HÁNY MÉG A 77 KÉRDÉS
A MAGYAR KULTÚRA LEHETŐSÉGEIRŐL
ÉS LEHETETLENSÉGEIRŐL?


[Rich Text formátumú változatban letölthető]


Hetvenhét kérdés a magyar kultúra lehetőségeiről és lehetetlenségeiről címmel 1996-97 fordulóján tette közzé a Magyar Kulturális Szövetség kérdésgyűjteményét a hazai művelődési szakma társadalmához fordulva, bevallottan az ezredvégi leltárkészítés megkezdésének szándékával, illetve a távlati feladatok együttes megfogalmazása végett. Az összeállításból nyilvánvaló, hogy nem gondolkodik tabutémákban, ami annál üdvözlendőbb, mert valóban minden kérdéses, még a legszilárdabb értékek megszilárdítása is igényli az érvényesség pontosabb feltételeinek megállapítását. Ez a nyitottság ugyanakkor alkalmat ad a kérdéskör tágítására, amit ha jól csinálunk, nem csupán a magyarországi kulturális helyzetképet és orientációkat láthatjuk egyben. A nemzetközi összefüggések számunkra is meghatározók. Többet tudhatunk meg a nemzeti jelleg változásairól, súlyáról, továbbá a kultúra társadalmi beágyazottságáról, kölcsönviszonyáról minden lényeges relációjában. Egyetérthetünk abban, hogy mindeznem elsősorban a kerek számok miatt - sürgős tisztáznivaló, s hogy ez elég széles társadalmi aktivitással érhető csak el. Az időhorizont visszafelé lehet annyi, amennyit történelmünkből máig hatónak érzünk és szükséges is a kulturális vagyon szimbolikus összeírásához. Előre pedig egyfajta folyamatosságban kell gondolkodnunk, felderítve és számításba véve a valószínű korszakhatárokat. Még e feltárási folyamatban időnként célszerűen leszűkítendő részfeladatok teljesítése is lehet különben évek kérdése a becslések remélt pontosságától függően. - Hozzászólásomat a "bármely érdelelődő" kategórián belül ilyen felfogásban ajánlom figyelembe venni.

Az országos szervezet integratív szerepkörét tekintetbe véve érthető a "Hetvenhét kérdés" tagolása, az sem baj, ha szakmailag igényes kultúrpolitikai vitát válthat ki. A modor és a tematikai arányosság is méltányolható az előbbiekhez mérten, főként, ha a tartalom a viszonylagos teljességre utal. Számomra evvel együtt többletkérdések kínálkoznak például történelmi vonatkozásban, a műveltség-művelődés kapcsán, a kultúrák viszonyában (kultúraelméletileg), sőt az intézményrendszer tekintetében is. Ugyanígy tovább árnyalható a dokumentumból kiolvasható kép néhány, ott közvetlenül nem érintett probléma egyes kérdéseinek felvetésével. Végül fokozhatók a szöveg pozitívumai azáltal, hogy a gazdag merítésű értelmező-magyarázó, illetve "rávezető" szemelvények még bővíthetők, ami a szemléleti választék bővítésével is járhat. - Mindehhez személyesen csak az alábbi töredékekkel járulhatok hozzá: újabb kérdésekkel, idézetekkel és válaszkezdeményekkel. Ezek csoportosítása nem követ szigorú logikai rendet.

1. - Létezik-e "a főirány"? Miben áll a fő-sége? Ideológiamentességét garantálja-e valami? A többi - mint kisebbségi - irány mind ideológiailag elkötelezett? Kinek?

2. - Biológiai értelemben folytonos a kultúra vagy egyéb ismérvei vannak? Természetellenes annyiban, hogy konstruált? Akkor "belső igazságok gyötrik, ha mindjárt a természet ellenében is? A biológiai és antibio-felfogás végül kezet fog a háttérgénkészlet alapvetése fölött?

