hajsza a konyhában. Lehet, hogy öregszem, de kezdek belátó lenni a háztartási munka iránt, főleg azért, mert sosem veszem ki a részem belőle. Húsvét vasárnap átmentünk Tihanyba a nagymisére. Korzenszky Richárd, az apát celebrálta. Szépen beszélt, és maga a mise is felemelő volt kitűnő kórussal. Teljesen elérzékenyültem, gondolatban bocsánatot kértem családjaim jelenlévő és jelen nem lévő tagjaitól erőszakos, kapkodó életemért. Talán harminc éve nem voltam misén. Lelkinyugalmam és az ünnep dramaturgiája utáni vágyam éleszti az igényt. Sursum corda...

Öszödön elég rossz idő volt. Janó sokat erőszakoskodott. Én ilyen kis koromban szelídebb voltam. Viszont nagy örömére a csibész fogott egy kapitális süllőt a kishalfogó hálóval. Ez eddig élete legnagyobb hala.

(...)

Végül egy éjszakába hajló vörösborozás egy szoci miniszterrel. A téma: mi lesz 98-ban? ők koalícióképesek lesznek-e stb. Nem érdemes a naplónak rögzíteni, annyira napi érdekeltségű politikai fontoskodás. Egy jó szeretkezésnek még gyermekáldás nélkül is hosszabb távú hatása van. De szemérmesen arról sem írok, mert az csak egy férfira és egy nőre, valamint Istenre tartozik.

1997. április 8. kedd

Végre Olaszország. A nagy olasz bortúra. Vasárnap reggel indultunk Pestről, egy szuszra le, a Garda-tóhoz. Milyen tiszta a vize. Túl tiszta lehet, hogy még a hal sem él meg benne. Történelmi folyamatossága: római kori villák a tó partján. G. J. mondja is, hogy most biztos bankárok villái.

Kedden a VINITALY meglátogatása. Egész Trentino körzet összes borát megkóstoltuk. Köztük egy gyönyörű címke. Képzőművészeti alkotás lehet, a bor is saját mezőnye legjobbja. (Milyen nehéz egy rohanó buszon írni.) Érdemes megjegyezni a nevét: Trentino DOC Cabernet "Collezione" 1993 St. Michele. Gábor Józsiék is velünk vannak, élvezik, épp most mondja az Itália-kötetet olvasva, hogy művelődik. Majd átmentünk a Szicília pavilonba, ahol Kállay Miklós barátai raguzai borokat kínálnak, s mivel Szicíliába most úgysem jutunk le, ezért fontos a kóstoló. Különösen ízes, tiszta, töppedt szőlő aromájú, telt vörösborok, s néhány igazán kitűnő fehér (most nem jut eszembe a nevük), különben is olyan kitűnő helyi fajták, mint a mi juhfarkunk. A magyarok megint nyertek egy nagy aranyat a tokaji '83-as 6 puttonyos aszúval és érmet az egri bikavér.

Itt bugyogott a magyar bor bugyi egyesület is. (Egy spicces borutazónak engedtessék meg ez a poén.) Nemzetközi konferenciát rendeztek Nő a borban vagy bor a nőben, vagy valami hasonló címmel. Különben egészségükre! Isten éltesse a bor által is őket.

Most éppen Firenze felé tartunk. Vár az Uffizi-képtár.

