II. rész

ALTERNATÍV GLOBALIZÁCIÓT

[Rich Text formátumú, tömörített változatban letölthető]



Annak felvázolása után, hogy milyen eszközök felhasználásával tartom a siker reményében egyáltalán felvethetőnek a titáni globalizáció kritikáját és megoldásának szükségességét, arra a kérdésre térünk át, hogy min is alapulhatna az odüsszeuszi típusú planetáris szervezet kiépítése. Ezt megelőzően azonban röviden foglaljuk össze, hogy miért is tarthatatlan a titáni globalizáció.


1. A globalizáció tarthatatlansága

Egész kötetünk annak a bemutatására szolgált, hogy milyen okokból alkalmatlan a mai globalizáció arra, hogy korunk nagytörténelmi kérdésére megfelelő választ tudjon adni. Ezért ebben a pontban elegendő felidézni azt a tényt, hogy a globalizáció valójában evolúciós zsákutcát jelent, mégpedig három szempontból is. Zsákutca egyrészt azért, mert azt a jól-étet, amellyel az amerópai és euramerikai, illetve távol-keleti középosztályokat ellátta, képtelen biztosítani a Föld minden mai lakosa számára. Ennek következtében nincs más lehetősége, csak abban a rossz alternatívában választani, hogy a földi készletek "eltartási képessége" szempontjából feleslegesnek bizonyuló embercsoportokat felzabálja, vagy a kivételezett középosztály jól-ét színvonalát radikálisan visszafejlessze. Ebbe a rossz alternatívába önmagát kergette bele, s akármerre akarna is kilépni - mint tapasztaljuk, mindkét irányba elindult -, csak rosszul léphet. Zsákutca a mai típusú, titáni globalizáció azért is - s ez még az előző problémánál is sokkal nagyobb gond -, mert a modernizáció által előidézett veszélyt, a földi élet elpusztításának lehetőségét nem szüntette meg. Végül, harmadszor, azért is zsákutca a titáni globalizáció, mert a maga által keltett konfliktusok feloldására, pontosabban meghaladására nincsenek eszközei. S amennyiben ragaszkodik eddigi eljárásaihoz, nem is lesznek. A titán ugyanis nem meghaladja az antagonizmusokat, hanem fortélyokat alkalmazva megkerüli azokat. Ha ezt az eljárást folytatja, akkor a ciklikus antagonizmus megkerülésével, a ciklikus antagonizmus előli szökéssel próbálkozhat csak. S ez a szökés, ez a megkerülés csak tovább növeli az amúgy is túlságosan veszélyessé vált kockázatokat, amelyek őt éppúgy veszélyeztetik, mint az általa rabságra vetetteket.

Az evolúciós zsákutcának az a természete, hogy a végére érve az addig győztes is vesztessé válik, elpusztul, s a vétlen kárvallottakat feltétlenül ellenállásra kárhoztatja. S hogy ebből az ellenállásból ne legyen egy a Bibliában megjósolt végső, nagy Armageddon, csak akkor van lehetőség, ha a globalokrácia is hajlik a megegyezéses megoldásra, a globalizációs emberi jogok közös megalkotására. Ha maga is belátja, hogy ez a mai globalizáció tarthatatlan.


2. Kifelé a zsákutcából: A szociális globalizáció programja

A jelen könyv szövegének megírása óta eltelt évek[120] a globalokrácia haladóbb felébe vetett bizalmat messzemenően igazolták. 1999 utolsó hónapjaiban Firenzében összeültek Európa és az Egyesült Államok vezető politikusai, állam- és kormányfői, s történelmi jelentőségű határozatra jutottak. A Firenzében meghirdetett program, miközben kiáll a politikusok által a globalizáció jó hatásainak tartott eredmények mellett, komoly önkritikával illeti negatív hatásainak egyik felét.


2.1. Az amerópai "macsó-globalizáció" veszélyeinek felismerése

A makro-globalizáció, amint azt az előzőekben bemutattuk, a glóbuszt egymással harcban álló nagyrégiókra tagolta. E nagyrégiók belső szerkezetét - s a Firenzében történtek szempontjából ez az oldala lényeges - "macsó"[121] módon, kíméletlen kifosztásra épített táplálkozási láncba szervezte a globalokrácia. Ez a - mi térségünkben - amerópai típusú macsóglobalizáció azonban megbukott, mert kiderült: olyan árat kellene érte a globalokráciának megfizetnie, amit semmiképpen sem vállalhat. Erre a felismerésre alapozódott a globalizáció történetének Firenzében bekövetkezett "félfordulata". A globalokrácia felismerte, hogy a kifosztás kíméletlensége felesleges és elfogadhatatlan "szociális áldozatokat" követelt, s vezető erői Firenzében e felesleges szociális áldozatok megszüntetésére való elszántságukat hozták nyilvánosságra. E felismerés fontosságát el kell ismernünk. S látnunk kell, hogy annak értékét az sem csökkenti, hogy több, végsőkig kiélezett veszélyhelyzet siettethette:

- Először is az, hogy Európa és az Egyesült Államok a globalizációkori főhatalom, a "Pax Globaliana" megalkotójának pozíciójáért nem szállhatnak sikerrel harcba akkor, ha "hátsó udvaraikban" robbanással fenyegető feszültségek halmozódnak. Márpedig az előzőekben felvázolt makro-globalizációs elszívási folyamatok már nemcsak a történelemből kivetésre szánt törmelék-társadalmakat, hanem a meghódított nemzeti társadalmakat is válságba juttatták. A válságba sodort nemzeti társadalmak válaszképpen, s ez alól nincs kivétel az egész térségben, az ellenállás megszervezésének gondolatáig jutottak el.

- A nemzeti társadalmak kifosztottságának és - a szuprarasszizmus jeleinek felismeréséből következő - megalázottságának az elviselhetőség határához elérkezése, a belőle újabban letördelt darabok kiábrándultsága - és társadalmi mozgalmak szervezésére való alkalmassága - oda vezettek, hogy a korábban is meglévő, de veszélytelen szélsőséges erők már kockázatokat jelentő megerősödése is bekövetkezett. S a szélsőségeseknek ez a megerősödése nem korlátozódott a volt szovjet birodalom és peremvidéke országaira, hanem egész Európára és az Egyesült Államokra is kiterjedt, s az amerópai és euramerikai modellel szemben egyaránt ellenséges modell kialakítására vett irányt.

- A globalizációval szembeni nemzeti ellenállás megjelenése és a globalokrácia egyes csoportjaival szembenálló szélsőséges erők megerősödése együttesen a társadalmi békét veszélyeztető tényezővé váltak. Mégpedig a puha világháború olyan időszakában történt mindez, amikor mind Amerópának, mind Euramerikának szilárd társadalmi békére van szüksége ahhoz, hogy a siker esélyével vehessen részt ennek a háborúnak újabb és újabb fordulóiban.


2.2. A megújított szociális globalizáció programjának meghirdetése

E kockázatok felismerése vezetett oda, hogy az amerópai macsó-globalizációt annak korábbi kidolgozói is kritika alá vették, és elhatározták megváltoztatását. A macsó-makroglobalizáció - és nemcsak a volt Szovjetunió és peremvidéke területein, de nyugaton is - azt a két intézményt kezdte el megsemmisíteni, amely az euramerikai társadalomszervezési kísérlet sajátosságát adta: a konzervatívok által felépített szociális piacgazdaságot és az erre adott szociáldemokrata választ, a szociális államot. A társadalmi béke azonban e két intézmény nélkül - ezt mutatják a nemzeti ellenállás megjelenéséről, a szélsőségek felerősödéséről és a társadalmi béke megroggyanásáról felvázoltak - nem tartható fenn tartósan Euramerikában. E fejlemények azt mutatják, hogy a megbukott macsó-globalizáció programját a globalokrácia meghatározó része feladni kényszerült, s e kényszert felismerve fel is kívánja adni, és helyette - az évezred utolsó évében - a "szociális globalizációt" ígéri Európa és az Amerikai Egyesült Államok polgárainak.

A szociális globalizáció programjában a globalokrácia haladóbb része Firenzében újra hangsúlyozni kezdte a szociális állam fontosságát, amit a konzervatív euramerikai csoportok a szociális piac visszaállításával egészítenek ki. A szociális globalizáció programja azonban, úgy tűnik, nem áll meg e ponton, hanem továbblép a "szociálisnak" a szociális állam és a szociális piac által a globalizáció előtt adott fogalmánál. S hogy mit is jelent ez a továbblépés, azt a szegénység meghatározásának változásaival közelíthetjük meg.


Közbevetés a szegénység meghatározásairól

A szegénység fogalmát a modern európai szegénységfogalomhoz képest egy erőteljes mozdulattal kitágította a globalokrácia. A számára a puha világháborúban előnyöket biztosító "információs társadalom" kiteljesítésével egyidőben újradefiniálta a szegénység fogalmát is. A modern Európa "gazdaság-társadalmat" épített ki, s a szegénység fogalmát is e szerint módosította a keresztény világtársadalom által adott meghatározáshoz képest.