3. - Hogy egy egész társadalomnak van saját kultúrája, ez felveti az etnotúltengés veszélyét? Ha tagadjuk az etnológiai vonatkozásokat, ez teljesen oké? Ott, ahol tagadják, nem jön vissza véletlenül egy-egy erősebb etnó, immár etnók fölöttiként? Ki merné azt mondani, hogy visszajön?

4. - A divattá és ajánlott olvasmánnyá váló planetáris tudat hogyan viseli el a mindennapí emberek közelségét?

5. - Elismeri-e a multikulturalizmus legalább azt, hogy a saját eredetű kultúra egy ország (egy nép, egy nemzet) számára mindenesetre első az egyenlők között? Képes-e tudomásul venni ezt a történelmi tényt, megérti-e ezt a társadalmi kívánalmat, szükségletet, vagy épp maga lesz intoleráns, erőltetett, internacionalizáló, túlhajtott és voluntarista - összefogva a század agresszív izmusainak hagyományait?

("Különböző típusú ellenforradalmak vannak. A legjelentősebbek ezek közül a szovjet kommunista, az olasz fasiszta, a német nemzeti szocialista, a spanyol falangista, a portugál korporatista, a titoista, a peronista... Ezek mellett a szervezett ellenforradalmi mozgalmak mellett, amelyek antiliberális és antidemokratikus doktrínákat vallanak, a világ nagy térségeiben erős tendencia tapasztalható, hogy a demokratikus intézmények homlokzata mögött semmissé tegyék a demokratikus rendszert."

"Ha a civilizált magatartás hagyományainak folytonossága megszakad, a közösség veszélybe kerül: amíg a szakadást nem javítják ki, a közösséget frakció-, osztály-, faji és területi háborúk szaggatják szét. Mert e folytonosság nélkül a kulturális örökség nem vihető át." - Walter Lippmann: A közjó filozófiája)

6. - Szükséges és lehetséges-e napjainkban olyan nemzetfogalom, amely legalább a kultúra egészében konzekvens, és amelynek segítségével legalább elkezdhető az átfogó és közös gondolkodás a kulturális stratégiákról, szemben avval a helyzettel, hogy vita nélkül döntünk valójában nemzeti szintű és jelentőségű dolgokról, és közben nem illik rákérdezni a nacionalizmus vádjának kockázata nélkül: hogyan is érinti a döntés magát a nemzetet?

(Nincs is nemzet? Azt a kis időt már kibírjuk valahogy, amíg mindenki megszokja? Mit szólnak ehhez az erős nemzetek aktivistái, akik komolyan gondolták az egyenjogúságot?)

7. - Felvethető-e az esélyegyenlőtlenség kérdése nemzetközi relációban is (ha nem népek, akkor legalább országok között)?

8. - Lehetséges-e, hogy az érvényes oktatási rendszer legfőbb hiánya a nevelési koncepcióban van: gyakorlatilag nem létezik ez a kategória, felemlítése pedig nemritkán dühödt kritikát vált ki nyilvános szereplőkbő1? Lehetséges, hogy eközben mégiscsak érvényesül egyfajta nevelési felfogás, csak leplezetten és ezért bírálhatatlanul, ellenállás nélkül?

9. - Létezhet-e társadalmi mobilitás kulturális mobilitás, esélykiegyenlítő hatások nélkül - és létezik-e valóságos, tartós gazdasági mobilitás (szerves modernizáció) ezek híján?