Tegnapelőtt Firenze. Tényleg valami csoda veszi körül ezt a várost. Micsoda művészetet és aurát hoztak itt létre a gyilkos Mediciek. Zsúfolásig tömve volt a város, főleg diákokkal, biztos tavaszi szünet van. Az Uffizi előtt vagy kétezer gyerek állt sorba. Kétségbeestem, hogy ide ugyan nem jutunk be, de feltaláltam magam: a diplomata-útlevéllel oldalt beengedtek. A képtár igazi csoda. Minden képet ismer már az ember valahonnan, valamilyen reprodukcióból. De a keresett képek Boticelli vénuszai. Simone Vespucci, ez a drága céda szőke nő, aki egyedül izgalomban tudta tartani az egész reneszánszt. Egyetlen izgalmasabb nő volt csak annak idején, Vittoria Colonna, a pápacsináló és Michelangelo múzsája, barátnője. És tegnap este az én szőke nagyasszonyomat ünnepeltük 43. születésnapján. A borakadémiás fiúk kitettek magukért. Frizzanti pezsgő folyt, és Kállay Miklós, a Magyar Borakadémia elnöke mondta a köszöntőt, majd a fiúk kara elénekelte, hogy azért vannak a jó barátok ...

Tegnap a Chianti borvidéket kóstoltuk végig a pontasieve-i Ruffino üzemben. Szép és jó borok, bevezetve az egész világon. Ha mi így be tudnánk vezetni egy borvidéket, és ilyen mennyiségben!

Tegnap Montalcinóban a Villa Banfit látogattuk meg. Amerikai stílusú és ízlésű borgyár, de lehet, hogy csak borüzemnek álcázott atomerőmű. Az ebédet az unicumos Zwack szervezte meg egy kellemes kis olasz chateau-ban, Antinori márki birtokán. Elegáns és igazán kellemes vendéglátás, istenhozott pezsgővel, olasz ételkülönlegességekkel és kitűnő chiantikkal. Egy kb. 150 hektáros szőlőbirtok csak csúcsminőségű borokkal (DOCG) kizárólag ínyenceknek. Végül ötfajta borból kóstoló. Elsőnek egy farkasalmás-virágillatú Savignon Blanc, a legjobb fehérbor, amit Olaszországban ittam, vagy talán életemben is. Egy ilyen kis birtokon lehetne igazi szemlélődő, értelmes életet élni Catullus, Szent Ágoston és egy kicsit Lucullus társaságában. Mostanában otthon monomániásan keresek egy ilyen helyet. Kérdés persze, hogy "kábítószeresen" felgyorsított életem le tudom-e szelídíteni az ilyen lélekemelő emberi létformához.

Búcsúzás a Siena melletti (San Rocco a Pilliben lévő) Hotel Castellótól. Milyen kiváló ember a tulajdonos. Az olasz somelier-szövetség alelnöke. Ez egy 17 ezer tagot számláló egyesület. Az úr fenséges vendéglátást rendezett egyszerű, ám rafináltan elkészített helyi ételekből. Például az elején rajtaütésszerűen kihozott egy sárgaborsólevest. Kiderült, hogy csicseriborsó. Eszembe jut, hogy a Mecénás tűnődései írás idején sokat olvasva Róma történetét, találkoztam a csicseriborsó történelmi jelentőségével. Ha termett belőle elég, nem volt zavargás Rómában. Valamint a Cicero családot is erről a közhasznú növényről nevezték el, borsófalónak csúfolva. De a lényeg, hogy az igazi vendéglátás igazi kultúra. Stílusa van, mint a jó művészetnek, és emberi gesztusai.

Péntek reggel utazás Udinébe. A város legszebb pontján, történelmi épületben a friuli borok háza. Majd látogatás d' Attimis-Moniago grófnál. Az egyik legrégebbi család a környéken, ötszáz éve gazdálkodnak itt egy helyben a saját százhektáros szőlőbirtokukon. Pincelátogatás után a gróf a lakásukban lát bennünket vendégül, ősök festett arcképcsarnokában. Baráti hangulat, jó borok, a házigazda inkább egy szelíd kertészmérnöknek látszik, mint grófnak. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember. Otthon van...

Este a tartományi bormúzeumban vacsora és borkóstoló. A vacsora gyenge, de senkit nem zavar, a borokat nem tudjuk értékelni, mert annyira el vagyunk telve. Már száznál több bort kóstoltunk. Vendéglátónk Kállay Miklós itteni professzortársa, kitűnő zenész. Tubán (tubicán) játszik, lakodalmakon edződött zenészek virtuozitásával. Lelkes Lajos és Polgár Kati táncra perdül, méltóságos vidámsággal táncolnak egészen addig, míg egymásra nem esnek, de ez így poén.