A köznapi szóhasználatban azt tekintjük szegénynek, akinek még a legminimálisabb anyagi javakból is csak szűkösen áll rendelkezésére valamennyi. Ezzel szemben a keresztény világtársadalomban a "szegénység" elsősorban lelki szegénységet - a szeretetre való képtelenséget - jelentette, s csak ennek következtében kellett e felfogás szerint, büntetésként viselni a test kicsinyke jólétéből való kirekesztettséget, a stoff-minőségű javakban való szegénységet. A modern gazdaság-társadalomban a szegénységnek csak ez az utóbbi eleme maradt meg, s a szegény fogalma a testet kényeztető stoff-minőségű javak szűkösségének a jelentését kapta. S vele mindenki azt a büntetést, hogy mindezért ő maga a felelős.

Amint a globalizáció a gazdaság-társadalomról hatalom-társadalomra tért át, megváltoztatta a szegénység fogalmát is. A hatalom-társadalomban az a szegény, akinek a hatalom áll szűkösen rendelkezésére. Ezt azonban a globalokrácia nem hozhatja nyilvánosságra, ezért hatalom-társadalom helyett információs társadalomról beszél, s a szegénységet az információban való szegénységként határozza meg. Mert - így szól ez az elbeszélés - a stoff-minőségű javak szűkösségét az információs társadalomban az információkból való kirekesztettség okozza. S erre válaszként az egyenlőség, illetve az esélyegyenlőség fogalmát is hozzáigazítják az információs társadalomhoz: a szociális globalizáció programjába az információból való részesedés egyenlőségét, az információ-egyenlőséget is felveszi a globalokrácia, hogy bizonyítsa: valóban elszánta magát arra, hogy a stoff-szűkösséget okozó macsó-globalizációt leváltsa.

A szociális globalizáció programját a globalokrácia így valóban az új viszonyokhoz igazítja, s az információs társadalombeli anyagi szegénység elkerülésére szolgáló eszközhöz, az információhoz való hozzájutás esélyegyenlőségét is a szociális globalizáció részének tekinti.[122]


2.3. Szociális emberi jogokat és szociális alkotmányt

Azt természetesen senki sem gondolja és nem is gondolhatja, hogy az amerópai típusú macsó-globalizáció haszonélvezői, akár csak hazánkban is, önként feladnák pozícióikat, s jövendőbeli zsákmányukat önként szétosztanák, hogy megfékezzék a nemzeti ellenállókat és a szélsőséges erőket. A globalokrácia haladóbb részének, a szociális globalokráciának ahhoz, hogy az információ-egyenlőséget is biztosító, új típusú szociális globalizációt megvalósíthassa, meg kell alkotnia azokat az intézményeket is, amelyek révén a macsó-globalizáció híveit is belátásra bírják.

A szociális piacgazdaság és a szociális állam, mint az események mutatták, miközben jól kiegészítik egymást, s erősítik egymás hatását, azonközben védtelenek a macsó-globalizációval szemben. Védtelenségüket, s az előző részben felvázoltak ennek okait is megmutatták, sok egyéb mellett az idézi elő, hogy még a stoff-minőségen belül maradva is egyszerre megalapozatlanok és befejezetlenek.

Az emberi jogok individuális alapokon állnak, s nincs kitekintésük az individuumon túlra. Híveik szerint azonban erre nincs is szükség. Azt is mondhatnánk, hogy e jogokat hivatkozott híveik éppen olyan hatásúnak tekintik az individuumok politikai kapcsolataiban, mint amilyennek a közgazdaságtan a "láthatatlan kezet" tekinti a piacgazdasági kapcsolatokban. Ahogyan az individuális önzést szabályozó láthatatlan kéz a közgazdasági elbeszélés szerint végső soron a közjó eléréséhez vezet, éppúgy reméli az emberi jogok individualista elképzelése a politikai önzést a politikai szabadság és egyenlőség végső következményeikben megvalósító eszközének. És ez az a pont, ahol a szociális állam és a szociális piacgazdaság összeütközésbe kerül az individuális emberi jogokkal. A két szociális intézmény ugyanis a mindenki által tapasztalhatóan tétovázó és feladatának eleget tenni képtelen "láthatatlan kezet" - és nagyszámú kárvallottját - segíti ki a bajból. A szociális piac azzal, hogy az individuális önzésre épített vállalkozást a szolidaritáson alapuló szociális vállalkozással egészíti ki; a szociális állam pedig azzal, hogy a még így is igazságtalanul osztogató láthatatlan kéz által okozott sebeket az igazságossá tévő újraelosztással gyógyítgatja. Más lenne a helyzet, ha az emberi jogok az individuális önzés korlátozhatatlanságának, a láthatatlan politikai kéz hibáinak kiigazítására - az individuális szabadság biztosítása mellett - a szociális jogokat is magukban foglalnák. Az individuálissal összeegyeztetett szociális emberi jogok viszont olyan szilárd és kikezdhetetlen alapot jelenthetnének a szociális piac és a szociális állam számára, amely a macsó-globalizáció támadásait jogilag vitathatóvá tehetné. S e jogi vitathatóság következményeként azoknak a fórumoknak a kialakítására is sor kerülhetne, amelyeken rendezett körülmények között folyhatna ez a megvitatás.