("... egy évben kétezernyolcszáz kilométer. Ennyit gyalogol Magyar Jancsika első osztályos korában, hogy megtanulja leírni a nevét. Nyolc év alatt ez 22 400 kilométer. ... Ha ehhez hozzávesszük, hogy ha Magyar János gimnáziumba akar járni - ha felveszik! - tekintve, hogy tanyai iskolába járt -, akkor átlagban... ...olyan távolságokat kell neki bejárni négy évig, amit már ki sem számítok, de becslésem szerint is meghaladja az egyenlítő hosszát. Ennek a Magyar Jancsinak... ...van ma nálunk a legkevesebb esélye, hogy ilyen népvándorlás korabeli teljesítmény ellenére bejusson az egyetemre. Miért?... ...Tegyük fel, hogy javasolják őket, s megkapják a felvételi behívót. Mi történik? Magyar Jancsi Hodászon, Kocsordon, Parasznyán, Ilken - ezek még faluk! - vagy Mandabokorban, Alsóegreskáta-tanyán - s Isten több ilyen vesztőhelyén előző este elindul. Gyalog, biciklin, buszon, felszáll a vicinálisra, döcög, bumlizik, Mátészalkán átszáll a pesti személyre. Zsebében száz forint. Szalonna, kenyér. Egész éjjel nem alszik. Gyűrötten, piszkosan, fáradtan kiszáll a Nyugatiban. Eltántorog az egyetemre. Belép. Fél, szorongásokkal, gátlásokkal küzd. A folyosókon ott fogadják a Pesten végzett társak, munkásgyerekek, akik kitűnő gimnáziumba jártak, értelmiségi gyerekek, akik hazulról óriási műveltséganyagot, magatartásbeli előnyt, biztonságot hoztak, polgári származású fiatalok, akiknek érdekében megmozdult egész közéletünk. A mi barátunk elhallgat, vár. Behívják. Ott ül a bizottság. Tagjainak noteszében húsz név, felkiáltójelekkel, reggeli telefonhívások. Leül a mi barátunk. Ijedten, félénken, zavartan, álmosan, fáradtan, ezeréves szorongással, és vizsgázik - vizsgázik történelemből. Mit gondolnak az elvtársak, hogy vizsgázik?"

Váci Mihály felszólalásából idézve az Országgyűlés 1963. évi március 26-i ülésén.)

10. - Csakugyan, miért nincs ma a NÉKOSZ-hoz hasonló képződmény a magyar oktatási horizonton?

11. - Való igaz, lehetséges volna a szerves modernizáció? Hogyan?

(Az "igen" válasz beugratós annyiban, hogy evvel öntudatlanul is elismeri a válaszadó, hogy a modernizáció egyéb, bár jellemzőbb formái erőltetett modernizációk legalább annyiban, hogy számos vonásukban a társadalom ellenállását nem a reális érdekegyeztetés változtatja meg, hanem az erő, ideértve az információs manipulációt is, amivel szemben a többség védtelen. Felvetődik továbbá, hogy mit kezdhetnek az erőltetett programok alanyai (tárgyai) a programokkal, amennyiben az idomuláson kívül nem ismerkedhetnek meg az alkalmazkodás aktívabb formáival.)

12. - Hogyan volna biztosítható a világnézeti rendegesség az oktatásban, a sajtóban, közszolgálatban? Mit is jelentene, mi volna a jelentősége? Hogyan kezelhető ez a probléma és hogyan hat rá a piac?

13. - Lehetséges, hogy az értéksemlegesség közömbösséget jelent, mi több, egyes irányzatos értékek burkolt favorizálását? Hagyományos értékek elhallgatását, fejlesztésének lehatárolását, suttogó ellenpropagálását, másfelől pedig a kohéziót mállasztó értékek terjesztését: becsület helyett az "ügyes" önzést? Tudás helyett a tudás alapanyag-készítőinek kihasználását? Jövőorientáció helyett a per pillanatot?

14. - Lehetséges-e kultúra - és persze kultúrpolitika - értékek közvetítése nélkül? Hogyan volna "bearányosítható" a pluralitás mint követelmény?

15. - Létezik-e uralkodó kultúrpolitikai divat? Nem is kell? Hogyan szavatolható mindez?

16. - Hogyan volna megoldható a piacon és más társadalmi forgalomban az értelmiség - kivált a humán értelmiség - képességeinek jobb felhasználása, s evvel párhuzamosan jobb megélhetésük, nagyobb foglalkoztatási biztonságuk gondja?