Az éjszaka közepén sétálok Isonzó utcáin vissza a buszhoz. Megérint egy érzés: nagyapáink arcán járok (Farkas Árpád: Apáink arcán...).

Ismét itthon, ismét testületi munka. Beérkeztek a pályázatok, nagy az izgalom. (...)

Felgyorsultak a mozgások a magyar politikai életben. Az SZDSZ-elnök P. lemondott. Új arcot keres a pártja, teljes zavarban vannak. Csurkáék attól félnek, hogy elkezdenek magyarkodni. Egy év múlva választás. Mit választanak a magyarok már az új ezredévre (1998-2002). Hogy pörög ki alólunk az idő. Vége lesz-e az elmúlt évek élősködő politikai stílusának. Bár van jó élősködő is, például a botritisz is egy élősködő. Tőle válik ilyen kitűnő borrá a tokaji. Bárcsak az elmúlt évek politikai élősködése is ilyen nemesítő hatással lenne hazámra.

(...)

Tegnap este Püski Sándor bácsival és Gyurkovics Tiborral vacsoráztam. Ahogy mondani szokás, az öreg két lábon járó történelem. Elmesélte, hogyan kötött szerződést Szabó Dezsővel. Az sem volt egy könnyű ember. Gyurkovics Tiborral azon lamentáltunk, hogy tudtunkkal és valójában Szabó Dezsőnek nem volt komoly nője. A libidóját az írásba és a fajba helyezte (lásd: nem fajtalankodott, mint mások). Weöres Sándorra is így terelődött a szó. Rá sem a nőkhöz való olthatatlan vonzódás volt a jellemző.

A május 1-i ünnepeket Újlőrincfalván töltöttük. Gyönyörű, napos idők voltak. Jól le is égtünk. Lefestettük a csónakot. Visszaszögeztük a cserepeket, amelyeket lesodort a vihar. Velünk volt Levente, az erdélyi munkás is. Andrea amit tudott, elültetett a betonszáraz talajba. A szomszéd Pista bácsi kis kerti traktorjával segített neki. Ígértük, majd kap a magkrumpliból, aminek Kleopátra a neve. A lennlétet beárnyékolta Soltész Béla halála. Őt gátőrként ismertük meg. Sokat rabsickodtunk együtt, főleg fácánt, néha nyulat lőttünk. Kedves, egyszerű fiú volt, mindenki szerette, talán csak a családja nem, de erről ebben az esetben, azt hiszem, nem ő tehetett. Két-három év alatt végzett vele a rák. És süllyed az elmúlt évtized: Csavargások a Tisza-tavon és a Tiszán. Ez az egész új életem, amelyet Andreával és Janóval a Tiszához kapcsolódóan is újrakezdtem. Csónakázások és táborozások az Aranyosi-szigeten. Halászlék és sült halak. Nyári táborok főiskolás lányokkal. Csodálatos megmenekülésünk kisfiammal a hármat bucskázó Land Roverrel, egy máig remegtető tragédia lehetőségével. Ez mind süllyed az időben, de talán emelkedik a lelkünkben.

Egyre jobban unom ezt az egész ORTT-helyzetet. Állandó lehetetlenülés. Közeledik a két kereskedelmi csatornáról való döntés. Úgy látszik, megnyerik (...) az MSZP-s támogatottak. Lám, ezek soha nem engednek senkit nyerni magukon kívül. Bezzeg az Antall-kormány alatt. Ott a néhány MDF-es csibészen kívül mind azok nyertek, akikről mára kiderült, hogy hol állnak.