A szociális emberi jogok által a szociális piacgazdaságnak és szociális államnak biztosított alap mellett egy másik jogintézmény szolgáltathatna "befejezettséget" e két intézménynek. Ma ugyanis a nemzeti államok alkotmányai, a láthatatlan politikai kéz jótéteményeire számítva, az individuális emberi jogokra épülnek. Nincsen olyan magát "európainak" elismertetni akaró nemzeti állam, amelyik be ne építette volna a - valójában kis csoportok számára előnyt biztosító - individuális emberi jogok mindegyikét alkotmányába, s többi passzusát is ne ezekből vezette volna le. Ezzel szemben alig található olyan "európai" alkotmány, amelyben valamely szociális jog egyáltalán helyet kaphatna. A szociális alkotmányok megalkotása viszont önazonos működési kereteket nyújthatna a szociális államnak és a szociális piacgazdaságnak egyaránt. Mindezek figyelembe vételével azt mondhatjuk, hogy a szociális globalizáció az amerópai típusú individuális emberi jogokat és az azokra alapozott alkotmányokat az euramerikai típusú szociális piaccal és állammal hozná összhangba, s mindezt a szociális alkotmányok foglalhatnák alaptörvény formájába. Ha ez az összehangolás nem valósul meg, akkor a két intézményegyüttes közötti kollízió a macsó-globalizáció számára biztosít támadási terepet, illetve játéklehetőséget, s ezek kétségessé teszik a szociális globalokrácia esélyeit a szociális globalizáció programjára vonatkozó ígéretének megvalósítására. Holott a szociális globalokrácia éppen e program meghirdetésével megbízható és szilárd szövetségesekre találhatna mind a most lázadozó nemzeti erőkben, mind a történelemből kizuhanni látszó, de e félfordulat eredményeként oda visszakapaszkodási lehetőséget nyert törmelék-társadalmak tagjaiban. S ez a szövetség nemcsak a puha világháborúzáshoz szükséges kontinentális békét biztosíthatná, de a szélsőségesek keltette veszélyeket is megszüntetné azzal, hogy támogatóik számát minimalizálná.

Mielőtt még lezárnánk a szociális globalizációról szóló mondandónkat, érdemesnek látszik a globalokrácia haladóbb része által vállalt - és remélhetőleg a szociális jogokkal és szociális alkotmánnyal megalapozott és betetőzött - szociális állam, szociális piac és információ-egyenlőség programját korunk nagytörténelmi kérdése felől is megvizsgálni. Ebből a nézőpontból válik láthatóvá, hogy az amerópai macsó-globalizáció feladása és a szociális globalizáció programjának meghirdetése révén csak a kistörténelmi kérdés, a globalizációs modellgazdák közötti puha világháború győztesének a kérdése válaszolható meg. A szociális globalizáció ugyanis csak a stoff-minőségű javakban való szűkölködést enyhíti, illetve az ehhez az enyhüléshez szükséges információkhoz való hozzájutást teszi lehetővé. A létszabadság és az ehhez szükséges érzelmi, szeretet- és erkölcsi munka képességéhez való eljutás egyenlősége ebből a programból még hiányzik. Ennek belátásához elegendő a szegénységgel kapcsolatban felvázoltakra hivatkozni. A szociális globalizáció - még a szociális jogokkal megalapozva és a szociális alkotmánnyal betetőzve, és az információ-egyenlőség eszközével kiegészítve is - csak a társadalmi békét biztosíthatja. Ám a Dikével való megbékélés, vagy csupán e megbékélés szükségességének felismerése e program alapján még lehetetlen. Éppen ezért halaszthatatlan szükség van arra, hogy a globalokrácia szociális félfordulatát továbbfolytassuk, s teljes egészében a globalizáció alternatívája felé forduljunk.





[120] E könyv első változatát 1997-ben vetettem papírra.

[121] Ezt a jelzőt a korábbi híveit az önérdekből is működni engedett szociális érzék nevében leckéztető Kis János liberokrata író-politikus alkalmazta a Beszélő 1997. őszi számában, amelyben a rendszerváltás végét jelentette be.

[122] Az ünneprontás szándéka nélkül jelzem, hogy az esélyegyenlőség azt is jelenti, hogy a jelenlegi ipari húzóágazat számára biztosít a globalokrácia óriási fizetőképes keresletet, azaz az információegyenlőség nemcsak szociális szempontnak felel meg, de jó üzlet is. S ez nem kevés, mert a jó üzletek gyakran antiszociális hatásúak.

vissza