17. - Miért tűnik úgy, mintha az országnak nem volna komolyan szüksége a negyven év feletti diplomások kapacitására, függetlenül képességeiktől és munkabírásuktól, holott éppen ők jelenthetnék a legnagyobb erőt az átalakulásban?

18. - Hogyan készülhetne fel a társadalom a hátralévő reformokra, legyenek azok bármilyen indíttatásúak, ha a szakmai és közvetítő értelmiséginek kevés szerep jut az egészből, voltaképpen saját főszerepéből?

19. - Milyen források volnának találhatók mindezen problémák, illetve a kultúra progressziójának megoldására: anyagi és más források - "forrásmegjelöléssel"?

20. - Milyen mechanizmussal és súlyozással volna legjobban megoldható a megújulás anyagi és egyéb forrásainak elosztása a kultúrában?

21. - Felbecsülhető-e a kultúra "belső eladósodása", illetve a restrikcióból adódó társadalmi deficit művelődésre, oktatásra, értékképzésre eső része?

22. - Értelmezhető-e a kultúrbéke társadalmunk viszonyai közt, mi volna a jelentősége, és hogyan volna megvalósítható?

23. - Mi a nemzettudat kulturális lényege, mennyire fontos ez ma, és hogyan volna korszerűsíthető ez a hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint?

24. - Létrejöhet-e elvben ismét pártszolgálatos értelmiségi frakció és mi volna ennek következménye? Mit tehetnek a más indíttatásúak, úgy is mint másként gondolkodók ez esetben?

("Feleljen inkább: hisz Ön a pokol örökkévalóságában? "Theodor Haecker: Teremtő, teremtmény

"Sokrates egy sort sem írt; alakját mégis fenntartották a századok, mint halhatatlan buzdítót." - Eduard Spranger: A pedagógiai géniusz)

25. - Miért kellett felszámolni olyan történelmi művelődési intézményeinket és hagyományainkat, mint a munkásotthonok, sorvadni hagyni a népfőiskolákat és mindezekben a közvetlen emberi kapcsolatokat, szervezőerőt? Hol vannak Pesterzsébet, Csepel, Angyalföld és a Ferencváros messze földön híres melós intézményei?

26. - Van-e kulturális közéletünkben könyvégetésre, sírgyalázásra, meggondolatlan szobordöntögetésre emlékeztető jelenség? Mit lehet tenni ellene?

("A tömeggel szembeni szabványgőg jellegzetes magatartása a tömegnek." - Claudio Magris: Duna)

27. - Tehetünk-e épp ebből az országból valamit az európai identitásért: honi és a kontinenshez fűződő azonosságérzetünk sajátszerűségeinek kifejezésével?

28. - Milyen műveltségeszmény felelhet meg történelmi helyünknek és korunknak az átmenet kezdő és végpontjait, valamint perspektíváit is alapul véve?

29. - Mennyit ér a kultúra és az oktatás valójában a társadalomnak? Mit lehet tenni azért, hogy ezt a tényt egyaránt tudomásul vehessék a társadalom különféle csoportjai és a döntéshozók? Mi következik abból, ha a finanszírozás lényegesen alulértékeli ezt a szférát (beleértve a "piacot" is)?

30. - Csupán üres frázis volna az, hogy "hazánk kulturális nagyhatalom" és hogy "a tudás hatalom"? Ha nem az, milyen reális következtetés adódnék ebből az értelmiség megbecsülésére és az ország-image-re nézve? És milyen következtetés adódik abból, ha nem sikerül levonni a konzekvenciákat?

31. - Milyen országos súlyú következményekkel jár mindmáig az értelmiség történelmi leértékelése az elmúlt fél évszázadban? Hogyan küzdhetők le az ebből származó általános hátrányok az országra és az értelmiség különféle csoportjaira vonatkoztatva?

32. - Ha nem fogadható el semmilyen értelemben, még stabilizációs szándékkal sem (hisz destabilizál), hogy "ez a harc lesz a végső", akkor mit lehet tenni a kulturkampf veszélyének elhárítására?