Tegnapelőtt, Pünkösd vasárnap a Mátyás-templomban voltunk. Haydn Terézia miséje szólt a szertartás alatt. Most hallottam először ezt a művet. Mennyire tetszett, mert illett az alkalomhoz, a hangulatomhoz, megközelítette az ünnepet áhító lelket. Holnap Tokajba - Sátoraljaújhelyre megyek, a nagy borgazdasághoz borkóstolóra. De vonzana egy történelmi szőlőkert s műemlék helyreállítása is. Már egy éve keresek mindenütt egy ilyen áldott helyet. Nem igazán találok. Pedig szó szerint bejártam Tolnát, Baranyát, de még Somogyot és Pannonhalma környékét is. Talán nem szánok rá elég időt, vagy az eddigi módszeres keresésem nem volt elég jó módszer. Mindegy, lássuk holnap Tokaj-Hegyalját a gazda szemével. Hátha találok valamit, s hátha megengedi az Úr, hogy egy ilyen földi paradicsom építésében még érdemben részt vegyek.

Megjártam Tokajt, jobban mondva Sátoraljaújhelyen voltam. Nővérem osztálytársa, Gerwald László ott a vezérigazgató. Kimentünk Tolcsvára a pincéjükbe, és a bormúzeumba. Az évszázad legjobb aszúit kóstoltuk meg. Volt közöttük olyan, amelyből egy üveg kétszázezer forintot is ért. Igazi nemes ízek, s ha a testnek van külön lelkisége, a hús lelkisége nagyon élvezte a nemességnek ezeket a szintjeit, egyszerűen az élet élvezetét. A teremtésben magát korlátozó Isten mintha az emberi ízlésben és a minőségnek ebben a mindenség legszebb formáit kihívó lehetőségében kárpótolná magát azért a szenvedéstörténetért, amely az anyagi világ megteremtése közben megvalósul. Egyszerűbben szólva: Evoe Bacchus. Vagy virágfüzér Dionüszosz sápadt homlokára.

Mire visszaértem, másnap a testületben már keményen állt a bál. Első fordulós szinten velünk szemben (az ellenzéki pártok delegáltjaival szemben) megszavazták, hogy a CME és az MTM nevű zavaros képlet az első. Természetesen ezt megint a W. és D. duó ismételt átállása a kormánypártok mellé tette lehetővé. Ez azonban még nem olyan nagy baj. Mert ha nem most, egy hónap múlva sikerülhet valami...

Ma egy panasz kapcsán kemény kommunikációpolitikai vitába keveredtünk. Kiderült, hogy bárhová nyúlunk, mindenütt bűzlik a magyar média. El is meséltem, hogy úgy vagyunk, mintha William Faulkner Rózsaszál Amelie kisasszonynak című novellájában lennénk. Ott a kisasszony megmérgezte hűtlen szeretőjét, lefeküdt vele a nászágyba és negyven évig ott "élt" vele. A mi hűtlen szeretőnk ez a mindenhol bűzlő magyar média. Sajnos vele kelünk, vele fekszünk, mint egy őrült. Meg tudunk-e szabadulni őrültségünktől?

Tovább folytattam a chateau-nak való hely keresését. Így jutottam el Neszmélybe. Ott Komocsay Ákos és bankár barátai hoztak létre egy virágzó szőlő-és borgazdaságot egy lerobbant téeszüzem helyén. Hét év alatt másfél milliárdos vállalattá váltak. Főleg az angol piacra szállítanak. A chateau-t Ekler Dezső, Makovecz tanítványa tervezte. Eklerből chateau-építész lesz. Disznókőn is tervezett egy hasonlót. Komocsay úr vagy húszféle bort mutatott. A legnagyobb meglepetés a borok kitűnő illata volt. Ennyi ilyen jó illatú bort sehol nem ittam együtt. Vásároltam is tőle vagy száz palack Chardonnay-t és Sauvignon Blanc-ot. Komocsay Ákos megnyerő, nagy szakmai tudású, szerény ember, igazi férfi, tudja, mit akar, hasonlít a villányi borékszerészre, Tiffan Edére. Ákos is borékszerész, különböző nem borvidéki és nem nagy fajtákból tud kitűnő borokat készíteni. Németh László talán erre is gondolt, amikor a minőség forradalmáról beszélt. Ilyen férfiakra és az általuk létrehozott ilyen minőségre. Ráférne erre az országra, hogy ilyen emberek legyenek a gazdái.

