John Wood

KICSI A MAKK, DE NAGYRA HÍZNAK RAJTA A SERTÉSEK

[Rich Text formátumú, tömörített változatban letölthető]


A legtöbb emberben olyan kép él a hagyományos mezőgazdaságról, hogy sima réteken állatok legelésznek, s a lenge szélben aranyló búza hullámzik. Pedig nem a gabonatermesztés volt mindig a legfőbb élelemforrásunk. A középkorban a nyugat-európai gazdák kicsapták az állatokat a lombhullató erdőkbe, ahol különféle magokkal, makkal, mogyoróval és a fák bogyóival táplálkoztak. A nagyobb fajta fák - mint amilyen a bükk, a tölgy, a dió és a szelídgesztenye - lombkoronájuk alatt gyakran megtűrnek kisebb, táplálékot adó fákat (például különböző mogyorófajtákat), s ez megkönnyíti az állatok (főleg sertések) számára a közvetlen táplálkozást. A növényzet különböző rétegeinek ez a kombinációja jelenti egy adott földterületen a rendelkezésre álló napfénynek és a talajnak a legtökéletesebb hasznosítását. Az állatok trágyája oda hull, ahol a legnagyobb szükség van rá, s magától biztosítja, hogy az erdő talaja dús és termékeny maradjon. A gazda összegyűjtött minden megmaradó ehető terméket, és eltette télire. Az ebből a rendszerből származó eledelfajták tápértéküket tekintve meglepően jó minőségűek (lásd az 1. táblázatot), s határozottan felülmúlják a cereáliákat, amelyeket gazdaságainkban jelenleg termesztenek. A tisztított dió, például, zsírokon, kalciumon, vason és B1-vitaminon kívül 16% fehérjét tartalmaz.

1. táblázat
A fák termésének és a gabonaféléknek
az összehasonlítása tápértékük tekintetében


  fehérje (%) szénhidrát (%) zsír (%)
fenyő 31,0 13,0 47,5
bükkmakk 20,0 15,0 55,0
mandula 19,0 20,0 54,5
gledícsia 16,0 30,5 7,5
dió 16,0 15,5 64,0
mogyoró (Coryllus sp) 12,8 17,0 62,0
gesztenye (Castanes sp) 6,5 78,0 4,0
makk 5,0 60,0 20,0
búza 9,6 63,5 1,2
zab 7,6 44,8 4,0
árpa 7,3 60,9 1,2

Ám a középkor után a gabonaféléknek fő terményként való termesztése háttérbe szorította az erdei élelmiszertermelést. Ennek eredményeképpen a mezőgazdaság szigorúan az évszakokhoz igazodott, s érdemes lett egy évre előre tervezni. A gazdák most már letelepülhettek egy területen, de kénytelenek voltak alkalmazkodni ahhoz a merev ciklushoz, amelyet néhány, évente újra vetett növény szabott meg nekik. A modern mezőgazdaság e növények kinemesített fajtáit ma már hatalmas, geometriai formájú táblákon termeszti, amelyeket futószalag-rendszerben művelnek.

Új-Guinea trópusi őserdeiben nomád erdei földművelők még ma is egyfajta irtásos művelést alkalmaznak. Először is tisztást csinálnak az erdőben, a kivágott fákat és bokrokat pedig elégetik vagy komposztálják, hogy a bennük levő tápanyagokat hasznosítani tudják. Majd különféle zöldségeket ültetnek, ügyelve arra, hogy a domborzat változásait különböző magasságú növényekkel ellensúlyozzák stb. A terményeket darabonként szüretelik le, a napi szükségleteknek megfelelően, hogy biztosítsák a növekedés megszakítatlan folytonosságát az évszakokon át. Gondosan vigyáznak a fiatal facsemetékre, mikor kezdenek kihajtani a zöldségek között, mivel ezek teszik lehetővé, hogy a kert helyét idővel ismét elfoglalja az erdő. A fiatal fák, mély gyökereikkel, felszívják azokat a tápanyagokat, amelyek átfolynak a zöldségek gyökerei között, és amelyek különben kárba vesznének. Csupasz hegyeken század részére lehet csökkenteni a talaj tápanyagveszteségét fák ültetésével. Az új-guineaiak ritkán tartják meg kertjeiket egy évnél tovább. Egy év elteltével tovább költöznek, a kertet pedig visszahódítja az erdő. Ínséges időkre gondolva sertéseket is tartanak fehérjetartalékként, de az élelem tárolásának más módját nem alkalmazzák. Bár az erdőnek egyszerre legfeljebb csak egytizedét "használják", négyzetmérföldenként mégis kétszázan meg tudnak élni, teljes ökológiai stabilitásban.

Közismert, hogy a nagy sivatagok a nagyarányú gabonatermesztés és a nyomában járó talajerózió következtében alakultak ki. James Sholto Douglas kísérletekbe kezdett, hogy a trópusokon ismét bevezesse a vegyes erdei élelmiszertermelést. Bizonyos szárazságtűrő fafajtákat - mint amilyen a meszkitó-fa I(Prosopis juliflora)G és a szentjánoskenyérfa I(Ceratonia siliqua)G - alkalmaztak a sovány talajok javítására valamint az állatok és emberek élelmezésére. Jobb fajta meszkitó-fák 50 tonna termést adnak évente hektáronként (lásd a 2. táblázatot), azon kívül, hogy hosszú távon faanyagot is biztosítanak. A meszkitó-fa termése, tápértékét tekintve, magasabb rendű a kukoricánál, s könnyen lehet belőle emberi és állati fogyasztásra egyaránt alkalmas lisztet őrölni. Ezen a módon közömbös talajon hektáronként 5-12 nagy állatot (szarvasmarhát stb.) vagy 62 kisebb állatot (birkát stb.) lehet tartani.

2. táblázat
A gabonafélék és a fák terméshozamának összehasonlítása
(nagy-britanniai viszonyokat alapul véve)


A gabonafélék átlagos terméshozama évente A fák átlagos termése évente
4-6 tonna/hektár 16 tonna/hektár (ehető termés és falevél)
19 tonna/hektár
(faanyag és más termékek)

Ez a bőség nem korlátozódik trópusi övezetekre; kimutatták, hogy egyetlen kifejlett portugál tölgy termése - 1200 liter makk - egy egész acre kukoricaföld termésével egyenértékű. Mivel a világ teljes földterületének csupán nyolc százalékán lehet eredményesen gabonát termeszteni, érthetetlen, hogy a kormányok miért nem gondolkodnak hosszú távon, és miért nem erdősítik újra a földeket élelmiszertermelés céljából. Erdősítésre csupán a jégtakaróval borított sarkvidéki területek alkalmatlanok: nemrégiben még az izlandi parlament is nagy mérvű fásítási törvényt fogadott el a talajerózió és az élelmiszerárak csökkentése céljából.

Intenzív erdőgazdálkodási rendszerben a mezőgazdasággal párhuzamosan sok mellékterméket jövedelmezően fel lehet használni ipari célokra is. N. W. Pirie kutatásai kimutatták, hogy a legtöbb falevél legalább annyi fehérjét tartalmaz, mint a közönséges zöldségfélék. Egészen egyszerű eljárással el lehet távolítani rostanyagokat, és nagy tápértékű masszát lehet előállítani belőle, amellyel az emberi és állati étrend kiegészíthető. Ezáltal még nagyobb volna a hektáronkénti élelmiszertermelés, mint amennyire általában becsülni szokták. Egy jól kialakított erdei élelmiszertermelő rendszernek még sok más, hasznos "mellékterméke" is van, mint amilyen a fa, a méz, a tej, a különféle vegyi anyagok és a vad. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen hosszú művelési ciklussal működő rendszer kialakításánál kezdetben nagyok a beruházási költségek, de bizonyos csökkentésekre azért van lehetőség. A dió egyik fajtája (Juglans sieboldina) gyorsan növő, nagyon jó minőségű fajta, a szentjánoskenyérfa pedig már három évvel az ültetése után termést hozhat. Amíg az erdősítés nem fejeződik be teljesen, addig megfelelő módon gabonaféléket és zöldséget is lehet termeszteni.

Intenzív kertészeti kutatás és fejlesztés eredményeként el lehetne érni, hogy élelmiszerek dolgában Nagy-Britannia önellátó legyen, s egyidejűleg csökkenteni lehetne a műtrágyákra, rovarirtó szerekre és üzemanyagokra való ráutaltságát is.