(Tekintettel kell lenni arra a körülményre ennek megértéséhez, hogy a diszpreferenciák és preferenciák speciálisan oszlanak el, mintegy specifikálják a vélt vagy valós egyenlőtlenségeket az irányzatok között.)

33. - Hogy ki számára mi a hagyomány és a folytonosság bázisa, ennek megítélését rábízhatják-e másra az alanyok? És mi van akkor, ha nem bízzák rá másra, csak másutt jelentkezik?

34. - Vannak-e idehaza a kultúra sajátszerű irányzatainak kollektív jogai? Természetesek-e az ilyesféle "autonómiatörekvések"? Milyen reális formák fogadhatók el és ajánlhatók?

35. - Lassan ráeszmélünk a kettős vagy többes identitásúak sajátos létezésére, indíttatásaik jogosságára, a szerveződéseikben lévő értékek fontosságára, de mihez kezdhetnek az önkifejezés terén a maradék szólóidentitásúak? Csatlakozzanak valahová? Ne érdekelje őket ez a fajta azonosságtudat, mert nem éri meg a "ki rekesztésről" vitatkozni? Jobb, ha nem firtatják a dolgot, mert kiderülhet, hogy nekik csak egy életük van és az is kevésbé értékes? Érjék be a népi tánccal az állami ünnepeken, ha már a piacon nem kell?

36. - Mennyire jellemző, hogy méltatlanul válik gúny tárgyává a patriotizmus a magyar kulturális közéletben és mennyire jellemző a hamisítatlan magyarkodás? Aktuális-e már/még ez a kérdés?

37. - Nem kellene-e jobban tolerálnia világpolgári beállítódást, ha ez összeegyeztethető a magyarság vállalásával, illetve mások magyarságának tolerálásával és az állampolgársági konzekvenciák érvényesítésével? Mennyire jellemző, hogy a magyarsággal szembeni, kérkedő alapállás jelenti a világpolgári identitást valakinél?

38. - Van-e még privatizálnivaló az országban kulturális és oktatási területen? Ha igen, milyen stratégiát Válasszunk?

39. - Milyen fontosabb és sürgősebb beruházásokra van szükség a kulturális és oktatási szférában Magyarországon, és milyen forrásból volna elvárható?

40. - Ön hogyan működtetné a Széchenyi Istvánról elnevezett ösztöndíjat? Az ösztöndíj milyen formáira volna még szükség és milyen gazdasági szabályzók mellett?

41. - Tudna-e érzékletes példákat, életből vett mintákat sorolni arra, hogyan és mennyire hat a kultúra a gazdaság egészére, illetve a gazdálkodásra?

("a népesség minősége és tudása számít igazán. Sok alacsony jövedelmű ország sikereket könyvelhet el a népesség minőségének javításában és a hasznos ismeretek megszerzésében. Ezek az eredmények kedvező gazdasági kilátásokat hoznak magukkal, feltéve, hogy nem forgácsolják szét, nem semmisítik meg őket... ...gazdaságpolitikai döntések" - Theodore W. Schultz: Beruházás az emberi tőkébe)

42. - Van-e lehetőség a hazai szellemi és kulturális termékek export-import egyenlegének kedvező alakítására? Egyáltalán, tudjuk-e ma, hogy milyen ez az egyenleg és miért ilyen?

43. - Milyen intézményrendszer biztosíthatná leginkább a kultúra sajátos fejlesztési sikereit, illetve szabadságát?

44. - Milyen téren szükséges és hogyan az állami gondoskodás? Mi várható ennek elmaradásától, illetve hogyan volna pótolható?

45. - Létezik-e kultúrnemzetek szintjén is a másság és milyen erkölcsi-politikai-kulturális minimumok származnak ebből?