Mostanában sokat iszom, főleg bort. Bár kérdés, mi a sok. Középkori adatok szerint egy férfi naponta két-három liter bort megivott. Én még egy litert se. Ma ezt soknak tartják. Mi az a kulturális és egészségügyi nyomás, ami a borfogyasztást le akarja váltani. A középkorban azért ittak annyi bort, mert féltek a víz fertőzöttségétől. Én azért iszom, mert ízlik, s közben zavar a szesztartalom. Zavar a benne lévő "kábítószer". Az antialkoholista-reklám nem éppen egy keményebb kábítószer-fogyasztásra akarja felkészíteni a társadalmat?

Ma a Monitoring Grémium az Űrgamma sorozat producerét hallgatta meg. Cz. Zs.-t, akit a médiaperzekutor Gy. P. egyszerűen csak expornósztárként "méltat". A nő feketére festett, dekoratív, rátarti. Érezteti, hogy állnak mögötte, szorosan. A rossz nyelvek szerint (...) MSZP-s mogulok. Több pénzt felvesz sorozatára, amelyet oktatási, közművelődési műsornak próbál eladni, mint a Magyar Televízió egész kulturális területe.

Vasárnap este a "KHVM-es lobby" volt nálam. Jó borokat kóstoltunk, jól berúgtunk, de végső soron emberi, baráti jó dolog volt az egész vendéglátás.

Élesbe fordult a kereskedelmi TV-pályázat. Állandó egyeztetések és fontoskodások. Tegnap a volt MDF-es K. F.-fel, aki engem biztosan radikális népinek tart, valahol Csurka felé félúton, mert az elmúlt hét év médiavitái során sokszor hangoztattam a magyar értelmiségi gyávaságát. (...)

A hétvégén az óbudai ökörkörrel Tokajban voltunk. Cecei Horváth Tibor, a Kéhli (Krúdy vendéglője) tulajdonosa hívott meg. (...) Sárospatak egyre csodálatosabb. Szebb talán, mint valaha a magyar reneszánszban, vagy éppen Lórántffy Zsuzsanna alatt.

Tibor "parasztlakodalommal" fogadott bennünket és cigányzenével. Egy hegedűs és egy cimbalmos játszott. A cimbalmos úgy nézett ki, mint Göncz Árpád, akiről megjegyeztem, hogy most a Magyar Köztársaság elnöke. Vélem, ez hosszabb távon feledhető. A bor pocsék volt. Este Sárospatakon csavarogtunk. Másnap felmentünk egy régi kőfejtőbe. Hogy időn belül visszaérjek, árkon-bokron át visszafutottam. Jól bírtam, nagy sikerem volt, hogy tartottam a szavam. Milyen gyönyörű táj ez a Patak! Mégiscsak működik a genius loci. Ez a táj az itt halmozódó magyarság-teljesítmény. A haza egyik legjelentősebb oszlopa. S ahogy a múlt századi liberálisok mondanák: a haza mindenek előtt.

Hát megtörtént az ORTT-ben az első nagy pályáztatás. Kizártuk (...) azt az amerikai vállalkozót, amelynek egyik tagja a Provokátor című filmet forgalmazza. A plakáton egy gyönyörű női testen egy, Krisztus keresztre feszített formáját utánzó férfi, az ágyékán az amerikai lobogó. A film, M. Forman filmje mélyen erkölcstelen, mert a szabadságért harcoló hős valójában a pornográfia és a drog szabadságáért küzd. Sátánian manipulatív film. És most mi ezeket kizártuk. Nagy hörgés lesz, de megcselekedtük, amit...