("Másfelől az elintézetlen problémák nagy tömege heterogén és változó kultúrájában, és az az örökölt liberalista bizalom, hogy a dolgok végső soron gondoskodni fognak magukról és így vagy úgy elrendeződnek, képessé teszi az egyszerű amerikait, hogy boldogan éljen a maga körül és önmagában felismert ellentmondásokkal együtt, egyfajta tiszta fatalizmusban, ami egyedülálló a nyugati világban. Ez a fatalizmus is a nemzeti éthoszhoz tartozik." - Gunnar Myrdal: Érték a társadalomtudományban)

46. - Látna-e esélyt a kultúra és az oktatás nemzeti kereteinek A) szerves bővítésére? - B) meghaladására?

47. - Mit lehet a magyar filmért tenni, hogy visszaszerezhesse hazai és fokozni tudja nemzetközi megbecsülését?

48. - Hogyan befolyásolja egy-egy divatos, uralkodóvá váló szellemi irányzat például a szépségideál változásait, milyen hatással van ez a mindennapi életre?

49. - Mennyire szerves alkotóeleme mai kultúránknak a kölcsönösség elve? Ha igen, hogyan lehet támaszkodni erre, ha nem, mivel jár ez akkor?

("a reciprocitás a kulturális létezés általános és alapvető érintkezési formája. Lényeges szerepet játszik a csoport összetartásának kialakításában, valamint a csoporton belüli szerepek, státusok és előjogok megszilárdításában." - Bereczkei Tamás: A génektől a kultúráig

"Van a gyógyításnak még egy eszköze: az egészséges emberek részvéte és jóindulata a beteg iránt. ... A szívtelenség késlelteti a beteg gyógyulását, fokozza szenvedését. Ezért nem lehet a jóságot, részvétet, türelmet kiiktatni a természetes gyógymódok közül." - Halimbai füveskönyv)

50. - Volna-e szükség és lehetőség kulturális kárpótlás helyett legalább rehabilitációra bizonyos esetekben?

51. - Nem járna-e több: a természetes fogadtatás kisebbségeink alig hallható önkifejezési törekvéseinek? (Függetlenül az anyaországbeli bánásmódtól az ottani magyarsággal szemben.) Vagy hogyan lesz azonosítható a magyar kultúra is az Európai Unióban, ha erre nincs közismert-közkedvelt program? Megfelelne-e mindenben a helyileg illetéktelen globális piaci termék?

52. - Van-e hozzászólnivalónk saját nyelvünkhöz? Kegyeleti okokból, tanszéki közelítésben érdemes vele foglalkozni, de többet egy szót se? Ennyire relatívak az értékek? Tehát már most pénzkidobás kutatni anyanyelvi esélyeink és integrációnk feltételeit? Ismerkedjünk meg az apanyelv fogalmával?

53. - Milyen kulturális stratégiára volna szükség ahhoz, hogy a műszaki technika lehetőségeivel szemben ne kényszerüljön defenzívába az értékek teremtése és közvetítése? Hogyan élne ez a stratégia a csúcstechnológiai termékekkel?

54. - Mi jelentheti korunkban a csúcstechnológiát a kultúrában? Összefügg ez a létrehozott művek értékességével?

55. - Miért tűnik úgy, hogy a kultúra kifárad a hatalom közelében a történet kezdete óta?

("A pontifexek elhalványult táblái gondosan megőrizték a napborulatok és egyéb légköri jelenségek emlékeit s az adatok ellenőrzésének a módját... ...már igen korai időkben ismerték; de nyomát se lelni náluk a fizikai tudományok ösztönszerű ébredésének, amely a törvényszerűségek és a rendszeresség megfigyelésével párhuzamosan, a kutatás új, egyéb módszereire is felhívta érdeklődésüket; és a bölcselkedésnek szüntelen kérdésfeltevésben megnyilatkozó szelleme sem pattant ki náluk sehol önként... ...Abban a percben, amikor a keleti babona egész nagy áradata rázuhant a Capitolium szívére, a szenátus a görög bölcselőket száműzte Rómából. És a közül a három bölcseleti rendszer közül, amelynek sikerült hosszú időkön át némi gyökeret fognia az Örök Városban, a Zenóét és az Epikurosét tisztára csak az életrendszerük szabályozására használták föl, míg a Karneades dogmatikus skepticizmusa, a maga valódi elveivel, semmivé tette a józan érvelés lehetőségét és csak a kutatás iránt való teljes érdektelenséget érlelte ki." - Oscar Wilde: Művészet és dekoráció)

56. - A visszájárafordulás terápiájában lehetséges-e, hogy a kultúráé az első szó?

("A paranoid beteg nem azért fürkészi fokozott éberséggel környezetét, hogy megtudja: nincs-e ártó szándék az emberekben, veszély a tárgyakban stb. Ezt ugyanis már "tudja": mindenki és minden veszélyes"

"Von Domarus (1944) egyenesen azt állítja, hogy a szkizofrének gondolkodását az arisztotelészitől eltérő, sajátos logika törvényei határozzák meg. ... Hasonló tapasztalatokon alapul Silvano Arieti (1955) munkája is a szkizofrének gondolkodásáról, ő azonban szorongásoldó regressziónak tartja a hibás szillogizmust, mivel a kisgyermekek szinte azonos szintű "logikával" gondolkodnak. Külön magyarázatként a kontroll nélküli vágyteljesítési törekvést tekinti. Példaként egy betegét mutatja be, aki a következő szillogizmust produkálta:

"Szűz Mária szűz, volt. Én szűz vagyok. Tehát: én vagyok Szűz, Mária." - Szakács Ferenc: Intelligenciadeficit típusok)

57. - Hogyan származhatnék a csinnadratta a zenéből, a képmutatás a festészetből - vagy a színházművészetből a teatralitás és az irodalomból a plágium? Anélkül persze, hogy kivonulna a társadalomból, hogyan tisztázhatja magát a művészet?

58. - A vallás és a kultúra történelmi kölcsönhatása befejezettnek nyilváníttatik ("ha nincs több kérdés")?

59. - Része-e nálunk az értelmiségi az elitnek? Része-e az elit az értelmiségnek? Szükség van-e kiemelkedő személyiségekre? Mennyire fejlődhet ki nálunk személyiség, hogy áll a Szelekció-Kontraszelekció mérkőzés félidőben?

("Végéhez közeledik ez a krónika. Ideje, hogy Bemard Rieux doktor bevallja, hogy ő a szerzője. Mielőtt azonban beszámolna a végső eseményekről, szeretné legalábbis indokolni a beavatkozását, és megmagyarázni, hogy miért tartotta fontosnak a tárgyilagos tanú hangnemét. Mestersége a pestis egész tartama alatt lehetővé tette, hogy polgártársai zömét látogassa, véleményüket egybegyűjtse. Kedvező helyzetben volt tehát ahhoz, hogy tudósítson arról, amit látott és hallott. De illő tartózkodással akarta ezt tenni. Általában véve igyekezett csak annyiról beszámolni, amennyit láthatott, nem akart pestisbeli társainak olyan gondolatokat tulajdonítani, amilyeneket nem okvetlenül gondoltak, és csak azokat a szövegeket használta, melyeket a véletlen vagy a balszerencse adott a kezébe.

Egyfajta bűntény tanúja volt, s ezért tartózkodó magatartást vett fel, miként jóindulatú tanúhoz illik. Ám egyúttal, a tisztességes szív törvénye szerint, eltökélten az áldozat pártjára állt, és az emberekkel, polgártársaival, az egyedül közös bizonyosságokban akart egyesülni, vagyis a szeretetben, a szenvedésben és a száműzetésben. Nincs ezért egyetlen aggodalma sem, melyben ne osztozott volna polgártársaival, egyetlen helyzet sem, mely ne lett volna az övé is." - Albert Camus: A pestis)

60. - Nem lehetne-e mégis porban vonszolni Isten repülőjét?