Hogy az MSZP-s jelöltek miért szavaztak velünk, még nem derült ki. Lehet, hogy csak a nyakukra nőtt SZDSZ-t akarják lehántani magukról. Lehet, hogy elveikben megnemesedtek... Szinte mindegy. Az a lényeg, hogy az ország most a kevésbé rosszat kapja ebben az ezredvégi totális tudati háborúban. Ha ez a kis lehetőség működött volna máskor is a magyar történelemben, akkor talán jobban állnánk.

Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című kötetét olvasgatom ökobirtokot is keresve.

Baj: Az Esterházy-uradalomnak nevezetes pincéje van 14 ággal és 40 ezer akó befogadóképességgel. (Eperjesi Imrét megkérdezni, mi van ma.)

Bokod: Kereki puszta határában a hajdani vérteskeresztúri bencés barátok templomának és monostorának romjai. Nem messze a gerencséri várromok.

Gyermely: Pusztagyarmat, Sándor-Metternich-kastély.

Elvesztettem a naplót. Már azt hittem, az ellenség (Satanas) keze van a dologban, de csak az én hülyeségem volt, mert egy külön táskában hazavittem, remélvén, hogy otthon tovább jegyzetelem a Borovszky-kötetet, ökobirtokot keresendő. Közben a hétvégén kirándulás a kisfiammal és A.-val - aki a második asszonyom. Apropó, Jahve. Az ószövetség szerint az első feleséget az ember maga választja, a másodikat Jahve. Olyat ad neki, amilyet érdemel. Szeret engem Jahve - bejártuk a Buda-Vértes-Neszmély vidéket kúriát keresve. Gyarmatpusztán találtunk valami csodát, ahol egy régi uradalmi telepet valaki(k) "lenyúlt(ak)", és egy szép kis különparadicsomot varázsoltak panzióval, tenisz-és sportpályákkal, éjjel-nappali őrzéssel, portával. Ráadásul az egész telepet a mellette levő dombon méltósággal őrzi egy szép kis századfordulós neogót kápolna. Továbbmenve, Bikolpusztán (Süttő mellett) megtaláltuk a Nedeczky-kastélyt, lerobbanva és egy kicsit állapot-megóvva. Arányos, szép épület egy dombocskán, körben hegyek. Mellette régi cselédlakások romosan és egy kápolna jó állapotban. Szép kis birtok lehetett valaha.

A magasrangú médiatestületben betöltött szerepem miatt átvilágíttattam. Lássunk csodát, az eredmény politikailag bűntelen. Legalábbis azok szerint, akik saját jól felfogott érdekükben ilyen könnyűvé tették ezt az átvilágítást. Ezt a vétket ne fogjuk könnyedén a kommunistákra és posztkommunistákra. Ezt az első szabadon választott demokratikus magyar kormány követte el.

Ám, hogy ilyen könnyedén átestem a politikai tisztítótűzön, ez elpofátlanított. Gondoltam egyet, és élni kívántam állampolgári jogaimmal, be kívántam tekinteni a Történeti Hivatalban őrzött, rám vonatkozó dokumentumokba. Mondhatom, érdekes volt, mert csak és csak a besúgó nevét takarják ki, a helyszín, az időpont és minden más ott van. Betekintés közben odajött hozzám egy kedves hölgy, és mosolyogva megkérdezte: meg kívánja-e nézni, hogy mi volt célszemélyként a fedőneve?

Mondtam a hölgynek, hogy meg kívánom. Ezt félreértette, és megmutatott egy xerox másolatot egy belügyes névadásról, ahol az állt, hogy Zelnik József = Zorró. Hát nem mondom, nagy újrakeresztelők ezek. Megtisztelve érezhetem magam, nem úgy, mint a Patkány fedőnevű ügynök.

Köszönöm, fiúk. Ti régi újak és új régiek. Csókoltat benneteket: